Ne féltsd tőlem a vallomást,
Örülök, hogy bennem élsz.
Ne sajnáld tőlem a látomást,
Megértem, ha az érzéstől félsz.
Fájhat nekem minden,
El kell engednem,
Ami terhes nekem,
Ami mérgez, végez velem.
Láthatóvá váltam, törékeny a képem,
Fájó minden gondolatod,
Be kell lássam nagyon féltem,
hogy lehessek a vágy-álmod.
Búcsúzom és mégis neked maradok,
Nem fogom megbánni, haldoklok
A szemed tükrében érzem, hogy
nekem lettél és szeretsz,
Ahogyan egy érintés elárul
S örömet szerez.
2008. november 30., vasárnap
Reklámzabálók éccakája
Hát valóban tényleg jól sikerült a tegnap este, bár ez a blog nem az élménybeszámolóim helye, de ezt el kellett mondjam. Rózom csodás mikor alkohol kerül kicsiny szervezetébe...hm..jó volt, mindössze hiányoltam a more creative feelinget. Ennyi elég is. Elég az hozzá, hogy el vagyok kötelezve...:D Immár kitudja azt.
Kérhetnélek, hogy válj részemmé,
De nem akarlak erőltetni magamra.
Üdeséget sugárzol, válok sebezhetővé,
Felkészülök a rabságra.
Neked írok most, ki engem választott,
Akkor, ott, sötét órákban, őrületben.
Szépséged emberré fogadott,
S lettem valaki a magam szemében.
Kérhetnélek, hogy válj részemmé,
De nem akarlak erőltetni magamra.
Üdeséget sugárzol, válok sebezhetővé,
Felkészülök a rabságra.
Neked írok most, ki engem választott,
Akkor, ott, sötét órákban, őrületben.
Szépséged emberré fogadott,
S lettem valaki a magam szemében.
2008. november 27., csütörtök
Win some lose some
Novella ÉnrólaD
Ez a legjobb szó mostanában saját magamra; káosz. Nem is tudnám megmondani hogyan történt, egyszerűen csak ott volt. Ott volt és ajándékul szegődött, örök társul, torz árnyakról, melyek emésztik a húsodat, felzabálnak, mint egy horrorfilmben, értelmetlenül, színházat játszva. Nekem már teljesen mindegy, ezt is mondhatnád. Én is ugyanígy érzem. Beteges. Az ember szinte mindentől retteg egész életén keresztül, fél, hogy valami majd nem úgy történik meg, ahogyan neki a legjobb lenne.
Minden súlyos percben bálosdit játszunk, kőszívűek leszünk, és nem mutatjuk a szeretetünket, csak a hideg mondatainkat szajkózzuk. Annyira taszít ez az egész, hogy nem is tudom mi az, ami még inkább hányásra késztetne.
Hányszor gondoljuk végig, hogy ez az élet nem nekünk való. Nincs benne semmi plussz, csak mocsok és didergő lelkek. Csak szeméthegyek, akik ráadásul alkotnak, uralkodnak, hatalmat gyakorolnak. Megismertem manapság pár olyan egyedet, akik tökéletesen erre a világra születtek, akik boldogok, ha középpontban lehetnek, és a semmit hegyezhetik tudományosan. Közben ocsmányak, trágya ömlik a csináltatott fogaik közül, üres fejük alatt valami jelentéktelen márka jel lóg, teli vannak földi javakkal, avagy lével ha úgy jobban tetszik, övék a világ.
Hát ezt a századot nyugodtan megkaphatják, az értékeket lenyeltük együttesen. Besöprögettük valahová, a helyüket is elfelejtettük.
Szánalmas. Megszakadok a nyerítéstől, ha arra gondolok, hogy nekem bármelyik is imponálhatott, ez nem is én vagyok.
Szeretem azt ami engem körülvesz. Jó embereket ismerek. Tatarozni kell néha, nemcsak holmikkal, hanem emberekkel is.
Nem, nem, nem és nem. Beteggé tesz a várakozás, a hajsza, ez az egész weirdo léthelyzet. Maximálisan és végleg elfáradtam.
Nem tudok megpihenni mégsem. Nem visz előre a lábam. Állok, mert nem fekszem senki mellé szívesen. Támadni kezd a szél, és szétfújja ezeket a gondolatokat. Majd nemmsoká újak születnek helyette. Nemesebbek. Alkonyodik, már egészen korán.
Lehúzza az embert a sötétedés, pedig ez az álmok hazája, a szerelmek kezdete. A hajnal már csak búcsú csókot ad. Az éj az, aki lágy vizekre terelget, titkos találkozókra, fogadalmakra, heves csókokra, bujaságra. Az éjjel szelleme a felbújtó. A nappal csak nyugtathat, melegít.
Rólad képzelek el valamit, kövérek a felhők, és tiszta a nemrég megtépázott viharos ég. Te leszel majd az, aki színezi a helyzeteket, aki másmilyen lesz, olyan valaki, aki elfogad, és betakar olyan takaróval, mely húsból van és nincsen benne helye kétségeknek. Én leszek majd, aki téged fog látni minden sarokban, és büszkén áll majd akkor is, mikor nem vagy itt, hogy vagy.
Csak álmodom. Álmodunk. Gömbemberekről, mesékről, idealizmusról, gyöngédségről. Egymásról. Csakhogy ez fekete. Egyenlőre. A tenyeremen az életutam hosszú, és kacskaringós, a tiédet nem látom, mert azt mondtad, hogy meglepetés. Remélem túlélsz.
Nekem nincs ilyen tervem. Halkan vagyok mostmár, és a mámort is mára elfelejtem.
Suttogok gyertyafényben, óvatosan lépek. Vigyázok rád.
Rád ki még meg sem született. Nekem újjá kell.
Ez a legjobb szó mostanában saját magamra; káosz. Nem is tudnám megmondani hogyan történt, egyszerűen csak ott volt. Ott volt és ajándékul szegődött, örök társul, torz árnyakról, melyek emésztik a húsodat, felzabálnak, mint egy horrorfilmben, értelmetlenül, színházat játszva. Nekem már teljesen mindegy, ezt is mondhatnád. Én is ugyanígy érzem. Beteges. Az ember szinte mindentől retteg egész életén keresztül, fél, hogy valami majd nem úgy történik meg, ahogyan neki a legjobb lenne.
Minden súlyos percben bálosdit játszunk, kőszívűek leszünk, és nem mutatjuk a szeretetünket, csak a hideg mondatainkat szajkózzuk. Annyira taszít ez az egész, hogy nem is tudom mi az, ami még inkább hányásra késztetne.
Hányszor gondoljuk végig, hogy ez az élet nem nekünk való. Nincs benne semmi plussz, csak mocsok és didergő lelkek. Csak szeméthegyek, akik ráadásul alkotnak, uralkodnak, hatalmat gyakorolnak. Megismertem manapság pár olyan egyedet, akik tökéletesen erre a világra születtek, akik boldogok, ha középpontban lehetnek, és a semmit hegyezhetik tudományosan. Közben ocsmányak, trágya ömlik a csináltatott fogaik közül, üres fejük alatt valami jelentéktelen márka jel lóg, teli vannak földi javakkal, avagy lével ha úgy jobban tetszik, övék a világ.
Hát ezt a századot nyugodtan megkaphatják, az értékeket lenyeltük együttesen. Besöprögettük valahová, a helyüket is elfelejtettük.
Szánalmas. Megszakadok a nyerítéstől, ha arra gondolok, hogy nekem bármelyik is imponálhatott, ez nem is én vagyok.
Szeretem azt ami engem körülvesz. Jó embereket ismerek. Tatarozni kell néha, nemcsak holmikkal, hanem emberekkel is.
Nem, nem, nem és nem. Beteggé tesz a várakozás, a hajsza, ez az egész weirdo léthelyzet. Maximálisan és végleg elfáradtam.
Nem tudok megpihenni mégsem. Nem visz előre a lábam. Állok, mert nem fekszem senki mellé szívesen. Támadni kezd a szél, és szétfújja ezeket a gondolatokat. Majd nemmsoká újak születnek helyette. Nemesebbek. Alkonyodik, már egészen korán.
Lehúzza az embert a sötétedés, pedig ez az álmok hazája, a szerelmek kezdete. A hajnal már csak búcsú csókot ad. Az éj az, aki lágy vizekre terelget, titkos találkozókra, fogadalmakra, heves csókokra, bujaságra. Az éjjel szelleme a felbújtó. A nappal csak nyugtathat, melegít.
Rólad képzelek el valamit, kövérek a felhők, és tiszta a nemrég megtépázott viharos ég. Te leszel majd az, aki színezi a helyzeteket, aki másmilyen lesz, olyan valaki, aki elfogad, és betakar olyan takaróval, mely húsból van és nincsen benne helye kétségeknek. Én leszek majd, aki téged fog látni minden sarokban, és büszkén áll majd akkor is, mikor nem vagy itt, hogy vagy.
Csak álmodom. Álmodunk. Gömbemberekről, mesékről, idealizmusról, gyöngédségről. Egymásról. Csakhogy ez fekete. Egyenlőre. A tenyeremen az életutam hosszú, és kacskaringós, a tiédet nem látom, mert azt mondtad, hogy meglepetés. Remélem túlélsz.
Nekem nincs ilyen tervem. Halkan vagyok mostmár, és a mámort is mára elfelejtem.
Suttogok gyertyafényben, óvatosan lépek. Vigyázok rád.
Rád ki még meg sem született. Nekem újjá kell.
Foszlás
Rohadsz. Külsőd tüneményesen szép.
Babonázol, játszol a lelkekkel.
Rothadsz. Közeleg a vég.
Leköplek, és elfutok messzire
Ép lélekkel.
Babonázol, játszol a lelkekkel.
Rothadsz. Közeleg a vég.
Leköplek, és elfutok messzire
Ép lélekkel.
2008. november 25., kedd
Borderline
Kettő. Pedig elég lenne egy is.
Kinek vélnek, ha szavaid mások napra nap?
Te leszel a halálom s a szerelmem is,
Csak láthatnám, hogy félelmeim elhagynak.
Ki vagy te? Hazug. Ócska, felesleges.
Kinek kellesz majd mondd?!
Most nekem minden szavad semleges,
Csak a felületet birtoklod.
Kínlódj csak ráköpök üveges képedre,
Mely nem csillan senki szívében ezentúl.
Ki marad majd nekem a végére?
Velem ki éli majd túl?
Árnyékharcos vagyok, még létezem,
Nem érdekelsz, és megkapnálak.
Szánalmas vagy nem érthetem,
Könnyeid arcodon fagynának.
Mit érdemelsz? Kínt, kiáltást,
Bizonytalan lépted senkinek sem vágy.
Nem kaphatok már megváltást.
Lényem az élet elől zihálva hátrál.
De profundis clamo ad te domini
Súlyos ez a teher, leteszem eléd Uram.
Kezdj valamit vele, mert Golgotám meguntam.
Hidd el s tudd, harcoltam amíg tudtam,
Hiányok ösvényein zokogva fagyoskodtam.
Álmatlanok az éjjeim s nappalaim,
Elszórom most vigaszságom és fájdalmaim.
Megmutatom neked szennyes vágyaim,
Ragaszd össze sebes, törött szárnyaim.
Testet ölt bennem minden félelem,
A hajnal köré hálót font rettegésem.
Berekeszteni vágyom hallgatag keresésem,
Összezúg most tiltakozásom és igenlésem.
Színtelen ruhát varr rám az önkívület,
Nem érti meg senki féktelen lelkemet.
Nem fogja meg senki csonkított kezemet,
Nem látja meg senki elrejtett könnyeimet.
A mélységből kiáltok hozzád Uram.
Nézz le reám, mert eleget bújdostam.
Ha itt vagy nekem, mutasd meg utam,
Rejtőzködj szavakban és elhibázott mozdultatokban.
Kraak&Smaak: Keep me home
Ezt hallgattam ma egész utazgatásom közben Budaörsre.
Szerintem nagyon jó kis szám. Kis szépség a feketésegben.
Kinek vélnek, ha szavaid mások napra nap?
Te leszel a halálom s a szerelmem is,
Csak láthatnám, hogy félelmeim elhagynak.
Ki vagy te? Hazug. Ócska, felesleges.
Kinek kellesz majd mondd?!
Most nekem minden szavad semleges,
Csak a felületet birtoklod.
Kínlódj csak ráköpök üveges képedre,
Mely nem csillan senki szívében ezentúl.
Ki marad majd nekem a végére?
Velem ki éli majd túl?
Árnyékharcos vagyok, még létezem,
Nem érdekelsz, és megkapnálak.
Szánalmas vagy nem érthetem,
Könnyeid arcodon fagynának.
Mit érdemelsz? Kínt, kiáltást,
Bizonytalan lépted senkinek sem vágy.
Nem kaphatok már megváltást.
Lényem az élet elől zihálva hátrál.
De profundis clamo ad te domini
Súlyos ez a teher, leteszem eléd Uram.
Kezdj valamit vele, mert Golgotám meguntam.
Hidd el s tudd, harcoltam amíg tudtam,
Hiányok ösvényein zokogva fagyoskodtam.
Álmatlanok az éjjeim s nappalaim,
Elszórom most vigaszságom és fájdalmaim.
Megmutatom neked szennyes vágyaim,
Ragaszd össze sebes, törött szárnyaim.
Testet ölt bennem minden félelem,
A hajnal köré hálót font rettegésem.
Berekeszteni vágyom hallgatag keresésem,
Összezúg most tiltakozásom és igenlésem.
Színtelen ruhát varr rám az önkívület,
Nem érti meg senki féktelen lelkemet.
Nem fogja meg senki csonkított kezemet,
Nem látja meg senki elrejtett könnyeimet.
A mélységből kiáltok hozzád Uram.
Nézz le reám, mert eleget bújdostam.
Ha itt vagy nekem, mutasd meg utam,
Rejtőzködj szavakban és elhibázott mozdultatokban.
Kraak&Smaak: Keep me home
Ezt hallgattam ma egész utazgatásom közben Budaörsre.
Szerintem nagyon jó kis szám. Kis szépség a feketésegben.
2008. november 24., hétfő
Hair and poem and Rózom
Siratódal
Nagy komoly szemmel,
Fesztelen bandukolva,
Megyünk együtt, hosszú lépésekkel,
Hullunk a földi pokolba.
S csak ordít a lelkünk;
Szeress, szeress,
Megfogan a vágy bennünk;
Keress, keress!
Kisírt szemekkel,
Lehetetlent álmodva,
Terheljük egymást őrületeinkkel.
Minden értéknek neki támadva,
S csak egy valami kell nekünk;
Szeress, szeress,
Ha senki sincs velünk, mindenki ellenünk;
Fogadj el, szeress!
Gyötrődő lélekkel,
Önmagunkat meghazudtolva,
Kétes képekkel,
Egymásról a végtelenre szállva,
Mert semm sem elég nekünk;
Szeress, szeress,
E nélkül nem teljes az életünk,
Csak magadba temess!
Kedvencem oldies kategória Hair az örök.
Rózsát kaptunk
Ki vagy te?
Ismerős, szerettem, barátom,
Mindenem.
Mosoly mely hol halványan,
Hol kérve keresi párját,
Álmodozó kicsiny teremtmény,
Ki legyőzi a sötét erők átkát.
Mindenki szakíthat szirmaidból,
Így lettél szép egész,
Mégsem mutatsz sokat magadból,
Kicsiny meleg fészekben élsz.
Ki vagy te?
Különleges ritka virág,
Kereső, meg nem álló,
Tudod, nélküled nem teljes a világ.
Néha romboló szándék,
Olykor szárnyaló vágy,
Lelkedben tudod, ajándék,
Örülsz, mindenki fényesnek lát.
Rózsát kaptam, mert vigyáznom kell rá,
Kishercegként nevelhetem.
Bennem így a keserűség változhat mámorrá,
Tudom, óvatosan kell szeretnem.
Nagy komoly szemmel,
Fesztelen bandukolva,
Megyünk együtt, hosszú lépésekkel,
Hullunk a földi pokolba.
S csak ordít a lelkünk;
Szeress, szeress,
Megfogan a vágy bennünk;
Keress, keress!
Kisírt szemekkel,
Lehetetlent álmodva,
Terheljük egymást őrületeinkkel.
Minden értéknek neki támadva,
S csak egy valami kell nekünk;
Szeress, szeress,
Ha senki sincs velünk, mindenki ellenünk;
Fogadj el, szeress!
Gyötrődő lélekkel,
Önmagunkat meghazudtolva,
Kétes képekkel,
Egymásról a végtelenre szállva,
Mert semm sem elég nekünk;
Szeress, szeress,
E nélkül nem teljes az életünk,
Csak magadba temess!
Kedvencem oldies kategória Hair az örök.
Rózsát kaptunk
Ki vagy te?
Ismerős, szerettem, barátom,
Mindenem.
Mosoly mely hol halványan,
Hol kérve keresi párját,
Álmodozó kicsiny teremtmény,
Ki legyőzi a sötét erők átkát.
Mindenki szakíthat szirmaidból,
Így lettél szép egész,
Mégsem mutatsz sokat magadból,
Kicsiny meleg fészekben élsz.
Ki vagy te?
Különleges ritka virág,
Kereső, meg nem álló,
Tudod, nélküled nem teljes a világ.
Néha romboló szándék,
Olykor szárnyaló vágy,
Lelkedben tudod, ajándék,
Örülsz, mindenki fényesnek lát.
Rózsát kaptam, mert vigyáznom kell rá,
Kishercegként nevelhetem.
Bennem így a keserűség változhat mámorrá,
Tudom, óvatosan kell szeretnem.
2008. november 23., vasárnap
Me and my monkeys
Egészen
Már időm sincs elgondolkodni,
Szívem egyre csak fáj, feljajdul.
Nehéz így létezni, álmodni,
Mindenhova beférkőzik,
S nincs semmi megnyugvásul.
'Csak álmodj'-suttogja,
'Álmodj értem, velem, nekem,
Mit tudsz te rólam, a vonzalom nem szerelem
Szépségeinket az idő sem óvja.'
Bölcs vagy, mert én annak képzellek,
Illuzióim sötét árnyék testét rád vetítem.
Ha velem vagy, félek
hogy mim volt, még azt is elveszítem.
A zokogás megnyugtat,
Mert érzővé, valódivá emel.
Gyakran kell küzdeni ezen élettel,
Pedig bennem kevés az akarat
A természet ébred álmából,
Négyszer cserél köntöst egy évben.
Én meg meríthetek a magam fájdalmából,
Érzem a sűvítő szelet a súlyos percekben.
Kiszáradt a torkom, nem tudok beszélni,
Nyelvemet elvágta az élet,
De a lényeget
Szavak nélkül is ki tudom fejezni.
Mondd, hogy tudnék szeretni
Így?
Danse macabre- Haláltánc
Nem kell behunynom szemem,
Majd odalent minden szép lesz.
Fekete a koporsóm,
Hamvamat elsodorta a szél.
Már nem kell őt szeretnem,
Mert a mostani állapot örök jegyessé tesz.
Úgy tűnhet álmodom,
De a nap nekünk már újra nem kél.
Sodort az élet, mindenkit máshogyan
De bárhogy is akartam,
Én lettem érted,
Csak percekre éltem nélküled.
Álmodtam réveteg, vad tájakat,
Birtokoltam önző, halovány lángokat.
Néztelek míg láttalak,
Elképzeltelek, ha megbántottak.
Tudtam e táncban,
Majd egyesülünk odalent.
Ez a nász egyenlővé emel,
Látod e kereszt a fejdíszünk.
Úsztam sokáig a fájdalomban,
S minden elveszett idebent.
De ó halál majd kiszemel,
hogy végtelen legyen szerelmünk.
Már időm sincs elgondolkodni,
Szívem egyre csak fáj, feljajdul.
Nehéz így létezni, álmodni,
Mindenhova beférkőzik,
S nincs semmi megnyugvásul.
'Csak álmodj'-suttogja,
'Álmodj értem, velem, nekem,
Mit tudsz te rólam, a vonzalom nem szerelem
Szépségeinket az idő sem óvja.'
Bölcs vagy, mert én annak képzellek,
Illuzióim sötét árnyék testét rád vetítem.
Ha velem vagy, félek
hogy mim volt, még azt is elveszítem.
A zokogás megnyugtat,
Mert érzővé, valódivá emel.
Gyakran kell küzdeni ezen élettel,
Pedig bennem kevés az akarat
A természet ébred álmából,
Négyszer cserél köntöst egy évben.
Én meg meríthetek a magam fájdalmából,
Érzem a sűvítő szelet a súlyos percekben.
Kiszáradt a torkom, nem tudok beszélni,
Nyelvemet elvágta az élet,
De a lényeget
Szavak nélkül is ki tudom fejezni.
Mondd, hogy tudnék szeretni
Így?
Danse macabre- Haláltánc
Nem kell behunynom szemem,
Majd odalent minden szép lesz.
Fekete a koporsóm,
Hamvamat elsodorta a szél.
Már nem kell őt szeretnem,
Mert a mostani állapot örök jegyessé tesz.
Úgy tűnhet álmodom,
De a nap nekünk már újra nem kél.
Sodort az élet, mindenkit máshogyan
De bárhogy is akartam,
Én lettem érted,
Csak percekre éltem nélküled.
Álmodtam réveteg, vad tájakat,
Birtokoltam önző, halovány lángokat.
Néztelek míg láttalak,
Elképzeltelek, ha megbántottak.
Tudtam e táncban,
Majd egyesülünk odalent.
Ez a nász egyenlővé emel,
Látod e kereszt a fejdíszünk.
Úsztam sokáig a fájdalomban,
S minden elveszett idebent.
De ó halál majd kiszemel,
hogy végtelen legyen szerelmünk.
2008. november 21., péntek
Movies that I recommend
Hát weirdo...megnéztem este, nemrég értem a végére, a Taxidermiát...
Nem nagyon tudok okos lenni, és fennkölt. Még emésztenem kell, annak ellenére, hogy biztosan tudom, később sem fogok elaléltan mesélni róla. Mindezeket összevetve nekem egészen tetszett, a maga abszurditásával, a szépséges- ínséges kommunista időkkel, a három generációval, vágyakkal, sikerekkel, élettel és pusztulással.
Ajánlom határozottan. Csak erős idegcsomókkal rendelkezőknek, akiknek nem ingadozik a gyomruk és már megedződtek a Bodies kiállításon.:)
Node komolyan. Jó a film. Itt az ideje valami könnyedet nézni.
Szépeket, álmokat, mámort, pénteket mindenkinek!
Nem nagyon tudok okos lenni, és fennkölt. Még emésztenem kell, annak ellenére, hogy biztosan tudom, később sem fogok elaléltan mesélni róla. Mindezeket összevetve nekem egészen tetszett, a maga abszurditásával, a szépséges- ínséges kommunista időkkel, a három generációval, vágyakkal, sikerekkel, élettel és pusztulással.
Ajánlom határozottan. Csak erős idegcsomókkal rendelkezőknek, akiknek nem ingadozik a gyomruk és már megedződtek a Bodies kiállításon.:)
Node komolyan. Jó a film. Itt az ideje valami könnyedet nézni.
Szépeket, álmokat, mámort, pénteket mindenkinek!
Beautiful
Mondd mit ér?
Sűvít az orkán, fagyos a párna,
Mintha minden ugyanoda szállna.
Szárazak a szemek, kiégtek a testek,
Már nem örülnek semmi közelségnek.
Torz karmaiba zárja a nyugalmat,
Az éjjeli magányos forgatag.
Vágyaink szárnyai megcsonkítva hevernek,
Nem hat a szenvedély elkínzott szíveknek.
Kisgyermek sírása, éhező kiáltása,
Mondd mit ér,
Hallgatagon hallgatva aki kér?
Álom csak, rém az élet,
Ami majd mint minden, eltűnik végleg.
Álmos vagy, vagy csak álmodozó,
Tehetek valamit, vagy hiábavaló?
Gyötört múltunk, hasogató jelenünk,
Hosszú idő mire mindent feledünk.
Örök szerelmek, ifjú vidámságok,
Egyetlen és szépséges boldogságok,
Haldokló kérése, szerelmed féltése,
Mondd mit ér,
Mi mindennel felér?
Gyönyörű vagy nekem, ahogyan látlak,
Magam előtt, mások előtt,
Ugyanúgy várlak.
Felfedezném minden apró mozzanatod,
Álmaid, vágyaid
Ma holnap nekem adod.
Egy-egy árva tincsben,
Ha félresimítom arcodból
Megjelenik minden,
Értelek már halk félszavakból.
Illatok ismerője vagyok,
Szép testek emlékét őrzőm,
Pillanat töredék, melletted maradok,
Gyönyörben gyönyörűségesen elrejtőzöm.
Beautiful. Valóban az.
Sűvít az orkán, fagyos a párna,
Mintha minden ugyanoda szállna.
Szárazak a szemek, kiégtek a testek,
Már nem örülnek semmi közelségnek.
Torz karmaiba zárja a nyugalmat,
Az éjjeli magányos forgatag.
Vágyaink szárnyai megcsonkítva hevernek,
Nem hat a szenvedély elkínzott szíveknek.
Kisgyermek sírása, éhező kiáltása,
Mondd mit ér,
Hallgatagon hallgatva aki kér?
Álom csak, rém az élet,
Ami majd mint minden, eltűnik végleg.
Álmos vagy, vagy csak álmodozó,
Tehetek valamit, vagy hiábavaló?
Gyötört múltunk, hasogató jelenünk,
Hosszú idő mire mindent feledünk.
Örök szerelmek, ifjú vidámságok,
Egyetlen és szépséges boldogságok,
Haldokló kérése, szerelmed féltése,
Mondd mit ér,
Mi mindennel felér?
Gyönyörű vagy nekem, ahogyan látlak,
Magam előtt, mások előtt,
Ugyanúgy várlak.
Felfedezném minden apró mozzanatod,
Álmaid, vágyaid
Ma holnap nekem adod.
Egy-egy árva tincsben,
Ha félresimítom arcodból
Megjelenik minden,
Értelek már halk félszavakból.
Illatok ismerője vagyok,
Szép testek emlékét őrzőm,
Pillanat töredék, melletted maradok,
Gyönyörben gyönyörűségesen elrejtőzöm.
Beautiful. Valóban az.
Halott lelkek egy asztalnál ciklus
Héphaisztion és Alexandrosz szerelme
Telnek-múlnak az évek, más már minden.
Jöttek- mentek szerelmek, érzékek.
Esztendők múltán ugyanúgy érzek mégis itt benn,
Emlékeimben arcodon játszanak csak a fények.
Ha majd meghalok, velem jössz oda,
Ahol együtt leszünk majdan Hádész otthona.
Alexandroszom gyönyörű vagy nekem.
Ajkam remegve ejti ki százszor a neved.
Látod, örök szerelemmé váltál,
Ahogyan kedveseddé fogadtál.
Vágyom minden harcra amit veled vívhatok,
Álmatlanságomban szívem érted dobog.
Királyként nekem mások már a napok,
Mint mikor ifjúként meséket cseréltünk.
Mégis bennem ugyanaz a tűz lobog,
Lehet még akár milliónyi nap felettünk.
Mindenem vagy, és ilyen csak egy van,
Velem vagy nekem vagy mindenható általam.
Telnek-múlnak az évek, és mégis ugyanaz.
Bárki lehet melletted, nem aggódik lelkem.
Szívedben, mindenkor velem maradsz,
Testemen gyönyörűséges érintésed érzem.
Rezdüléseim elárulják kedvedet,
Én vagyok s te nekem a vég és a kezdet.
Telnek-múlnak az évek, más már minden.
Jöttek- mentek szerelmek, érzékek.
Esztendők múltán ugyanúgy érzek mégis itt benn,
Emlékeimben arcodon játszanak csak a fények.
Ha majd meghalok, velem jössz oda,
Ahol együtt leszünk majdan Hádész otthona.
Alexandroszom gyönyörű vagy nekem.
Ajkam remegve ejti ki százszor a neved.
Látod, örök szerelemmé váltál,
Ahogyan kedveseddé fogadtál.
Vágyom minden harcra amit veled vívhatok,
Álmatlanságomban szívem érted dobog.
Királyként nekem mások már a napok,
Mint mikor ifjúként meséket cseréltünk.
Mégis bennem ugyanaz a tűz lobog,
Lehet még akár milliónyi nap felettünk.
Mindenem vagy, és ilyen csak egy van,
Velem vagy nekem vagy mindenható általam.
Telnek-múlnak az évek, és mégis ugyanaz.
Bárki lehet melletted, nem aggódik lelkem.
Szívedben, mindenkor velem maradsz,
Testemen gyönyörűséges érintésed érzem.
Rezdüléseim elárulják kedvedet,
Én vagyok s te nekem a vég és a kezdet.
2008. november 19., szerda
New?
Új
Jönnek a fények, de helyet adnak a sötétségnek.
Most lesz jobb, vagy soha többé.
Nem, én sosem hiszek a szívemnek,
Nem teszek emlékeket szebbé.
A szemed, a hangod, nekem te olyan új vagy,
Ijesztően hatsz rám, átjársz.
De nem adhatsz magadnak,
Őrködj, ha egy halottal együtt hálsz.
Átütöd a mámoros perceket,
Ahogy most távolról magadhoz hívsz.
Neked tanulok ezentúl minden szerepet,
Megborzongok, mert belém titkokat írsz.
Új, maradj mindig új, olyan új,
Mint a halottnak a friss sírgödör.
Ne csillapodj, ne. Sose múlj.
Támadj, ha romlott lelkem megöl.
Ismerős már ez a kezdődő érzés,
Nem akarlak elengedni, ahogy mindent.
Mindenütt ott van a nagy kérdés,
Tudom-e most bírni a végtelent?
Új vagy, még nem éreztem ilyet...
Kérlek ne csapj be, mert belehalok.
Ha majd minden fájdalom elment,
Utána szeretek, ha tudok.
Magamhoz
Vigyázz, mert kártékony szellem lakozik benned.
Félpillantások löknek a mélybe.
Mámort kíván mindennap a lelked,
Érzések kötöznek mindörökre.
Kút mellett álló szomjúhozó vagyok,
Soha nem kapom meg, amit akarok.
A te félénk, csodáló tekinteted zavar,
Mert akkor nem tudok békülni magammal.
Keresed azt, ki gyógyír lenne sebedre,
Mert egyedül az élet terhe halálos.
Eszem-iszom emberként élsz,
S valód éjről-éjre magányos.
Vigyázok, hogy lépéseim óvatosabbak legyenek,
Így csak a pusztulás ringat gyöngéden.
Hangom csak akkor remeg meg,
Ha érintésed érzéketlen bőrömön érzem.
Ne keress olyan kincset mit el nem ástak,
Ne fuss olyan ölbe hol nem szívesen látnak.
Fáradtan is kapaszkodj céljaidba,
S legyen mi eljuttat a magasba.
Halkan, most suttogok kiáltva fürtjeid közé,
Ilyenkor nem látok, nem hallok.
Karjaid melege teszi széppé közös pillanatunk,
Én észrevétlen beléd változom...
Jönnek a fények, de helyet adnak a sötétségnek.
Most lesz jobb, vagy soha többé.
Nem, én sosem hiszek a szívemnek,
Nem teszek emlékeket szebbé.
A szemed, a hangod, nekem te olyan új vagy,
Ijesztően hatsz rám, átjársz.
De nem adhatsz magadnak,
Őrködj, ha egy halottal együtt hálsz.
Átütöd a mámoros perceket,
Ahogy most távolról magadhoz hívsz.
Neked tanulok ezentúl minden szerepet,
Megborzongok, mert belém titkokat írsz.
Új, maradj mindig új, olyan új,
Mint a halottnak a friss sírgödör.
Ne csillapodj, ne. Sose múlj.
Támadj, ha romlott lelkem megöl.
Ismerős már ez a kezdődő érzés,
Nem akarlak elengedni, ahogy mindent.
Mindenütt ott van a nagy kérdés,
Tudom-e most bírni a végtelent?
Új vagy, még nem éreztem ilyet...
Kérlek ne csapj be, mert belehalok.
Ha majd minden fájdalom elment,
Utána szeretek, ha tudok.
Magamhoz
Vigyázz, mert kártékony szellem lakozik benned.
Félpillantások löknek a mélybe.
Mámort kíván mindennap a lelked,
Érzések kötöznek mindörökre.
Kút mellett álló szomjúhozó vagyok,
Soha nem kapom meg, amit akarok.
A te félénk, csodáló tekinteted zavar,
Mert akkor nem tudok békülni magammal.
Keresed azt, ki gyógyír lenne sebedre,
Mert egyedül az élet terhe halálos.
Eszem-iszom emberként élsz,
S valód éjről-éjre magányos.
Vigyázok, hogy lépéseim óvatosabbak legyenek,
Így csak a pusztulás ringat gyöngéden.
Hangom csak akkor remeg meg,
Ha érintésed érzéketlen bőrömön érzem.
Ne keress olyan kincset mit el nem ástak,
Ne fuss olyan ölbe hol nem szívesen látnak.
Fáradtan is kapaszkodj céljaidba,
S legyen mi eljuttat a magasba.
Halkan, most suttogok kiáltva fürtjeid közé,
Ilyenkor nem látok, nem hallok.
Karjaid melege teszi széppé közös pillanatunk,
Én észrevétlen beléd változom...
Vigyázz magadra s ne törődj velem...
Tandori Dezső: Vigyázz magadra s ne törődj velem
Hát nem visz a repülő, a vonat:
hát mire- kire bíztam "sorsomat"?
Színlelni bármit? Nincs olyan védelem.
Magadra vigyázz s ne törődj velem.
Valami csoda folytán, olvasom,
ez s ez így van: s akkor ez "oltalom"?
És ami nem tökéletes-: hibás?
Velem ne törődj s magadra vigyázz.
Egykor? Hogy- nem voltak itt madarak?
Majd? Lesz az? Hogy mind- semmijük "marad"?
Mi lettem én, köröttük mim köröz?
Vigyázz magadra s velem ne törődj.
...De már ezt nekik mondanám,
velük beszélhetek csak igazán,
mert nincs "velem", "maguk", nincs, hogy "törődnek"-
látod, így nincs Mindig, meg Soha-Többet:
megcsókolok csak egy vak homlokot,
madaram ott hordott egy csillagot,
szám érzi a levegőt, ez jele,
hogy- vigyázzak rá, nincs más Semmije.
Íme egyik kortárs kedvenc költőm. A legtökéletesebb. Vigyázok rá.
Hát nem visz a repülő, a vonat:
hát mire- kire bíztam "sorsomat"?
Színlelni bármit? Nincs olyan védelem.
Magadra vigyázz s ne törődj velem.
Valami csoda folytán, olvasom,
ez s ez így van: s akkor ez "oltalom"?
És ami nem tökéletes-: hibás?
Velem ne törődj s magadra vigyázz.
Egykor? Hogy- nem voltak itt madarak?
Majd? Lesz az? Hogy mind- semmijük "marad"?
Mi lettem én, köröttük mim köröz?
Vigyázz magadra s velem ne törődj.
...De már ezt nekik mondanám,
velük beszélhetek csak igazán,
mert nincs "velem", "maguk", nincs, hogy "törődnek"-
látod, így nincs Mindig, meg Soha-Többet:
megcsókolok csak egy vak homlokot,
madaram ott hordott egy csillagot,
szám érzi a levegőt, ez jele,
hogy- vigyázzak rá, nincs más Semmije.
Íme egyik kortárs kedvenc költőm. A legtökéletesebb. Vigyázok rá.
2008. november 18., kedd
Nothing
Mélyek a barázdak a szemem alatt,
Érzem, ahogy nyilnak a pilláim.
Végigsimitom arcod, megálmodtalak.
Csókolnak, ringatnak árnyaim.
Egyedül nehezebb,
Ritkulnak a lélegzetvételek,
Követelem a szereteted,
Semmibe veszlek.
Távozom most.
Engedj.
Érzem, ahogy nyilnak a pilláim.
Végigsimitom arcod, megálmodtalak.
Csókolnak, ringatnak árnyaim.
Egyedül nehezebb,
Ritkulnak a lélegzetvételek,
Követelem a szereteted,
Semmibe veszlek.
Távozom most.
Engedj.
2008. november 17., hétfő
Monday for what?
Most
Egy percnyi csend,
Vad, néma szívdobogás.
Feledhetetlent
Nyújt, minden látomás.
Arcod szín ezüst,
Az enyém hamuszürke.
Füst
Mutat utat a szemedbe.
Szeress időkig,
Vagy nevess ki mindenkor.
Kergetődzik
Két szempár, őrületbe sodor.
Vidáman éljünk,
Vihogjunk mindenen.
Cseréljünk
Szerelmet, ha a test képtelen.
Egyre közelebb
Ki vagy te ki ellenkezni mersz?
Álomiitas, vad szülemény!
Mit akarsz azzal, akit szíveden viselsz?
Jaj annak, ha teremtmény.
Távol vagy tőlem, nem látlak sokat,
De azokat a meghitt perceket,
Mit az álmok nyújtanak,
Nem engedem.
Távol vagy most is,
De szemed szúró pillantása szebb,
Még ha kegyetlen is,
Így kerülsz hozzám egyre közelebb...
Ópium
A hatásod alatt vagyok,
Egy nap majd megbocsátok
Neked, ezért...
Egy hanghatás a kedvenc drogos filmemből:
Rekviem egy álomért.
Ha még nem tetted nézd meg.
Egy percnyi csend,
Vad, néma szívdobogás.
Feledhetetlent
Nyújt, minden látomás.
Arcod szín ezüst,
Az enyém hamuszürke.
Füst
Mutat utat a szemedbe.
Szeress időkig,
Vagy nevess ki mindenkor.
Kergetődzik
Két szempár, őrületbe sodor.
Vidáman éljünk,
Vihogjunk mindenen.
Cseréljünk
Szerelmet, ha a test képtelen.
Egyre közelebb
Ki vagy te ki ellenkezni mersz?
Álomiitas, vad szülemény!
Mit akarsz azzal, akit szíveden viselsz?
Jaj annak, ha teremtmény.
Távol vagy tőlem, nem látlak sokat,
De azokat a meghitt perceket,
Mit az álmok nyújtanak,
Nem engedem.
Távol vagy most is,
De szemed szúró pillantása szebb,
Még ha kegyetlen is,
Így kerülsz hozzám egyre közelebb...
Ópium
A hatásod alatt vagyok,
Egy nap majd megbocsátok
Neked, ezért...
Egy hanghatás a kedvenc drogos filmemből:
Rekviem egy álomért.
Ha még nem tetted nézd meg.
Gyurkovics Tibor
Meghalt Gyurkovics Tibor.
Gyurkovics Tibor
(Budapest, 1931. december 18. – 2008. november 16.)
Kossuth- és József Attila-díjas magyar költő, író, pszichológus.
Gyurkovics Tibor: Péntek
Elvétem már a tárgyakat. A lényeg
elsikkad már a télből és a nyárból,
az azelőtt okosra nézett képek
hada most semlegesen vádol.
Az azelőtt fölépített varázshegy
most egycsapásra össze-vissza omlik,
s én így maradok véglegesen már egy
betört világban és sorsom csomóit
ki nem bogozva, ostobán, hanyatt,
csak azt érzem, arcomra folyik lényed,
akár a nap, a viasz és a lényeg,
s csak bámulom az üres tárgyakat.
+++
A látványt ölte meg bennem szemed.
Nem tudok látni, mióta rámnéztél,
csak azt, ami testedből föllebeg,
izgalmas fákkal lett tele a légtér,
de belső fákkal, mik úgy nőnek egy
hatalmas tájon, hogy az meg se látszik,
zsúfolásig tele vagyok veled
és nézlek, nézlek a megvakulásig.
Tapogatom az arcod. Ez az arc.
A végtelen. A minden arcok arca.
Nem látom már, csak amit te akarsz,
az ölelés zsákjába vagyok varrva,
ezer öltéssel a húsomba szúr
minden kis izmod, mint a tű.
Mi szorít össze veled ily vadul?
Szeretlek. Olyan egyszerű.
+++
Olyan közel vagy, hogy tested szöge
egész a szemgolyómat éri,
fordulnék, törnék kifele,
de arcod elől nem tudok kitérni,
el nem fordíthatom a fejemet,
a szemben-lét fáj, kínzó, gyáva helyzet,
az arcomat szorítja a kezed,
hogy ordítani tudnék – s csak szeretlek.
Üvölt a táj. Mert elhagytam teérted,
elhagytam árnyait és szögeit.
A boldogságot. Holnap jön a péntek
és testemet testedre szögezik.
+++
Már lélegezni sem tudok. Merev
pupillámat az egekre szögeztem,
belémfúródtál, mint hegyes üveg,
s én csüngök csak ezen az egy kereszten.
Következik a végső Golgota.
A kicsike, a helyi, az egyéni,
mert kinek-kinek meg kell halnia
ahhoz, hogy e világon tudjon élni
Következik az önfeláldozás.
A látványtalan és őrült alázat,
míg fölhasítja bőrödet a nyárs,
a test pedig vergődik, mint az állat.
És megreped a hegy. Csorog a vérünk,
az üres éjben elhasad karunk.
Csak az válthat meg, aki meghal értünk,
s csak azt váltjuk meg, kiért meghalunk.
Szomorú vagyok, és emlékkel teli. Anno még régebben, sokat jártam a Lyukas óra olvasói találkozóira a Honvéd utcába, ott szinte kivétel nélkül mindig találkozhattam az öreggel. Egy végtelenül kedves, értelmes úriember volt, mosolygós, aki segítette a fiatal generációt, vallásos, jóságos, remek alkotó.
Pontosan annyi idős, mint a nagyapám, akit gyermekkorom óta Apisnak hívunk családszerte. Az unokabátyám adta 2 évesen talán neki ezt a nevet.
Áldozva az ő drága emlékének, egy vers:
A bölcs halála
Szerepeket kiosztva magadat tőlünk
Megfosztva, egyedül vágsz neki az útnak.
Annak az ösvénynek, melynek mindenki egyszer
Élete végén neki indul.
Könnyeimet elfelejtem,
Mert szívesen emlékezem,
Bölcsességed virágzó voltára,
Szellemed üditő mámorára.
Élményeim között élsz,
Te drága, bölcs kedves öreg.
Elindulsz, és nem félsz,
Sorsod Isten ölében beteljesedett.
Gyurkovics Tibor
(Budapest, 1931. december 18. – 2008. november 16.)
Kossuth- és József Attila-díjas magyar költő, író, pszichológus.
Gyurkovics Tibor: Péntek
Elvétem már a tárgyakat. A lényeg
elsikkad már a télből és a nyárból,
az azelőtt okosra nézett képek
hada most semlegesen vádol.
Az azelőtt fölépített varázshegy
most egycsapásra össze-vissza omlik,
s én így maradok véglegesen már egy
betört világban és sorsom csomóit
ki nem bogozva, ostobán, hanyatt,
csak azt érzem, arcomra folyik lényed,
akár a nap, a viasz és a lényeg,
s csak bámulom az üres tárgyakat.
+++
A látványt ölte meg bennem szemed.
Nem tudok látni, mióta rámnéztél,
csak azt, ami testedből föllebeg,
izgalmas fákkal lett tele a légtér,
de belső fákkal, mik úgy nőnek egy
hatalmas tájon, hogy az meg se látszik,
zsúfolásig tele vagyok veled
és nézlek, nézlek a megvakulásig.
Tapogatom az arcod. Ez az arc.
A végtelen. A minden arcok arca.
Nem látom már, csak amit te akarsz,
az ölelés zsákjába vagyok varrva,
ezer öltéssel a húsomba szúr
minden kis izmod, mint a tű.
Mi szorít össze veled ily vadul?
Szeretlek. Olyan egyszerű.
+++
Olyan közel vagy, hogy tested szöge
egész a szemgolyómat éri,
fordulnék, törnék kifele,
de arcod elől nem tudok kitérni,
el nem fordíthatom a fejemet,
a szemben-lét fáj, kínzó, gyáva helyzet,
az arcomat szorítja a kezed,
hogy ordítani tudnék – s csak szeretlek.
Üvölt a táj. Mert elhagytam teérted,
elhagytam árnyait és szögeit.
A boldogságot. Holnap jön a péntek
és testemet testedre szögezik.
+++
Már lélegezni sem tudok. Merev
pupillámat az egekre szögeztem,
belémfúródtál, mint hegyes üveg,
s én csüngök csak ezen az egy kereszten.
Következik a végső Golgota.
A kicsike, a helyi, az egyéni,
mert kinek-kinek meg kell halnia
ahhoz, hogy e világon tudjon élni
Következik az önfeláldozás.
A látványtalan és őrült alázat,
míg fölhasítja bőrödet a nyárs,
a test pedig vergődik, mint az állat.
És megreped a hegy. Csorog a vérünk,
az üres éjben elhasad karunk.
Csak az válthat meg, aki meghal értünk,
s csak azt váltjuk meg, kiért meghalunk.
Szomorú vagyok, és emlékkel teli. Anno még régebben, sokat jártam a Lyukas óra olvasói találkozóira a Honvéd utcába, ott szinte kivétel nélkül mindig találkozhattam az öreggel. Egy végtelenül kedves, értelmes úriember volt, mosolygós, aki segítette a fiatal generációt, vallásos, jóságos, remek alkotó.
Pontosan annyi idős, mint a nagyapám, akit gyermekkorom óta Apisnak hívunk családszerte. Az unokabátyám adta 2 évesen talán neki ezt a nevet.
Áldozva az ő drága emlékének, egy vers:
A bölcs halála
Szerepeket kiosztva magadat tőlünk
Megfosztva, egyedül vágsz neki az útnak.
Annak az ösvénynek, melynek mindenki egyszer
Élete végén neki indul.
Könnyeimet elfelejtem,
Mert szívesen emlékezem,
Bölcsességed virágzó voltára,
Szellemed üditő mámorára.
Élményeim között élsz,
Te drága, bölcs kedves öreg.
Elindulsz, és nem félsz,
Sorsod Isten ölében beteljesedett.
2008. november 15., szombat
Woody Allen és a kedvenc rendezőim
Most délelőtt néztem meg az Annie Hallt végre egészben, megszakítások nélkül.
Felülmúlhatatlan az öreg Woody hiába minden...
A végszóra erősen felhívnám mindenki figyelmét, egy kis bejegyzés a szerelemről. Teljesen igaz, dermesztően húsbavág.
Idetartozik még az is, hogy az összes filmjét, már amelyek megvannak, és láttam is, szeretem.
Kedvencnek tekintem még Almadovart, tőle természetesen ajánlom a Beszélj hozzá-t, illetve Asszonyok az idegösszeomlás szélén és/vagy Mit vétettem, hogy ezt érdemlem? címűt is.
Hmmm itt van nekem Lynch is, aki Lost Highwayt hajtott végre, illetve Straight story...meg miegyéb.
Közönséges módon kedvenc Tarantino is, Kill Bill összes, Ponyvaregény, Kutyaszorítóban.
Lars von Trier Dogmája, és persze a Táncos a sötétben no meg a Dogwille.
Milos Forman ajaj, Hair kilenvenhárom milliószor láttam, Ember a Holdon már csak Jim Carrey miatt sem utolsó, Larry Flint...Amadeus...
Kim Ki-duk minden fimje, különösen Bin Jip.
Az öreg és már elhunyt Stanley Kubrick és az ő munkássága, minden film tüneményével, igyekeztem összegyűjteni minden filmjét, mondjuk nekem személyes kedvenc a Ragyogás, no meg a Tágra zárt szemek. A Mechanikus narancs jó nagyon, bár első olvasatra utáltam. Spartacus kiskoromban is tetszett.
Nade nem maradhat ki a sorból Kusturica sem, akit úgy ahogy van imádok, legutóbb Az ígéret szép szó c. alkotását láttam, fenomenális volt.
Macskajajról, Cigányok idejéről, meg Undergroundról nem is beszélve.
Ennyit a kedvencekről, akiktől sok mindent begyűjtöttem már.
Nemsoká jön hozzánk Jana. Ő is osztozik az ízlésemben.
........
Jah igen, mindenki tekintse meg a Hullám c. eposzt a Művész moziban, valóban tényleg jó.:)
Minden kedves résztvevőnek szép szombat délutánt!
Felülmúlhatatlan az öreg Woody hiába minden...
A végszóra erősen felhívnám mindenki figyelmét, egy kis bejegyzés a szerelemről. Teljesen igaz, dermesztően húsbavág.
Idetartozik még az is, hogy az összes filmjét, már amelyek megvannak, és láttam is, szeretem.
Kedvencnek tekintem még Almadovart, tőle természetesen ajánlom a Beszélj hozzá-t, illetve Asszonyok az idegösszeomlás szélén és/vagy Mit vétettem, hogy ezt érdemlem? címűt is.
Hmmm itt van nekem Lynch is, aki Lost Highwayt hajtott végre, illetve Straight story...meg miegyéb.
Közönséges módon kedvenc Tarantino is, Kill Bill összes, Ponyvaregény, Kutyaszorítóban.
Lars von Trier Dogmája, és persze a Táncos a sötétben no meg a Dogwille.
Milos Forman ajaj, Hair kilenvenhárom milliószor láttam, Ember a Holdon már csak Jim Carrey miatt sem utolsó, Larry Flint...Amadeus...
Kim Ki-duk minden fimje, különösen Bin Jip.
Az öreg és már elhunyt Stanley Kubrick és az ő munkássága, minden film tüneményével, igyekeztem összegyűjteni minden filmjét, mondjuk nekem személyes kedvenc a Ragyogás, no meg a Tágra zárt szemek. A Mechanikus narancs jó nagyon, bár első olvasatra utáltam. Spartacus kiskoromban is tetszett.
Nade nem maradhat ki a sorból Kusturica sem, akit úgy ahogy van imádok, legutóbb Az ígéret szép szó c. alkotását láttam, fenomenális volt.
Macskajajról, Cigányok idejéről, meg Undergroundról nem is beszélve.
Ennyit a kedvencekről, akiktől sok mindent begyűjtöttem már.
Nemsoká jön hozzánk Jana. Ő is osztozik az ízlésemben.
........
Jah igen, mindenki tekintse meg a Hullám c. eposzt a Művész moziban, valóban tényleg jó.:)
Minden kedves résztvevőnek szép szombat délutánt!
2008. november 14., péntek
Paulo Coelho
Most vettem meg a fenti szerző válogatás-idézetes könyvét. Szeretem az írót, fantasztikus regényei léteznek, és a Libri és az Alexandra mégis Judy új könyvét és szennyeket reklámoz helyette. A toplistás könyvekről már nem is beszélve. Nem az a baj, hogy Annácska és társai írnak, hanem az, hogy egy lapra teszik őket klasszissokkal. Ez a durva ebben. Mert totálisan nincs közük egymáshoz. Judy nem olvassa Márait és Márai sem olvassa a Groovehouse énekesnőjének kötetét.
Őrűlet a tetőfokon.
Node mindenki nyugodtan szerezze be Coelho Élet című munkáját.
Ím egy kis ízelítő:
"Mindig észre kellene venni,
amikor egy időszak a végéhez ér.
Amikor lezárul egy ciklus, bezáródik egy ajtó,
véget ér egy fejezet,
-mindegy, hogy nevezzük, a lényeg az,
hogy magunk mögött hagyjuk életünknek
azokat a pillanatait, amelyek már elmúltak." ( A Zahir)
"A titok a jelenben rejtőzik;ha a jelenre összpontosítasz,
meg tudod jobbítani.
És ha jobbá tetted a jelent, akkor az is,
ami utána következik jobb lesz.
Minden nap magában hordozza az Örökkévalóságot." ( Az alkimista)
"Ősidőktől fogva tudja az ember,
hogy amint félelem nélkül néz szembe a fájdalommal,
szabad lesz." ( Tizenegy perc)
"Hogy megvívjuk a Nemes Harcot,
segítségre van szükségünk.
Szükségünk van barátokra,
és amikor a barátok nincsenek kéznél,
a magányt kell fő fegyverünké átalakítanunk." ( A Zarándoklat)
"A harcos tudja,
hogy a legfontosabb szavak minden nyelvben a kis szavak.
Igen.Szeretet.Isten.
Ezek azok a szavak, melyeket könnyű kimondani,
és amelyek betöltik a hatalmas, üres tereket." ( A fény harcosának kézikönyve)
Őrűlet a tetőfokon.
Node mindenki nyugodtan szerezze be Coelho Élet című munkáját.
Ím egy kis ízelítő:
"Mindig észre kellene venni,
amikor egy időszak a végéhez ér.
Amikor lezárul egy ciklus, bezáródik egy ajtó,
véget ér egy fejezet,
-mindegy, hogy nevezzük, a lényeg az,
hogy magunk mögött hagyjuk életünknek
azokat a pillanatait, amelyek már elmúltak." ( A Zahir)
"A titok a jelenben rejtőzik;ha a jelenre összpontosítasz,
meg tudod jobbítani.
És ha jobbá tetted a jelent, akkor az is,
ami utána következik jobb lesz.
Minden nap magában hordozza az Örökkévalóságot." ( Az alkimista)
"Ősidőktől fogva tudja az ember,
hogy amint félelem nélkül néz szembe a fájdalommal,
szabad lesz." ( Tizenegy perc)
"Hogy megvívjuk a Nemes Harcot,
segítségre van szükségünk.
Szükségünk van barátokra,
és amikor a barátok nincsenek kéznél,
a magányt kell fő fegyverünké átalakítanunk." ( A Zarándoklat)
"A harcos tudja,
hogy a legfontosabb szavak minden nyelvben a kis szavak.
Igen.Szeretet.Isten.
Ezek azok a szavak, melyeket könnyű kimondani,
és amelyek betöltik a hatalmas, üres tereket." ( A fény harcosának kézikönyve)
Halott lelkek egy asztalnál
Salome tánca
Míly izgató volt, szemet gyönyörködtető,
A roskadozó asztalok előtt hullámzó
Könnyű test, s a ráhajló kendő,
Így még nem hervasztott a vágy.
De nagy a fizetség,
Nincs ingyen semmiség.
Halált táncol e szépség,
S a teremben kialudt a fényesség.
"Fogytán van a napod" (Vörösmarty Mihály emlékének)
Igen, tudom már nincs sok minden hátra.
Most búcsúzom, ha ez kell hogy legyen az ára.
Célom nemsoká köszön, elém jön,
Ha akarom, ha nem, sorsomat betöltöm.
Csak a keserűség farag vándorbotot kezembe,
Örök társam magányos hajnalokon,
S egy emlék szilánk belevés szívembe,
Mert nem teszem magam túl sebzett álmokon.
Elmegyek vagy maradok nemsoká eldől.
Reszketve vagyok forró a félelemtől.
S bár testem kora még nem hajlik télbe,
Üres lelkemet dobom most félre.
Az ásó, eke nem való dologtalan kezembe,
Látod, írtam, míg futotta szavakra,
Nem akarok leszűkűlni inakra és izomkötegekre,
Nem vágyom semmi evilági babérra.
Életünk töredékeit összerakja halálunk.
Szeretteinktől örökre megválunk.
S bőszen bizonygatjuk; éltünk,
Keveset szenvedve semmitől sem féltünk.
Megvetlek titeket, mert én nem így akarom.
Valamiről szólnia kell e küldetésnek!
Magamat szépen elhullani látom,
Most értelmet adok minden szívverésnek.
Kalibán megöli Arielt
Bennem Kalibán támad éjjelente,
Minden rezdülésre erősebbé válva.
Rábízom magam most a véletlenre,
Nem nézek soha több másra.
Ariel néha rám emeli véres szemét,
Most a szenny mossa el tiszta testét.
Féktelen vagyok, alkalmazkodom,
A világ viharos, ostoba menetéhez.
Nem is veszem észre, hogy haldoklom,
Elérkezem ösztöneim végéhez.
Ariel készen áll a befogadásra,
De őt a világ fehéren a pokolra szánta.
Mámor kábít, érzékek ütköznek,
Menthetetlen túlélő vagyok.
Bennem vérerek és inak szövetkeznek,
De ettől ember még nem maradok.
Szakítok minden széppel,
Kalibán él, s hal Ariel!
Míly izgató volt, szemet gyönyörködtető,
A roskadozó asztalok előtt hullámzó
Könnyű test, s a ráhajló kendő,
Így még nem hervasztott a vágy.
De nagy a fizetség,
Nincs ingyen semmiség.
Halált táncol e szépség,
S a teremben kialudt a fényesség.
"Fogytán van a napod" (Vörösmarty Mihály emlékének)
Igen, tudom már nincs sok minden hátra.
Most búcsúzom, ha ez kell hogy legyen az ára.
Célom nemsoká köszön, elém jön,
Ha akarom, ha nem, sorsomat betöltöm.
Csak a keserűség farag vándorbotot kezembe,
Örök társam magányos hajnalokon,
S egy emlék szilánk belevés szívembe,
Mert nem teszem magam túl sebzett álmokon.
Elmegyek vagy maradok nemsoká eldől.
Reszketve vagyok forró a félelemtől.
S bár testem kora még nem hajlik télbe,
Üres lelkemet dobom most félre.
Az ásó, eke nem való dologtalan kezembe,
Látod, írtam, míg futotta szavakra,
Nem akarok leszűkűlni inakra és izomkötegekre,
Nem vágyom semmi evilági babérra.
Életünk töredékeit összerakja halálunk.
Szeretteinktől örökre megválunk.
S bőszen bizonygatjuk; éltünk,
Keveset szenvedve semmitől sem féltünk.
Megvetlek titeket, mert én nem így akarom.
Valamiről szólnia kell e küldetésnek!
Magamat szépen elhullani látom,
Most értelmet adok minden szívverésnek.
Kalibán megöli Arielt
Bennem Kalibán támad éjjelente,
Minden rezdülésre erősebbé válva.
Rábízom magam most a véletlenre,
Nem nézek soha több másra.
Ariel néha rám emeli véres szemét,
Most a szenny mossa el tiszta testét.
Féktelen vagyok, alkalmazkodom,
A világ viharos, ostoba menetéhez.
Nem is veszem észre, hogy haldoklom,
Elérkezem ösztöneim végéhez.
Ariel készen áll a befogadásra,
De őt a világ fehéren a pokolra szánta.
Mámor kábít, érzékek ütköznek,
Menthetetlen túlélő vagyok.
Bennem vérerek és inak szövetkeznek,
De ettől ember még nem maradok.
Szakítok minden széppel,
Kalibán él, s hal Ariel!
2008. november 12., szerda
Song to say goodbye
Hát ez az, Placebo. Tünemény, akik még nem díszítették e blogot pedig már régen kellett volna, hogy itt heverjenek. Imádom a zenét melyet tőlük kapok.
Nehezek ezek a napok, nagy bennem a túlélés tehát csinálom.
Annyi mindenhez kellene, hogy hozzáfogjak, de egyszerűen nem visz rá a lélek.
Kegyetlen a tusám a bensőmmel.
Jövő évtől új fogadalmak várnak, új munka, új érzelmek talán, majd ha megváltoztam és normális leszek. Addig marad minden a régiben.
Belőlem
Belőlem élsz, mostmár
Nem ismered a múltat nélkülem.
Követeled a szeretetem
Jövetelem vágyra vár.
Hunyt szemed átélést kér,
Kap tőle test vadságot,
Elhallgatok minden hazugságot,
Ahogy ereidben izgatva lüktet a vér.
Felőlem léted nélkülem lehet,
Nem köt hozzád csak a menekülés.
Azt hiszem jól bánok veled,
Jövetelem küzdő beteljesülés.
Tépelődsz magadban,
Én pedig halkan
Beteszem az ajtót magam mögött,
Hiányom felnyögött.
Rohadok, vergődök, de te vak vagy.
Még kérnem sem kell, hogy maradj.
Eljön az idő és megalázod magad,
Hidegek jönnek, hosszú éjjelek.
Szemedben ott van a végzeted,
Erőd nem lankad.
Nélkülem léted vegetáció,
Ez lehetne az utolsó stáció.
Lelkem már nincs,
Testem remeg, menekül, fél.
Belőlem élsz.
Én pedig észre sem veszem,
Leplezed, hogy félsz,
hogy mire készülök, megteszem.
Tovább én nem bírom
Tovább, egyre csak tovább,
Ez a világ ostoba üzenete.
Minél szebb annál ritkább,
Hályog helyezkedik szemetekre.
Kezem-lábam a semmi karján táncol,
S az éj rám homlokot ráncol.
Én? vagy te? és mindenki?
De őt választottad nem engem...
Nem lehet engem szeretni,
Túl sötét keserű lelkem.
Törzsem nincs, csak csonkok világítnak,
Amerre te mész, ők arra mutatnak.
Nem. Hát ez lett a válaszod.
Ó, hogy milyen jól döntöttél.
Másnak sírd el minden bánatod,
Engem ideje, hogy szabadon engedjél.
Az arcod helyettese az én érzéseimnek,
A lényed hűs szellő az én
maró félelmeimnek.
Bírom egyedül, mert kénytelen leszek,
Ahogy most kiáltok utánad,
S most is csak fogyok, üres a fészek
Zokogok, s te hidegen megrántod a vállad.
Placebo: Song to say goodbye
Nehezek ezek a napok, nagy bennem a túlélés tehát csinálom.
Annyi mindenhez kellene, hogy hozzáfogjak, de egyszerűen nem visz rá a lélek.
Kegyetlen a tusám a bensőmmel.
Jövő évtől új fogadalmak várnak, új munka, új érzelmek talán, majd ha megváltoztam és normális leszek. Addig marad minden a régiben.
Belőlem
Belőlem élsz, mostmár
Nem ismered a múltat nélkülem.
Követeled a szeretetem
Jövetelem vágyra vár.
Hunyt szemed átélést kér,
Kap tőle test vadságot,
Elhallgatok minden hazugságot,
Ahogy ereidben izgatva lüktet a vér.
Felőlem léted nélkülem lehet,
Nem köt hozzád csak a menekülés.
Azt hiszem jól bánok veled,
Jövetelem küzdő beteljesülés.
Tépelődsz magadban,
Én pedig halkan
Beteszem az ajtót magam mögött,
Hiányom felnyögött.
Rohadok, vergődök, de te vak vagy.
Még kérnem sem kell, hogy maradj.
Eljön az idő és megalázod magad,
Hidegek jönnek, hosszú éjjelek.
Szemedben ott van a végzeted,
Erőd nem lankad.
Nélkülem léted vegetáció,
Ez lehetne az utolsó stáció.
Lelkem már nincs,
Testem remeg, menekül, fél.
Belőlem élsz.
Én pedig észre sem veszem,
Leplezed, hogy félsz,
hogy mire készülök, megteszem.
Tovább én nem bírom
Tovább, egyre csak tovább,
Ez a világ ostoba üzenete.
Minél szebb annál ritkább,
Hályog helyezkedik szemetekre.
Kezem-lábam a semmi karján táncol,
S az éj rám homlokot ráncol.
Én? vagy te? és mindenki?
De őt választottad nem engem...
Nem lehet engem szeretni,
Túl sötét keserű lelkem.
Törzsem nincs, csak csonkok világítnak,
Amerre te mész, ők arra mutatnak.
Nem. Hát ez lett a válaszod.
Ó, hogy milyen jól döntöttél.
Másnak sírd el minden bánatod,
Engem ideje, hogy szabadon engedjél.
Az arcod helyettese az én érzéseimnek,
A lényed hűs szellő az én
maró félelmeimnek.
Bírom egyedül, mert kénytelen leszek,
Ahogy most kiáltok utánad,
S most is csak fogyok, üres a fészek
Zokogok, s te hidegen megrántod a vállad.
Placebo: Song to say goodbye
2008. november 11., kedd
In the end
Számadás
Ha sebeim nem fájnának még most is,
Tudom, más lennék.
Nem akarom, de mégis
Több mindent elfogadva szeretnék.
A hajnal fájó pillantása,
Egy újabb nap ostoba körforgása.
Ó kedves, mennyi bánatot okoztam neked,
Mert soha nem érdekelt senki sem.
S ha kívántam is a szerelmed,
Nem fogadott be egészen a lelkem.
Szívem örökös állomása
Te lennél, nem futja több látomásra.
De most élnem kell!
Elhagyni vad, éretlen utakat.
S szeretni örökké, mindig kell,
Ítélet nélkül hagyni másokat.
Lélegeznem kell!
Újat, jobbat remélve.
Hinnem kell,
Valami mást a végzetet féltve.
Felszakítok gyógyuló sebeket,
Nevetek kifakadásukon.
Így szeretem, úgy tűnik a kegyetlenséget,
Féktelen vihogva éles bánatokon.
A tegnapok összeölelkeznek, a ma elmosódik,
Holnapok lassú tűzön égnek
Szívem innen messze vágyódik.
Harsányan köszönök a végnek.
A boldogság ugye közel van?
Már nem kell soká várnom?
Lassan gyógyító imát rebegek magamban.
Nem szabadna messzebbre szállnom.
Az emberi érzéketlen ostobaság ömlik mindenhol,
Ide is elér lábam elé.
Utolsót súg fülembe a mámor,
Most is megteszem, mielőtt a megbánás elér.
Alanis Morissette: That particular time
Ha sebeim nem fájnának még most is,
Tudom, más lennék.
Nem akarom, de mégis
Több mindent elfogadva szeretnék.
A hajnal fájó pillantása,
Egy újabb nap ostoba körforgása.
Ó kedves, mennyi bánatot okoztam neked,
Mert soha nem érdekelt senki sem.
S ha kívántam is a szerelmed,
Nem fogadott be egészen a lelkem.
Szívem örökös állomása
Te lennél, nem futja több látomásra.
De most élnem kell!
Elhagyni vad, éretlen utakat.
S szeretni örökké, mindig kell,
Ítélet nélkül hagyni másokat.
Lélegeznem kell!
Újat, jobbat remélve.
Hinnem kell,
Valami mást a végzetet féltve.
Felszakítok gyógyuló sebeket,
Nevetek kifakadásukon.
Így szeretem, úgy tűnik a kegyetlenséget,
Féktelen vihogva éles bánatokon.
A tegnapok összeölelkeznek, a ma elmosódik,
Holnapok lassú tűzön égnek
Szívem innen messze vágyódik.
Harsányan köszönök a végnek.
A boldogság ugye közel van?
Már nem kell soká várnom?
Lassan gyógyító imát rebegek magamban.
Nem szabadna messzebbre szállnom.
Az emberi érzéketlen ostobaság ömlik mindenhol,
Ide is elér lábam elé.
Utolsót súg fülembe a mámor,
Most is megteszem, mielőtt a megbánás elér.
Alanis Morissette: That particular time
The power of goodbye
Halhatatlanságod bennem káprázatos.
Jó csomó idő eltelt azóta.
Nekem az édes nap már mámoros,
Nem olyan, mint rég a levegő illata.
Szárnyakat bontottunk,
Soha többé nem fogadkozunk,
Várhatjuk édes halálunk,
Kereshetjük elmúlt boldogságunk.
Szemeim már újra alkotnak minden
Jött, ment látomást.
Mostmár nincsen fogalom avagy személy ki
Jelentene kis kuckót, megnyugvást.
Érzéketlen lettem,
Újakat kerestem,
Senkit sem szerettem,
Megfagyott a lelkem.
Jó csomó idő eltelt azóta.
Nekem az édes nap már mámoros,
Nem olyan, mint rég a levegő illata.
Szárnyakat bontottunk,
Soha többé nem fogadkozunk,
Várhatjuk édes halálunk,
Kereshetjük elmúlt boldogságunk.
Szemeim már újra alkotnak minden
Jött, ment látomást.
Mostmár nincsen fogalom avagy személy ki
Jelentene kis kuckót, megnyugvást.
Érzéketlen lettem,
Újakat kerestem,
Senkit sem szerettem,
Megfagyott a lelkem.
2008. november 9., vasárnap
There was a king with magic hands....
.....King Midas oh the secret of your touch...
Hát tessék, JANA BARB IS COMMING SOON!!!!!!!!!!!!!
Ez már tuti fix.
Message: WELCOME KING MIDAS.
Mindenki készítse a kártyáit, és a pénzét.
Kell egy hét együttlét.
Jön december 26- január 4.
Waiting.:DDD
A kedvenc Army of lovers King Midas-a.
Hát tessék, JANA BARB IS COMMING SOON!!!!!!!!!!!!!
Ez már tuti fix.
Message: WELCOME KING MIDAS.
Mindenki készítse a kártyáit, és a pénzét.
Kell egy hét együttlét.
Jön december 26- január 4.
Waiting.:DDD
A kedvenc Army of lovers King Midas-a.
Carpe Diem
Carpe Diem
Már elfeledtél,
Pedig én még mindennap érted élek.
Már elengedtél,
Pedig én minden éjjel feltámadok benned.
Elsodort téged is az élet buzgó szele,
Minden fény és élmény azt súgja;
Csak dicsőségre futja,
S felszínes érzelmekre.
Kérlek, ne bánts másokat magad miatt,
Az efajta érzés mulandó.
Azt hiszed, elég az akarat,
Így győzedelmeskedik minden csaló.
Engem is megtéveszt mindez,
Pedig élni akarok.
Az élet utazásokat szervez,
Gesztenyét csak magamnak kaparok.
Már elfeledtem,
Pedig teneked szükséged van rám.
Már elengedtem
Kezedet, szívedet megsebezve, árván.
Elsodort engem is az élet önző szele,
Most minden perc olyan hosszúnak tűnik.
Utam során nem érintett meg senki,
Ez is behálózott lelkem része.
Carpe Diem, carpe diem ordítom magamnak,
Carpe Diem, ne élj több holnapnak!
Menedék
Ha magadért tetted, megértem.
Ez volt az első gondolatom.
Sokat kellett látnom és tapasztalnom,
Hogy ezt is befogadja lelkem.
A kételyek és csalódások betakarnak,
Minden éjjel jéghideg, puha takaróként.
Nehéz születni szabadnak,
De nem lehet élni félemberként.
Mert te csak kerested és keresed,
Azt az utat, amire rálépni örök.
De hogy mit rejtenek e körök,
Azt magad sem sejted.
Állnék melletted, ha magad mellett állnál.
Meghallgatnálak, ha el tudnád mondani.
Segíthetek. Mi az amit akarnál?
Tudd a fájdalmat megkötözni.
Most gyűlölsz mindenkit, talán magadat
Sem kíméled, az élet csábító.
A szabadság kábító,
Aztán később, látod, nem ezt akartad.
Ha másokért tetted, megértem.
Ez volt az utolsó gondolatom.
Tőled csak a szenvedést féltem.
Mert a szabadság titokzatos fogalom.
Már elfeledtél,
Pedig én még mindennap érted élek.
Már elengedtél,
Pedig én minden éjjel feltámadok benned.
Elsodort téged is az élet buzgó szele,
Minden fény és élmény azt súgja;
Csak dicsőségre futja,
S felszínes érzelmekre.
Kérlek, ne bánts másokat magad miatt,
Az efajta érzés mulandó.
Azt hiszed, elég az akarat,
Így győzedelmeskedik minden csaló.
Engem is megtéveszt mindez,
Pedig élni akarok.
Az élet utazásokat szervez,
Gesztenyét csak magamnak kaparok.
Már elfeledtem,
Pedig teneked szükséged van rám.
Már elengedtem
Kezedet, szívedet megsebezve, árván.
Elsodort engem is az élet önző szele,
Most minden perc olyan hosszúnak tűnik.
Utam során nem érintett meg senki,
Ez is behálózott lelkem része.
Carpe Diem, carpe diem ordítom magamnak,
Carpe Diem, ne élj több holnapnak!
Menedék
Ha magadért tetted, megértem.
Ez volt az első gondolatom.
Sokat kellett látnom és tapasztalnom,
Hogy ezt is befogadja lelkem.
A kételyek és csalódások betakarnak,
Minden éjjel jéghideg, puha takaróként.
Nehéz születni szabadnak,
De nem lehet élni félemberként.
Mert te csak kerested és keresed,
Azt az utat, amire rálépni örök.
De hogy mit rejtenek e körök,
Azt magad sem sejted.
Állnék melletted, ha magad mellett állnál.
Meghallgatnálak, ha el tudnád mondani.
Segíthetek. Mi az amit akarnál?
Tudd a fájdalmat megkötözni.
Most gyűlölsz mindenkit, talán magadat
Sem kíméled, az élet csábító.
A szabadság kábító,
Aztán később, látod, nem ezt akartad.
Ha másokért tetted, megértem.
Ez volt az utolsó gondolatom.
Tőled csak a szenvedést féltem.
Mert a szabadság titokzatos fogalom.
2008. november 7., péntek
Music keeps me on
Néhány kis zeneszám, amit estére gondoltam meghallgatásra, összebújásra, gondolkodásra, elmélkedésre, meditációra, egyedüllétre, csendre, várva a fényességre.
Kedvenceim sorakozó:
Massive Attack: Safe from harm
Björk: All is full of love
Moloko: Statues
Alanis Morissette: King of pain
Morcheeba: Blindfold
Madonna: In this life
Buddha Bar: Love
Skin: Faithfulness
Evanescence: My immortal
Kedvenceim sorakozó:
Massive Attack: Safe from harm
Björk: All is full of love
Moloko: Statues
Alanis Morissette: King of pain
Morcheeba: Blindfold
Madonna: In this life
Buddha Bar: Love
Skin: Faithfulness
Evanescence: My immortal
Fly away
Érdekesek manapság a mindennapok.
Félénken teszem a lépéseket,
Elborít a létbizonytalanság törődésével.
Talán jobban teszem, ha a talajon maradok,
Várva kegyetlenül az igazat
Minden kapkodó lélegzetvétellel.
Kimerültem. Megfulladok magamtól.
Lihegve kerengenek körülöttem
A saját vér eres álmaim.
Nem várok semmi lágyat a holnapoktól.
Teszem, amit kell
Ahogyan gyakorlom pillanatnyi vágyaim.
Hidegen hagy minden féktelen érintés.
Céltalan fagyok bele az idő
Súlytalan karjai közé.
Más ez az érzés.
Várom, hogy minden perccel
Közelebb váljon valaki jótevőmmé.
Visszaadlak a világ bús zajának
Visszaadlak a világ bús zajának,
Meleg, régi fészekből küldelek,
Megmaradsz egy álmodozó álmának,
Nem vagyok elég jó áldott lényednek.
Elengedem kezed,
Féltve őrzött, halovány lényed;
Szeressen tovább valaki más,
Kinek szívében emléked nem csak látomás.
Épülj be e zavaros forgatagba,
Odaadom minden belém rejtett szilánkodat.
Vigyázz ne keveredj önámító viharba,
Rejtsd el valakiben feltámadásodat.
Csillanj meg egy lélekben,
Mint a nap szikrája a sima tó testén.
Mit érzek nem fejezhetem ki könnyekben,
Túl tesz ez egy halandó szerelmén.
Én most egymagam evezek tovább,
Most valami elpattant bennem.
Húzódj lassan tovább,
Mert elvisz, elmos a jelen.
Szabad vagy újra, éld az életed,
Én visszaadtalak,
s ha éjjelente lehunyod szemed,
Tudd; tartoztam ezzel a világnak.
Welcome to my truth ( from the bottom of my heart )
Félénken teszem a lépéseket,
Elborít a létbizonytalanság törődésével.
Talán jobban teszem, ha a talajon maradok,
Várva kegyetlenül az igazat
Minden kapkodó lélegzetvétellel.
Kimerültem. Megfulladok magamtól.
Lihegve kerengenek körülöttem
A saját vér eres álmaim.
Nem várok semmi lágyat a holnapoktól.
Teszem, amit kell
Ahogyan gyakorlom pillanatnyi vágyaim.
Hidegen hagy minden féktelen érintés.
Céltalan fagyok bele az idő
Súlytalan karjai közé.
Más ez az érzés.
Várom, hogy minden perccel
Közelebb váljon valaki jótevőmmé.
Visszaadlak a világ bús zajának
Visszaadlak a világ bús zajának,
Meleg, régi fészekből küldelek,
Megmaradsz egy álmodozó álmának,
Nem vagyok elég jó áldott lényednek.
Elengedem kezed,
Féltve őrzött, halovány lényed;
Szeressen tovább valaki más,
Kinek szívében emléked nem csak látomás.
Épülj be e zavaros forgatagba,
Odaadom minden belém rejtett szilánkodat.
Vigyázz ne keveredj önámító viharba,
Rejtsd el valakiben feltámadásodat.
Csillanj meg egy lélekben,
Mint a nap szikrája a sima tó testén.
Mit érzek nem fejezhetem ki könnyekben,
Túl tesz ez egy halandó szerelmén.
Én most egymagam evezek tovább,
Most valami elpattant bennem.
Húzódj lassan tovább,
Mert elvisz, elmos a jelen.
Szabad vagy újra, éld az életed,
Én visszaadtalak,
s ha éjjelente lehunyod szemed,
Tudd; tartoztam ezzel a világnak.
Welcome to my truth ( from the bottom of my heart )
Cheers for him
Van egy jó választása Amerikának, most.
Kis fekete emberke, jó eszmékkel, kellő lelkülettel. Ez kellene ide is.
Barack Obama valami új, hibákat tehet jóvá.
Respect a profi marketing kampányért is, amit elkövettek. Off.
Ajánlás
Látod, most kinyilatkoztatom magam,
Tudom, hogy ez itt így szokás.
Teljesítenem kell, amit vállaltam,
Nem kínozhat minden jött-ment látomás.
Szerelmedet kérve,
Önmagamat féltve,
Támad bennem vihar,
Békítetlen álmot kavar.
Légy velem elnéző, én is változom.
A mindennapok éjről-éjre mások.
Észre kell venned, hogy hozzád tartozom,
Ne legyünk fénytelen lámpások.
Már nem akarom birtokolni,
Amin nem győznék uralkodni.
Kérlelve nézlek,
Tekintetem véd meg téged.
Fohászkodj, hogy belém láthass,
Mert szürke és szokatlan vagyok.
Pihenj, hogy aztán csak engem várhass,
Benned égő kételyeket hagyok.
Már nem látom magam,
Így veled maradtam.
A test, az izmok ajánlják a lelket,
S ez a bölcsesség örökkre összeköthet.
Ez pedig most nem az én ékességem sajnos, mert ilyen verset semmilyen körülmények közt nem tudnék írni. Illyés Gyula neve mindenkinek ismerősen cseng, bár a Puszták népe az, amit talán ha sokan a kezükbe vettek, meg egy-két versét. Nem örvend akkora közszeretetnek, mint a Nyugatosok mostanság is felkapott figurái. Márpedig embertelen a súly a sorokban, nem is bírom el. Ezért megosztom, leírom, ahogyan ő tette, és ezzel mindenkinek szép pénteket ajánlunk...
Illyés Gyula: Tesvérek
Három nap néztem volna csak szemed
árnyékos völgyét, szemöldöködet
a pillák sűrű sását, mely között
az eleven kis vadvíz incseleg,
villantja fényét, fürge terveit,
síkos halacskák szökdeléseit-
Három nap néztem volna hallgatag
az egyiket, aztán a másikat.
S töltöttem volna három új napot
csak nézni némán a lágy hajlatot:
ruhád alól kisejlő kebledet,
a csillagot, mely rajta szendereg,
s készül, fényhüllőt feszítve selyem
leplén ragyogni vak éjjelemen-
Három nap néztem volna hallgatag
az egyiket, aztán a másikat.
S elég lett volna újonnan nekem
csak legeltetni, itatni szemem
szép szárba szökkent páros térdeden,
melyik hivalgón, mégis félszegen,
mint fényes kapu kettős szárnyai
tán bíztatták már egymást, nyilani-
Három nap néztem volna hallgatag
egyiket, aztán a másikat.
Az enyhe hőben, amely szelíden
testedből áradt, tested fényiben
elültem volna, napon a beteg,
lesve, mellemben hogyan bizsereg,
hogy oldódik a fájdalom, hogyan
oszlana már a test is boldogan
el, föl egy könnyebb táj felhőibe,
mely maga már az altató mese-
És lettem volna gyermek, gyermeked,
hogy, ha ölelek, úgy öleljelek.
Hogy mit szerelem csak sokára ad,
Halljam már most vigasztaló szavad.
Fi a lánytestvért,- úgy öleltelek,
ős vágy ízével enyhítve a bűnt,
úgy aludtam el,- leghűbb kedvesed,
mire az első éjjel tovatűnt.
Kis fekete emberke, jó eszmékkel, kellő lelkülettel. Ez kellene ide is.
Barack Obama valami új, hibákat tehet jóvá.
Respect a profi marketing kampányért is, amit elkövettek. Off.
Ajánlás
Látod, most kinyilatkoztatom magam,
Tudom, hogy ez itt így szokás.
Teljesítenem kell, amit vállaltam,
Nem kínozhat minden jött-ment látomás.
Szerelmedet kérve,
Önmagamat féltve,
Támad bennem vihar,
Békítetlen álmot kavar.
Légy velem elnéző, én is változom.
A mindennapok éjről-éjre mások.
Észre kell venned, hogy hozzád tartozom,
Ne legyünk fénytelen lámpások.
Már nem akarom birtokolni,
Amin nem győznék uralkodni.
Kérlelve nézlek,
Tekintetem véd meg téged.
Fohászkodj, hogy belém láthass,
Mert szürke és szokatlan vagyok.
Pihenj, hogy aztán csak engem várhass,
Benned égő kételyeket hagyok.
Már nem látom magam,
Így veled maradtam.
A test, az izmok ajánlják a lelket,
S ez a bölcsesség örökkre összeköthet.
Ez pedig most nem az én ékességem sajnos, mert ilyen verset semmilyen körülmények közt nem tudnék írni. Illyés Gyula neve mindenkinek ismerősen cseng, bár a Puszták népe az, amit talán ha sokan a kezükbe vettek, meg egy-két versét. Nem örvend akkora közszeretetnek, mint a Nyugatosok mostanság is felkapott figurái. Márpedig embertelen a súly a sorokban, nem is bírom el. Ezért megosztom, leírom, ahogyan ő tette, és ezzel mindenkinek szép pénteket ajánlunk...
Illyés Gyula: Tesvérek
Három nap néztem volna csak szemed
árnyékos völgyét, szemöldöködet
a pillák sűrű sását, mely között
az eleven kis vadvíz incseleg,
villantja fényét, fürge terveit,
síkos halacskák szökdeléseit-
Három nap néztem volna hallgatag
az egyiket, aztán a másikat.
S töltöttem volna három új napot
csak nézni némán a lágy hajlatot:
ruhád alól kisejlő kebledet,
a csillagot, mely rajta szendereg,
s készül, fényhüllőt feszítve selyem
leplén ragyogni vak éjjelemen-
Három nap néztem volna hallgatag
az egyiket, aztán a másikat.
S elég lett volna újonnan nekem
csak legeltetni, itatni szemem
szép szárba szökkent páros térdeden,
melyik hivalgón, mégis félszegen,
mint fényes kapu kettős szárnyai
tán bíztatták már egymást, nyilani-
Három nap néztem volna hallgatag
egyiket, aztán a másikat.
Az enyhe hőben, amely szelíden
testedből áradt, tested fényiben
elültem volna, napon a beteg,
lesve, mellemben hogyan bizsereg,
hogy oldódik a fájdalom, hogyan
oszlana már a test is boldogan
el, föl egy könnyebb táj felhőibe,
mely maga már az altató mese-
És lettem volna gyermek, gyermeked,
hogy, ha ölelek, úgy öleljelek.
Hogy mit szerelem csak sokára ad,
Halljam már most vigasztaló szavad.
Fi a lánytestvért,- úgy öleltelek,
ős vágy ízével enyhítve a bűnt,
úgy aludtam el,- leghűbb kedvesed,
mire az első éjjel tovatűnt.
2008. november 6., csütörtök
Headache/heartache
Nem messze
Birtokolni és nemcsak tartani,
Ezt akarom hallani.
Megakarom váltani,
S összezavarni.
Gyűlölni és nemcsak szeretni,
Aztán mindig szenvedni.
Hamar feledni,
Túl későn könnyezni.
Könnyezve suttogom, mint egy szöveget,
Nem messze valaki engem is szeret.
Ha becsukom a szememet,
Nem messze valaki kiáltja nevemet.
Ordítani és nemcsak suttogni,
Nehéz így álmodni.
Tudom mit kell fájlalni,
Csak nehéz kimondani.
Gyöngy helyett a kavics
Más lettél, és megváltoztál,
Szépnek, jónak nem maradtál.
Ostoba képzelgések,
Vakítják be szennyezett elmédet.
Szívemben az a szikrázó kis gyöngyszem,
Ki valaha volt bánatom és menedékem,
Most csak haszontalan kavics,
Mert megszűnt benne a régi kincs.
Amiért annyira szerettelek,
Miért érdemes volt nekem e keserves élet.
Kicsiny gyöngyszem, apró csillag,
Aranyozd, világítsd be újra utadat.
Mutasd magad a fényben,
Végy részt a gyönyörűségben.
Ne légy gyöngy helyett kavics,
Illúziónak túl hamis.
Álom a felhőkben,
Megbújva a rejtélyben.
Birtokolni és nemcsak tartani,
Ezt akarom hallani.
Megakarom váltani,
S összezavarni.
Gyűlölni és nemcsak szeretni,
Aztán mindig szenvedni.
Hamar feledni,
Túl későn könnyezni.
Könnyezve suttogom, mint egy szöveget,
Nem messze valaki engem is szeret.
Ha becsukom a szememet,
Nem messze valaki kiáltja nevemet.
Ordítani és nemcsak suttogni,
Nehéz így álmodni.
Tudom mit kell fájlalni,
Csak nehéz kimondani.
Gyöngy helyett a kavics
Más lettél, és megváltoztál,
Szépnek, jónak nem maradtál.
Ostoba képzelgések,
Vakítják be szennyezett elmédet.
Szívemben az a szikrázó kis gyöngyszem,
Ki valaha volt bánatom és menedékem,
Most csak haszontalan kavics,
Mert megszűnt benne a régi kincs.
Amiért annyira szerettelek,
Miért érdemes volt nekem e keserves élet.
Kicsiny gyöngyszem, apró csillag,
Aranyozd, világítsd be újra utadat.
Mutasd magad a fényben,
Végy részt a gyönyörűségben.
Ne légy gyöngy helyett kavics,
Illúziónak túl hamis.
Álom a felhőkben,
Megbújva a rejtélyben.
2008. november 5., szerda
Pure morning
Szürke felhők között bújkál
Mindeneknek a fátyolos reggel.
Váratlan érintések nélkül
Telnek a napok és az éjjelek.
A végletek rabságában rejtőzik
Vegyül minden hamis érzelemmel,
Nem hiszem már a csodát
Mely szíveket tesz újjá.
Romboló álmokat, kicsiny felkiáltásokat
Magamnak megtartok.
Hajnalban mámoros pillantásokat,
Felületes közeledéseket fogadok.
Ha fázom ki lesz majd ki betakar,
Aki szembeszáll másokkal,más okkal?
Mindeneknek a fátyolos reggel.
Váratlan érintések nélkül
Telnek a napok és az éjjelek.
A végletek rabságában rejtőzik
Vegyül minden hamis érzelemmel,
Nem hiszem már a csodát
Mely szíveket tesz újjá.
Romboló álmokat, kicsiny felkiáltásokat
Magamnak megtartok.
Hajnalban mámoros pillantásokat,
Felületes közeledéseket fogadok.
Ha fázom ki lesz majd ki betakar,
Aki szembeszáll másokkal,más okkal?
2008. november 3., hétfő
So far away
Váratlan dolgok, amikre sosem számítottam vesznek körül.
Ölelnek ragaszkodóan, pedig egészen idegen az érintésük.
Nekem mennem kell lassan, teljesen úgy érzem,
Dúdolnom kell a saját dallamom, magamban
Álmatalanok a nappalok, az éjjelek.
Hosszúak ezek a sorok költészetnek,
De kicsiny szavakban bújkál a bájos igazság.
Kérlelnek, szeretnek, akarnak, nem felejtenek.
Mikor kellett volna valaha, leköptek.
Nem értem a világot, gondtalan is lehetne.
Ha mindenkit ahogy lehet szeretne,
S nem akadnának kivételek, különleges
De szenvedélytelen reggelek.
Kávé illatnak kellene közös hajnalba csempészni
Az otthonosság tökéletes érzeteit.
Ehelyett bennem nő kétely, ássa végleteit,
Ha lehunyom nehéz pilláim, és lassan nyitódnak szemeim
Kit fogok magam előtt látni?
Érdemes emberi örömökre várni?
Inkább a menekülést választjuk,
Beteljesülésünket megrögzötten hajszoljuk.
Vágyódom minden régmúlt örömöm újraélésére.
Sebeim azonban mást mutatnak a felépülésre.
Messze vagyok mindentől és mégis olykor közelebb.
Lehetetlent keresek.
A soraim pedig egyre rövidebbek.
Paradise ( Not for me)
I Can't remember when I was young
I can't explain if it was wrong
My life goes on but not the same
Into your eyes my face remains....
I was so blind I could not see
Your paradise is not for me.
Súlyos ez most nekem, de szerintem mindenkinek.
Ölelnek ragaszkodóan, pedig egészen idegen az érintésük.
Nekem mennem kell lassan, teljesen úgy érzem,
Dúdolnom kell a saját dallamom, magamban
Álmatalanok a nappalok, az éjjelek.
Hosszúak ezek a sorok költészetnek,
De kicsiny szavakban bújkál a bájos igazság.
Kérlelnek, szeretnek, akarnak, nem felejtenek.
Mikor kellett volna valaha, leköptek.
Nem értem a világot, gondtalan is lehetne.
Ha mindenkit ahogy lehet szeretne,
S nem akadnának kivételek, különleges
De szenvedélytelen reggelek.
Kávé illatnak kellene közös hajnalba csempészni
Az otthonosság tökéletes érzeteit.
Ehelyett bennem nő kétely, ássa végleteit,
Ha lehunyom nehéz pilláim, és lassan nyitódnak szemeim
Kit fogok magam előtt látni?
Érdemes emberi örömökre várni?
Inkább a menekülést választjuk,
Beteljesülésünket megrögzötten hajszoljuk.
Vágyódom minden régmúlt örömöm újraélésére.
Sebeim azonban mást mutatnak a felépülésre.
Messze vagyok mindentől és mégis olykor közelebb.
Lehetetlent keresek.
A soraim pedig egyre rövidebbek.
Paradise ( Not for me)
I Can't remember when I was young
I can't explain if it was wrong
My life goes on but not the same
Into your eyes my face remains....
I was so blind I could not see
Your paradise is not for me.
Súlyos ez most nekem, de szerintem mindenkinek.
2008. november 1., szombat
Devil wouldn't recognize you
Álmatlan Lucifer
Nehéz a szemem, testem, mint az ólom,
De az álom nem akar kebelére venni.
Az emberi lelkekben mozgolódom,
Ármányom mindeneket akar fertőzni.
Gyűlöletet keltek, kacagva a romokon,
S ha az emberi kéz megpihen,
Én akkor is dolgozom.
Dermesztő képeket küldök,
Cafatokra csupaszítok vadállatként.
Táplálékom a mesterséges gyönyörök,
Nem is akarnék létezni másként.
Rajtatok én pusztulok, úgy mulatok,
Mindig mindennek bedőltök.
Testem, mint az ólom, de majd ha csönd lesz,
Majd ha atomjaira hullik minden.
Apokalipszis vagy bármi, exodus akkor sem lesz,
E világ örökre itt nyugszik majd az én kezemben.
Volt, majd, meg, hogy lesz?
Valld be ember, rajtam kívül kinek kellesz?
Nehéz a szemem, testem, mint az ólom,
De az álom nem akar kebelére venni.
Az emberi lelkekben mozgolódom,
Ármányom mindeneket akar fertőzni.
Gyűlöletet keltek, kacagva a romokon,
S ha az emberi kéz megpihen,
Én akkor is dolgozom.
Dermesztő képeket küldök,
Cafatokra csupaszítok vadállatként.
Táplálékom a mesterséges gyönyörök,
Nem is akarnék létezni másként.
Rajtatok én pusztulok, úgy mulatok,
Mindig mindennek bedőltök.
Testem, mint az ólom, de majd ha csönd lesz,
Majd ha atomjaira hullik minden.
Apokalipszis vagy bármi, exodus akkor sem lesz,
E világ örökre itt nyugszik majd az én kezemben.
Volt, majd, meg, hogy lesz?
Valld be ember, rajtam kívül kinek kellesz?
Try try try
Mámor
Zsugorodik minden, hosszú léptekben
Jön felém a fájdalom,
Mely kihozza belőlem bánatom.
Ez az érzés, most átkarol és nem enged.
De a te bőröd hideg,
Már nem vagyunk egymás számára ünnep.
Mámor nevű köpenyembe burkolódzom,
Mostmár az utolsó szavakat sem bánom.
Őszinte vagyok, kicsit-nagyon,
Ilyenkor a lehetetlent is bevallom.
Ha ringat a melegség nem gondolok semmi
Kellemetlen, múlt darabnyi dologra.
Ha nem győzök szeretni,
Annak nincs határozott alakja.
Szárnyra kapok és bejárom a testedet,
Végignézek mindent apró részletekben.
Érzem most a közelséged,
Pedig a sötétben én vagyok egyedül ébren.
Illatok mennek, új arcok jönnek,
Válogatni nem rest az ember.
De ha valakit szeretnek,
Az az igazi fegyver.
Mámor nevű köpenyembe burkolódzom,
Most csak veled sugdolózom.
Csillogó szemed kéjes pillantása,
Az örök élet csalóka mása.
Rejts el karjaid örökében,
Így te lehetsz a legszebb a fényben.
Mámor, mámor, mámor....röpke pilanatok csatája, eszméletvesztés, tombolás, álarcosbál, féktelenség, füstös révület, hajnalok, éjjelek.
Régről ismerem már a számot, amit itt prezentálni fogok nektek. Sokáig be volt tiltva a videója, aztán utána mégiscsak mindenki hozzáférhetett.
Felkavaró lesz, de nagyon tökéletes. Szeretem, ezért: TRY TRY TRY with Smashing Pumkins
Zsugorodik minden, hosszú léptekben
Jön felém a fájdalom,
Mely kihozza belőlem bánatom.
Ez az érzés, most átkarol és nem enged.
De a te bőröd hideg,
Már nem vagyunk egymás számára ünnep.
Mámor nevű köpenyembe burkolódzom,
Mostmár az utolsó szavakat sem bánom.
Őszinte vagyok, kicsit-nagyon,
Ilyenkor a lehetetlent is bevallom.
Ha ringat a melegség nem gondolok semmi
Kellemetlen, múlt darabnyi dologra.
Ha nem győzök szeretni,
Annak nincs határozott alakja.
Szárnyra kapok és bejárom a testedet,
Végignézek mindent apró részletekben.
Érzem most a közelséged,
Pedig a sötétben én vagyok egyedül ébren.
Illatok mennek, új arcok jönnek,
Válogatni nem rest az ember.
De ha valakit szeretnek,
Az az igazi fegyver.
Mámor nevű köpenyembe burkolódzom,
Most csak veled sugdolózom.
Csillogó szemed kéjes pillantása,
Az örök élet csalóka mása.
Rejts el karjaid örökében,
Így te lehetsz a legszebb a fényben.
Mámor, mámor, mámor....röpke pilanatok csatája, eszméletvesztés, tombolás, álarcosbál, féktelenség, füstös révület, hajnalok, éjjelek.
Régről ismerem már a számot, amit itt prezentálni fogok nektek. Sokáig be volt tiltva a videója, aztán utána mégiscsak mindenki hozzáférhetett.
Felkavaró lesz, de nagyon tökéletes. Szeretem, ezért: TRY TRY TRY with Smashing Pumkins
Mindenszentek napján
Metamorphoses
Itt vagy hát hazaértél, meleg otthonod,
Pihenhetsz, mert most ez lett a feladatod.
Vesd le gyűrött kigyó bőrödet,
Álarcod ellen tiltakozik minden izületed.
Meggyötört a világ szele,
Kényszerít e maszk viselésére.
De fészkedben újra ember lehetsz,
Mit szíved diktál itt azt tehetsz.
Itt nem ismer meg senki, magad vagy.
De ha a nap majd újra kél,
Bontsd ki véres szárnyaidat.
Öltözz melegen mert kemény a tél.
Vágyaidat gondosan csomagolva rejtsd el,
Elő a hazug érzelmekkel.
Átváltozásod ne legyen mindennapi,
Győzd a tengereket uralni.
Istened csak ki ismer mindenhol,
Még ott is ahol a legtöbb vihar tombol.
S ha valakit kívül-belül szeretsz,
Igazi te csak akkor lehetsz!
Szándék
Szándék az van bennem a változás felé,
Pedig nehéz lenne itt hagyni mindent.
Énemet a pillanat szeli ketté,
Bár megpróbálhatnám a lehetetlent.
Segíts fel, fáradok,
Adj ennem, ha szomjazok.
Rúgj belém, ha lázadok,
Ölelj meg, ha támadok.
Nevesd ki minden könnyemet,
Szomorítsd el a boldog perceket.
Ijessz meg, ha félek,
Ne vallj szint, ha kérlek.
Bár a szándék az megvan bennem,
Most mégis csak azt mondhatom;
Jobb így nekem élni büntelen,
Mégha másra is lenne vágyódásom.
Tarts vissza, ha elmegyek,
Ringass még, ha felkelek.
Áltatásból sosem elég,
A nemes szándék.
Rekviem
A fájdalom letűnt, újra van mondanivalója
A dolgoknak, amik körülvesznek.
Hálálkodnom kellene,
S pótolni szívem üresen maradt zúgát.
Sikerült azért múltat hagynia a méregnek,
Ami növeli fájdalmaim ostorai számát.
Fullasztó a hirtelen jött üresség,
De kimondani még nem lehet semmit.
Ez a könnyen jött szívesség,
Most vadállattá idomít.
Sebeim csak biztos jelre várnak,
Hosszú idő után bezáródhatnának.
Ez a rekviem értem szól,
Mert várnom kell, de ez a kés biztos,
Ez most utat mutat,
Hirtelen minden olyan világos,
De szép is a szabad akarat...
Itt vagy hát hazaértél, meleg otthonod,
Pihenhetsz, mert most ez lett a feladatod.
Vesd le gyűrött kigyó bőrödet,
Álarcod ellen tiltakozik minden izületed.
Meggyötört a világ szele,
Kényszerít e maszk viselésére.
De fészkedben újra ember lehetsz,
Mit szíved diktál itt azt tehetsz.
Itt nem ismer meg senki, magad vagy.
De ha a nap majd újra kél,
Bontsd ki véres szárnyaidat.
Öltözz melegen mert kemény a tél.
Vágyaidat gondosan csomagolva rejtsd el,
Elő a hazug érzelmekkel.
Átváltozásod ne legyen mindennapi,
Győzd a tengereket uralni.
Istened csak ki ismer mindenhol,
Még ott is ahol a legtöbb vihar tombol.
S ha valakit kívül-belül szeretsz,
Igazi te csak akkor lehetsz!
Szándék
Szándék az van bennem a változás felé,
Pedig nehéz lenne itt hagyni mindent.
Énemet a pillanat szeli ketté,
Bár megpróbálhatnám a lehetetlent.
Segíts fel, fáradok,
Adj ennem, ha szomjazok.
Rúgj belém, ha lázadok,
Ölelj meg, ha támadok.
Nevesd ki minden könnyemet,
Szomorítsd el a boldog perceket.
Ijessz meg, ha félek,
Ne vallj szint, ha kérlek.
Bár a szándék az megvan bennem,
Most mégis csak azt mondhatom;
Jobb így nekem élni büntelen,
Mégha másra is lenne vágyódásom.
Tarts vissza, ha elmegyek,
Ringass még, ha felkelek.
Áltatásból sosem elég,
A nemes szándék.
Rekviem
A fájdalom letűnt, újra van mondanivalója
A dolgoknak, amik körülvesznek.
Hálálkodnom kellene,
S pótolni szívem üresen maradt zúgát.
Sikerült azért múltat hagynia a méregnek,
Ami növeli fájdalmaim ostorai számát.
Fullasztó a hirtelen jött üresség,
De kimondani még nem lehet semmit.
Ez a könnyen jött szívesség,
Most vadállattá idomít.
Sebeim csak biztos jelre várnak,
Hosszú idő után bezáródhatnának.
Ez a rekviem értem szól,
Mert várnom kell, de ez a kés biztos,
Ez most utat mutat,
Hirtelen minden olyan világos,
De szép is a szabad akarat...
Szemelvények másoktól- Halottak napja
"A múlt az eljövendő események csodálatos hordozója, mert magában rejti azt a szüntelen teremtő erőt, amely a jövő megszületésének elengedhetetlen feltétele."
P.Claudel
"Szeretlek, tehát ítélek fölötted. Szeretlek, tehát megkövetelem, hogy bátor legyél. Szeretlek, tehát újra alkotlak, elrántalak magammal, s ha olyan erős lennék, mint egy csillag, belekötözve valamilyen égi pálya gyémántsugarába, akkor is elviszlek magammal, kitéplek a világrendből, törvényedből és műfajodból, mint te mondod; mert szeretlek.....
Meg kell tudnom, miért menekülsz az érzés és a boldogság elől, s mikor tudom már titkodat, át kell adnom neked ezt a szomorú ismeretet, de nem úgy, szavakkal, nem úgy, hogy megmondom neked, mert az ilyen ismeret riasztó és nem segít...a szavak, akármilyen pontosak is, csak megnevezik és felfedik az emberek titkát, de nem oldják meg, ezt biztosan tudod, te, az író.....
Nem értem az emberi dolgok nyelvét Giacomo, csak sejtem, kezdem gyanítani, hogy mindabban, ami fontos és megmásíthatatlan, nincs véletlen, s mélyen, egészen mélyen össze vannak keverve bennünk, férfiakban és nőkben, érzések és vágyak, jelmez és szerep, és vannak pillanatok, amikor játszik velünk az élet, s kissé összecseréli bennünk mindazt, amiről azt hittük, hogy végleges és megmásíthatatlan....
S ezért félsz tőle, az élettől és a teljességtől, mert semmitől nem fél úgy az ember, a kínpadtól és az akasztófától sem, mint önmagától, a titoktól, mellyel nem mer szembenézni.
S amit nem mondhattam meg, mert nem akartam kontár lenni, hogy van egyfajta áldozat és szolgálat a szerelemben, amely több, és igazibb, mint a vallomás és rablás, több, mint a csak-téged-és örökké- van egyfajta szerelem, mely nem elvenni akar, hanem megóvni, nem megbántani, hanem megmenteni, s talán csak ez az igazi....
Mert semmi sem könnyebb, mint elragadni a világból akit szeretünk."
Márai Sándor: Vendégjáték Bolzanoban (részletek)
"Higgyünk azokban, akik az igazságot keresik, de kételkedjünk azokban, akik azt állítják, hogy megtalálták."
Gide
"Megtettem mindent amit megtehettem,
Kinek tartoztam mindent megfizettem,
Elengedem most mindenki tartozását,
Felejtsd el arcom romló földi mását."
Dsida Jenő sírfelirata
"Azért helyeztelek a világ közepébe, hogy annál könyebben láthasd meg azt, ami benne van. Nem teremtettelek sem mennyei, sem halandó, sem hallhatatlan, úgyhogy mint saját magad szobrásza, magad vésheted ki vonásaidat. Állattá fajulhatsz, de szellemed szabad akaratából Istenhez hasonló lénnyé is újjászülheted magadat"
Pico de la Mirandola
"Cigarettára gyújtottam, s amint lenni szokott, amikor az ember megoldhatatlan ellentmondások körében forog, s csak dohányzik, én is egyik cigarettát szívtam a másik után, hogy elködösítsem a fejem, s ne lássam az ellentmondásokat."
Tolsztoj: Kreutzer szonáta (részlet)
"Te délibábok hajszolója,
Ködkép után magad ne vesd,
Te csak magad, magad szeresd,
Regényem tisztelt olvasója,
Méltóbb annál nincs senki sem,
És kedvesebb sincs, azt hiszem..."
Puskin: Anyegin ( részlet)
"Késsél még, setét éj, komor óráiddal,
Ne fedd bé kedvemet hideg szárnyaiddal;
Úgyis e világba semmi részem nincsen,
Mely bágyadt lelkemre megnyugvást hintsen;
Mikor e világnak lármáját sokallom,
Kevélynek, fösvénynek csörtetését hallom,
Mikor az emberek körültem zsibongnak,
S kényektől részegen egymásra tolongnak.."
Csokonai V.M.: Az estve (részlet)
"Odaátra szállok,
s ha kín sebez:
egykor sugárzó
kéj ösztöke lesz.
Még egy kis idő, és
szabad leszek én,
mámorban fekszem
a szerelem ölén.
Öröklét ontja
rám végtelenét;
föntről tekintek
alantra, feléd.
Amott a halmon
fényed kialudt,
s árnyék hozza
a hűs koszorút.
Ó szívd fel Édes,
az életemet!
Hogy elaludjam,
hogy szeresselek.
A halál érzem
Újítva elér,
Balzsam és éter
lesz bennem vér.
Napközben éltet
erőm, hitem;
de szent tűzben égek el
éjeimen."
Novalis: Himnuszok az éjszakához (részlet)
P.Claudel
"Szeretlek, tehát ítélek fölötted. Szeretlek, tehát megkövetelem, hogy bátor legyél. Szeretlek, tehát újra alkotlak, elrántalak magammal, s ha olyan erős lennék, mint egy csillag, belekötözve valamilyen égi pálya gyémántsugarába, akkor is elviszlek magammal, kitéplek a világrendből, törvényedből és műfajodból, mint te mondod; mert szeretlek.....
Meg kell tudnom, miért menekülsz az érzés és a boldogság elől, s mikor tudom már titkodat, át kell adnom neked ezt a szomorú ismeretet, de nem úgy, szavakkal, nem úgy, hogy megmondom neked, mert az ilyen ismeret riasztó és nem segít...a szavak, akármilyen pontosak is, csak megnevezik és felfedik az emberek titkát, de nem oldják meg, ezt biztosan tudod, te, az író.....
Nem értem az emberi dolgok nyelvét Giacomo, csak sejtem, kezdem gyanítani, hogy mindabban, ami fontos és megmásíthatatlan, nincs véletlen, s mélyen, egészen mélyen össze vannak keverve bennünk, férfiakban és nőkben, érzések és vágyak, jelmez és szerep, és vannak pillanatok, amikor játszik velünk az élet, s kissé összecseréli bennünk mindazt, amiről azt hittük, hogy végleges és megmásíthatatlan....
S ezért félsz tőle, az élettől és a teljességtől, mert semmitől nem fél úgy az ember, a kínpadtól és az akasztófától sem, mint önmagától, a titoktól, mellyel nem mer szembenézni.
S amit nem mondhattam meg, mert nem akartam kontár lenni, hogy van egyfajta áldozat és szolgálat a szerelemben, amely több, és igazibb, mint a vallomás és rablás, több, mint a csak-téged-és örökké- van egyfajta szerelem, mely nem elvenni akar, hanem megóvni, nem megbántani, hanem megmenteni, s talán csak ez az igazi....
Mert semmi sem könnyebb, mint elragadni a világból akit szeretünk."
Márai Sándor: Vendégjáték Bolzanoban (részletek)
"Higgyünk azokban, akik az igazságot keresik, de kételkedjünk azokban, akik azt állítják, hogy megtalálták."
Gide
"Megtettem mindent amit megtehettem,
Kinek tartoztam mindent megfizettem,
Elengedem most mindenki tartozását,
Felejtsd el arcom romló földi mását."
Dsida Jenő sírfelirata
"Azért helyeztelek a világ közepébe, hogy annál könyebben láthasd meg azt, ami benne van. Nem teremtettelek sem mennyei, sem halandó, sem hallhatatlan, úgyhogy mint saját magad szobrásza, magad vésheted ki vonásaidat. Állattá fajulhatsz, de szellemed szabad akaratából Istenhez hasonló lénnyé is újjászülheted magadat"
Pico de la Mirandola
"Cigarettára gyújtottam, s amint lenni szokott, amikor az ember megoldhatatlan ellentmondások körében forog, s csak dohányzik, én is egyik cigarettát szívtam a másik után, hogy elködösítsem a fejem, s ne lássam az ellentmondásokat."
Tolsztoj: Kreutzer szonáta (részlet)
"Te délibábok hajszolója,
Ködkép után magad ne vesd,
Te csak magad, magad szeresd,
Regényem tisztelt olvasója,
Méltóbb annál nincs senki sem,
És kedvesebb sincs, azt hiszem..."
Puskin: Anyegin ( részlet)
"Késsél még, setét éj, komor óráiddal,
Ne fedd bé kedvemet hideg szárnyaiddal;
Úgyis e világba semmi részem nincsen,
Mely bágyadt lelkemre megnyugvást hintsen;
Mikor e világnak lármáját sokallom,
Kevélynek, fösvénynek csörtetését hallom,
Mikor az emberek körültem zsibongnak,
S kényektől részegen egymásra tolongnak.."
Csokonai V.M.: Az estve (részlet)
"Odaátra szállok,
s ha kín sebez:
egykor sugárzó
kéj ösztöke lesz.
Még egy kis idő, és
szabad leszek én,
mámorban fekszem
a szerelem ölén.
Öröklét ontja
rám végtelenét;
föntről tekintek
alantra, feléd.
Amott a halmon
fényed kialudt,
s árnyék hozza
a hűs koszorút.
Ó szívd fel Édes,
az életemet!
Hogy elaludjam,
hogy szeresselek.
A halál érzem
Újítva elér,
Balzsam és éter
lesz bennem vér.
Napközben éltet
erőm, hitem;
de szent tűzben égek el
éjeimen."
Novalis: Himnuszok az éjszakához (részlet)
Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)
