Igen kedves blog olvasók. Ők azok, akik a legszebb, és legtartalmasabb istenes verseket írták. Szabó Lőrinc, Adynk, Babits Mihály, József Attila, a Nyugat nemzedékének legjelesebb tagjai, plusszban akiket nem soroltam ide.
Ha már október utolsó napja van, ha már holnap Halottak napja, akkor ezzel tisztelgek, minden drága halottunknak örök nyugalmat kívánva, ezekkel a nem mindennapi versekkel, remekművekkel. Éljenek az igazi költők...Amen.
Babits Mihály : Fortissimo
Haragszik és dul-fúl az Isten
vagy csak talán alszik az égben,
aluszik vagy halott is épen - ki költi őt föl, emberek?
Anyák, sírjatok hangosabban:
akit föl nem ver annyi ágyú,
rezzenti-é gyenge sírástok?
És ne is könnyel sírjatok,
mert a könny mind csak földre hull:
hanggal sírjatok föl az égre,
sírjatok irgalmatlanul:
ne oly édessen mint a forrás,
ne oly zenével mint a zápor,
ne mint a régi Niobék:
hanem parttalan mint az árvíz,
sírjatok vagy a görgeteg
lavina, sírjatok jeget,
tüzet sírjatok mint a láva!
A drága fiúk hullanak
vérben a hóra napra-nap.
Ne hagyjatok aludni senkit:
ki ma csöndes, gonosz vagy gyáva,
de érdemes-e félni még?
és érdemes-e élni még?
Ó, mért nem hallani hangotok?
Menjetek a piacra sírni,
sikoltsatok a templomokban
vadak asszonyai, vadakká
simuljatok őrjítő, őrült
imában!
És ha hasztalan
ima, sírás: - mi káromolni
tudunk még, férfiak! Ma már
hiszünk káromlani-érdemes
alvó magasságot a Sorsban.
Hányjuk álmára kopogó
bestemmiáknak jégesőjét!
Mért van, ha nincs? Mért nincs, ha van?
Tagadjuk őt, talán fölébred!
Cibáljuk őt, verjük a szókkal!
mint aki gazda horkol égő
házban - a süket Istenét!
Süket! Süket!...
Ó ma milyen jó
volna süketnek mint az Isten!
Süket a föld, nem érzi hátán
hadak alázó dobogását.
Jó volna süketen csirázni
mint virághagyma föld alatt:
minden süket földben, Istenben
csak az ember szakadt ki a
süket Istenből iszonyokra
kikelt belőle féreg-módon,
Isten férgének, viszkető
nyüzsgésre, fájni - mert, ami
nem süket Isten: fájdalom,
míg az Istenbe visszahal!
Menekülés az Úrhoz
Be szép a régi kép, a tiszta,
Be szép volt a világon élni,
Be szép volt az a lázadó,
Mégis uras, szent Össze-Vissza.
Imádkozni is tudtunk néha,
De mindenképp Istené voltunk,
Nem-akartan és nem-tudón
Legbőszebb óránk se volt léha.
Be szépeket elhittünk akkor
És a Poklot hogy elfeledtük
És most a Pokol muzsikál:
Fülünkben száz és szörnyű akkord.
Megszakadt szép imádkozásunk,
Pedig valahogyan: van Isten,
Nem nagyon törődik velünk,
De betakar, ha nagyon fázunk.
Imádkozzunk, hogy higyve higgyünk:
Van Isten, de vigyáz Magára,
Van Isten s tán éppen olyas,
Kilyenekben valaha hittünk.
Adjuk Neki hittel magunkat,
Ő mégiscsak legjobb Kisértet,
Nincs már semmi hinnivaló,
Higgyünk hát a van-vagy-nincs Úrnak.
Mert ő mégis legjobb Kisértet
S mert szörnyüséges, lehetetlen,
Hogy senkié vagy emberé
Az Élet, az Élet, az Élet.
József Attila: Isten
1
Mikor a villamos csilingel,
Vagy ha a kedves kenyeret szel
S elvál a kenyér a karajtól,
Az Isten megjelenik akkor.
Őt én már igen sokszor láttam,
Fáradtan feküdtem az ágyban,
Ő jött s megláttam szemlehunytan,
Éppen amikor elaludtam.
Egyszer borotvát vizsgálgatva
Ujjamat végighúztam rajta.
Nagy hideg támadt, nehéz, fojtott,
Még a csontom is megborzongott.
Gondolatban tán nem is hittem;
De amikor egy nagy zsákot vittem,
S ledobva ráültem a zsákra,
A testem akkor is őt látta.
Most már tudom őt mindenképpen,
Minden dolgában tettenértem.
S tudom is, miért szeret engem,
Tettenértem az én szívemben.
2
Hogyha golyóznak a gyerekek,
Az Isten köztük ott ténfereg.
S ha egy a szemét nagyra nyitja,
Golyóját ő lyukba gurítja.
Ha hideg a föld leheverni,
A Napot nagy felhőkbe rejti
És meg-megráncigálja fürtünk,
Úgy mondja meg, hogy le ne üljünk.
Ő sohase gondol magára,
De nagyon ügyel a világra,
A lányokat ő csinosítja,
Friss széllel arcuk pirosítja.
Ő vigyáz a tiszta cipőre,
Az utcán is kitér előre,
Nem tolakszik és nem verekszik,
Ha alszunk csöndesen lefekszik.
Hogyha a jóság csak bút hozhat,
Akkor megenged minden rosszat.
S ha velünk mégis találkozik,
Isten sohasem csodálkozik.
3
Istenem, én nagyon szeretlek,
Én szíve lennék a szívednek.
Ha rikkancs volna mesterséged,
Segítnék kiabálni néked.
Hogyha meg szántóvető lennél,
Segítnék akkor is mindennél.
A lovaidat is szeretném,
Szépen, okosan vezetném.
Vagy inkább ekeszarvat fogva
Szántanék én is a nyomodba.
A szikre figyelnék, hogy ottan
A vasat még mélyebbre nyomjam.
Ha tanár lennél én ügyelnék,
Hogy megtanulják jól a leckét.
S odahaza a sok tanítvány
Dolgozatát kijavítnám.
Nem zavarnálak ennél, annál,
Tudnám én jól, mire mit adnál.
S bármi efféle volna munkád,
Velem azt soha meg nem unnád.
Ha nevetnél én is örülnék,
Vacsora után melléd ülnék.
Te az én szívemet elkérnéd,
S én hosszan sok szépet mesélnék.
4
Én már fiatalember lettem,
A boltba gyerek megy helyettem.
De ha Néki valami kéne,
A boltba én futnék el érte.
Fütyörészve a szép időben,
Esernyő nélkül az esőben,
A kocsiúton lenn szaladnék,
Magamra kabátot sem kapnék.
De az autót frissen, fürgén,
Ha nem is töfföl, kikerülném.
Hisz ha valahogy elgázolna,
Hiába mentem én a boltba.
Megválogatnám én a portékát,
Ahhoz mennék, ki olcsóbbért ád.
S mielőtt akármit elhoznék,
Hosszan, sokáig alkudoznék.
Aztán, hogy Néki odaadnám,
Jó kedvét meglátnám az arcán.
Szeme csillogna, megköszönné,
Mást nem is küldne boltba többé.
Hát íme egy igen kedves, és szép szám még gyerekkori emlékem, nagyon szerettem a Nirvanat és szívesen meghallgatom most is. Aláfestőnek a témában most:
Nirvana: Jesus don't want me for a sunbeam
2008. október 31., péntek
Demonstrate
A hidak sorsa
Messze vagyok tőled, mert távoli vagy olykor.
Engem ez a növekvő távolság csak rombol.
Gyere most hozzám, simogató szemed,
Annyi sok üres dolgot mondanék neked.
Felégettél magad mögött, nem akarsz maradni.
Változni nem fogunk, inkább elhullani.
Én szellem testem átlátszó szeretetét rád borítom,
S ha te megrendülsz, csak akkor haldoklom.
Ments meg önbántó kezemtől, félek.
Magamat siratva-kergetve érjen a végzet.
Ez a hidak sorsa, örök gátak,
Elítélsz, mert lábaim a földön járnak?
"Credo quia absurdum est" /minden tiszteletem Tertullianusnak/
Hogy jól leszek egyszer hiszem.
S mikor zavartan játszik velem a véletlen,
Én csak megyek sebekkel a szívemben,
Tudnom kell, hogy jobb lesz, hiszem.
Megtámad mindennap a sors,
Gyors meglepetések égetik bőrömet.
Nem tudok magamon segíteni most,
A keserűség bénítja kezemet.
Várom, hogy újra boldog legyek,
Ha voltam is valamikor.
Nézem, hogy mit keresek benned,
Mi az, ami örökké a távolba sodor.
Hogy megtalállak egyszer, hiszem.
Veled örülni tudnék váratlan dolgoknak.
Tudnám, hogy megtartasz magadnak,
S életet lehelve belém, szeretnélek, hiszem.
Lehetetlen a boldogság,
Lélek és lélek közt nő a távolság.
Élettelen magunk erőltetve keres,
Miközben örökké minket szeretőnk, a halál les.
Mert Istenem te vagy egyedül, hiszem.
Hiszem, mert lehetetlen.
Otthontalan Isten
Sokan sokfélét mondanak
Rólad, mindenható Urunk.
Mégis e földön törvényeid be nem tartatnak,
Csak értelem nélkül imádkozunk.
Képmutató legyek én is,
Vagy mutassam bátran mit érzek?
De hitem oly kis
Alapra épült, hogy mindennap megremeg.
Kételkedjek vagy legyen feltétlen
Hitem, amit majd divatból hangoztatok.
Legyen rólad mindig válaszom készen,
Ha majd otthonod-templomod elhagyom?
Várjam, hogy szólsz,
Vagy mondjam én is őrültségeim?
Tudom, nem engem okolsz,
Ha vannak bűneim.
Nem a mennyben élsz,
Mindenhol ott vagy.
Mégis tőlem semmit sem kérsz,
Ha hitem gyakran elhagy.
Fáradt vagyok és lusta keresgélni,
Megvagyok így is hitetlen néha,
De majd ha időm lejárt nem győzőm félni,
Nem várhat rám a semmi tátongó kapuja...
Messze vagyok tőled, mert távoli vagy olykor.
Engem ez a növekvő távolság csak rombol.
Gyere most hozzám, simogató szemed,
Annyi sok üres dolgot mondanék neked.
Felégettél magad mögött, nem akarsz maradni.
Változni nem fogunk, inkább elhullani.
Én szellem testem átlátszó szeretetét rád borítom,
S ha te megrendülsz, csak akkor haldoklom.
Ments meg önbántó kezemtől, félek.
Magamat siratva-kergetve érjen a végzet.
Ez a hidak sorsa, örök gátak,
Elítélsz, mert lábaim a földön járnak?
"Credo quia absurdum est" /minden tiszteletem Tertullianusnak/
Hogy jól leszek egyszer hiszem.
S mikor zavartan játszik velem a véletlen,
Én csak megyek sebekkel a szívemben,
Tudnom kell, hogy jobb lesz, hiszem.
Megtámad mindennap a sors,
Gyors meglepetések égetik bőrömet.
Nem tudok magamon segíteni most,
A keserűség bénítja kezemet.
Várom, hogy újra boldog legyek,
Ha voltam is valamikor.
Nézem, hogy mit keresek benned,
Mi az, ami örökké a távolba sodor.
Hogy megtalállak egyszer, hiszem.
Veled örülni tudnék váratlan dolgoknak.
Tudnám, hogy megtartasz magadnak,
S életet lehelve belém, szeretnélek, hiszem.
Lehetetlen a boldogság,
Lélek és lélek közt nő a távolság.
Élettelen magunk erőltetve keres,
Miközben örökké minket szeretőnk, a halál les.
Mert Istenem te vagy egyedül, hiszem.
Hiszem, mert lehetetlen.
Otthontalan Isten
Sokan sokfélét mondanak
Rólad, mindenható Urunk.
Mégis e földön törvényeid be nem tartatnak,
Csak értelem nélkül imádkozunk.
Képmutató legyek én is,
Vagy mutassam bátran mit érzek?
De hitem oly kis
Alapra épült, hogy mindennap megremeg.
Kételkedjek vagy legyen feltétlen
Hitem, amit majd divatból hangoztatok.
Legyen rólad mindig válaszom készen,
Ha majd otthonod-templomod elhagyom?
Várjam, hogy szólsz,
Vagy mondjam én is őrültségeim?
Tudom, nem engem okolsz,
Ha vannak bűneim.
Nem a mennyben élsz,
Mindenhol ott vagy.
Mégis tőlem semmit sem kérsz,
Ha hitem gyakran elhagy.
Fáradt vagyok és lusta keresgélni,
Megvagyok így is hitetlen néha,
De majd ha időm lejárt nem győzőm félni,
Nem várhat rám a semmi tátongó kapuja...
2008. október 30., csütörtök
Egy kedvenc versemet ajánlva P.J.
Pilinszky János: Mire megjössz
Egyedül vagyok, mire megjössz,
az egyetlen élő leszek.
Csak tollpihék az üres ólban,
Csak csillagok az ég helyett.
A temetetlen árvaságban,
mint téli szeméttelepen,
a hulladék közt kapirgálva
szemelgetem az életem.
Az lesz a tökéletes béke.
Még szívemet se hallani,
mindenfelől a némaságnak
extatikus torlaszai.
A pöre örökkevalóság.
S a tiéd, egyedül a tied,
kezdettől fogva neked készült
e nagyszerű egyszerűség.
Mint tagolatlan kosárember,
csak ül az idő szótalan,
nincs karja-lába már a vágynak,
csupán ziháló törzse van.
Mindenem veszve, mire megjössz,
se házam sincs, se puha ágyban,
zavartalan heverhetünk majd
a puszta elragadtatásban.
Csak meg ne lopj! Csak el ne pártolj!
Ha gyenge vagy, végem van akkor.
Ágyban, párnák közt, uccazajban
iszonyu lenne fölriadnom.
Ez minden, amit most tudok adni, leírni, nyújtani...
It is my pleasure...to tell this...
Egyedül vagyok, mire megjössz,
az egyetlen élő leszek.
Csak tollpihék az üres ólban,
Csak csillagok az ég helyett.
A temetetlen árvaságban,
mint téli szeméttelepen,
a hulladék közt kapirgálva
szemelgetem az életem.
Az lesz a tökéletes béke.
Még szívemet se hallani,
mindenfelől a némaságnak
extatikus torlaszai.
A pöre örökkevalóság.
S a tiéd, egyedül a tied,
kezdettől fogva neked készült
e nagyszerű egyszerűség.
Mint tagolatlan kosárember,
csak ül az idő szótalan,
nincs karja-lába már a vágynak,
csupán ziháló törzse van.
Mindenem veszve, mire megjössz,
se házam sincs, se puha ágyban,
zavartalan heverhetünk majd
a puszta elragadtatásban.
Csak meg ne lopj! Csak el ne pártolj!
Ha gyenge vagy, végem van akkor.
Ágyban, párnák közt, uccazajban
iszonyu lenne fölriadnom.
Ez minden, amit most tudok adni, leírni, nyújtani...
It is my pleasure...to tell this...
Halott lelkek egy asztalnál ciklus
Celestina imája /Fernando de Rojas emlékezetének/
Ó te mindenek felett álló szenvedély,
Kín és szenvedés, álmatlanság!
Itt az ideje, hogy engem feledjél,
Mert öreg vagyok, s nem kell e mulatság.
Arany zálogomat most visszaadom,
Itt van már, közelg riasztó halálom.
Pajzán játékok, szerelmes éjszakák,
Mennyit köszönhetek néktek!
Fiatal, üde párocskák,
Ég veletek végleg!
Összekötő szerepem most visszaadom,
Aranypénzemet nem számolhatom.
Érzelmi kötelék, téged nem ismertelek,
Mert mindig álnok voltál.
S bár nem tagadhatom, kerestelek,
Felőle sokat nem hallottál.
Engedd, hogy én legyek a szépség,
Bár vénné tett a féktelenség.
Sorvadó testem már nem égeti tűz,
Jéghideg szívem utoljára dobban.
Ide engem senki-semmi sem fűz,
Bizakodó imám rebegem magamban.
Ó te mindent megkeserítő szenvedély,
Itt az idő, hogy magadtól végleg ellökjél!
Egy dunántúli mandulafáról /In memoriam az első költőnknek J.P.alias Cs.J./
Szemem még így élesen nem káprázott,
Nem töltötte be ily szép remény,
Kétarcú istenként az eget kémlelve,
Emlékezeted mostanra élmény.
Virágozz hát merészen a télben,
Szavad győzzön le minden bántó bajt!
Mandulafám, örök a te virágod,
Termésedből minden költő szakajt.
Ó te mindenek felett álló szenvedély,
Kín és szenvedés, álmatlanság!
Itt az ideje, hogy engem feledjél,
Mert öreg vagyok, s nem kell e mulatság.
Arany zálogomat most visszaadom,
Itt van már, közelg riasztó halálom.
Pajzán játékok, szerelmes éjszakák,
Mennyit köszönhetek néktek!
Fiatal, üde párocskák,
Ég veletek végleg!
Összekötő szerepem most visszaadom,
Aranypénzemet nem számolhatom.
Érzelmi kötelék, téged nem ismertelek,
Mert mindig álnok voltál.
S bár nem tagadhatom, kerestelek,
Felőle sokat nem hallottál.
Engedd, hogy én legyek a szépség,
Bár vénné tett a féktelenség.
Sorvadó testem már nem égeti tűz,
Jéghideg szívem utoljára dobban.
Ide engem senki-semmi sem fűz,
Bizakodó imám rebegem magamban.
Ó te mindent megkeserítő szenvedély,
Itt az idő, hogy magadtól végleg ellökjél!
Egy dunántúli mandulafáról /In memoriam az első költőnknek J.P.alias Cs.J./
Szemem még így élesen nem káprázott,
Nem töltötte be ily szép remény,
Kétarcú istenként az eget kémlelve,
Emlékezeted mostanra élmény.
Virágozz hát merészen a télben,
Szavad győzzön le minden bántó bajt!
Mandulafám, örök a te virágod,
Termésedből minden költő szakajt.
2008. október 29., szerda
...
Mellesleg ez volt az a versem, melyet ki is adtak egy szegedi ifjúsági magazinban.
Aláfestjük egy kis zenével, hogy még szebb legyen ez a szerdai este mindenkinek.
Staind: Outside ( a legszebb Staind a For you-val egyetemben)
Aláfestjük egy kis zenével, hogy még szebb legyen ez a szerdai este mindenkinek.
Staind: Outside ( a legszebb Staind a For you-val egyetemben)
Együtt és külön
Együtt és külön
Együtt,
Bágyadtan bámulunk a napfénybe,
Mert nem tudjuk, hogy jó nekünk.
Keressük az apró titkokat, a sötétbe
Mered, réved kincset rejtő szemünk.
Nem érintelek meg, mert hideg a bőröd.
Ujjaim odafagynak testedhez.
Miért kell mindig elrejtőznöd?
Így nem lehetek elég közel szívedhez.
Rezzenéstelen arcod el nem árulná magát.
Minek számba venni
Elejtett mozdulatok láncolatát,
S úgy tenni,
Mintha minden dobbanás érted szólna?
Úgy érzem, néha minden porcikám akarna.
Külön,
Gyötrődve szenvedünk.
Féltjük lelkünk titkait.
Hová kell elrejtőznünk,
Hogy ne érezzük egymás gondolatait?!
Mardos az önsajnálat,
Mert lényed egésze új tájakat él meg.
Nő bennem az imádat, ami táplálja vágyamat,
Megtalálni, együtt lenni végleg.
Csókod most édes, bár tested távoli.
Ritmusra dobban a szív,
Nem győzöm számolni.
Távoli kürt vallani hív.
Mintha az árnyékok téged rejtenének,
Átadva az örökös szépségnek.
Együtt megszokottá válik minden.
Külön csábít a végzetes elérhetetlen.
Hát azt hiszem, bár jó rég volt, valamit megéreztem az emberi kontaktokból annak idején.
Búcsúzás, szerelem, szeretet, hiány, beteljesülés, találkozás. Rengeteg fajtaféle lehetőség.
Szenvedünk egy kicsit aztán jön megint valami, valaki, aki új, aki más, akihez kötődni kezdünk, majd megszokjuk együtt, elunjuk egymás hibáit, és elválunk, könnyekben vagy haragban. Filozofikus vagyok megint és jólesik.
Nem tudom még mihez vagy kihez fogok tartozni, hova tartok hogyan lesz az életem, megélek-e még napokat, avagy szenvedélytelen a mámorban fürdöm.
Minden képlékeny és kétséges bennem, és körülöttem.
Jó hogy vagyok bár néha nem lennék...:D
Együtt,
Bágyadtan bámulunk a napfénybe,
Mert nem tudjuk, hogy jó nekünk.
Keressük az apró titkokat, a sötétbe
Mered, réved kincset rejtő szemünk.
Nem érintelek meg, mert hideg a bőröd.
Ujjaim odafagynak testedhez.
Miért kell mindig elrejtőznöd?
Így nem lehetek elég közel szívedhez.
Rezzenéstelen arcod el nem árulná magát.
Minek számba venni
Elejtett mozdulatok láncolatát,
S úgy tenni,
Mintha minden dobbanás érted szólna?
Úgy érzem, néha minden porcikám akarna.
Külön,
Gyötrődve szenvedünk.
Féltjük lelkünk titkait.
Hová kell elrejtőznünk,
Hogy ne érezzük egymás gondolatait?!
Mardos az önsajnálat,
Mert lényed egésze új tájakat él meg.
Nő bennem az imádat, ami táplálja vágyamat,
Megtalálni, együtt lenni végleg.
Csókod most édes, bár tested távoli.
Ritmusra dobban a szív,
Nem győzöm számolni.
Távoli kürt vallani hív.
Mintha az árnyékok téged rejtenének,
Átadva az örökös szépségnek.
Együtt megszokottá válik minden.
Külön csábít a végzetes elérhetetlen.
Hát azt hiszem, bár jó rég volt, valamit megéreztem az emberi kontaktokból annak idején.
Búcsúzás, szerelem, szeretet, hiány, beteljesülés, találkozás. Rengeteg fajtaféle lehetőség.
Szenvedünk egy kicsit aztán jön megint valami, valaki, aki új, aki más, akihez kötődni kezdünk, majd megszokjuk együtt, elunjuk egymás hibáit, és elválunk, könnyekben vagy haragban. Filozofikus vagyok megint és jólesik.
Nem tudom még mihez vagy kihez fogok tartozni, hova tartok hogyan lesz az életem, megélek-e még napokat, avagy szenvedélytelen a mámorban fürdöm.
Minden képlékeny és kétséges bennem, és körülöttem.
Jó hogy vagyok bár néha nem lennék...:D
2008. október 27., hétfő
Jana Barb's birthday today- Poems just for u
Nagyon boldog szülinapot először is, email helyett myspace és emígy!
Isten éltessen 30.ik alkalomból, és tegyen meg mindent érted.
Te kis csodalény.:)
Ezt Kosztolányi Dezsőtől. Esti Kornél éneke
/részlet/
Indulj dalom, bátor dalom,
sápadva nézze röptöd, aki nyomodba köpköd,
a fájdalom.
Az életen, a szinten, a fénybe kell kerengni.
Légy mint a minden, te semmi.
Ne mondd te ezt se, azt se,
hamist se és igazt se,
ne mondd, mi fáj tenéked,
ne kérj vigaszt se.
Légy mint fű- fa, élő,
csoda és megcsodáló,
titkát ki-nem-beszélő,
röpülő, meg-nem-álló.
Légy az, ami a bölcs kéj
fölhámja, a gyümölcshéj
remek ruhája, zöld szín
fán, tengeren a fölszín:
mélységek látszata.
...s élj addig, míg a lélek, szépség, vagy a szeszélyek,
mert- isten engem-én is, én is csak addig élek.
Menj mély fölé derengni, burkolva, játszi színben,
légy mint a semmi, te minden.
Ez szerénytelen személyemtől csak és kizárólag, nyúlfarknyi ajándékom Neked, ahogyan midenné váltál itt sokaknak, nekem míg itt voltál velünk.
Szemeim ha kinyitom, újdonságot
érzékelnek, előttük álló tüneményt.
Kérdezve honnan, messziről jött,
lépte csupa fény.
Harminc éve már, hogy éldegél
kalandos- rögös útja keresztez.
Engem, téged, elnézem ahogy
mindenkinek örömöt szerez.
Energiákat dobálva kis csomagokban
álmatlansága szárnyaló.
Titkos az út a lélekben
Örök kis utazó.
Szemeim ha lehunyom már egészen
Más minden apró élet darabka.
Mi történt itt csak látomás,
Avagy a közös élmények ragaszkodó sora?
Life is a mystery for us thats true.
Thats for u babe:
Isten éltessen 30.ik alkalomból, és tegyen meg mindent érted.
Te kis csodalény.:)
Ezt Kosztolányi Dezsőtől. Esti Kornél éneke
/részlet/
Indulj dalom, bátor dalom,
sápadva nézze röptöd, aki nyomodba köpköd,
a fájdalom.
Az életen, a szinten, a fénybe kell kerengni.
Légy mint a minden, te semmi.
Ne mondd te ezt se, azt se,
hamist se és igazt se,
ne mondd, mi fáj tenéked,
ne kérj vigaszt se.
Légy mint fű- fa, élő,
csoda és megcsodáló,
titkát ki-nem-beszélő,
röpülő, meg-nem-álló.
Légy az, ami a bölcs kéj
fölhámja, a gyümölcshéj
remek ruhája, zöld szín
fán, tengeren a fölszín:
mélységek látszata.
...s élj addig, míg a lélek, szépség, vagy a szeszélyek,
mert- isten engem-én is, én is csak addig élek.
Menj mély fölé derengni, burkolva, játszi színben,
légy mint a semmi, te minden.
Ez szerénytelen személyemtől csak és kizárólag, nyúlfarknyi ajándékom Neked, ahogyan midenné váltál itt sokaknak, nekem míg itt voltál velünk.
Szemeim ha kinyitom, újdonságot
érzékelnek, előttük álló tüneményt.
Kérdezve honnan, messziről jött,
lépte csupa fény.
Harminc éve már, hogy éldegél
kalandos- rögös útja keresztez.
Engem, téged, elnézem ahogy
mindenkinek örömöt szerez.
Energiákat dobálva kis csomagokban
álmatlansága szárnyaló.
Titkos az út a lélekben
Örök kis utazó.
Szemeim ha lehunyom már egészen
Más minden apró élet darabka.
Mi történt itt csak látomás,
Avagy a közös élmények ragaszkodó sora?
Life is a mystery for us thats true.
Thats for u babe:
2008. október 26., vasárnap
Jana Barb
Hát basszus sikerült egy mozit leszámítva drága tanítványommal, e napot rettenetesen rosszul megélnem. Nem volt jó napom no.
DE EKKOR TÖRTÉNIK VALAMI, KICSINY BARBOM LEVELET KÜLD.
Hát nézzétek az én Janám, és kívánom mindenkinek, hogy legyen egy ilyen valaki az életében mint Jana Barb. That's all. Respest.
Bár mondjuk csak nekünk van kártyánk, és jobb ha nem cuppog senki...:D Am I right?
DE EKKOR TÖRTÉNIK VALAMI, KICSINY BARBOM LEVELET KÜLD.
Hát nézzétek az én Janám, és kívánom mindenkinek, hogy legyen egy ilyen valaki az életében mint Jana Barb. That's all. Respest.
Bár mondjuk csak nekünk van kártyánk, és jobb ha nem cuppog senki...:D Am I right?
Why is it so hard to love? - as my Madge said
Bátorító
Ha a múlékony fájdalom torkon ragad,
Te sose hagyd magad.
Érzelmekért könnyet ejteni nem kell,
Bírod majd a harcod lassú önfegyelemmel,
Titkod, mit hordozol magadban,
Elfertőz belül, te ne légy sose álmatlan.
Minden elmúlik egyszer, új jön helyette,
Ne kutasd a múltat, nevess a jövőre.
Mámoros percek csatáznak érted,
Előfordul veled a jó, de te mégsem kéred.
Láthatatlan kéz a válladon nyugszik,
Súgja csak halkan, hangja szívedbe hullik.
Csillagrendszerek őrködnek,
Reménytelen bánatod felett.
Ha vigyázná valaki rád az más lenne,
Ha a keserűség folyton nem keresne.
Amíg felépülsz kell, hogy szeressenek,
Mosolyodra majd szülessenek.
Behunyva féktelen szemed,
Most támad valami benned.
A szó..., ez több mint bátorító.
Akarva a véget
Olyan ősi, olyan kimeríthetetlen
Bennünk a fájdalom a lelkünk mélyén.
A múltunk vad és kitörölhetetlen,
Nem tudni mink marad a végén.
Ha akarod veled maradok,
Érted életeket áldozok.
Csak engedd magad szeretni,
Tudjunk a bánaton is nevetni.
Haldokló önmagunk sorvadozva
Keresi testvér árnyékát, mert egyedül van.
A lehetetlen után vágyakozva,
Reszketve egy idegen világban.
Még benned megszépülhetek,
Ha létem magadnak megengeded.
Álmodva siettetem gyógyulásom,
Neked szólhat minden szárnycsapásom.
Rikoltó valóságot hozott a szürke-
-komor terhekkel teli lét, fáj néha.
Ezért nem bólintunk minden mese-szerelemnre,
Pedig a halovány lét... csábíthatna.
Nem ismerhetsz, mert mindig más vagyok,
Csak ne romboljon az, amit benned hagyok.
A halál fojtsa meg majd satnya szárnyunkat,
Ő támasztja majd közös sikolyunkat.
Megaláztak- megaláztalak.
Gyógyírként ajánlom a semmit.
Érted kúszva percek csatáznak,
Vesztettem- vesztettünk, ennyit.
Keress- kutass, én majd őrködöm,
Bánatod visz majd előre, virrasztok.
Innen indultam és máshol végződöm,
Örülhetsz, magamnak maradok.
Csókot adok könnyes arcodra,
Ez a te búcsúztatód. Számodra.
Ha a múlékony fájdalom torkon ragad,
Te sose hagyd magad.
Érzelmekért könnyet ejteni nem kell,
Bírod majd a harcod lassú önfegyelemmel,
Titkod, mit hordozol magadban,
Elfertőz belül, te ne légy sose álmatlan.
Minden elmúlik egyszer, új jön helyette,
Ne kutasd a múltat, nevess a jövőre.
Mámoros percek csatáznak érted,
Előfordul veled a jó, de te mégsem kéred.
Láthatatlan kéz a válladon nyugszik,
Súgja csak halkan, hangja szívedbe hullik.
Csillagrendszerek őrködnek,
Reménytelen bánatod felett.
Ha vigyázná valaki rád az más lenne,
Ha a keserűség folyton nem keresne.
Amíg felépülsz kell, hogy szeressenek,
Mosolyodra majd szülessenek.
Behunyva féktelen szemed,
Most támad valami benned.
A szó..., ez több mint bátorító.
Akarva a véget
Olyan ősi, olyan kimeríthetetlen
Bennünk a fájdalom a lelkünk mélyén.
A múltunk vad és kitörölhetetlen,
Nem tudni mink marad a végén.
Ha akarod veled maradok,
Érted életeket áldozok.
Csak engedd magad szeretni,
Tudjunk a bánaton is nevetni.
Haldokló önmagunk sorvadozva
Keresi testvér árnyékát, mert egyedül van.
A lehetetlen után vágyakozva,
Reszketve egy idegen világban.
Még benned megszépülhetek,
Ha létem magadnak megengeded.
Álmodva siettetem gyógyulásom,
Neked szólhat minden szárnycsapásom.
Rikoltó valóságot hozott a szürke-
-komor terhekkel teli lét, fáj néha.
Ezért nem bólintunk minden mese-szerelemnre,
Pedig a halovány lét... csábíthatna.
Nem ismerhetsz, mert mindig más vagyok,
Csak ne romboljon az, amit benned hagyok.
A halál fojtsa meg majd satnya szárnyunkat,
Ő támasztja majd közös sikolyunkat.
Megaláztak- megaláztalak.
Gyógyírként ajánlom a semmit.
Érted kúszva percek csatáznak,
Vesztettem- vesztettünk, ennyit.
Keress- kutass, én majd őrködöm,
Bánatod visz majd előre, virrasztok.
Innen indultam és máshol végződöm,
Örülhetsz, magamnak maradok.
Csókot adok könnyes arcodra,
Ez a te búcsúztatód. Számodra.
2008. október 24., péntek
Promise to try
Megpróbálok mindent, ahogyan telik
Tőlem, aki képtelen új mozaik darabokat
Összerakni, melyek végül értelmet nyernek.
Futok mindennap a magam árnyékában
Sírva, belül megszakadva, hangtalan
Dallamokat zengve, igazit keresve.
Majd ha lerogyok a porba, akkor lesz
Minden olyan mint kezdetben,
Mikor alázat volt a nevem,
S nem énekeltem hamis himnuszokat.
Most hűen magamhoz és keresztemhez,
Leteszem a fegyvert, újra cserélem.
Halhatatlan
Magamban
Keresve kutattam
Élve meghaltam.
Tőlem, aki képtelen új mozaik darabokat
Összerakni, melyek végül értelmet nyernek.
Futok mindennap a magam árnyékában
Sírva, belül megszakadva, hangtalan
Dallamokat zengve, igazit keresve.
Majd ha lerogyok a porba, akkor lesz
Minden olyan mint kezdetben,
Mikor alázat volt a nevem,
S nem énekeltem hamis himnuszokat.
Most hűen magamhoz és keresztemhez,
Leteszem a fegyvert, újra cserélem.
Halhatatlan
Magamban
Keresve kutattam
Élve meghaltam.
Empty skies version 2.0
Ami még lemaradt, mert sok volt a gyümölcsnap, és rövidke az eszem.
A dalszöveg:
You look so fine
I want to break your heart
And give you mine
You're taking me over
It's so inseane
You've got me tethered and chained
I hear your name
And I'm falling over
I'm not like the other girls
I can't take it like the other girls
I won't share it like the other girls
That you used to know
You look so fine
Knocked down
Cried out
Been down just to find out
I'm through living for you
I'm open wide
I want to take you home
We're wasting time
You're the only one for me
You look so fine
I'm like the desert tonight
Leave her behind
If you want to show me
I'm not like the other girls
I can't take it like the other girls
I won't share it like the other girls
That you used to know
You're taking me over
Over and over
I'm falling over
Over and over
Loving me one more time
Hide inside me tonight
Do what you want to do
Just pretend happy end
Let me know let it show
Ending with letting go
Let's pretend happy end
Teljesen más, de imádom és hajaz a címkémre, mámorfelhő pénzcsörgés, zajok, illatok, sűrű füst, körvonalak, közös vigadozások, hajnalok és empty skies:
A dalszöveg:
You look so fine
I want to break your heart
And give you mine
You're taking me over
It's so inseane
You've got me tethered and chained
I hear your name
And I'm falling over
I'm not like the other girls
I can't take it like the other girls
I won't share it like the other girls
That you used to know
You look so fine
Knocked down
Cried out
Been down just to find out
I'm through living for you
I'm open wide
I want to take you home
We're wasting time
You're the only one for me
You look so fine
I'm like the desert tonight
Leave her behind
If you want to show me
I'm not like the other girls
I can't take it like the other girls
I won't share it like the other girls
That you used to know
You're taking me over
Over and over
I'm falling over
Over and over
Loving me one more time
Hide inside me tonight
Do what you want to do
Just pretend happy end
Let me know let it show
Ending with letting go
Let's pretend happy end
Teljesen más, de imádom és hajaz a címkémre, mámorfelhő pénzcsörgés, zajok, illatok, sűrű füst, körvonalak, közös vigadozások, hajnalok és empty skies:
Empty skies
Álarc fojtó
Méregetve nézlek, gyanakodva.
Ha rád gondolok szívem háborogva,
Akarva, akarattalanul,
Lassan, lihegve utánad nyúl.
Nem hiszek neked, álarcod hazug.
Vigyázok veled és ha van kiút,
Mindenképp kiszaladok a fényre,
Szeretve nevetek a messzeségre.
Elrejted magad előlem, mert így könnyebb.
Csak értékeid száma lesz egyre kevesebb,
S mindenkinek most máshogyan,
Üvöltve rejtem én is, ami bennem van.
Szánalmas bensőnk nem ragyog át a ruhán,
Csak a magányban majd árván
Ébredünk, s elveszve, rikoltva keresünk
Valamit, ami már rég elveszett belőlünk.
Sokat éneklem magamban ezt a dalocskát, és sok Garbage-ot hallgatok, ha tehetem. Fantasztikus, fenomenális, egyben van minden számuk, és nagyon sok gyönyörű szövegük van a tetejében. Hát akkor neked éneklem vagy magamnak vagy akinek kell, hogy You look so fine I want to break your heart.....pont ezért.
Szép péntek estét, szerelmeteset avagy ösztönöset, romantikusat avagy beszélgetőset, borozósat, mindent, mindent, amit ma este lehet és megenged az idő.
Hola.
Méregetve nézlek, gyanakodva.
Ha rád gondolok szívem háborogva,
Akarva, akarattalanul,
Lassan, lihegve utánad nyúl.
Nem hiszek neked, álarcod hazug.
Vigyázok veled és ha van kiút,
Mindenképp kiszaladok a fényre,
Szeretve nevetek a messzeségre.
Elrejted magad előlem, mert így könnyebb.
Csak értékeid száma lesz egyre kevesebb,
S mindenkinek most máshogyan,
Üvöltve rejtem én is, ami bennem van.
Szánalmas bensőnk nem ragyog át a ruhán,
Csak a magányban majd árván
Ébredünk, s elveszve, rikoltva keresünk
Valamit, ami már rég elveszett belőlünk.
Sokat éneklem magamban ezt a dalocskát, és sok Garbage-ot hallgatok, ha tehetem. Fantasztikus, fenomenális, egyben van minden számuk, és nagyon sok gyönyörű szövegük van a tetejében. Hát akkor neked éneklem vagy magamnak vagy akinek kell, hogy You look so fine I want to break your heart.....pont ezért.
Szép péntek estét, szerelmeteset avagy ösztönöset, romantikusat avagy beszélgetőset, borozósat, mindent, mindent, amit ma este lehet és megenged az idő.
Hola.
Halott lelkek egy asztalnál ciklus
Mallarmé hívja a tóbafagyott hattyút
Ismertetőjelem a szenvedés,
Hiábavaló most minden kesergés.
Segíteni akarok rajtad hattyúm,
A művészet viharokat lehell a költőre,
Nevetve minden kétkedőre,
Gúnyolja csak keresztes háborúm.
tudom, hogy mostmár nincs menekvés,
Könnyeket sodor szemünkbe a meglepetés.
Gyere hattyúm, drága hattyúm,
Mutasd meg Íristől kapott szárnyaid.
Beszippant téged is a világ hagyta vákuum,
Ne hagyd, ne engedd tiporni vágyaid.
Gőgöm nem enyhül, mert gyűlölök,
Minden ostoba, színtelen boldogságot.
S csak akkor tűröm a hazugságot,
Ha már lelkemben is gyengülök.
Miért nem vár rám senki?
Miért nem lehet új délibábra meredni?
Iszonyom most átöleli vállam,
Tudom mostmár, hogy eleget vártam.
Suhanj hattyúm, igézve nézlek,
Kristálybörtönöd is elolvad egyszer.
De vigyázz a farkasok széjjeltépnek,
Én pedig nem tudom ragasztani szárnyad még egyszer.
Hüperion hívása
Jöjj kedves s szeress engem,
Én, akit lehagyott egyetlen kedvese.
Úgy tűnik semmi jót nem látott bennem,
Gyere fújj reá e nagy sötétségre.
Jöveteled nekem iszonyú végét jelenti
Szenvedéseimnek, az éjjel ölelése után.
Aki nem tud már kit szeretni,
Az megmarad borúsan, árván.
Jöjj szállj szívembe Hajnalom,
Mert nincs megnyugvása sötét lelkemnek,
Szálljon el minden torz álom,
Hódolattal adózom e gyönyörű fénynek.
Könnyeid párát borítanak karomra,
Reszketve lépsz bennem egyre közelebb.
Csókot lehelsz gyászos világomra,
Itt vagy, és lelkem egyre sötétebb.
Lázas álmok gyötörnek,
Haldokló lelkem vérezve kiált.
Te pedig mosolyt küldesz e szenvedésnek,
Elnézve, ahogy húsom jéggé vált.
Ismertetőjelem a szenvedés,
Hiábavaló most minden kesergés.
Segíteni akarok rajtad hattyúm,
A művészet viharokat lehell a költőre,
Nevetve minden kétkedőre,
Gúnyolja csak keresztes háborúm.
tudom, hogy mostmár nincs menekvés,
Könnyeket sodor szemünkbe a meglepetés.
Gyere hattyúm, drága hattyúm,
Mutasd meg Íristől kapott szárnyaid.
Beszippant téged is a világ hagyta vákuum,
Ne hagyd, ne engedd tiporni vágyaid.
Gőgöm nem enyhül, mert gyűlölök,
Minden ostoba, színtelen boldogságot.
S csak akkor tűröm a hazugságot,
Ha már lelkemben is gyengülök.
Miért nem vár rám senki?
Miért nem lehet új délibábra meredni?
Iszonyom most átöleli vállam,
Tudom mostmár, hogy eleget vártam.
Suhanj hattyúm, igézve nézlek,
Kristálybörtönöd is elolvad egyszer.
De vigyázz a farkasok széjjeltépnek,
Én pedig nem tudom ragasztani szárnyad még egyszer.
Hüperion hívása
Jöjj kedves s szeress engem,
Én, akit lehagyott egyetlen kedvese.
Úgy tűnik semmi jót nem látott bennem,
Gyere fújj reá e nagy sötétségre.
Jöveteled nekem iszonyú végét jelenti
Szenvedéseimnek, az éjjel ölelése után.
Aki nem tud már kit szeretni,
Az megmarad borúsan, árván.
Jöjj szállj szívembe Hajnalom,
Mert nincs megnyugvása sötét lelkemnek,
Szálljon el minden torz álom,
Hódolattal adózom e gyönyörű fénynek.
Könnyeid párát borítanak karomra,
Reszketve lépsz bennem egyre közelebb.
Csókot lehelsz gyászos világomra,
Itt vagy, és lelkem egyre sötétebb.
Lázas álmok gyötörnek,
Haldokló lelkem vérezve kiált.
Te pedig mosolyt küldesz e szenvedésnek,
Elnézve, ahogy húsom jéggé vált.
2008. október 23., csütörtök
Horatius és az ő Leuconoe-je, egyik kedvencem
Horatius: Leuconoehoz
Kedves, csak ne kutasd, tudni tilos, hogy nekem és neked
mit szántak, mi jövőt isteneink, kár Babylon sötét
számításait is kérdeni, jobb tűrni, akármi lesz.
Vagy még több telet is ad Jupiter, vagy soha látni már
nem fogjuk, ha a zord téli vihar zúg el a tengeren;
szűrd meg bölcsen a bort, balga reményt tilt az irígy idő
hosszan szőni. Amíg szánkon a szó, már tovatűnt a nap:
Élvezd, míg teheted; holnapokat, Leuconoe, ne várj.
ORSON: No TOMORROW :DDDD
Kedves, csak ne kutasd, tudni tilos, hogy nekem és neked
mit szántak, mi jövőt isteneink, kár Babylon sötét
számításait is kérdeni, jobb tűrni, akármi lesz.
Vagy még több telet is ad Jupiter, vagy soha látni már
nem fogjuk, ha a zord téli vihar zúg el a tengeren;
szűrd meg bölcsen a bort, balga reményt tilt az irígy idő
hosszan szőni. Amíg szánkon a szó, már tovatűnt a nap:
Élvezd, míg teheted; holnapokat, Leuconoe, ne várj.
ORSON: No TOMORROW :DDDD
Kedvenc kicsiny idézetek másoktól
Hogy ne csak mindig én tündököljek itt megosztom most és majd is egy-egy kedves idézetem sok szeretettel. Évek alatt gyűjtögettem párat, itt az ideje mutatni.
Szép október 23.-át mindenkinek.
"Miért nevetsz? A szerelem a lángész tápláléka és légköre. Hatalmas izgalmak szülik a fenséges alkotásokat. Arról réges-rég lemondtam, hogy megkeresem, aki hozzám illik.
És aztán, ha megtalálnám úgyis eltaszítana. Kitagadottnak születtem, s kimúlok majd valami kinccsel, csehüveggel vagy gyémánttal, mit tudom én."
( Gustave Flaubert: Az érzelmek iskolája)
" Hogy tudnánk egymást érteni, kedves uram, ha azokban a szavakban, melyeket kimondok, a dolgoknak ezt az értelmét és értékét gondolom, ahogyan bennem élnek, aki pedig engem hallgat, elkerülhetetlenül, aszerint érti és értékeli, ahogy benne a világ tükröződik! Azt hisszük, értjük egymást, pedig soha, soha meg nem értjük."
(Pindarello: Hat szerep keres egy szerzőt)
"De mikor már a régmúltból többé már semmi sem marad, az élőlények halála után,a dolgok pusztulása után, egyedül az íz és az illat élnek tovább sokáig, törékenyebben, de elevenebben, anyagtalanabbul, szívósabban, és hívebben mindennél- mintha csak lelkek volnának, amelyek idézik, várják, remélik, minden egyébnek romjai felett, s amelyek moccanás nélkül tartják majdnem megfoghatatlan harmatjukon az emlék óriás épületét."
(Proust: Az eltűnt idő nyomában)
"Csak azt látod, hogy egy ember, aki kedves vagy fontos neked, vesztébe rohan, érdekei ellen él, eszeveszetten vagy szomorúan, kínlódva, rogyadozva, már alig bírja, már összeroskad, s te odasietsz, szeretnél segíteni, s egyszerre megtudod, hogy nem lehet. Gyönge vagy hozzá."
(Márai Sándor: Válás Budán)
Szép október 23.-át mindenkinek.
"Miért nevetsz? A szerelem a lángész tápláléka és légköre. Hatalmas izgalmak szülik a fenséges alkotásokat. Arról réges-rég lemondtam, hogy megkeresem, aki hozzám illik.
És aztán, ha megtalálnám úgyis eltaszítana. Kitagadottnak születtem, s kimúlok majd valami kinccsel, csehüveggel vagy gyémánttal, mit tudom én."
( Gustave Flaubert: Az érzelmek iskolája)
" Hogy tudnánk egymást érteni, kedves uram, ha azokban a szavakban, melyeket kimondok, a dolgoknak ezt az értelmét és értékét gondolom, ahogyan bennem élnek, aki pedig engem hallgat, elkerülhetetlenül, aszerint érti és értékeli, ahogy benne a világ tükröződik! Azt hisszük, értjük egymást, pedig soha, soha meg nem értjük."
(Pindarello: Hat szerep keres egy szerzőt)
"De mikor már a régmúltból többé már semmi sem marad, az élőlények halála után,a dolgok pusztulása után, egyedül az íz és az illat élnek tovább sokáig, törékenyebben, de elevenebben, anyagtalanabbul, szívósabban, és hívebben mindennél- mintha csak lelkek volnának, amelyek idézik, várják, remélik, minden egyébnek romjai felett, s amelyek moccanás nélkül tartják majdnem megfoghatatlan harmatjukon az emlék óriás épületét."
(Proust: Az eltűnt idő nyomában)
"Csak azt látod, hogy egy ember, aki kedves vagy fontos neked, vesztébe rohan, érdekei ellen él, eszeveszetten vagy szomorúan, kínlódva, rogyadozva, már alig bírja, már összeroskad, s te odasietsz, szeretnél segíteni, s egyszerre megtudod, hogy nem lehet. Gyönge vagy hozzá."
(Márai Sándor: Válás Budán)
Pagan Poetry and me and Björk
A megfosztott sikolya
Lelkem úgy reszket, akár a híd,
Melyre túl nagy súly nehezedik hirtelen.
Minden keserűség és öröm bennem vív.
Most minden sarokban magányom meglelem.
A szeretet képessé tesz túlélni a viharokat,
Boldogság érzettel téveszt olykor.
Suttogom most a kimondhatatlan dolgokat,
Nem segít semmi, ami máskor.
Váratok magamra, nyugodt maradok.
Vesztettem, de másban bukni nem akarok.
Nem ért a világ, csak sírhatok,
Rejtőznek szememben kétes hajnalok.
A minden vagy inkább a semmi?
Ezzel kell mindennap szembenézni.
Érdemes lenne mást megszeretni,
Mi értelme ha nem tudnék betelni?
Álmodón mozdítom a fejem, akár egy beteg
Kinek mindegy mi vár rá, ezután.
De nem. Az élet így is tovább megy,
Ilyen értelmetlen és ostobán.
Ami megmaradt azt akaratlan őrzőm,
Ha a lét így nem is boldogít.
Saját leélt éjjeleimbe rejtőzőm,
Ez a sötétség lassan de biztosan megvakít.
Retrospektív
Azért kedvellek, mert ha rád nézek,
Sérült, sértett magamat látom.
Tüskéid, ha messze vagy is elérnek,
Most a te öledben megpihenni vágyom.
Szedjük együtt a szél kapta toll pihéket,
Mert a párnád így is elsorvad, elárvul.
Nézd csak meg ezt a szép vidéket,
Itt vagy és elég vagy bánatul.
Mennem kell, de visszafordulok a sarkon,
Csillogó szemed megkötözve fedez.
Bár elhagyhatnék mindent, én hagyom.
De az üresség fájdalmas kínt szerez.
Próbálgattuk, hogy belenézünk a jég tükrébe
Gyerekesen, de azért komolyan élve.
Így egyeztünk minden féktelenségbe,
Néha-olykor szerepet cserélve.
Visszatekintésünk most látomásként
Tündököl, ahogyan összeakad a pillantás.
Megmaradok-e neked nem tudhatom
Biztosan, bennem szilárd várakozás.
Nekem már úgy érzem nincs utam
Mely kioldaná kötelékem, vergődök.
Szeretek éjjelente, hajnalban
Szorítások közt gyűlölök.
Beteljesülésünk kapkodja
A levegő minden falatát.
Hazugságunk magunknak, egymásnak
Visszaadja a pillanatok varázsát.
........Elvesztél........
Björk énekelj nekünk milyen a szerelem még egyszer.:DDD
Lelkem úgy reszket, akár a híd,
Melyre túl nagy súly nehezedik hirtelen.
Minden keserűség és öröm bennem vív.
Most minden sarokban magányom meglelem.
A szeretet képessé tesz túlélni a viharokat,
Boldogság érzettel téveszt olykor.
Suttogom most a kimondhatatlan dolgokat,
Nem segít semmi, ami máskor.
Váratok magamra, nyugodt maradok.
Vesztettem, de másban bukni nem akarok.
Nem ért a világ, csak sírhatok,
Rejtőznek szememben kétes hajnalok.
A minden vagy inkább a semmi?
Ezzel kell mindennap szembenézni.
Érdemes lenne mást megszeretni,
Mi értelme ha nem tudnék betelni?
Álmodón mozdítom a fejem, akár egy beteg
Kinek mindegy mi vár rá, ezután.
De nem. Az élet így is tovább megy,
Ilyen értelmetlen és ostobán.
Ami megmaradt azt akaratlan őrzőm,
Ha a lét így nem is boldogít.
Saját leélt éjjeleimbe rejtőzőm,
Ez a sötétség lassan de biztosan megvakít.
Retrospektív
Azért kedvellek, mert ha rád nézek,
Sérült, sértett magamat látom.
Tüskéid, ha messze vagy is elérnek,
Most a te öledben megpihenni vágyom.
Szedjük együtt a szél kapta toll pihéket,
Mert a párnád így is elsorvad, elárvul.
Nézd csak meg ezt a szép vidéket,
Itt vagy és elég vagy bánatul.
Mennem kell, de visszafordulok a sarkon,
Csillogó szemed megkötözve fedez.
Bár elhagyhatnék mindent, én hagyom.
De az üresség fájdalmas kínt szerez.
Próbálgattuk, hogy belenézünk a jég tükrébe
Gyerekesen, de azért komolyan élve.
Így egyeztünk minden féktelenségbe,
Néha-olykor szerepet cserélve.
Visszatekintésünk most látomásként
Tündököl, ahogyan összeakad a pillantás.
Megmaradok-e neked nem tudhatom
Biztosan, bennem szilárd várakozás.
Nekem már úgy érzem nincs utam
Mely kioldaná kötelékem, vergődök.
Szeretek éjjelente, hajnalban
Szorítások közt gyűlölök.
Beteljesülésünk kapkodja
A levegő minden falatát.
Hazugságunk magunknak, egymásnak
Visszaadja a pillanatok varázsát.
........Elvesztél........
Björk énekelj nekünk milyen a szerelem még egyszer.:DDD
2008. október 21., kedd
Még egyszer
Még egyszer
Húsodba mar a gyötrő valóság,
Ha nincs benned hit,
Kínlódsz, és győz a fásultság,
Érdektelen vagy, szeretsz te valakit?
A füst befedte érző szívedet,
Hagyj fogjam meg elszáradt kezedet.
Ne engedd, hogy győzzön a világ,
Házad táján meglapulva él a szabadság.
Feküdj csak ide a földre,
Érezned kell, amit én.
Hallgass most halottak helyett az élőkre,
El kell fogadnod, ami tény.
Énekeld velem, mi is a szerelem
Még egyszer.
Sírás nem segíthet rajtad,
Rogyj bele a porba.
Nézd a beszédes falakat,
Van még akadály számodra.
Ostobaság lenne,
Tedd a kezedet a szívedre.
Kell neked ez a kötél?
Miben segítene, hogy más legyél?
Csak akarnod kell,
Tettre nem futja.
Ha harcolnod kell,
Pillants vissza eddigi otthonodra.
Énekelj velem, csak lassan engedd el a kezem,
Még egyszer.
Halva születve
Megszülettem halva,
Sebem kígyó marta
Vad hajtás.
Minden látomás
Olyan távoli,
Akár a pillantás,
Mely nem akart kiválasztani.
Megsejtette talán hibámat?
Vagy csak egy lélegzet sodorta el?
Ami látva féktelen vágyamat,
Talán, nem ezen a világon,
Kivetetlen, majd újra útra kel.
Addig is urald önmagad,
Ne légy ünneprontó.
Lesz, aki majd meghallgat,
S hiszi, hogy te vagy a megváltó.
Ne röhögd ki naívitását, ha szeret,
Ne gondolod, hogy nem lesz mit adjon neked.
Hódító körútra indul az éj.
A számadás leleplezte önmagát.
Tegyél meg mindent, élj,
Amíg megleled lelked halálát.
Ha itt vagy már nem lesz visszaút,
Túlleszel magadon.
A maszk, az álarc lehullt,
Futhatsz, élhetsz szabadon.
De ne feledd,
Halva születtünk.
Feladatunk a szerelmünk.
Hunyd le a szemed.
Áthidalhatatlan az ellentét.
Ami van az ugysem szép,
Elnyel a köd, a feledés,
A szerelem is olyan, mint a gyűlölködés,
Akarod?
Húsodba mar a gyötrő valóság,
Ha nincs benned hit,
Kínlódsz, és győz a fásultság,
Érdektelen vagy, szeretsz te valakit?
A füst befedte érző szívedet,
Hagyj fogjam meg elszáradt kezedet.
Ne engedd, hogy győzzön a világ,
Házad táján meglapulva él a szabadság.
Feküdj csak ide a földre,
Érezned kell, amit én.
Hallgass most halottak helyett az élőkre,
El kell fogadnod, ami tény.
Énekeld velem, mi is a szerelem
Még egyszer.
Sírás nem segíthet rajtad,
Rogyj bele a porba.
Nézd a beszédes falakat,
Van még akadály számodra.
Ostobaság lenne,
Tedd a kezedet a szívedre.
Kell neked ez a kötél?
Miben segítene, hogy más legyél?
Csak akarnod kell,
Tettre nem futja.
Ha harcolnod kell,
Pillants vissza eddigi otthonodra.
Énekelj velem, csak lassan engedd el a kezem,
Még egyszer.
Halva születve
Megszülettem halva,
Sebem kígyó marta
Vad hajtás.
Minden látomás
Olyan távoli,
Akár a pillantás,
Mely nem akart kiválasztani.
Megsejtette talán hibámat?
Vagy csak egy lélegzet sodorta el?
Ami látva féktelen vágyamat,
Talán, nem ezen a világon,
Kivetetlen, majd újra útra kel.
Addig is urald önmagad,
Ne légy ünneprontó.
Lesz, aki majd meghallgat,
S hiszi, hogy te vagy a megváltó.
Ne röhögd ki naívitását, ha szeret,
Ne gondolod, hogy nem lesz mit adjon neked.
Hódító körútra indul az éj.
A számadás leleplezte önmagát.
Tegyél meg mindent, élj,
Amíg megleled lelked halálát.
Ha itt vagy már nem lesz visszaút,
Túlleszel magadon.
A maszk, az álarc lehullt,
Futhatsz, élhetsz szabadon.
De ne feledd,
Halva születtünk.
Feladatunk a szerelmünk.
Hunyd le a szemed.
Áthidalhatatlan az ellentét.
Ami van az ugysem szép,
Elnyel a köd, a feledés,
A szerelem is olyan, mint a gyűlölködés,
Akarod?
Halott lelkek egy asztalnál ciklus
Lázas Pygmalion
Nem olyan vagy nekem, mint a többi.
Csodává válsz, szivárványt hozol.
Magamat nem győzőm szemen köpni,
Mert végzetem örökös csapdába sodor.
Pygmalion vagyok, s a te átváltozásod
Legyen eredeti, valóság.
Nekem szóljon minden megnyilvánulásod,
Legyél mindig mindenben ritkaság.
A hajnal készülődése a legszebb.
Az est búcsúja gyönyörű.
Féktelen a te szerelmed,
S a távolléted sem könnyű.
Karjaim közt kövé válsz,
Távolabb pedig táncolsz, virulsz.
Világodban engem nem találsz,
Még csak keresésemre sem indulsz.
A bélyeged rajtam, csapdád fullasztó.
Látlak, erőm- álmaim elhagynak.
Hol az az erő, mely a hozzád vonzó
hajszát megszünteti, mégis szeretni akarlak!
Nem kell nekem a földi világ egyetlen kincse,
Semmi ami mást boldoggá emel.
Csak Puck virágjának egyetlen csöppje,
Ahogyan bennem méreggé leszel.
Bár sok szívemnek kedves versem van, melyekhez emlékem fűzödik, ezekhez a költeményekhez, ebben a ciklusban, csak az alakok, amik bennük szereplenek állnak közel hozzám. Némelyik szomorkásabb, van köztük olyan, ami pusztán csak a látatott figura létállapotát próbálja visszaidézni.
Pygmalion és Menon a kedvenceim, még ezt is elárulom.
Haldokló Pygmalion
Ágyam körül árnyékok játszanak,
Szívemet próbálják kitárni.
Előttem állsz, szemeid nem látszanak,
Mintha elhullásomat sem győznéd kivárni.
Reménytelen, fekete a köd köztünk,
Lehet, hogy valami hanyatlik bennünk.
Szólíts kedves, én vagyok a te teremtőd,
Remegő ajkam még utoljára magára vesz.
Réteken járok már, öleld szeretőd,
Rigófütty himnuszban simítom hús-vér karod.
Te csak mosolyogsz, én meg nevetlek,
Sötét barlangokban, sűrű párában is kereslek.
A veled eltöltött idő átformált.
Téged szememben igazivá emelt.
Engem a kétség feléd sohasem táplált,
Az örök tavasz, Vénusz kvánt kiszemelni.
Most majd én leszek a vágy-álom,
Szenteld meg most átváltozásom.
Nem olyan vagy nekem, mint a többi.
Csodává válsz, szivárványt hozol.
Magamat nem győzőm szemen köpni,
Mert végzetem örökös csapdába sodor.
Pygmalion vagyok, s a te átváltozásod
Legyen eredeti, valóság.
Nekem szóljon minden megnyilvánulásod,
Legyél mindig mindenben ritkaság.
A hajnal készülődése a legszebb.
Az est búcsúja gyönyörű.
Féktelen a te szerelmed,
S a távolléted sem könnyű.
Karjaim közt kövé válsz,
Távolabb pedig táncolsz, virulsz.
Világodban engem nem találsz,
Még csak keresésemre sem indulsz.
A bélyeged rajtam, csapdád fullasztó.
Látlak, erőm- álmaim elhagynak.
Hol az az erő, mely a hozzád vonzó
hajszát megszünteti, mégis szeretni akarlak!
Nem kell nekem a földi világ egyetlen kincse,
Semmi ami mást boldoggá emel.
Csak Puck virágjának egyetlen csöppje,
Ahogyan bennem méreggé leszel.
Bár sok szívemnek kedves versem van, melyekhez emlékem fűzödik, ezekhez a költeményekhez, ebben a ciklusban, csak az alakok, amik bennük szereplenek állnak közel hozzám. Némelyik szomorkásabb, van köztük olyan, ami pusztán csak a látatott figura létállapotát próbálja visszaidézni.
Pygmalion és Menon a kedvenceim, még ezt is elárulom.
Haldokló Pygmalion
Ágyam körül árnyékok játszanak,
Szívemet próbálják kitárni.
Előttem állsz, szemeid nem látszanak,
Mintha elhullásomat sem győznéd kivárni.
Reménytelen, fekete a köd köztünk,
Lehet, hogy valami hanyatlik bennünk.
Szólíts kedves, én vagyok a te teremtőd,
Remegő ajkam még utoljára magára vesz.
Réteken járok már, öleld szeretőd,
Rigófütty himnuszban simítom hús-vér karod.
Te csak mosolyogsz, én meg nevetlek,
Sötét barlangokban, sűrű párában is kereslek.
A veled eltöltött idő átformált.
Téged szememben igazivá emelt.
Engem a kétség feléd sohasem táplált,
Az örök tavasz, Vénusz kvánt kiszemelni.
Most majd én leszek a vágy-álom,
Szenteld meg most átváltozásom.
2008. október 19., vasárnap
Erotica and weekends and music clips
Már régen terveztem, hogy csinálok egy toplistát néhány résztvevővel a "legerotikusabb videók" címmel. Ehhez semmi hozzáfűznivalóm, vannak kellemes napok na.
A vers:
Éjszakai szonett
'Titkokat rejtek'- hízeleg az este.
Fátylát rádobva a szégyenlős párokra.
S minden rezdülésre, mosolyra,
Féktelenebb lett, más szeretőt is meglesve.
Most halkan leszünk, mindent feledve.
Vállt rántunk minden ősi akadályra.
A végtelenbe záródva,
Önmagunkat szeretve.
Téged én ezután sosem engedlek,
Megremegek minden ölelésben.
Ha velem vagy akkor is untalan kereslek.
Látnunk kell a mérget a szenvedélyben.
Hisz én téged gyilkosként szeretlek.
Hajnalban és a kéjes sötétségben.
Justify my love, Madonnkám hihetetlen vagy, nem lehet nem első...
Ezt küldöm Nektek, ezen hangulatot, azzal akivel.
Kyliem és a Slow. Remekmű.
Bono megvadít...
Georgie Freek- je elképesztően hódít, mondjuk nem az egyetlen neki.
Hm egy kis Texas birkózás és napfiúk.
Egy kis magyaros erotic Unique módra.
Princem nem hiányozhat innen. Ennyi.
Egyenlőre.:)
A vers:
Éjszakai szonett
'Titkokat rejtek'- hízeleg az este.
Fátylát rádobva a szégyenlős párokra.
S minden rezdülésre, mosolyra,
Féktelenebb lett, más szeretőt is meglesve.
Most halkan leszünk, mindent feledve.
Vállt rántunk minden ősi akadályra.
A végtelenbe záródva,
Önmagunkat szeretve.
Téged én ezután sosem engedlek,
Megremegek minden ölelésben.
Ha velem vagy akkor is untalan kereslek.
Látnunk kell a mérget a szenvedélyben.
Hisz én téged gyilkosként szeretlek.
Hajnalban és a kéjes sötétségben.
Justify my love, Madonnkám hihetetlen vagy, nem lehet nem első...
Ezt küldöm Nektek, ezen hangulatot, azzal akivel.
Kyliem és a Slow. Remekmű.
Bono megvadít...
Georgie Freek- je elképesztően hódít, mondjuk nem az egyetlen neki.
Hm egy kis Texas birkózás és napfiúk.
Egy kis magyaros erotic Unique módra.
Princem nem hiányozhat innen. Ennyi.
Egyenlőre.:)
2008. október 17., péntek
Lábnyomok
Egyik éjszaka egy férfinek volt egy különös álma. Azt álmodta, hogy a tengerparton együtt sétál Jézussal. A lábnyomok a férfi életútját ábrázolták. Az egyik pár lábnyom az övé, a másik Jézusé volt.
Mikor a férfi életének az utolsó szakaszához ért, visszatekintett az egész életére. Azt vette észre, hogy életének legnehezebb időszakainál, csak egy pár lábnyom van a homokban, nem pedig kettő.
A férfit nagyon nyugtalanította a dolog, így Jézushoz fordult és ezt kérdezte: "Uram! Te azt ígérted, hogyha melletted döntök, akkor egész életemen át velem leszel. De ahogy végignézem az életemet, a legnehezebb időszakoknál csak egy pár lábnyomot látok. Én ezt nem értem! Miért éppen akkor hagynál magamra, amikor a legnagyobb szükségem van rád!"
Jézus szelíd hangon így válaszolt:
"Drága gyermekem, Én szeretlek téged, és soha nem hagynálak magadra! A legnagyobb megpróbáltatások és szenvedések ideje alatt valóban csak egy pár lábnyomot láthatsz. De ez csak azért van, mert akkor a karjaimban hordoztalak."
"Nem élhetek muzsikaszó nélkül..." (In memoriam M.ZS.)
Ijesztőek ezek a sóhajok,
Amik percenként átjárnak.
Megyek már vagy még maradok?
Csókot dobok az éj fátylának.
Átok vagy te nekem,
De mit is képzelgek rólad?
Azt soha nem feledem.
'Pedig megutálnál.'- suttogtad.
Csábítasz és átjársz,
Fényem-árnyaim mindenem kell neked.
Minden pillanatban bennem hálsz,
Tudom, te ezt így szereted.
Ne tedd tönkre még,
A lelkem fuldoklik.
Képed, ahogy bennem ég.
A reményt nyújtó ajtó csukódik.
Hallom a zenét, de nem tetszik a dallama.
Bennem kétes kiáltásod szépül.
Engedd, hogy éljem, hogy halljam,
Vigyázz, nem élhetek muzsikaszó nélkül!
Párbeszéd
-Leírom mit érzek, hogy tudd.
Csönd.
-Elmondom mi bánt, ha tudom.
Csönd.
-Nem vagy itt pedig bennem vagy.
Csönd.
-Nem tudom miért kellesz ennyire.
Csönd.
Kínlódásom már haláltánccá fajult.
Csönd.
-Most elsuttogom, ha eddig nem is:
Sikoly. Ajtó csukódik. Ismét: Kacagó csönd.
Egyik éjszaka egy férfinek volt egy különös álma. Azt álmodta, hogy a tengerparton együtt sétál Jézussal. A lábnyomok a férfi életútját ábrázolták. Az egyik pár lábnyom az övé, a másik Jézusé volt.
Mikor a férfi életének az utolsó szakaszához ért, visszatekintett az egész életére. Azt vette észre, hogy életének legnehezebb időszakainál, csak egy pár lábnyom van a homokban, nem pedig kettő.
A férfit nagyon nyugtalanította a dolog, így Jézushoz fordult és ezt kérdezte: "Uram! Te azt ígérted, hogyha melletted döntök, akkor egész életemen át velem leszel. De ahogy végignézem az életemet, a legnehezebb időszakoknál csak egy pár lábnyomot látok. Én ezt nem értem! Miért éppen akkor hagynál magamra, amikor a legnagyobb szükségem van rád!"
Jézus szelíd hangon így válaszolt:
"Drága gyermekem, Én szeretlek téged, és soha nem hagynálak magadra! A legnagyobb megpróbáltatások és szenvedések ideje alatt valóban csak egy pár lábnyomot láthatsz. De ez csak azért van, mert akkor a karjaimban hordoztalak."
"Nem élhetek muzsikaszó nélkül..." (In memoriam M.ZS.)
Ijesztőek ezek a sóhajok,
Amik percenként átjárnak.
Megyek már vagy még maradok?
Csókot dobok az éj fátylának.
Átok vagy te nekem,
De mit is képzelgek rólad?
Azt soha nem feledem.
'Pedig megutálnál.'- suttogtad.
Csábítasz és átjársz,
Fényem-árnyaim mindenem kell neked.
Minden pillanatban bennem hálsz,
Tudom, te ezt így szereted.
Ne tedd tönkre még,
A lelkem fuldoklik.
Képed, ahogy bennem ég.
A reményt nyújtó ajtó csukódik.
Hallom a zenét, de nem tetszik a dallama.
Bennem kétes kiáltásod szépül.
Engedd, hogy éljem, hogy halljam,
Vigyázz, nem élhetek muzsikaszó nélkül!
Párbeszéd
-Leírom mit érzek, hogy tudd.
Csönd.
-Elmondom mi bánt, ha tudom.
Csönd.
-Nem vagy itt pedig bennem vagy.
Csönd.
-Nem tudom miért kellesz ennyire.
Csönd.
Kínlódásom már haláltánccá fajult.
Csönd.
-Most elsuttogom, ha eddig nem is:
Sikoly. Ajtó csukódik. Ismét: Kacagó csönd.
2008. október 14., kedd
Halott lelkek egy asztalnál ciklus
"Lelkünk egymástól bármi messze válva visszatalál...." (In memoriam Goethe)
Hát velünk is megesett,
Mint ahogy minden halandóval.
A lélek ellökte a testet,
S nem akarta egybeforrni maradandóval.
Halottak egymás iránti vágyaink,
Nincsenek kéjes álmaink.
Testünket nap mint nap másnak adjuk,
A lelket ismét szenvedni hagyjuk.
És igen. A szív mást szeret,
A test ostoba, állati eszköz.
Az életben egyszer választunk lelket,
Mely árkon- bokron át mindig kötöz.
Mikor az izmok elfáradnak,
lelkeink akkor az éjbe szaladnak.
Öledbe hajtva fejem, most vagy csak velem,
S kérdezi- faggatja egymást két csillanó szem.
Petrarka ódája a babérfához
Tested, törzsed hajlékony, sudár,
Rád tekintek ilyenkor mint vándor,
Kiben vallani készül a mámor,
S kit haza senki sem vár.
Most gondoltam lassan magamban,
Leülök ide kedves alakod mellé.
Szívemet tudd, ezer kín tépné,
Ha nem tudnám; feloldódsz magányomban.
L'aurom, szép szerelmem,
Válassz magadnak csillagot.
Minden titkom tied, a költészetem.
Bennem eddig a reménytelen ragyogott,
Nem találtam ezidáig helyem.
Így még szívem sosem álmodott.
Dido csókja Gilgamesnek
Szép Gilgamesem, hagyd most Enkidut,
Beléd szerettem, s nincs kiút.
Feléd fúj az élet kemény vihara,
Legyen ez az istenek akarata.
Szerelmetes Gilgamesem, századok választanak
EL tőlem, mégis lelkem fényei felmagasztalnak.
Adj most az élet füvéből sebemre,
Tedd el vallomásom hős szívedbe.
Nekem nem kell már senki sem.
Új világok születnek bennem.
Légy te Hektor és én Andromakhé,
Hatalmába vont a szép Aphrodité.
Ne legyen holnapom nélküled,
Nincs azon vizözön, mit nem viselnék érted.
Isteni Gilgamesem bármire képes leszek,
Elfogadok érted bármilyen mérget,
Szolgád, fegyverhordód kívánok lenni,
Hogy érintésed így is tudjam érezni.
Tüzem csillapítni Hádész sem tudja,
Vonj most kedves karjaidba.
Meséld el nekem a világ teremtését,
Én csókban adom át szívem minden rezdülését.
Hát velünk is megesett,
Mint ahogy minden halandóval.
A lélek ellökte a testet,
S nem akarta egybeforrni maradandóval.
Halottak egymás iránti vágyaink,
Nincsenek kéjes álmaink.
Testünket nap mint nap másnak adjuk,
A lelket ismét szenvedni hagyjuk.
És igen. A szív mást szeret,
A test ostoba, állati eszköz.
Az életben egyszer választunk lelket,
Mely árkon- bokron át mindig kötöz.
Mikor az izmok elfáradnak,
lelkeink akkor az éjbe szaladnak.
Öledbe hajtva fejem, most vagy csak velem,
S kérdezi- faggatja egymást két csillanó szem.
Petrarka ódája a babérfához
Tested, törzsed hajlékony, sudár,
Rád tekintek ilyenkor mint vándor,
Kiben vallani készül a mámor,
S kit haza senki sem vár.
Most gondoltam lassan magamban,
Leülök ide kedves alakod mellé.
Szívemet tudd, ezer kín tépné,
Ha nem tudnám; feloldódsz magányomban.
L'aurom, szép szerelmem,
Válassz magadnak csillagot.
Minden titkom tied, a költészetem.
Bennem eddig a reménytelen ragyogott,
Nem találtam ezidáig helyem.
Így még szívem sosem álmodott.
Dido csókja Gilgamesnek
Szép Gilgamesem, hagyd most Enkidut,
Beléd szerettem, s nincs kiút.
Feléd fúj az élet kemény vihara,
Legyen ez az istenek akarata.
Szerelmetes Gilgamesem, századok választanak
EL tőlem, mégis lelkem fényei felmagasztalnak.
Adj most az élet füvéből sebemre,
Tedd el vallomásom hős szívedbe.
Nekem nem kell már senki sem.
Új világok születnek bennem.
Légy te Hektor és én Andromakhé,
Hatalmába vont a szép Aphrodité.
Ne legyen holnapom nélküled,
Nincs azon vizözön, mit nem viselnék érted.
Isteni Gilgamesem bármire képes leszek,
Elfogadok érted bármilyen mérget,
Szolgád, fegyverhordód kívánok lenni,
Hogy érintésed így is tudjam érezni.
Tüzem csillapítni Hádész sem tudja,
Vonj most kedves karjaidba.
Meséld el nekem a világ teremtését,
Én csókban adom át szívem minden rezdülését.
Waiting the end
Hát érdekes dolgokat produkálhat az ember, mégha túl gyakran nem is lepi meg magát.
Barbusom drága kis nővérem, barátom útnak indult, ahogyan Jana is, és teljes lett a káosz. Végtelen zokogás, önsiratás, a helyzet siratása, a hiány, a magány, az örökös egyedüllét, az elégedetlenség miegymás...
Party weirdoból lettem alvajáró.
Hm...viszont, láttam a The Fall azaz Zuhanás c. filmet pár napja, és mindenkinek örömmel tudom nyújtani megnézésre. Rég láttam JÓT, aminek van némi kerete, és nem izzadságszagú mondanivalója. Tényleg jó. A kislány benne őszi fesztivál...:D
Fegyverem a rombolás,
Én eképpen lázadok.
A szemed mindennap más,
mert mostmár csak álmaimra hagyatkozhatok.
Mit akarok én tulajdonképpen?
Boldogságot vagy hazug kincseket?
Ha megnyílna előttem a végtelen,
Ugye megoszthatnám veled?
Fegyverem a lázadás,
Mert én így rombolok.
Simogat most minden látomás
Csak halkan magamba záródok.
Olyan vagyok, mint a gazdag,
Aki sivatagban teli zsebbel mászkál.
Ezért nem örülök úgy a tavasznak,
Csak nyögök; Semmi sem fáj már...
Csábító ez a csillogás
De nekem egyetlen darabja sem kell.
Csak ez a látomás,
Ami majd a fény keblére emel.
Vigasztalódni nincs erőm.
Legyen ma éjjel a halál a szeretőm.
Barbusom drága kis nővérem, barátom útnak indult, ahogyan Jana is, és teljes lett a káosz. Végtelen zokogás, önsiratás, a helyzet siratása, a hiány, a magány, az örökös egyedüllét, az elégedetlenség miegymás...
Party weirdoból lettem alvajáró.
Hm...viszont, láttam a The Fall azaz Zuhanás c. filmet pár napja, és mindenkinek örömmel tudom nyújtani megnézésre. Rég láttam JÓT, aminek van némi kerete, és nem izzadságszagú mondanivalója. Tényleg jó. A kislány benne őszi fesztivál...:D
Fegyverem a rombolás,
Én eképpen lázadok.
A szemed mindennap más,
mert mostmár csak álmaimra hagyatkozhatok.
Mit akarok én tulajdonképpen?
Boldogságot vagy hazug kincseket?
Ha megnyílna előttem a végtelen,
Ugye megoszthatnám veled?
Fegyverem a lázadás,
Mert én így rombolok.
Simogat most minden látomás
Csak halkan magamba záródok.
Olyan vagyok, mint a gazdag,
Aki sivatagban teli zsebbel mászkál.
Ezért nem örülök úgy a tavasznak,
Csak nyögök; Semmi sem fáj már...
Csábító ez a csillogás
De nekem egyetlen darabja sem kell.
Csak ez a látomás,
Ami majd a fény keblére emel.
Vigasztalódni nincs erőm.
Legyen ma éjjel a halál a szeretőm.
2008. október 13., hétfő
The Fall
Jana útra kel
Ugyanaz a dallam cseng fülünkben,
Csupa kósza, féktelen melódia.
Mint futószalagon a nyersanyag
Úgy jönnek az élmények egymást szorítva.
Halhatatlan benned az elfogadás
Léted erős, sugarad üdítő.
Nem ítélkezel, ha valami más,
E színpadon Te vagy a főszereplő.
Tündérképként létezel a földön,
Árnyékod féltő szeretet.
Ragyogsz egy-egy könnycseppben, ha letörlöm
Mégis őrződ, elrejted lelkedet.
Egy-egy mosolyban benne van
Minden halk harc, sötét árnyék.
Testvérem vagy, barátom.
Idegen vihar támad...
Jana útra kel,
Búcsúm most neki szánom.
Where do we go from here?
This isn't where we intended to be
We had it all
You believed in me, I believed in you
Certainties disappear
What do we do? For our dream to survive?
How do we keep, all our passions alive
As we used to do?
Deep in my heart I'm concealing
Things that I'm longing to say
Scared to confess, what I'm feeling
Frightened you'll slip away
You must love me, you must love me
You must love me
Why are you at my side?
How can I be, any use to you now?
Give me a chance, and I'll let you see how
Nothing has changed
.....
OFF.
Ugyanaz a dallam cseng fülünkben,
Csupa kósza, féktelen melódia.
Mint futószalagon a nyersanyag
Úgy jönnek az élmények egymást szorítva.
Halhatatlan benned az elfogadás
Léted erős, sugarad üdítő.
Nem ítélkezel, ha valami más,
E színpadon Te vagy a főszereplő.
Tündérképként létezel a földön,
Árnyékod féltő szeretet.
Ragyogsz egy-egy könnycseppben, ha letörlöm
Mégis őrződ, elrejted lelkedet.
Egy-egy mosolyban benne van
Minden halk harc, sötét árnyék.
Testvérem vagy, barátom.
Idegen vihar támad...
Jana útra kel,
Búcsúm most neki szánom.
Where do we go from here?
This isn't where we intended to be
We had it all
You believed in me, I believed in you
Certainties disappear
What do we do? For our dream to survive?
How do we keep, all our passions alive
As we used to do?
Deep in my heart I'm concealing
Things that I'm longing to say
Scared to confess, what I'm feeling
Frightened you'll slip away
You must love me, you must love me
You must love me
Why are you at my side?
How can I be, any use to you now?
Give me a chance, and I'll let you see how
Nothing has changed
.....
OFF.
2008. október 12., vasárnap
Útrakelünk
"Útrakelünk.Megyünk az őszbe..." A.E. RESPECT FROM A BOTTOM OF MY HEART
Látod, nem tudok önmagam lenni többé.
Megszakad a szívem, meghasad.
Így váltál részemmé,
Én őrzőm ezentúl álmodat.
Mi jön most? Tátong a semmi,
Fénylesz bennem, nem győzlek szeretni...
Látod, nem tudok önmagam lenni többé.
Megszakad a szívem, meghasad.
Így váltál részemmé,
Én őrzőm ezentúl álmodat.
Mi jön most? Tátong a semmi,
Fénylesz bennem, nem győzlek szeretni...
2008. október 10., péntek
:.....:
Néma táj
Csend van,
Tanítod szívemet
S talán legbelül
Már ismerem lelkemet.
Kopár a vidék, de tavaszodik
Még van esély a feltámadásra.
Többen már készülnek
Egy új világra.
Ha csendben vagyok,
akkor mindig megértesz.
Meg kellett értenem,
hogy a széltől is féltesz.
Csend van, néma a táj
S mostmár a végtelen is fáj.
Egy-más
Egy-e-dül vagyunk e nagyvilágban,
S más-ok-kal élünk társas magányban,
Egy-más néha eszünkbe jut,
De egymáshoz nem vezet semmilyen út.
Csend van,
Tanítod szívemet
S talán legbelül
Már ismerem lelkemet.
Kopár a vidék, de tavaszodik
Még van esély a feltámadásra.
Többen már készülnek
Egy új világra.
Ha csendben vagyok,
akkor mindig megértesz.
Meg kellett értenem,
hogy a széltől is féltesz.
Csend van, néma a táj
S mostmár a végtelen is fáj.
Egy-más
Egy-e-dül vagyunk e nagyvilágban,
S más-ok-kal élünk társas magányban,
Egy-más néha eszünkbe jut,
De egymáshoz nem vezet semmilyen út.
2008. október 9., csütörtök
Coming undone
Minden személyes megjegyzésemnek ezentúl ez lesz a címe, rájöttem, hogy nagyon trendi és találó...
Ezentúl sok minden kötődik hozzá. Nem utcsó sorban két kedvenc song is, melyeket szívesen veszek elő bármikor. A stílus mondjuk ennél nem is lehetne különbözőbb, de jó ez. Avagy jó lesz minden. Megint hazudok.:)
Node, elhatározásom szerint, a saját verseimen kívül még található itt zene is meg lyrics, meg mások verse jelezvén természetesen, hogy nem tőlem van. Most teljesítek. Coming undone avagy Come undone. Mindkettő:
Jonathan és a Korn elővezetése bár rokker nem vagyok:
Robbie sétálgat egy bulaj után dejavu:
Ezentúl sok minden kötődik hozzá. Nem utcsó sorban két kedvenc song is, melyeket szívesen veszek elő bármikor. A stílus mondjuk ennél nem is lehetne különbözőbb, de jó ez. Avagy jó lesz minden. Megint hazudok.:)
Node, elhatározásom szerint, a saját verseimen kívül még található itt zene is meg lyrics, meg mások verse jelezvén természetesen, hogy nem tőlem van. Most teljesítek. Coming undone avagy Come undone. Mindkettő:
Jonathan és a Korn elővezetése bár rokker nem vagyok:
Robbie sétálgat egy bulaj után dejavu:
Halott lelkek egy asztalnál ciklus
Caligula nyugtalan álma
Kegyetlennek mondott álarcom,
Most mellettem pihen szelíden.
Feladva most álmatlan harcom,
Gyöngén, félve csukódik a szem.
Gyilkoló szavam némaságba olvad,
Én suttogva dalolok ismeretelen dalt.
Édes a levegő, és messze még a holnap,
Lebontanék magam körül minden falt.
Vigyél magaddal Jupiter,
Lelkem maradjon a tiéd.
Nem bírok már vad szívemmel,
Ezért szeretek beléd.
Álarcom már rajtam van újra,
Aludni, nyugodni képtelen vagyok,
S minden új érzésre, hangra,
Azért jobban vigyázok.
A magam törvénye szerint ( In memoriam Sz.L., K.L.)
Nem. Nem élhetek így!
A ló meghalt, a madarak nem repülnek.
Fásultságom győz le megint
Magányba fúlt, rezzenéstelen a tekintet.
Üveges, nem reagál már.
Szenvedés, mámor, élet....halál.
Nem kellesz senkinek csakha;
Ló vagy, szárnyakkal halálra marva.
Kegyetlennek mondott álarcom,
Most mellettem pihen szelíden.
Feladva most álmatlan harcom,
Gyöngén, félve csukódik a szem.
Gyilkoló szavam némaságba olvad,
Én suttogva dalolok ismeretelen dalt.
Édes a levegő, és messze még a holnap,
Lebontanék magam körül minden falt.
Vigyél magaddal Jupiter,
Lelkem maradjon a tiéd.
Nem bírok már vad szívemmel,
Ezért szeretek beléd.
Álarcom már rajtam van újra,
Aludni, nyugodni képtelen vagyok,
S minden új érzésre, hangra,
Azért jobban vigyázok.
A magam törvénye szerint ( In memoriam Sz.L., K.L.)
Nem. Nem élhetek így!
A ló meghalt, a madarak nem repülnek.
Fásultságom győz le megint
Magányba fúlt, rezzenéstelen a tekintet.
Üveges, nem reagál már.
Szenvedés, mámor, élet....halál.
Nem kellesz senkinek csakha;
Ló vagy, szárnyakkal halálra marva.
2008. október 7., kedd
Good night my lovers ahogyan az én olvasatomban látszik...
Jó éjszakát!
A nap búcsút vesz a világtól,
Egy estére nyugodni tér.
Megfosztva az életet a világosságtól,
Fáradtan hazatér.
Utolsó szikráival meghódítja,
A fák dús koronáját.
Oltalmunkat
A holdnak adja át.
Anya altatja gyermekét,
Dalt dúdol a kisdednek.
A világ többi szépséget,
Holnap tanítja meg.
Utolsó szikráival megfesti a szántóföldeket,
A kis tavon elszórja fénylő gyöngyeit.
A nádasban leveli béka brekeg,
Megkezdi az éjszaka muzsikáit.
Éjszaka van.
Szerelem megérkezett zarándokhelyére.
Annyi szív most tőle álmatlan,
De ő vigyáz minden hívére.
Csókot dob a szélnek,
Ki hűn viszi üzeneteit.
Halkan köszön minden éjjeli fénynek,
Elűzve a sötétség szörnyeit.
Sötétség van, de te itt vagy velem.
Árnyékok veszik körül házunkat.
S ha gyengéden suttogod a nevem,
Leveszik átlátszó fátylukat.
Örömünk szűnni nem akar,
Lerombolva az érzések határát.
Írigy fényekben úszik a hajnal,
Mintha azt suttogná; Jó éjszakát!
A nap búcsút vesz a világtól,
Egy estére nyugodni tér.
Megfosztva az életet a világosságtól,
Fáradtan hazatér.
Utolsó szikráival meghódítja,
A fák dús koronáját.
Oltalmunkat
A holdnak adja át.
Anya altatja gyermekét,
Dalt dúdol a kisdednek.
A világ többi szépséget,
Holnap tanítja meg.
Utolsó szikráival megfesti a szántóföldeket,
A kis tavon elszórja fénylő gyöngyeit.
A nádasban leveli béka brekeg,
Megkezdi az éjszaka muzsikáit.
Éjszaka van.
Szerelem megérkezett zarándokhelyére.
Annyi szív most tőle álmatlan,
De ő vigyáz minden hívére.
Csókot dob a szélnek,
Ki hűn viszi üzeneteit.
Halkan köszön minden éjjeli fénynek,
Elűzve a sötétség szörnyeit.
Sötétség van, de te itt vagy velem.
Árnyékok veszik körül házunkat.
S ha gyengéden suttogod a nevem,
Leveszik átlátszó fátylukat.
Örömünk szűnni nem akar,
Lerombolva az érzések határát.
Írigy fényekben úszik a hajnal,
Mintha azt suttogná; Jó éjszakát!
Estve kedden itthon
Kérlek...
Készülni kezdenek az örömök,
Magukhoz szorítják ruháik.
Van időm, most felkészülök,
de lépésemre fájdalommá válik.
Minden ami régen jelentett valamit,
Most mind hiábavalóság.
S csak megőrjít, megvadít,
Ez az örökös bizonytalanság.
Végtelen a csend körülöttünk,
Határozatlan lényed.
Pedig igazán igyekeztünk,
Most csak ez az, mi még éltet.
Elbúcsúzom, szívemből visszaküldelek,
Visszaadlak, ha vissza tudlak még.
Akarom, de nem jönnek a könnyek,
Téged meg elrejt az ég.
A zuhogó esőben merítem
Viszolygásaim, és bánatom.
Így érintésed cserepes bőrömön érzem,
de a jeget, mit rám mérsz nem állhatom.
Takarj be melegségeddel,
Hintsd be vak szememet,
Játszom most égből szórt közönyöddel.
Mindig a titok volt a lényed.
Párát hintesz ablakomra,
Letörölni hiába igyekszem.
Sebet vágsz karomra,
Hiába ellenkezem.
Távozik belőlem a kétely,
mely irántad élt.
Szűnni kezd a fényjel,
Mely eddig észrevétlenül kért...
Egy percre talán
Fájdalmas szilánkok, emléked
sötét, mindent átismételő
égő szíved,
Nem volt megvetendő.
Te sosem féltél megállni,
Pásztázni a vad messzeséget,
Sziklák peremére állni,
s megosztani fényességed.
Egy percre talán féltél,
mert magányos voltál.
De boldogan éltél,
mert téged mindenki csodál.
Egy percre talán éjjel...,
Ha zúzmarás ablakod
Párásodott, de benned éber,
Erős akaratod.
Könnyek mennek és illanak,
Röpke pillanatok súlya alatt.
Mozdulatok helyett a szavak,
Szívedben megfagynak.
Te sosem akartál más lenni,
Énekelve, hazug
Ígéreteket téve.
Nem esküdtél soha kételyes fényre.
Egy percre talán vágytál
Más csodákra.
S a felhők közé szálltál,
Vigyázva a világra.
Egy percre talán éltél,
Tudva, ismerve mindent.
Mert te sosem kértél
Lehetetlent.
Készülni kezdenek az örömök,
Magukhoz szorítják ruháik.
Van időm, most felkészülök,
de lépésemre fájdalommá válik.
Minden ami régen jelentett valamit,
Most mind hiábavalóság.
S csak megőrjít, megvadít,
Ez az örökös bizonytalanság.
Végtelen a csend körülöttünk,
Határozatlan lényed.
Pedig igazán igyekeztünk,
Most csak ez az, mi még éltet.
Elbúcsúzom, szívemből visszaküldelek,
Visszaadlak, ha vissza tudlak még.
Akarom, de nem jönnek a könnyek,
Téged meg elrejt az ég.
A zuhogó esőben merítem
Viszolygásaim, és bánatom.
Így érintésed cserepes bőrömön érzem,
de a jeget, mit rám mérsz nem állhatom.
Takarj be melegségeddel,
Hintsd be vak szememet,
Játszom most égből szórt közönyöddel.
Mindig a titok volt a lényed.
Párát hintesz ablakomra,
Letörölni hiába igyekszem.
Sebet vágsz karomra,
Hiába ellenkezem.
Távozik belőlem a kétely,
mely irántad élt.
Szűnni kezd a fényjel,
Mely eddig észrevétlenül kért...
Egy percre talán
Fájdalmas szilánkok, emléked
sötét, mindent átismételő
égő szíved,
Nem volt megvetendő.
Te sosem féltél megállni,
Pásztázni a vad messzeséget,
Sziklák peremére állni,
s megosztani fényességed.
Egy percre talán féltél,
mert magányos voltál.
De boldogan éltél,
mert téged mindenki csodál.
Egy percre talán éjjel...,
Ha zúzmarás ablakod
Párásodott, de benned éber,
Erős akaratod.
Könnyek mennek és illanak,
Röpke pillanatok súlya alatt.
Mozdulatok helyett a szavak,
Szívedben megfagynak.
Te sosem akartál más lenni,
Énekelve, hazug
Ígéreteket téve.
Nem esküdtél soha kételyes fényre.
Egy percre talán vágytál
Más csodákra.
S a felhők közé szálltál,
Vigyázva a világra.
Egy percre talán éltél,
Tudva, ismerve mindent.
Mert te sosem kértél
Lehetetlent.
2008. október 5., vasárnap
Silence is golden
Övé a csönd
Utolsó volt a sorban,
Nehéz volt a sorsa e földi pokolban.
Utolsónak osztották ki,
pedig nem győzőtt szenvedni, várni.
Volt ki szerelmet kapott,
más sebére üde harmatot.
Akadt kinek a boldogság jutott,
maradt olyan is ki csak ragyogott.
De ő utolsó volt a sorban,
Nehéz sorsa volt e gyászos pokolban.
S mikor szemét már elöntötte a könny,
Határoztak: 'Övé a csönd.'
Régebbi poemjeim szedegettem össze már egy ideje, és erről a kis epigramma fazonról, vagy mi, a fülembe mászott a Garbage Silence is golden c. száma. Ezt most megosztom veletek, ugyanígy vonatkozik Manson kisasszonyékra a végtelen tiszteletem, illetve bíztosítom jelenlétüket a blogomon, hogy emeljék a keskeny színvonalat.
Aloha.
Utolsó volt a sorban,
Nehéz volt a sorsa e földi pokolban.
Utolsónak osztották ki,
pedig nem győzőtt szenvedni, várni.
Volt ki szerelmet kapott,
más sebére üde harmatot.
Akadt kinek a boldogság jutott,
maradt olyan is ki csak ragyogott.
De ő utolsó volt a sorban,
Nehéz sorsa volt e gyászos pokolban.
S mikor szemét már elöntötte a könny,
Határoztak: 'Övé a csönd.'
Régebbi poemjeim szedegettem össze már egy ideje, és erről a kis epigramma fazonról, vagy mi, a fülembe mászott a Garbage Silence is golden c. száma. Ezt most megosztom veletek, ugyanígy vonatkozik Manson kisasszonyékra a végtelen tiszteletem, illetve bíztosítom jelenlétüket a blogomon, hogy emeljék a keskeny színvonalat.
Aloha.
"Hozzám már hűtlenek lettek a szavak..." (in memoriam B.M., szeretettel
ajánlva kis tanítványomnak)
Bár tudnám értelmét mindennek,
Mit nap mint nap számon kiejtek.
Lennék, mint ő különös hírmondó
S lenne emlékművem ezred oly maradandó.
Én Istenem adj mondandómnak ratiot,
hogy gyenge hangom megértsen minden generációt.
Végül úgy érezzem hasznos voltam,
hogy léha életemmel senkinek nem ártottam.
Óh ha akarva akarnám a jót,
Ha kivethetnék szívemből minden hiábavalót,
Csak szerethetnék igazul egy pillanatra,
s nem lenne okom sírásra-panaszra.
Sebeimet ideje lenne betakarni
Csak tisztán, nyugodtan maradni.
Néha, ha téged látlak nincs az a szó,
mely hozzád bárhogyis fogható.
Pedig nem is látlak eleget!
Olykor bennem egy világ megremeg...
Édes fájdalom könyörülj rajtam!
Mostmár épp eleget kaptam.
Hangtalan énekes vagyok,
Így magam után csak üres kottát hagyok.
Vágyva vágyom valami másra,
Egyetlen igaz mondásra.
Hatalmat nem kérek, csak szavakat,
Hogy mondataim a mindenségbe csimpaszkodhassnak.
ajánlva kis tanítványomnak)
Bár tudnám értelmét mindennek,
Mit nap mint nap számon kiejtek.
Lennék, mint ő különös hírmondó
S lenne emlékművem ezred oly maradandó.
Én Istenem adj mondandómnak ratiot,
hogy gyenge hangom megértsen minden generációt.
Végül úgy érezzem hasznos voltam,
hogy léha életemmel senkinek nem ártottam.
Óh ha akarva akarnám a jót,
Ha kivethetnék szívemből minden hiábavalót,
Csak szerethetnék igazul egy pillanatra,
s nem lenne okom sírásra-panaszra.
Sebeimet ideje lenne betakarni
Csak tisztán, nyugodtan maradni.
Néha, ha téged látlak nincs az a szó,
mely hozzád bárhogyis fogható.
Pedig nem is látlak eleget!
Olykor bennem egy világ megremeg...
Édes fájdalom könyörülj rajtam!
Mostmár épp eleget kaptam.
Hangtalan énekes vagyok,
Így magam után csak üres kottát hagyok.
Vágyva vágyom valami másra,
Egyetlen igaz mondásra.
Hatalmat nem kérek, csak szavakat,
Hogy mondataim a mindenségbe csimpaszkodhassnak.
2008. október 4., szombat
Vigilía
Virrasztás
Kialudt a lámpásom, mint a szűznek,
ki oktalan módra nem hozott olajat.
Mosolygok most minden remegésnek,
Itt e nagy ürességben siratom magamat.
Téged várlak Uram, mert nincs más,
ki menedéket adna nekem.
Kínoz most minden jött-ment látomás,
Ha jönnél, odaadnám mindenem.
A szívem egyedül kacag a homályban,
A jövő karjai értem nyúlnak.
Keresem magam ebben a réveteg ájulásban,
Hát ezek a torz képek sohasem hazudnak?!
Fázom Uram, pedig odakint meleg
minden, és porosak az agyonjárt utak.
Hallgasd meg most gyönge kérésemet,
Könnyeim esőcseppként hullanak.
Vágyom e szövevényes titkot érteni,
sokszor bölcsességért fohászkodom.
Uram, tudom, hogy nem szeretnék,
nem akarok tovább itt lenni,
Ne engedd tovább virrasztani halálom...
Kialudt a lámpásom, mint a szűznek,
ki oktalan módra nem hozott olajat.
Mosolygok most minden remegésnek,
Itt e nagy ürességben siratom magamat.
Téged várlak Uram, mert nincs más,
ki menedéket adna nekem.
Kínoz most minden jött-ment látomás,
Ha jönnél, odaadnám mindenem.
A szívem egyedül kacag a homályban,
A jövő karjai értem nyúlnak.
Keresem magam ebben a réveteg ájulásban,
Hát ezek a torz képek sohasem hazudnak?!
Fázom Uram, pedig odakint meleg
minden, és porosak az agyonjárt utak.
Hallgasd meg most gyönge kérésemet,
Könnyeim esőcseppként hullanak.
Vágyom e szövevényes titkot érteni,
sokszor bölcsességért fohászkodom.
Uram, tudom, hogy nem szeretnék,
nem akarok tovább itt lenni,
Ne engedd tovább virrasztani halálom...
(1964- 2008)
Albert Györgyi 1964. május 9-én született Budapesten. 1981 és 1982 között a nigériai Lagosi Egyetemen tanult, 1982 és 1987 között az Eötvös Loránd Tudományegyetemen angol-történelem szakra járt. 1989-ben végzett a MÚOSZ Újságíró Iskolájában. 1987 és 1989 között a Magyar Rádió Külföldi Adások Főszerkesztőségén az angol szekcióban dolgozott, az ifjúsági osztályon az Ötödik sebesség és a Reggeli csúcs szerkesztő-műsorvezetője volt. Később a Petőfi Rádió külső szerkesztő-műsorvezetője, majd a Calypso Rádió műsorvezetője volt.
A Magyar Televízióban 1992-ig a Mozi Top 10, 1991 és 1993 között A Reggel szerkesztő-műsorvezetője, 1994-től 1996-ig pedig a Nap-kelte, a Múzsa műsorvezetője volt, emellett a Stúdió magazin számára készített tudósításokat filmfesztiválokról. 1998 után az MTV női, divat- és kulturális műsoraiban volt riporter, 2003-ban a Nemzeti Színház sajtószóvivője lett, majd ezt követően szabadúszóként, sajtó- és pr-menedzserként dolgozott. Több alkalommal közvetítette az Oscar-díjak átadását.
Albert Györgyi több interjút készített világhírű sztárokkal, így Gregory Peckkel, Joseph Hellerrel, Paul Simonnal, Glenn Close-zal és John Travoltával, valamint az Evita című mozifilm magyarországi forgatásán Madonnával.
Az utóbbi időben főként a szenvedélybetegségével, magánéletével és a válásairól szóló, készülő könyvével kapcsolatban került a bulvárújságok címlapjaira. Betegségéről a "Miért pont én? - A depresszió szorításában", kapcsolatairól pedig a "Miért pont ők? - A férfiak fogságában" című könyveiben vallott.
A Magyar Televízióban 1992-ig a Mozi Top 10, 1991 és 1993 között A Reggel szerkesztő-műsorvezetője, 1994-től 1996-ig pedig a Nap-kelte, a Múzsa műsorvezetője volt, emellett a Stúdió magazin számára készített tudósításokat filmfesztiválokról. 1998 után az MTV női, divat- és kulturális műsoraiban volt riporter, 2003-ban a Nemzeti Színház sajtószóvivője lett, majd ezt követően szabadúszóként, sajtó- és pr-menedzserként dolgozott. Több alkalommal közvetítette az Oscar-díjak átadását.
Albert Györgyi több interjút készített világhírű sztárokkal, így Gregory Peckkel, Joseph Hellerrel, Paul Simonnal, Glenn Close-zal és John Travoltával, valamint az Evita című mozifilm magyarországi forgatásán Madonnával.
Az utóbbi időben főként a szenvedélybetegségével, magánéletével és a válásairól szóló, készülő könyvével kapcsolatban került a bulvárújságok címlapjaira. Betegségéről a "Miért pont én? - A depresszió szorításában", kapcsolatairól pedig a "Miért pont ők? - A férfiak fogságában" című könyveiben vallott.
Nem tudok mit mondani...ma leközölték az újságok, ma tudtam meg én is.
Nem mondanám, hogy nagy tisztelője voltam, de a hír szíven érintett. Láttam már őt párszor, hallottam beszélni, rendkívül érdekes és depresszív, flusztrált személyiség volt.
Emellett tagadhatatlanul értelmes, nyitott gondolkozású, képzett.
Ha nem így ment volna el, fiatalon, váratlanul, kétségekkel teli akkor nem ő lett volna.
Vannak sorsok, amelyek várhatóan így végződnek.
In memoriam Albert Györgyi mindörökre.
"Mint nem sírt senki még..." / Kölcsey Ferenc emlékének /
Úgy szeretnék sírni, sírni
Szakadatlan, örökké.
Fáradt lelkemet felűdíteni,
Szívem régóta a szenvedésé.
Kisírni a bánatot, ízzó kínokat,
Pillanatnyi örömöket, vigaszságokat.
Álmatlan vergődést, maró emlékeket,
Gyűlöletet, közönyt, minden szeretetet.
Féltést, óvást, fagyos érintéseket,
Szenvedélyt, flusztrált rettegéseket.
Hiányt, beteljesülést, gyógyulást,
Bűnt és minden megbánást.
Úgy szeretnék sírni, zokogva
Remegő testem tartani.
Nevetni szakadatlan magányomra,
Sírástól fáradtan, aludni végtelen...
2008. október 3., péntek
Unique, és tényleg az
Hát ez valóban egy találó dolog, ugyanis nem sok hazai együttest szeretek úgy isten igazából. Vannak számok, amik el vannak találva, meg albumok, de nagy átlagban semmi sem köt le sokáig.
Természetesen rengeteg tehetséges emberke van, akiket megkedveltem, Barabás Lőrinc vagy Karányi, Belga, kicsit Neo, kicsit a régebbi Ákos, Yonderboi, Anima és hasonló örökzöldek.
Ez a kis együttes mégis valahogy más. Hozzáteszem, hogy manapság már nem követem őket, mert nekik is sikerült a lefelé zuhanás, mint mindenkinek, tehát mondhatnám, hogy régi énjüket preferálom inkább.
Itt, ami más, az a dalszöveg. Végre van mondanivaló egy- kettőnél. A régebbieknél hangsúlyozom!
Egy csomó számomra abszolút kellemes emlék. Vagy nem.
A lényeg, hogy emlék, tehát ébreszt valamit.
Most íme pár kis darab ezekből:
Amíg igazán hontalan érzem mindenhol magam,
Kell egy otthont szereznem.
Amíg szíved ajtaján semmi, de semmi nem juthat át.
Kell a kulcsát keresnem.
Semmi más, nem érdekel.
Verejtékcsepp tör utat testeden,
És nézem, ahogy elkeni tenyerem,
Szemeidben vibráló tűz,
Egyre beljebb és beljebb űz.
Figyelem az arcod,
Ahogy vívod a harcod,
Ahogy közönybe olvad,
Már nem látom, hol vagy...
Hazug vagy,
Gonosz vagy,
Kétszínű vagy,
Gyönyörű vagy.
Valahogy belefulladtam
A könnyeimbe, amiket hullattam.
Mi van a széttört alakkal,
Aki rosszul bánik a szavakkal?
Az örök ütközet
Most végleg elveszett,
Csak illatod maradt itt,
Birtoklok valamit.
Amíg minden szavad némán hallgatag,
Amíg minden egyes kőfal le nem dől,
Amíg dúl benned kétség és harag,
Addig küzdök teljes erőmből.
Amíg nem tudom, miért adok napot, holdat, s csillagot.
Kell egy érvet szereznem.
Amíg nem értem miért kapok, annyi félénk félmosolyt,
Kell még jobban szeretnem.
Semmi más, nem érdekel.
Amíg minden szavad némán hallgatag…(3x)
Hol a kezed?
Kell a meleg.
Ma éjjel nekünk még ez csoda lehet.
Nincs nélküled, mert nem engeded.
Tudod e büntetlenül még így meddig mehet?
Így szótlanul, csak a vágy beszél és
csendben tanul, amit két test elmesél
Így szótlanul, csak a vágy beszél és
csendben tanul, amit két test elmesél
Jó most veled.
Nyisd ki szemed!
Igen, túl szép, de nekem elhiheted
Itt a helyed.
Szavak helyett, látod,
szívem mélyén adtam otthont neked
Miért kínzom még szomjazó lelkem?
Miért bírom még viselni testem?
Miért látom fesleni sebeim?
Szorítsd meg remegő kezeim!
Egy álommal újra szegényebb lettem,
Hisz most sem vagy itt mellettem,
Túl korán kimondott szavak,
Túl kevés idő alatt...
Természetesen rengeteg tehetséges emberke van, akiket megkedveltem, Barabás Lőrinc vagy Karányi, Belga, kicsit Neo, kicsit a régebbi Ákos, Yonderboi, Anima és hasonló örökzöldek.
Ez a kis együttes mégis valahogy más. Hozzáteszem, hogy manapság már nem követem őket, mert nekik is sikerült a lefelé zuhanás, mint mindenkinek, tehát mondhatnám, hogy régi énjüket preferálom inkább.
Itt, ami más, az a dalszöveg. Végre van mondanivaló egy- kettőnél. A régebbieknél hangsúlyozom!
Egy csomó számomra abszolút kellemes emlék. Vagy nem.
A lényeg, hogy emlék, tehát ébreszt valamit.
Most íme pár kis darab ezekből:
Amíg igazán hontalan érzem mindenhol magam,
Kell egy otthont szereznem.
Amíg szíved ajtaján semmi, de semmi nem juthat át.
Kell a kulcsát keresnem.
Semmi más, nem érdekel.
Verejtékcsepp tör utat testeden,
És nézem, ahogy elkeni tenyerem,
Szemeidben vibráló tűz,
Egyre beljebb és beljebb űz.
Figyelem az arcod,
Ahogy vívod a harcod,
Ahogy közönybe olvad,
Már nem látom, hol vagy...
Hazug vagy,
Gonosz vagy,
Kétszínű vagy,
Gyönyörű vagy.
Valahogy belefulladtam
A könnyeimbe, amiket hullattam.
Mi van a széttört alakkal,
Aki rosszul bánik a szavakkal?
Az örök ütközet
Most végleg elveszett,
Csak illatod maradt itt,
Birtoklok valamit.
Amíg minden szavad némán hallgatag,
Amíg minden egyes kőfal le nem dől,
Amíg dúl benned kétség és harag,
Addig küzdök teljes erőmből.
Amíg nem tudom, miért adok napot, holdat, s csillagot.
Kell egy érvet szereznem.
Amíg nem értem miért kapok, annyi félénk félmosolyt,
Kell még jobban szeretnem.
Semmi más, nem érdekel.
Amíg minden szavad némán hallgatag…(3x)
Hol a kezed?
Kell a meleg.
Ma éjjel nekünk még ez csoda lehet.
Nincs nélküled, mert nem engeded.
Tudod e büntetlenül még így meddig mehet?
Így szótlanul, csak a vágy beszél és
csendben tanul, amit két test elmesél
Így szótlanul, csak a vágy beszél és
csendben tanul, amit két test elmesél
Jó most veled.
Nyisd ki szemed!
Igen, túl szép, de nekem elhiheted
Itt a helyed.
Szavak helyett, látod,
szívem mélyén adtam otthont neked
Miért kínzom még szomjazó lelkem?
Miért bírom még viselni testem?
Miért látom fesleni sebeim?
Szorítsd meg remegő kezeim!
Egy álommal újra szegényebb lettem,
Hisz most sem vagy itt mellettem,
Túl korán kimondott szavak,
Túl kevés idő alatt...
Otthon
Ez az örökös hajsza sosem fog megszűnni.
Flusztrált képek suttognak egymással.
Ez a hideg, féktelen lidércnyomás nem fog eltűnni,
Vak magunk ámítjuk szép kiáltással.
Vigyázó szemét ki hunyja most más felett,
Altató keze kinek simogat?
Csak elnézve, ahogy a lélek beteg lett,
Álmatlan magány rijogat.
Mondd, hogy elég. Ez nem kellhet neked.
A hazugság bánt és megsebez.
Ahogy most bennem olvad kiváncsi szemed,
Úgy, mint minden keserű napokat szerez.
Vigyázz, mert annyira fáj, hogy sehol sincs
Otthon, haldokló-élénk létem.
Ezért lehet, hogy tovább nincs
Maradnom, a sötétben megfullad halovány fényem...
Örök álom
Megkaphatatlan-érhetetlen dolgaink,
Egymást siratva halkan suttognak.
Ragasztva törött szárnyaink,
Örök álmaink élettelenül zuhannak.
S mi összerogyunk súlyuk alatt,
mert elhagyni őket nem szabad!
Ez az örökös hajsza sosem fog megszűnni.
Flusztrált képek suttognak egymással.
Ez a hideg, féktelen lidércnyomás nem fog eltűnni,
Vak magunk ámítjuk szép kiáltással.
Vigyázó szemét ki hunyja most más felett,
Altató keze kinek simogat?
Csak elnézve, ahogy a lélek beteg lett,
Álmatlan magány rijogat.
Mondd, hogy elég. Ez nem kellhet neked.
A hazugság bánt és megsebez.
Ahogy most bennem olvad kiváncsi szemed,
Úgy, mint minden keserű napokat szerez.
Vigyázz, mert annyira fáj, hogy sehol sincs
Otthon, haldokló-élénk létem.
Ezért lehet, hogy tovább nincs
Maradnom, a sötétben megfullad halovány fényem...
Örök álom
Megkaphatatlan-érhetetlen dolgaink,
Egymást siratva halkan suttognak.
Ragasztva törött szárnyaink,
Örök álmaink élettelenül zuhannak.
S mi összerogyunk súlyuk alatt,
mert elhagyni őket nem szabad!
Halott lelkek egy asztalánál ciklus
Rejtőzködő vigasztaló /Sofoniás és Náhum 'szerelme'/
Mondják; "Az idő mindent begyógyít."
S; "Boldog, aki szeretve van."
Engem azért óvatosságra int,
Mindaz, amit eddig az élettől kaptam.
"Hol van a nekem rendelt egyetlen?"
"Mi végre élünk s szenvedünk?"
Fiaim, az élet kegyetlen.
Soha nem jó helyen keresünk.
Nem azért mondom, mert csalódtam,
Azért sem, mert most nagyon nehéz,
Csak eszembe ötlik, mikor szívem fájlaltam,
Nem nyúlt utánam megértő kéz.
Hát mi végre vagyunk, ha nem szárítunk könnyt?!
Minek élünk egy közösségben?!
Nekem olykor a reménytelenség köszönt,
Mert nem lehettem a kedves közelében.
Mostmár más vigasztalja őt...
De engem, jaj, nagyon fáj...ki fog?
Nem tudok sebemre semmi enyhítőt.
Feldúlt lelkem íly erősen miért háborog?
Hullik cseppre csepp, mint zápor,
A könny egyre tehetetlenebb.
Nem segít most az evilági mámor,
Vigasztalan rejtőzködöm meglehet.
'A gyertyák csonkig égnek' (In memoriam M.S.)
Suttogunk az éjszakába, mint két öreg
Kiket már soha-többé semmi nem lep meg.
Néha emlékeink útján hangunk megremeg,
Érzem, percek múlnak, órák helyett.
Bizalmas, csillogó szemek tükröződnek,
mint tó nyugodt vizén a titokzatos hold.
Szavaink pedig mélyebbre gyökereznek,
Tudom, minden, ami eddig körülvett álom volt.
Vágyodunk a lehetetlen után még,
Mindentudók kívánunk lenni.
Megnyugtató, mert szemedben tűz ég,
Mely az én fényem akarja tovább növelni.
Látod, ez itt már a tökéletes vég.
Mégis napról-napra nem győzlek keresni.
Mondják; "Az idő mindent begyógyít."
S; "Boldog, aki szeretve van."
Engem azért óvatosságra int,
Mindaz, amit eddig az élettől kaptam.
"Hol van a nekem rendelt egyetlen?"
"Mi végre élünk s szenvedünk?"
Fiaim, az élet kegyetlen.
Soha nem jó helyen keresünk.
Nem azért mondom, mert csalódtam,
Azért sem, mert most nagyon nehéz,
Csak eszembe ötlik, mikor szívem fájlaltam,
Nem nyúlt utánam megértő kéz.
Hát mi végre vagyunk, ha nem szárítunk könnyt?!
Minek élünk egy közösségben?!
Nekem olykor a reménytelenség köszönt,
Mert nem lehettem a kedves közelében.
Mostmár más vigasztalja őt...
De engem, jaj, nagyon fáj...ki fog?
Nem tudok sebemre semmi enyhítőt.
Feldúlt lelkem íly erősen miért háborog?
Hullik cseppre csepp, mint zápor,
A könny egyre tehetetlenebb.
Nem segít most az evilági mámor,
Vigasztalan rejtőzködöm meglehet.
'A gyertyák csonkig égnek' (In memoriam M.S.)
Suttogunk az éjszakába, mint két öreg
Kiket már soha-többé semmi nem lep meg.
Néha emlékeink útján hangunk megremeg,
Érzem, percek múlnak, órák helyett.
Bizalmas, csillogó szemek tükröződnek,
mint tó nyugodt vizén a titokzatos hold.
Szavaink pedig mélyebbre gyökereznek,
Tudom, minden, ami eddig körülvett álom volt.
Vágyodunk a lehetetlen után még,
Mindentudók kívánunk lenni.
Megnyugtató, mert szemedben tűz ég,
Mely az én fényem akarja tovább növelni.
Látod, ez itt már a tökéletes vég.
Mégis napról-napra nem győzlek keresni.
2008. október 2., csütörtök
Halott lelkek egy asztalnál ciklus
Niobé szerelme (in memoriam Vajda János)
Hogy tetszel nekem te gyönyörű,
Fagyos, rideg valóság!
Utánad vágyom, lecsapok, mint a keselyű,
Már nem kínoz az örök álmatlanság.
Egyetlenem, hát még 30 év után is,
Őt vágyod, a hűtlent?
Nekem fáj minden, ha rád nézek mégis
Nem játszom, mint kő, a megközelíthetetlent.
Üstökösként ragyogsz bennem,
Nyeljen el bár az idő mély vize.
De tudom, oh érzem, egyedül kell lennem,
mert téged kísért Ginád emléke.
Most:"Mi hátra volt még elkövetkezett..."
Sátrat font körém a rám vágyó magány.
Mert halott szerelmem rólam megfeledkezett,
S itthagyott, megcsalatva, árván!
Hogy tetszel nekem te gyönyörű,
Fagyos, rideg valóság!
Utánad vágyom, lecsapok, mint a keselyű,
Már nem kínoz az örök álmatlanság.
Egyetlenem, hát még 30 év után is,
Őt vágyod, a hűtlent?
Nekem fáj minden, ha rád nézek mégis
Nem játszom, mint kő, a megközelíthetetlent.
Üstökösként ragyogsz bennem,
Nyeljen el bár az idő mély vize.
De tudom, oh érzem, egyedül kell lennem,
mert téged kísért Ginád emléke.
Most:"Mi hátra volt még elkövetkezett..."
Sátrat font körém a rám vágyó magány.
Mert halott szerelmem rólam megfeledkezett,
S itthagyott, megcsalatva, árván!
Skunk anansie muzik experience
Igen.
Tökéletes hangú fekete, drogos, kissé flusztrált énekesnő meg a bandája nyújtanak új élményt akárhányszor újra hallgatom.
A kedvencem a Charlie big potatoe volt, de vannak Hedonism, Cheap honestly, Secretly, Brazen, Weak, You'll follow me down, Lately és hasonló számok, amiktől szó szerint kiráz a hideg.
Drága Kriszti barátnőmmel alias Rosinantémmal hallgatuk 2 éve nyáron a Velencei- tó partján, egy másnapos délelőtt őket.:D Ha hallgatom ez az emlék mindig eszembe jut, ahogyan világmegváltó témákról csevegtünk a teraszon.
Annyi a fájdalom ebben a gyönyörű hangban, annyira egyszerűen tökéletes.
Csomó versem aláfestője lehetne, így adva értelmet ezeknek a kis firkálmányoknak.
ÍMe egy emlékül koncertesen:
Tökéletes hangú fekete, drogos, kissé flusztrált énekesnő meg a bandája nyújtanak új élményt akárhányszor újra hallgatom.
A kedvencem a Charlie big potatoe volt, de vannak Hedonism, Cheap honestly, Secretly, Brazen, Weak, You'll follow me down, Lately és hasonló számok, amiktől szó szerint kiráz a hideg.
Drága Kriszti barátnőmmel alias Rosinantémmal hallgatuk 2 éve nyáron a Velencei- tó partján, egy másnapos délelőtt őket.:D Ha hallgatom ez az emlék mindig eszembe jut, ahogyan világmegváltó témákról csevegtünk a teraszon.
Annyi a fájdalom ebben a gyönyörű hangban, annyira egyszerűen tökéletes.
Csomó versem aláfestője lehetne, így adva értelmet ezeknek a kis firkálmányoknak.
ÍMe egy emlékül koncertesen:
Mit érezhet egy magunkfajta?
Szorítsd össze ajkadat ha nehéz,
Mutasd meg büszkeséged!
Könnyeidet tartsd vissza,
bár tudom nem lehet könnyű neked.
Álmomban egy árnyék kisért,
de lelkem olykor a csöndtől is félt.
Bátorítsd magadat, ne engedj
Közelebb jutni senkit lelkedhez.
Ha a vihar csitulna is,
Nem érhetnek a szívedhez.
Napjaimban démonként üldözöl,
Ha akarom, ha nem, belém költözöl.
Mostmár szabad vagy, használd ki
mert tudnod kell
A mélységeket minden órában.
Látom egyezséget kötsz az élettel.
Hajnalban mindig más vagyok,
S csak egy test, mit gyakorta elhagyok.
Közeleg valami, győzd kivárni
mit rejt az éj.
Viharokat kavar benned
Minden újdonság. Sugalmazás:ÉLJ!
Halálmohoz közel
Kérdezek az esőben, de senki sem felel...
Suttogás
Látod, én maradtam a gonosz
céltalan, vad utakon járó magány.
Minden tekintet magában hordoz
S elrejt, maradok, fázva-árván.
Veszélyes-felhőtlen álmom rád nehezedve
Terheli minden gondolatom.
Nap mint nap, éjjel sokszor szerepet cserélve,
Várom fájdalmas halálod.
Neked én vagyok a minden és a semmi,
Elárulod mozdulataid könnyedén.
Mit kérhetsz, ha már nem lehet szeretni,
Nevetséges minden heves egyezmény.
Magamban betakarva elrejtelek.
Csak akkor szólok majd, ha hangom megremeg.
Csodát, újat várva kémlelem az eget,
Sejtem, hogy boldognak lennem nem lehet.
Búcsút intek megannyi titkolt féktelenségnek.
S ezentúl csak hajnalban látlak,
Ahogy csendben visszaadod magad az éjszakának.
Szorítsd össze ajkadat ha nehéz,
Mutasd meg büszkeséged!
Könnyeidet tartsd vissza,
bár tudom nem lehet könnyű neked.
Álmomban egy árnyék kisért,
de lelkem olykor a csöndtől is félt.
Bátorítsd magadat, ne engedj
Közelebb jutni senkit lelkedhez.
Ha a vihar csitulna is,
Nem érhetnek a szívedhez.
Napjaimban démonként üldözöl,
Ha akarom, ha nem, belém költözöl.
Mostmár szabad vagy, használd ki
mert tudnod kell
A mélységeket minden órában.
Látom egyezséget kötsz az élettel.
Hajnalban mindig más vagyok,
S csak egy test, mit gyakorta elhagyok.
Közeleg valami, győzd kivárni
mit rejt az éj.
Viharokat kavar benned
Minden újdonság. Sugalmazás:ÉLJ!
Halálmohoz közel
Kérdezek az esőben, de senki sem felel...
Suttogás
Látod, én maradtam a gonosz
céltalan, vad utakon járó magány.
Minden tekintet magában hordoz
S elrejt, maradok, fázva-árván.
Veszélyes-felhőtlen álmom rád nehezedve
Terheli minden gondolatom.
Nap mint nap, éjjel sokszor szerepet cserélve,
Várom fájdalmas halálod.
Neked én vagyok a minden és a semmi,
Elárulod mozdulataid könnyedén.
Mit kérhetsz, ha már nem lehet szeretni,
Nevetséges minden heves egyezmény.
Magamban betakarva elrejtelek.
Csak akkor szólok majd, ha hangom megremeg.
Csodát, újat várva kémlelem az eget,
Sejtem, hogy boldognak lennem nem lehet.
Búcsút intek megannyi titkolt féktelenségnek.
S ezentúl csak hajnalban látlak,
Ahogy csendben visszaadod magad az éjszakának.
Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)
