My little dear wanna say goodbye...

1.

Gyermekkoromból szinte alig van emlékem róla. 2 éves koromig az Erkel utca lakói voltunk édesanyámmal, és édesapámmal. A húgom születésekor már a Lónyai utcában nevelkedtünk tovább. Emlékszem engem, a kis beszédes pufókot, mindig nagyon szeretett, felvett, ölelgetett.
Születésnapokra, karácsonyra megkaptunk mindent, amit szeretünk volna. Neki a szeretet, mindig az ajándékozásban létezett. Ha felmentünk hozzá, mindig elmentünk egy-egy játék boltba, hogy vegyen nekünk valami éppen aktuális kedvencet.
Mindent megígért, csak hogy a kedvünkbe járjon.
Nagylelkű volt, imádta az unokáit, de nem az az igazi sütő-főző nagymama. Olyan nekem a másik. Ő az ajándékozó nagymama volt, ha éppen a szülők nem voltak hajlandóak megvenni valami extra drága játékot, ő megvette.
Én voltam a "Csillagom".
Egyetlen ebédre emlékszem, amit ő készített nekünk. Akkoriban imádtam a bablevest, és másodiknak a palacsintát. Valahogyan összehozta azt is. Pedig nem főzőtt jól sosem. A palacsinta jó vastag lett és zsíros, a bablevesben volt minden frankfurti módra, de megcsinálta. Teljes szívből, mert kértük.
Mikor aztán a Keleti Károlyba költöztünk, és én elkezdtem az elemit, elmaradt tőlünk. Nem nagyon láttuk, ha talán évente egyszer. Akkoriban is mindig fellopódzott egy kiló mandarinnal, ha arról volt szó.
Nagyikánk a másik családdal nem jött ki jól, ezért nekünk gyerekként szinte megszűnt létezni. Évek teltek el.

2.
Édesapám aztán elköltözött tőlünk. 16 éves voltam akkor. Gimnazisták már mindketten a húgommal. Nehéz idők jártak.
Nagyikám ekkor már az Üllői úton éldegélt, és édesapám anyagilag máshogy nem tehetett, így hozzáköltözött.
Újra elkezdtünk összejárni. 10 év telt el, így az elején idegen volt a saját nagymamám. Aztán megint a szívem legmélyére költözött. Bármiben, ha tudott segített. Anyagilag támogatott minket, ha nyaralásról volt szó, ha ajándékról, ha csak egy kis zsebpénzről. Újra elkezdtünk beszélgetni, és újra megtalálni egymást.
Teltek az évek, és látványosan öregedett. Szürke hályoggal műtötték a szemét, a cukra rendetlenkedett, nehezebben járt, alig tisztálkodott.
Mígnem pár éve baleset történt, elesett az utcán. Nagyon megsérült. Kórházban volt egy ideig. Édesapám ápolta, ő, akit nem is az anyja nevelt fel. Az élet groteszk. Kezdett leépülni szép lassan. Elhagyta magát, a régen farkasétvágyú, beszédes, mesélős, érdeklődő, kritikus kisöregből igazi beteg lett.
Márciusban már egyáltalán nem tudta ellátni magát, idősek otthonába költözött.
Az elején utálta, haza akart jönni. Aztán még inkább leépült, és egy idő után nem emlegette, beletörődött. Pelenkázták, etették, mint egy kis bébit. A nővérek bent szerették, mert csöndes volt, nem bántott senkit, nem panaszkodott vagy jajveszékelt.
Aztán megint elesett, csak ezúttal bent. Megzúzta a gerincét, eltört egy csigolyája középen a gerincoszlopon. Innentől már csak feküdt. Nem mozgatták többet, mert annyi fájdalommal járt volna. Egyre szótlanabb lett, alig ismert meg minket olykor. Kértünk hozzá egy papot, aki feladta neki a betegek szentségét. Együtt imádkoztunk, kicsi kezét összetette úgy feküdt, és behunyta a szemét.
Megtisztult, meggyónt, áldozott.
Végül elkapott egy komolyabb tüdőgyulladást. Lázasan, infúzióra kötve, feküdt.
Egyre hamuszürkébb lett az arca.

3.
Sosem fogom elfelejteni, mikor utoljára láttalak, a kórházban.
Ott feküdtél az ágyon, a kézfejed kék-zöld foltos a szurkálástól, erőtlen voltál és sovány. Vittem neked piskóta tallért, amit mindig szerettél, azt eszegetted, én meg etetgettelek. Közben szorítottad a kezem, különleges erővel.
Éreztem, de nem akartam tudomásul venni, hogy itt a vége. Csak néztelek, a szenvedő kis ráncos arcod. Simogattam az arcod, a kezed. Látszott, hogy megnyugtat a jelenlétem. Búcsúztál. Mondani akartad, hogy többé már nem találkozunk, csak odafent. Már nem akartál tovább várni. Dórikám, kicsi csillagom, majd a csöndben és a békében megvárlak. Itt már nem szeretek lenni...
Vasárnap reggel aztán elmentél. Szépen csöndben, álmodban ért utol a vég. Édesapám zokogva hívott, hogy elment a kisöreg. Mint akit elvágtak azóta.
Mindenütt kereslek.
Találkozunk, remélem. Neked már jó helyed van.
Kicsi drága Nagyikám Isten áldjon és óvjon!

In memoriam N.

Most már jó helyen vagy, álmod örökre megszentelődött.
Pilláid lehunytad végleg, léted befejeződött.
Ki ismert az tudja, szerettünk,
Készítsd elő odafent utunk, imádkozz érettünk.
Kicsi ráncos kezed összekulcsolva fekszik,
Léted megnyugodott, már az ég az új otthonod,
Velem vagy mindörökre,
S tudd, hálás eddigi léted csak örömet okozott.
Fájdalom mi csókot hint szívemre, megőrizz magának,
Mosolygok pici emlékekre,
Így adlak az örökkévalóságnak.



That I would be good. Alanis Morissette perfect, as always....

Untitle episod

Képtelen vagyok levenni a szemem rólad,
Annyira te leszel és voltál az, aki
Mindent jelent ebben az életben.

Foszlányokra emlékszem csak belőled,
Nem sokat hallok felőled,
Szépséged odaveszett, azok a viharok elsodortak.

Nekem minden megnyilvánulásod tüneményesen
Maradandó, és magamnak tudott.
Szerelmem végleg megalkudott.

Végletekben látom léted,
Már nem féltelek, nem kérlek,
Csak remélem, hogy hiányod ámító vétek.

Félek, ha elveszítelek végleg, nem marad
Semmim, ami értéknek tekintek,
Örökre félember-létem zokogva retteg érted.

Nem tudok veled érezni,
Kell a magam útját tervezni,
Nem tudnálak megint szeretni.

Haldoklom miattad, emléked
Kényszeresen fogva tart, bilincsben
Lépek, mindennappal elveszítelek téged.

The Blower's daughter

Hát ez volt, így ahogyan történt,
Nem lettünk hősök, nem szeretünk már,
Kiüresedtünk, megfosztottuk egymást,
Mindentől, és ridegségbe burkolództunk.
Mégsem tudom levenni a szemem rólad,
Pedig másnak adod magad,
Én pedig könnyekkel a szememben remegek,
Hogy többé nem emeled rám a szemedet...




Damien Rice mindent elkaszál ezzel a klippel. Closer soundtrack.
Cry baby.:S

Missing

Várlak.
Még mindig, menthetetlen.
Vágylak.
Szilárd szerelemmel.
Haldoklom.
Te is meghaltál.
Nem haragszom,
Menned kell.

Lovers wanna love

Érdekes dolgokra képesek az emberi érzések.
Pontosan ez a legszebb benne talán, hogy annyi váratlan dolgot szül egy-egy emberi kapcsolat. Miből lesz szerelem, és ha kialakul, majd biztosan az marad-e. Annyi minden függhet attól, mi dúlhatott a lelkekben annak előtte. A sebeket, amiket összeszedünk mélyek, és hegek maradnak, de ha valaki képes rá, hogy rátegye a kezét, és elfeledtesse létezésével a létezésüket, akkor egészen egyedülálló érzelmeket válthat ki.
Kicsi C. nagyon maga alatt volt ma délután. Ijesztő volt, hogy mennyire szeret. Szereti azt, aki mostanság visszakozik. Rájött, hogy ő kell és senki más. B. egyedülálló számára, és már a hibáit is szereti. Igen a szerelem az jó. Megszépíti az emberi külsőt is, teljesen átvarázsolja a gyarló lényt, aki előtte elképzelhetetlennek tartotta, hogy pont ő és senki más.
Sohasem gondolta volna, hogy volt szerelmének, aki a heget okozta, meséli majd el szívfájdalmát. Ismeretlen érzésként volt eddig számontartva, hogyha majd találkoznak végre, nem akarja majd megint őt. B. viszont rátette a kezét a hegre, és megnyerte a szívét. Varázslatos, hogy ez létezhet, és van. Most reménykedik csak. Bízik benne, hogy az, aki ellen idáig harcolt mellette marad. Talán mindörökre. Bár szinte banálisan hangzik. Felidéztem én is magamban sok mindent ennek hatására. Idegen és mégis ismerős érzések törtek rám, és csak a kiutat kerestem. Nehéz rájönni és belátni, hogy valaki győzött egy legyőzhetetlennek vélt régi szerelem felett. Mégis ez történt. Kicsi C. bármire képes lenne. Érte. Már nem érte, hanem érte, B.ért. Meg is fogja nyerni a csatát. Aki ennyire szeret, az valahogyan mindig megtalálja a módját, hogyan kell győztes hadvezérként felállni a dobogóra.
Szépek és újak lesznek megint. Ellenállás és megtörhetetlenség van az út elején, de elébe kell mennie. A világon a leghatalmasabb, és legáhítottabb dologról van szó, amely annyi szépet és keserűt okozott már. Ekkor mindig a legszívszaggatóbb a sírás. De az mindig segít, mert a könnyek terheket cipelnek kicsiny csepp testükben. Elhullásuk megváltást hoz, és nemes őszinteséget.

Again and again

Újból

Egymásra vártunk, ki tudja hogyan
Telt az idő, addig amíg ismeretlen vizeken
Eveztünk mindketten, és nem voltunk szerettek.
Rád nézek, és rabul ejtesz,
Többé halkan- suttogom- bízom nem engedsz,
Tétova öleléseket elhagyok,
Tudhatom már mit és kit akarok.

Neked álmodtam minden mozdulatom,
Álmatlan leszek, ha benned lakhatom.

Újra érzek, jönnek a régi képek,
Elborítanak sötét felhők, amiket
Nem győznék törölni, mely önerőből nem ment,
De most két lábon állok, itt vagy nekem.
Édes a hangod, ahogyan nekem mondod,
Amit másnak- remélem- sosem fogsz,
Közelségemben magadat adod,
Én pedig már élek, mert nem haldoklok.

Villan felém egy csintalan mosoly,
Léted elragadó vihara elsodor.

Metamorphoses in the end of life

Fülledt volt a kórterem és rideg. Hiába sütött be a nap, minden szikra csak feleslegesen csillogott számára, már nem az életet jelentette.
Eltelt az idő, hosszú évtizedek sora gyalogolt az emlékezetében, holott a 80.ik x-en túl már az utóbbi pár évben homályosak voltak a múltbéli képek.
Zavartságot érzett és káoszt olykor. Látogatója nem igen akadt, pontosabban három ember tette meg ezt minden héten, akiket néha felismert, olykor nem. Pedig a fia, és két unokája mindent elkövettek, hogy az utolsó éveket boldogabbá tegyék.
Nem beszélt már szinte senkivel sem. A kórházban is azért szerethette a személyzet, avagy az idősek otthonában ahol élt, mert mindenkivel alázatos volt, és csendes. Engedelmeskedett gyermeki módon, és aludt egész nap akár egy újszülött.

Nem volt mindig ilyen. Régen házsártos volt, agresszíven tudott viszonyulni dolgokhoz, imádta a pénzt, és a csillogást. Bárkivel összeveszett, aki nem engedelmeskedett az általa elképzelt világnak. Mindent megtett önmagáért, és a jóllétért. Még börtönben is volt, mert elvakította a hamis pénzcsörgés.
A fiát nem ő nevelte, hanem az édesanyja. Őt ezek a dolgok fiatalon nem érdekelték. Élni akart, minél jobban és intenzívebben. Nem szeretett senkit őszintén, és nem is volt sosem őszinte.
Nem volt jó ember. Nem is törekedett rá soha.

Fülledt volt a kórteremben, holott az ablak nyitva állt. Fölötte ott állt az idősebb unokája és fia. Egy percre sem vette le róluk a szemét. Megváltozott minden. Érezhetően saját maga is. Most, hogy léte megint gyermeki lábakon állt, átváltozott.
Hosszú csend elteltével, mosoly jelent meg az arcán, meleg szeretet, és csak annyit mondott az őt etető szeretteinek, hogy nagyon szereti őket. Komolyan gondolta. Végtelen volt az út előtte, és ez a szeretet is végtelen lett, amit érzett.
Így elmenni hálás, mert nem áttetsző könnyeket csal a szemekbe. Nyomot hagy.

4my people

Megveszek utánad.
Annyira egyedülállóan kellenél,
Hogy elképzelhetetlen, amit művelsz velem.
Sorokban állnak bennem a magányban
Megfürdött hajnalok,
És elvesznék egy-egy utolsó ölelésben.

Minden álom a múlté, félek
Nem ismerlek majd meg, mikor itt leszel.
A sorsom, mit kezedbe veszel,
Bánj vele kegyetlen szeretettel.
Hagyd magad őrjöngve széttépni általam,
Látod, tátong a semmi utánam.

We belong

Hajnalok süppednek a lábam alatt,
Kiéhezve-meggyötörve, tehetetlen
Vagyok, mert itt maradtam,
Örömöt kaptam és valaha adtam,
De éjjek sűrű ködébe csúszik mi
Valaha enyém volt, síri a csend.
Szárnyas mivoltom teszem elé
Minden megpróbáltatásnak és zaklatott
Létállapotnak, mert gyönyörű lesz a reggel,
Ahogy a pirkadat szerelmében fürödve,
Lassan elengedi magát, öröklétre szánta önmagát.

Éjszakák kísértenek, minden alkalommal
Színekben és illatokban ébredek,
Nélküled.





Filmajánlónk következik erre a hónapra sok szeretettel mindezt.
Quentin Tarantino ugyan ténylegesen nagy kedvencem, de most minden ostoba elfogultságom eldobom, és büszkén kijelentem, hogy nagyon jól sikerült a Becstelen Brigantik. Fergeteges színészi játék, megfűszerezve Brad Pitt lehengerlő akcentusával, a harmadik birodalom utopisztikus lerombolásával, és egy falka zsidóról, akik gonosz nácikat ölnek kedvükre skalpolva.
Fejezetekre bontott klasszis, történelmi lábakon álló feketekomédia és szatíra együttese.
Most, hogy amúgyis napirenden van a zsidótéma, és mindig valahogyan szóbakerül a Hitler vezette Németország is, abszolút telitalálat.
Élvezhető, velős, hosszúsága ellenére nagyon is érdekes.
Ezt vártuk el ezt szoktuk meg. Respect Tarantino. Van új a nap alatt.

Következő filmes cél Almadovar legújabb Penelopé Crúz- zal meghintett filmecskéje.

Szép hajnalt barátaim.

Tears from the moon

Most ezt nem kommentálnám. Csak a szám és a letisztult gondolatok.

Conjure One.

Faint

Egyetlen mosoly tehetne engem tönkre
Miattad, és elragadóbb nincsen ennél.
Valahol fájlalom a szívem és suttogó jelen
Létezik közöttünk, sejtéseimben élsz.
Bizonytalanok vagyunk,
Talán rossz úton haladunk,
De nem én választottalak, ahogyan te sem
Engem, így valahogy boldognak kell lennem,
Nélküled nem lehetek,
Gyenge minden tagom, ha szeretek,
Képzelet játszadozik éjszakákat,
Magam mellett tudhatnálak,
Nem adhatod magad, én sem magamat,
Valótlan a lét, és nem akarok harcokat.

Végignézve rajtad,
Tudom, hogy most születsz majd meg,
Nyitott, tépett szárnyaid maholnap
Újakra cseréled.