The sound of music

Ez az egyik kedvencem A muzsika hangja című remek filmből. Julie Andrews olyan eredeti, olyan fenséges.




S a másik, gyönyörű:




Altatónak is szépek. Ennél tisztább emlékem nem is lehetne gyermekkoromból. Igen, mászunk meg minden hegyet, és kövessünk minden szivárványt, amíg megtaláljuk álmunkat...

Movie recommender

Nos már régen nem írtam filmajánlókat, ezért ezt nagyon gyorsan pótolom visszamenőleg.

Az ajtó

Nagyon összeszedett darab, visszaadja a regény hangulatát és mondanivalóját, a két vendég színész kíváló, Szabó István mindig is remek rendező volt, noha voltak számomra emészthetetlen darabjai, de ez remekmű. Helen Mirren nem véletlen Oscar díjas színésznő, úgy játssza a megközelíthetetlen Emerencet, hogy az lélegzetelállító. Rejtélyes, hogy egy nagy színésznek, mint Eperjes Károly miért ilyen kicsike szerepet szántak, nem beszélve a többi magyar színészről, akik szintén kíválóak.

Shame- A szégyentelen

Na igen ez az a film, amit mióta moziban láttam hatással van és volt rám. Michael Fastbender eszméletlen. Ráadásul senki se vegye le magáról a sztori mélyreható igazságát...Mi másra is lehetne illeszteni mindezt, mint a mostani szexuálisan agybeteg társadalomra. A téma engem amúgy is vesszőparipaként érdekelt, hát íme a bizonyíték arra, hogy ez bizony nem csak egy film, hanem maga a valóság. Mindenki napjainkban IS, hajtja az állandó és nem mellesleg tartalmatlan szexet, semmi érzelmi kötődés, csak minél több aktus és képtelen orgazmus. A határok elmosódnak, lassan mindegy lesz, ahogyan a filmben is, hogy kivel mikor és hol. Állatiasak leszünk és ösztöneink vezérelnek, ám ha jön egy valóságosan érzelminek induló helyzet, akkor csőd a végzetünk. Szenzációs és kötelező. Prüdek nézzenek magukba.

Az élet fája

Ha létezik film, amely képi világában ennyire szépen visszaadja a fájdalmat és az elvesztést, akkor jelentkezzen. Ha más nem is értékelhető ezen a filmen, csak a természet beszéde képein keresztül felénk, hogy megfesse egy anya fájdalmát, egy testvér sírását a halálra válaszul. Brad Pitt alakítása túlzás nélkül csillagos jeles, Sean Penn bánatomra sokat nem szerepel a filmben, inkább szemléltet. Egy dolog mindenek felett biztosan igaz, a hangulat, amit kapunk első osztály, kissé játszik a képek sokasága a türelmünkkel, főleg, hogy mozgalmas dolgokhoz szoktunk. Itt nem erről van szó, csak higgadtan élveznünk kell a vizualitást, és beleéreznünk a valódi fájdalomba, amit a saját gyermek elvesztése okozhat. Leírhatatlan.

The dark knight rises

Nem szokásom ilyen filmekről írni, mivel a művészies témák a célzott írásaim, de ezt nem tudom csak úgy ott hagyni a többi között.
Nemrégen sikerült moziban megnéznem, kissé megkésve, de annál nagyobb élményt kaptam Cristopher Nolan-től, aki bizonyított ismét, hogy a szuperhősös filmeket sem kell mindig ugyanúgy megrendezni. Lássuk be, ugyan nekem is nagy kedvencem pl. az X men sorozat, de ezek a filmek kiszámíthatóak, és kedvesen bugyuták, mondván, hogy a gonosz úgysem nyer, és a történet végén mindenképpen a jó visz mindent, hírnevet, tomboló látványt, a világ tiszteletét, a gyönyörű hősnőt és hívei szeretetét.
Batman itt történetbe ágyazva ücsörög, meglepő módon teljesen mellékes a megléte, a sztori kíváló, Tom Hardy még mindig pofátlanul jóvágású főgonosz, aki maga is sötét fájdalmakat hordoz, Christian Bale közepesen játszik ám az igazi meglepetés Anne Hattaway...Ez az első film, hogy a "neveletlen herecgnő" bebizonyítja, hogy valóban színész és képes komoly szerepeket is eljátszani. Le a kalappal, és sose rosszabbat kedves Anne. A jelszó pedig: "There's a storm coming Mr Wayne..."fergeteges.

Silencium

Érdekesek ezek a visszaemlékezések, amik szánalmasan tombolnak bennem. Nincs olyan, hogy nem jutna eszembe valami, ami mindig múltat idéz. Jobb néha hallgatni, és magamban lenni kicsit, mert ez a legnehezebb. Félelmetes, hogy mennyire értetlen tud lenni az ember.
Én, aki próbálok nem mindent polcokra helyezni, nem minden egyes dolognak értelmet keresni fejtvesztve, ha a múltra gondolok, mindig szeretnék megkapni bizonyos válaszokat az ostoba - "de miért történt akkor?"-  című kérdéseimre. Úgy tűnik imádok önsanyargatva nosztalgiázni, pedig nagyon nem kellene. Felesleges.
Aki bölcs, az tudja, hogy nem vagyunk istenek, ezért vannak az életünkben szürkén villogó emlékek, amiket nem feltétlenül tudunk megmagyarázni. Miért is kellene? Lezárult, és elmúlt, ez van, nyeld le.
Olyan kegyetlenül és érzéketlenül tudjuk odalökni, hogy hát igen az élet az kegyetlen. Magunk elé mégsem sikerül odaköpnünk, főleg úgy, hogy nem ártana sőt, mivel az állandó rágódás sem visz előre semmiben.

Jelenleg tele van sebekkel a szám, azaz inkább egy hete, és csak némán várom, hogy jobb legyen. Mást nem is tudnék csinálni, mivel annyira fáj odabent minden, hogy nyelni a nyálam is nehéz avagy inni valamit, nem hogy csevegni. Nem szokásom naplószerűen írni arról mi is van velem, mert elcsépelt, ám ez a momentum kissé jelszerű számomra.
Néha nem árt ha nem beszélünk. Nem éppen ideális állapot ez, hogy ennyire fáj is minden hang, de amúgy meg sosem maradunk csendben.
Mostanság némán tűrök minden múló órát, magányosan nagyrészt, mivel nem vagyok valami szórakoztató társaság, és még gondolkodni sem nagyon gondolkodom.
Metaforikus ez a betegség. Kínlódó csend ugyanakkor jó, mert akkor nem fáj. Sokszor beszélünk feleslegesen, és túl sokat. Ostobaságokat és erőltetett litániákat.
Csend van. Nem is köt le annyira semmi, a külső zajok, amik szórakoztatnak máskor, most csak úgy vannak. Fürdök a csendemben. Apámnak írtam verset, pedig rég nem írtam már, és most könnyen jött, és vigasztaló lett. Hálás lehetek, holott lassan rekviemért imádkoznék, mert az élet hangosan megy csak.
Legalábbis a hétköznapi. A csendet pedig gyakorolni kell. Hasznos időtöltés.

Don't cry Father

Nyugtató 

Gyermek vagy újra, érezheted úgy, mert sűrű könnyeid között
Nézel engem, minden telve fájdalommal a szemedben,
S nekem most mondanom kellene bölcs szavakat,
Melyek csak kimondásukkal megnyugtatnak,
Hogy érezd nem vagy hiába, hogy igen,
mindennek meg van az ára, 
Tudnod kell, hogy semmi sem történthetett hiába.
Most ez a csend fagyasztó, melyet zsivaj borított el nem rég,

Értelme volt minden dallamnak, mert hát
az érzelmek ilyenek, ha vannak,
De nem maradt más most csak a végtelen űr, mely köntösében
Csak neked díszeleg, incselkedve súgja;
"Látod, hazudtam, meguntak, és csak én maradtam neked,
Én, aki más helyett nem szerethetlek..."
Hiába hát minden könny, sor, szó, és kesergés,
Itt van örök barátunk a szenvedés,
Addig minden feladatunk a felejtés,
Addig igen, még az édes is kesernyés.
De tudd; a gyermekek erősek, és ha van ki ringatja őket,
Legyőznek, mindent, ami már nem kell többé,
Bármi válhat feleslegessé és értéktelenné,
Van, ami azonban örök, ez a nyugalom,
Melyet csak neked küldök.