Csukott szemhéjam halott szegleteiben
Keresem a múlt foszlányok harmóniáját.
Kétségkívül a szerelem menthetett meg akkor.
Mások voltunk, gyermekien ragaszkodóak.
Végtelenített időket éltünk, fájlaló
Idill, harcok hevertek előttünk.
Neked mindent elmondok.
Várok, félt ez a csendes titok,
Melyet őrzők, és értelmetlen lett minden,
Haláltusámnak vetettél véget idebenn.
Tágra nyílt szemeimmel keresem a napokban
Mindazt, ami értelmet kölcsönözhet.
Ha majd megtalálom az elhullott szerepeket,
Tied lehetek.
Így ismersz majd meg.
Egyetlen könnycsepp hullik a semmibe,
Útja végén szétroppanva tárulkozik ki,
Remegő teste, így értelmet nyerve,
Harcok sorát elfeledve,
Megkapaszkodhat a végtelenbe.
Prince a favorit.
Betti babáknak különösen fogyasztásra szánva.
Szép gloomy sunday-t.
2009. augusztus 30., vasárnap
2009. augusztus 24., hétfő
Unfaithfull
Mámoros napokat élt akkor X és nem tudta hova tenni az élete merre is fog tartani, habár az idő múlása néha kétségbeejtően húsbamarkoló. Persze a dolgoknak meg kell felelni az életet nem mi választjuk, társadalmi és egyéb szociális és különféle kötelességeink megölnek bennünket és hasonló gondolatok.
Mikor lesz végre csend? Ez a nagy kérdés. Csak a válasz nincsen meg rá, mert a halál elcsépelt fogalmát bedobni most szánalmas lenne. Nem. Az élet és a körforgás közepette, a szerepek sűrű káoszában, az ismeretlenek és ismerősök dzsungelében, ebben az üvöltő és férgesedő hajszában, mikor lesz végre csend?
Unta már, hogy mindig minden hét a hétfővel kezdődik és a vasárnappal ér véget. Gyűlölte, hogy mindig meg vannak a szokásos körök, melyek mostmár inkább harcra késztetik, mint bármi másra. Elevenséget akart, rendet és legfőképpen csendet.
Rég volt már nyugalom a lelkében. Holott X igazán nem volt öreg, sőt élete teljes erejében volt, a boldog fiatalság még igencsak ölelte szorosan. Mégis néha olyan unottsággal tudott a környezetére és a világra tekinteni, mintha 92 küzdelmes és keserves évet élt volna, és már csak emlékezni kellene, és valóban az elcsépelt véget várni. Az élet hiába, de nagyon kimerítő bármilyen szakaszában van is. Boldogság vagy épp sebeket szaggató hisztéria? Teljesen mindegy. Taláncsak a szívnek kevéssé megterhelő. Nagy kérdésekbe ütközünk és helytelen válaszokat kapunk.
X minden erejét összeszedve bízott benne, hogy az égiek kimentik ezen súlyos tények alól. Vallásos volt, de nem gyakorolta sosem, éppcsak bízott benne, hogy ha minden elveszik egy-egy esős napon akkor majd lesz kiben a csendet meglelni. A boldogságot is szerette, de tudta, hogy ugyanúgy annak kedves párját, a 'talanságot'is el kell tudni viselni, mert ezek váltják egymást, csak néha hasonló ruhát viselnek, és hajlamosak vagyunk a váltásokat nem észrevenni, vagy csak későn, már átöltözéskor.
Valójában, ha az ember egyetlen ostoba és banális fogalom mögé rejtőzik, akkoris meg lehet fogalmazni, mi ez a rettegés néha minden ember életében...bizonytalanság. Igen ez jó lesz. Találóan hangzik, telített jelentésekkel megáldva.
Igen, amióta tán kiűzettünk X hite szerint az édenkertből, azóta bizonytalanságra vagyunk rendeltetve. Minden területén az életünknek, a közhelyek felsorolása nélkül.
Valójában őrületes. Mert gondolkodjunk csak...mi jelent biztonságot? X találgatott sokáig, pénz, társ, isten tudja. Igen Y megtalálása valóban egyfajta biztonság, de nem minden, mivel létében neki is benne van, akárcsak X-nek, hogy bizonytalanságából fakadóan hűtlen lesz korábbi hangzatos ígéreteihez, és elmegy újra bizonytalanságot okozva. Pedig igen, anno Szókratész is ezen gondolkodott, mint ahogyan Platón ezt hűn vissza is adta az utókornak a Lakoma keretein belül. Voltak a gömbemberek, és mindenki szétszakadása után, minden kicsi fél keresi a régi párját, akivel ősidőktől egyek voltak és lesznek. Teljesen mindegy, hogy milyen is a fél részecske, mindenki kívánalmai szerint találja meg a párját, mert a ffi+nő pár a naptól, az azonos nemű pár a holdtól származik. Még ez is meg van oldva, láss csodát 21.század.
De mindez mese. Ezt X amúgy sem kezelte másképp. Gyönyörű mese, de az marad, és nem épül be a valóságba, bármennyire is szeretnénk.
Noshát akkor mi is avagy ki is az, aki a csendet megadja mely harmonikus és egyedi, és nem életünk végén következik be. Nevezhetjük-e Y-nak, mikor Y maga is bizonytalansággal van megáldva.
X félelmet érzett. Talán nem kellett volna ennyire belemenni a részletekbe, mert az igazság mindig kiborító. Tényfeltárás pedig csak részben történik.
Volt valaha neki is Y-ja, egészen sajátos. Szerette minden vonását. Csak hát megfertőzte őt is a bizonytalanság. Ezért, most az ő saját Y-ja másé lett. Hol van itt tehát a híres gömbsztori? Csalódás, de sehol, mert Y nagyon jól tűri, hogy most más Y-ja már egy ideje, sőt jobban is passzolnak, aztán évek múlva, lehet megint beüt a vég, és megint elhajózik máshoz, amíg nem éri utol az az érzés.
Ezt kellene leküzdeni. Erre kereste X a választ. Keresheti. Tudta ő is, hogy nem érdemes. Ezért unja néhol a dolgokat. Mert az emberi elme, minden valahova szeretne tenni, a fogalmakban és tárgyakban, és az egész kiépített rendszerben, minden magabiztosan áll. Csak az emberek olyanok, mint a beszorult legyek, keringenek, megpihennek, halni készülnek, nem kapnak levegőt, szárnyalnak, örömükben zümmögnek, de valójában csak vannak. Rideg és hihetetlen, hogy a félelem tárgya mindig a bizonytalanság.
X elálmosodott. Lehet, hogy holnaptól saját Q-ja lesz. Sosem lehet tudni. Csak azt a csendet lehetne meglelni, mely megöli a rettegett érzést. De ezek harca örök.
Mikor lesz végre csend? Ez a nagy kérdés. Csak a válasz nincsen meg rá, mert a halál elcsépelt fogalmát bedobni most szánalmas lenne. Nem. Az élet és a körforgás közepette, a szerepek sűrű káoszában, az ismeretlenek és ismerősök dzsungelében, ebben az üvöltő és férgesedő hajszában, mikor lesz végre csend?
Unta már, hogy mindig minden hét a hétfővel kezdődik és a vasárnappal ér véget. Gyűlölte, hogy mindig meg vannak a szokásos körök, melyek mostmár inkább harcra késztetik, mint bármi másra. Elevenséget akart, rendet és legfőképpen csendet.
Rég volt már nyugalom a lelkében. Holott X igazán nem volt öreg, sőt élete teljes erejében volt, a boldog fiatalság még igencsak ölelte szorosan. Mégis néha olyan unottsággal tudott a környezetére és a világra tekinteni, mintha 92 küzdelmes és keserves évet élt volna, és már csak emlékezni kellene, és valóban az elcsépelt véget várni. Az élet hiába, de nagyon kimerítő bármilyen szakaszában van is. Boldogság vagy épp sebeket szaggató hisztéria? Teljesen mindegy. Taláncsak a szívnek kevéssé megterhelő. Nagy kérdésekbe ütközünk és helytelen válaszokat kapunk.
X minden erejét összeszedve bízott benne, hogy az égiek kimentik ezen súlyos tények alól. Vallásos volt, de nem gyakorolta sosem, éppcsak bízott benne, hogy ha minden elveszik egy-egy esős napon akkor majd lesz kiben a csendet meglelni. A boldogságot is szerette, de tudta, hogy ugyanúgy annak kedves párját, a 'talanságot'is el kell tudni viselni, mert ezek váltják egymást, csak néha hasonló ruhát viselnek, és hajlamosak vagyunk a váltásokat nem észrevenni, vagy csak későn, már átöltözéskor.
Valójában, ha az ember egyetlen ostoba és banális fogalom mögé rejtőzik, akkoris meg lehet fogalmazni, mi ez a rettegés néha minden ember életében...bizonytalanság. Igen ez jó lesz. Találóan hangzik, telített jelentésekkel megáldva.
Igen, amióta tán kiűzettünk X hite szerint az édenkertből, azóta bizonytalanságra vagyunk rendeltetve. Minden területén az életünknek, a közhelyek felsorolása nélkül.
Valójában őrületes. Mert gondolkodjunk csak...mi jelent biztonságot? X találgatott sokáig, pénz, társ, isten tudja. Igen Y megtalálása valóban egyfajta biztonság, de nem minden, mivel létében neki is benne van, akárcsak X-nek, hogy bizonytalanságából fakadóan hűtlen lesz korábbi hangzatos ígéreteihez, és elmegy újra bizonytalanságot okozva. Pedig igen, anno Szókratész is ezen gondolkodott, mint ahogyan Platón ezt hűn vissza is adta az utókornak a Lakoma keretein belül. Voltak a gömbemberek, és mindenki szétszakadása után, minden kicsi fél keresi a régi párját, akivel ősidőktől egyek voltak és lesznek. Teljesen mindegy, hogy milyen is a fél részecske, mindenki kívánalmai szerint találja meg a párját, mert a ffi+nő pár a naptól, az azonos nemű pár a holdtól származik. Még ez is meg van oldva, láss csodát 21.század.
De mindez mese. Ezt X amúgy sem kezelte másképp. Gyönyörű mese, de az marad, és nem épül be a valóságba, bármennyire is szeretnénk.
Noshát akkor mi is avagy ki is az, aki a csendet megadja mely harmonikus és egyedi, és nem életünk végén következik be. Nevezhetjük-e Y-nak, mikor Y maga is bizonytalansággal van megáldva.
X félelmet érzett. Talán nem kellett volna ennyire belemenni a részletekbe, mert az igazság mindig kiborító. Tényfeltárás pedig csak részben történik.
Volt valaha neki is Y-ja, egészen sajátos. Szerette minden vonását. Csak hát megfertőzte őt is a bizonytalanság. Ezért, most az ő saját Y-ja másé lett. Hol van itt tehát a híres gömbsztori? Csalódás, de sehol, mert Y nagyon jól tűri, hogy most más Y-ja már egy ideje, sőt jobban is passzolnak, aztán évek múlva, lehet megint beüt a vég, és megint elhajózik máshoz, amíg nem éri utol az az érzés.
Ezt kellene leküzdeni. Erre kereste X a választ. Keresheti. Tudta ő is, hogy nem érdemes. Ezért unja néhol a dolgokat. Mert az emberi elme, minden valahova szeretne tenni, a fogalmakban és tárgyakban, és az egész kiépített rendszerben, minden magabiztosan áll. Csak az emberek olyanok, mint a beszorult legyek, keringenek, megpihennek, halni készülnek, nem kapnak levegőt, szárnyalnak, örömükben zümmögnek, de valójában csak vannak. Rideg és hihetetlen, hogy a félelem tárgya mindig a bizonytalanság.
X elálmosodott. Lehet, hogy holnaptól saját Q-ja lesz. Sosem lehet tudni. Csak azt a csendet lehetne meglelni, mely megöli a rettegett érzést. De ezek harca örök.
2009. augusztus 23., vasárnap
Tears of the past
Szeretlek. Hagyj nekem békét.
Nekem más minden érintés,
Mint ahogyan régen Te hozzám értél,
Mégis élve maradtam, magamra támaszkodtam,
Felépültem, romhalmazból, eleven valósággá,
Mégis szilánkosra törted mindenem,
Álmatlanságom benned meglelem,
Többé véletlenül sem szerethetek, ez az átok
Majd új utakat nyithat meg,
Könnyeid rászáradnak múltbeli arcomra,
Gyalázatot köpnek minden harcomra,
Végletekben keresek,
Már nélküled s talán ellened.
Hiányzol. Már nem szeretlek.
Nehéz így búcsút mondani,
Ha fogod a karom, de közben más karjában leled
Oltalmad, mely mindennél fontosabb,
Engem ki véd meg, ha félek?
Ki szeret majd, ha intek majd a létnek?
Minden mozdulatom, minden arcvonásom,
Egyesével összegyűjtöm, és elveszem,
Itt van, megmutatom, már nem neked dobog a szívem,
De ijesztő a hajnal, mert másnak sem ajánlom magam,
Érzékelhetően elhaltam.
Hogy lettél az idő suttogása alatt,
Ennyire ismeretlenül rideg, és hallgatag?
Paradox valódat eldobod, és fogadalmad
Egyre nehezebb lesz, hiába tagadod.
Csak tudd, megvárlak.
Rideg leszek, és karomba zárlak.
Nekem más minden érintés,
Mint ahogyan régen Te hozzám értél,
Mégis élve maradtam, magamra támaszkodtam,
Felépültem, romhalmazból, eleven valósággá,
Mégis szilánkosra törted mindenem,
Álmatlanságom benned meglelem,
Többé véletlenül sem szerethetek, ez az átok
Majd új utakat nyithat meg,
Könnyeid rászáradnak múltbeli arcomra,
Gyalázatot köpnek minden harcomra,
Végletekben keresek,
Már nélküled s talán ellened.
Hiányzol. Már nem szeretlek.
Nehéz így búcsút mondani,
Ha fogod a karom, de közben más karjában leled
Oltalmad, mely mindennél fontosabb,
Engem ki véd meg, ha félek?
Ki szeret majd, ha intek majd a létnek?
Minden mozdulatom, minden arcvonásom,
Egyesével összegyűjtöm, és elveszem,
Itt van, megmutatom, már nem neked dobog a szívem,
De ijesztő a hajnal, mert másnak sem ajánlom magam,
Érzékelhetően elhaltam.
Hogy lettél az idő suttogása alatt,
Ennyire ismeretlenül rideg, és hallgatag?
Paradox valódat eldobod, és fogadalmad
Egyre nehezebb lesz, hiába tagadod.
Csak tudd, megvárlak.
Rideg leszek, és karomba zárlak.
Madonna Madonna Madonna my baby my
Augusztus 22.ike...mennyi kis elvetemült rajongó várta ezt a napot, epekedve, hogy végre hazánkba is ellátogat a Díva, mert rettentően megérdemeljük.
A rémhírek már tegnap szárnyat kaptak, miszerint rengetegen vannak, sokan kint aludtak, hogy a legjobb helyekre tegyenek szert. Én betegségem teljes dimenziójában élve, rendesen elkapott valami, nyugodtam kijelentettem, hogy ráérünk kimenni.
Így is lett, alig élve, lázasan, és tbc-s hangokat produkálva, kimentem sokadmagammal, és unbelievable dolog történt. Ugyanis ha jól saccolok, kb.4 méterre álltam oldalt a lábától az én drágámnak. A végén pedig esőben fürödtünk, és akkor még közelebb sodródtam nagyjából karnyújtásnyira. Sosem gondoltam volna...Gyönyörűséges kis Madonna, megint nem volt mindennapi így harmadjára sem.
A Frozen, mint a show újdonsága teli torokból, a You must love me és a Devil wouldn't recognize you félig sírósan, a La isla bonita és a Like a prayer, nemkülönben a The beat goes on és a Spanish Lession extázisban. Hosszú a sor, temérdek sok szám, elfogulatlanságom félretéve és annyit mondok PERFECTO. Ellentétben Paul Oakenfolddal, aki kissé mintha unta volna a dolgokat, de azért próbált játszani néhány karmozgással egybefonva.
MADONNA gyönyörű vagy, tökéletes, messzemenőkig profi, elementáris szórakozás.
Más:
Sziget 2009 legjobb előadói saját ízlés szerint következnek, objektív álcába bújva.
Paul Oakenfold hát hagyj ne mondjam azt, hogy elég rendeset csalódtam, remélem egyszer visszafordít a híres lemezlovas...Armin van Buuren hát azt hiszem övé az aranyérem, retteneteset alkotott a sziget 2.napján a nagyjából 120fokos sátorban. Erick Prydz úgyszintén nagy tiszteletem. Félelmetes ritmusok. Magyar drágáinkból pedig természetesen Slam Jr. Respect.
Továbbiakban értékelhető session abszolút a csúcson, vitathatatlan fölénnyel, kis barátaimmal nagyot csörögtünk rája, Fatboy Slim. Tavaly Soundon is fergeteg volt, hát még idén..komolyság. Placebo tűrhető, kissé lassan kiszámítható nyugodtsággal, de valóban tetszetősen adták magukat, nekem tetszett.
Aki még e blog sorait méltán koptathatja az Pendulum, nem találok szavakat. Prodigy 3 évvel ezelőtt számomra sokkal nagyobbat durrant, de ez sem volt rossz azért. Szintén hallgatható kategória Faith no More, kis nosztalgia rokkos módra nyersen.
Arany Málna díjat kap tőlem továbbá a Manic Street Preachers, Erick Sumo, Paul Oakenfold sajnos, Szeifert és még sokan mások...
Ennyit a zenékről és nyári fesztiválokról, megint nyugodt vizeken járunk, jön az ősz, kissé betegesen várakozva, versekkel és remélhetőleg sok kellemes újdonsággal telve. Szép vasárnap éjjelt, mesét, álmot, mámort.:D
LiVe amikor még nem este volt.:D
A rémhírek már tegnap szárnyat kaptak, miszerint rengetegen vannak, sokan kint aludtak, hogy a legjobb helyekre tegyenek szert. Én betegségem teljes dimenziójában élve, rendesen elkapott valami, nyugodtam kijelentettem, hogy ráérünk kimenni.
Így is lett, alig élve, lázasan, és tbc-s hangokat produkálva, kimentem sokadmagammal, és unbelievable dolog történt. Ugyanis ha jól saccolok, kb.4 méterre álltam oldalt a lábától az én drágámnak. A végén pedig esőben fürödtünk, és akkor még közelebb sodródtam nagyjából karnyújtásnyira. Sosem gondoltam volna...Gyönyörűséges kis Madonna, megint nem volt mindennapi így harmadjára sem.
A Frozen, mint a show újdonsága teli torokból, a You must love me és a Devil wouldn't recognize you félig sírósan, a La isla bonita és a Like a prayer, nemkülönben a The beat goes on és a Spanish Lession extázisban. Hosszú a sor, temérdek sok szám, elfogulatlanságom félretéve és annyit mondok PERFECTO. Ellentétben Paul Oakenfolddal, aki kissé mintha unta volna a dolgokat, de azért próbált játszani néhány karmozgással egybefonva.
MADONNA gyönyörű vagy, tökéletes, messzemenőkig profi, elementáris szórakozás.
Más:
Sziget 2009 legjobb előadói saját ízlés szerint következnek, objektív álcába bújva.
Paul Oakenfold hát hagyj ne mondjam azt, hogy elég rendeset csalódtam, remélem egyszer visszafordít a híres lemezlovas...Armin van Buuren hát azt hiszem övé az aranyérem, retteneteset alkotott a sziget 2.napján a nagyjából 120fokos sátorban. Erick Prydz úgyszintén nagy tiszteletem. Félelmetes ritmusok. Magyar drágáinkból pedig természetesen Slam Jr. Respect.
Továbbiakban értékelhető session abszolút a csúcson, vitathatatlan fölénnyel, kis barátaimmal nagyot csörögtünk rája, Fatboy Slim. Tavaly Soundon is fergeteg volt, hát még idén..komolyság. Placebo tűrhető, kissé lassan kiszámítható nyugodtsággal, de valóban tetszetősen adták magukat, nekem tetszett.
Aki még e blog sorait méltán koptathatja az Pendulum, nem találok szavakat. Prodigy 3 évvel ezelőtt számomra sokkal nagyobbat durrant, de ez sem volt rossz azért. Szintén hallgatható kategória Faith no More, kis nosztalgia rokkos módra nyersen.
Arany Málna díjat kap tőlem továbbá a Manic Street Preachers, Erick Sumo, Paul Oakenfold sajnos, Szeifert és még sokan mások...
Ennyit a zenékről és nyári fesztiválokról, megint nyugodt vizeken járunk, jön az ősz, kissé betegesen várakozva, versekkel és remélhetőleg sok kellemes újdonsággal telve. Szép vasárnap éjjelt, mesét, álmot, mámort.:D
LiVe amikor még nem este volt.:D
2009. augusztus 7., péntek
Free your mind
Újabb hónapba léptünk, a legszebb augusztusba, tehát mindenféleképpen örülni kell, és éltetni a nyár tombolását még így az utolsó hetekben.
Sok minden nem történt, nincs jelenleg új filmajánlóm, versek mindig akadnak, főleg hajnalban hazafelé fogalmazódnak a fejemben, és a zene is mindig örömöt nyújt és átadható.
Ezúton is köszönteném Andi alias madonnafan-t, aki 3. rendszeres olvasóm lett, és aki nemsokára hazalátogat egy jó pár emlékezetes bulit begyűjtvén majd. Éljen a Sziget, melyen szinte minden évben összegyűlik a hőn szeretett baráti tábor.:D
Más képek jutottak eszembe a minap.
Egészen halálközeli, síri hangulat gyötört.
Annyira sajnáltam magamat,
Sok-sok csalódás megtört.
Szeretni akarlak, ugyanúgy- máshogyan,
Neked minden éjjel marad álmatlan,
Mert nem ismerlek, kiérdemellek,
Végtelen fények benned táncot lejtenek.
Jó lenne, ha néha pihentetném a lelkem.
Olykor egyre nehezebb vele.
Hidegen végigcsinálni mindezt lehetetlen.
Valami teljesen más kellene.
Gyűlölni vágyok mindennap-soha,
Nekem elég az éjszakák mámora,
Nem találom a kellő fekhelyet,
S lassan elpusztulok meglehet.
Sok minden nem történt, nincs jelenleg új filmajánlóm, versek mindig akadnak, főleg hajnalban hazafelé fogalmazódnak a fejemben, és a zene is mindig örömöt nyújt és átadható.
Ezúton is köszönteném Andi alias madonnafan-t, aki 3. rendszeres olvasóm lett, és aki nemsokára hazalátogat egy jó pár emlékezetes bulit begyűjtvén majd. Éljen a Sziget, melyen szinte minden évben összegyűlik a hőn szeretett baráti tábor.:D
Más képek jutottak eszembe a minap.
Egészen halálközeli, síri hangulat gyötört.
Annyira sajnáltam magamat,
Sok-sok csalódás megtört.
Szeretni akarlak, ugyanúgy- máshogyan,
Neked minden éjjel marad álmatlan,
Mert nem ismerlek, kiérdemellek,
Végtelen fények benned táncot lejtenek.
Jó lenne, ha néha pihentetném a lelkem.
Olykor egyre nehezebb vele.
Hidegen végigcsinálni mindezt lehetetlen.
Valami teljesen más kellene.
Gyűlölni vágyok mindennap-soha,
Nekem elég az éjszakák mámora,
Nem találom a kellő fekhelyet,
S lassan elpusztulok meglehet.
Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)
