Idebújok közel és semmit nem teszek, csak várok;
Várok, hogy te is közelebb gyere,
mert ha kibújsz az ismeretlenségből, akkor egészen közelről
érezni fogod a közelségem, nyugtalanság és erőtlenség fognak elhalni,
Helyettük elemi erővel veszi át az uralmat a test és a lélek felett,
A közelség vadító és mámoros érzése, és semmi más nem kell majd
ezekután, csak a lüktetése a közelségednek,
mely az önsajnálatot és a könnyeket megtaposva
Széttöri a fájdalmat, diadala pedig ismerős érzetek halmaza,
semmi más nem kell utána már, csak a te közelséged.
2013. december 19., csütörtök
2013. december 11., szerda
Sorry
Sajnálom, hogy nem vagyok az eseted, és te sem az enyém,
mámorosan majd megkedvellek, de nem sikerül lépned felém,
Sírok utánad ismeretlen, sajnálom, hogy sajnáltatom magam,
magam maradok, holtomiglan - holtomiglan.
Sajnálom, hogy nem vagyok egész, mert letörték a szárnyam,
végtelen hiányos létem, utánad dobáltam.
Sajnálom, hogy nem vagyok elég, ahogyan te sem nekem,
szokatlan űr lakozik bennem, a valóságot már nem érzem.
Sajnálom, hogy csalódást okozol, én is neked,
Egymás életében betanulhatatlan a szerep.
Végtelen sajnálom, hogy nem talállak, pedig el sem vesztettelek,
Sajnálom, hogy nem ismerhetlek.

Coming out?
Voltak valaha a magyar filmiparnak jó húzásai, amiket nem feledünk. A szívünkben élnek, kockáik pedig elevenen ficánkolnak, kész idézetek tornyosulnak az elménkben.
Nos a Coming out, nem lesz köztük. Ha valóban jó címet akartak volna neki adni, akkor fordított coming out, avagy csodás álmok jönnek lenne a megfelelő. Lehet, hogy ezt utólag jelezni is kellene az arra érdemesnek.
Film művészetileg? Nevetgélünk egy-egy cuki kis jeleneten, de az a másfél óra hosszúnak tűnik, és valahogy Für Anikó jelenlétén kívül nem érezzük, hogy volt értelme a moziban eltöltött időnek. Vígjátéknak gyengécske, melegfilmnek elvérzik. A trailer-ben ellövik az összes poén féle szösszenetet, és azt gondoljuk, na ezt meg kellene nézni, igaz, kicsit szürreális a tartalom, de biztosan szórakoztató.
Tartalmilag? A homoszexuálisokra nézve sértő, az ostoba heteroszexuális közönség pedig meggyőződik arról, hogy na látod, ez tényleg nem más mint divatos ocsmányság, lesz ez még jobb is, csak a megfelelő motorossal kell elütetni magát a kis buzinak.
Léteznek csodák az életben, de nem ilyen jellegűek. A nemi identitás marad, végigkísér, és igaz van egy coming out nevezetű időpont, amikor az ember kitálal, és nem játssza tovább a "normális"-t, de ez nem fordítva van.
Coming out, elő a valósággal, ne kerteljünk tovább, kérem szépen eddig boldog homokos voltam, de hirtelen mégiscsak heteroszexuális lettem. Egy agyrázkódás és beleszerettem a kissé fiús viselkedésű, semmiképpen nem szép Tompos Kátyába. Nem mellesleg manapság tényleg mindenki lehet színésznő...
Kedves barátaim, íme a coming out-om: hihetetlen agyhalottság uralkodik, ami egy Horrorra akadvának megbocsátható, de nem nekünk!

2013. október 24., csütörtök
Carrie
1976 és 2013 között eltelt néhány év. Majdnem harminc és hirtelen.
1976-ban más volt a horror fogalma, és ahogyan előrehaladt az idő egyre nagyobbak az elvárások, már igencsak össze kell szednie magát annak a rendezőnek, aki erre adná a fejét.
Ma Kimberly Peirce bátor is volt, hiszen leporolt egy régi remekművet, de ugyanakkor szinte hűen szóról szóra lemásolta minden egyes szavát a filmnek, és tette 2013-as produkcióvá.
Chloe Grace Moretz, akit eddig tinisztárként láthattunk, gyermekded fantasyban, mely szintén előreláthatólag is 602 részes lesz, akárcsak fajtársai, alakított. Sissí Spacek valaha a hetvenes években kíváló színésznőként letette az asztalra hogyan is kell egy kirekesztett, flusztrált, természetfeletti képességekkel és vakbuzgó anyával megáldott tinédzsert eljátszani, aki élete meghatározó záróbáljára készül az álomlovaggal.
Ha most látom a filmet először, és nincsen semmi előzmény, akkor azt mondom, hogy rendben a sztori ugyan dögunalom, és döcögősen haladunk jelenetről jelenetre, de Julianne Moore azért csak hozzáadja vonzerejét, lemossa a másodlagos színészeket, és ha nem is meghatározó, de maradandó élmény marad.
Csakhogy a helyzet az, hogy ezt közel harminc éve megrendezték és sikeres volt és maradt, ahogyan utódjával sem lesz másként, de csak két tekintetben. Chloe tehetséges és nem skatulyázzuk be drámaian, Moore pedig hibátlan és játéka magával ragadó.
2013. október 4., péntek
I need your love
Mikor megfogod a kezem, titokban,
Ahogyan a lopott szerelmes az asztal alatt,
Szorítja- el nem engedi a másikat,-
Átfut rajtam minden apró pillanat,
S az órák telése csak fokozza vágyamat.
Összeér a kezünk, senki sem látja,
Telnek az évek, keservek és viharok jönnek,
Ne engedj el többé, bármi az ára,
Szükségem van rád, nem lehetek nélküled.

2013. szeptember 30., hétfő
Movies that I adored as a child
Íme gyermekkorom kedvenc fimjeinek listája , csak hogy megértsük, valaha nem is olyan rég még voltak jó filmek, amik számomra a mai napig értékek, és bearanyozzák a napjaim:
1.A muzsika hangja
2.Hair
3.Ének az esőben
4.Mary Poppins
5.Wiz Oz
6.Kaktusz virága
7. Funny girl
8. Grease
9.Jézus Krisztus szupersztár
10.My fair lady
11.Hello Dolly
12.Flashdance
13.Oliver
14. New york new york
15.A hét mesterlővész
16.Esőember
17.Kramer kontra kramer
18.Napfivér holdnővér
Még sorolhatnám....örök hála az alkotóknak, hogy van még mihez nyúlni nehezebb napokon.

Like the Lepers
Nézd a szemem, már semmi sincs benne, ami különlegessé tenné
Nézd a kezem, markolja a semmit.
Nézd a bőröm, hegek és sebek képzik térképpé
Nézd a szívem üres nem szeret senkit.
Nézd a világom foszlik szerte széjjel
Nézd az álmaimon taposik a fenevad,
Nézd nem éri be velem minden éjjel,
Nézd belsőm is, elmém is meghasad.
Nézd a szemem, már nem látok vele
Nézd a végtagjaim, összeroskadok,
Nézd a lelkem, már nincsen semmi benne,
Nézd az életem, ha így marad meghalok.

Like a prayer
Uram,
Szeress engem, amikor senki sem teszi,
Adj erőt, ha jönnek a gyengeség jelei,
Áldd meg életem minden törekvését,
Óvj meg a rossztól, vezess a helyes úton,
Na hagyj el engem a fénytelen hajnalokon.
Kérlek, add, hogy szeressek mindenkit,
Segítsek ahol kell,
Az önsajnálatot ahogy a betegséget is
Messziről kerüljem el.
Óvjam a gyengébbet, tiszteljem az erőset,
Fogékonyságot, a szépre, a nemesre,
Hálát minden nemes szeretettel bélelt könnycseppre.
Tanulást, engedelmességet, ítéletmentes
Határozott lépteket.
Hittel teli létet, végtelen szerelmet,
Adj nekem megértést és türelmet.
Légy velem mindig, nélküled sorvadok
Minden apró csodáért hálát adhatok.
Uram,
Szeress engem, mert mások hiába szeretnek,
Teljességeddel értelmet adsz az érzelmeknek.
Ha szemem lehunyom, úgy tekintsek napjaimra
Hogy elégedett legyek alkotásaimra.
Uram,
Kezedbe ajánlom lelkem,
Adj a mennyért minden jót megtennem.
2013. szeptember 23., hétfő
Siberian education
Ismét egy filmélmény, ismét egy kis csalódás.
A filmkritikusok itthon közepesre avagy annál is gyengébbre értékelték G.Salvatores Oscar díjas filmrendező alkotását.
Méltán sajnos.
A szibériai nevelés egy türelemmel bíró filmfogyasztó számára is kemény próbatétel, hogy otthagyja-e a fuldokló filmet vagy megvárja vajon mi hozható ki belőle.
John Malkovich némileg segít abban, hogy kicsit is pozitívan álljunk hozzá a haldokló alkotáshoz, de ez sem sokat segít.
Az alaptörténet, a helyszínek, az eszközök mind-mind megfelelőek lennének és adottak egy jó és felejthetetlen filmélményhez, ehelyett azonban elnagyoltságot kapunk, ostoba és amatőr jellemekkel, felesleges idő és tér ugrándozással, banális nagyapai közhelyekkel és harmatgyenge ábrázolással.
A két főszereplő fiú színészi teljesítménye minősíthetetlen, Malkovich ezen jelenlétével sem tud segíteni, a bolond lányt játszó hölgy szintén nevetséges és felesleges szerepében és helyében egyaránt.
A film érték. A maga kategóriájában tökéletességre kell törekednie.
Van példa a mostani felhozatalban a tipikus amerikai vígjáték kategóriában is a szerethető és perfekt alkotásnak. A Családi üzelmek vicces, kedves, nem akar többet annál, mint amit adni tud és ígér, és itt pont ez a lényeg.
A legtöbb film, ahogyan a fenti is, többet szeretne önmagánál, és nem látja saját korlátait, vagy egyáltalán azt sem, hogy ezt még csak vászonra sem szabad vinni. Ostobaságra vall, ha éhesebb az alkotás önmagánál. Vannak dolgok, amik éppen azért közhelyek, mert agyonrágták őket, és ezért nincsen értelme többet foglalkozni velük.
Nagyon nehéz újat hozni. A filmes szakmában a régiek felállítottak egy szikla kemény színvonalat, amelyet ma, 2013-ban , képtelenek a rendezők még csak megközelítőleg is teljesíteni.
Hol vannak már a régi szép idők? Nem is volt olyan régen. Mit lehet ma megnézni a filmszínházakban? Jobbik esetben egy régi remekmű elfogadható felújítását, más esetekben egy-egy darab századik már a második alkalommal is erőltetett folytatását, temérdek ostoba animációs maszlagot, cseppet sem vicces vígjátékokat ugyanazon tehetségtelen sztárokkal, kismillió trilógiába énekelt fantasyt 4Dben és 3Dben.
Semmi érdekesség, semmi egyedi, semmi mondanivaló, semmi új.
A film érték. A filmes szakma pedig nagyon figyelmes. A mindenkori érdeklődés berkeiben igyekszik csemegézni, és a forgatókönyvek is ezek alapján igyekeznek eleget tenni.
Tükör nekünk, hogy tessék barátaim, titeket bizony ezek a dolgok érdekelnek ma és tegnap és holnap.
Mik is a mostani favorit tartalmak?
Új és régi szuperhősök klasszikus és nem klasszikus kalandjai több részben a végsőkig kifacsarva, ezoterikus és természetfeletti jelenségek elmebeteg és valószerűtlen történettel, tucat vígjátékok gagyi vonalvezetéssel és ismétlések sorozatával, mindez eladhatatlan és tehetségtelen színészekkel megdobva, horror rengeteg misztikummal és banális végkifejlettel, szinte előre sejthető de nagyon ijesztő hirtelen jelenetekkel, értelmetlen több szereplős drámák, alkotások, amik nagyot szeretnének mondani, de egy hang sem jön ki a torkukon. Animációs gyerekbutító mesék, melyek egy szellemileg alultáplált fogyasztónak is retardáltnak hatnak, vámpírmesék és varázslós tinisztárokkal megáldott látványilag tökéletes művek, amik legalább annyira agyonhajszolt unalmak, mint az egykori eredetiek.
Ez lenne az igényünk? Ezek a dolgok érdekelnek minket? Nyilvánvalóan nem kell mindig súly és magvas gondolkodás, node ez azért a másik oldal pereme.
Az Oscar gálákon is évről-évre gyengébb a szint, pedig egykor Ben-hurt és My fair ladyt jelöltek, és képtelenség volt dönteni, hogy most egy Vágy villamosa kapja az Academy awardot avagy egy Taxisofőr.
2013 elején eljutott oda a dolog, hogy egy Silver linnings playbook, Napos oldal, egyáltalán jelölve volt A messzi dél vadjai és az Anna Karerina címet viselő borzalmak mellett. Persze némi vigasz, hogy minden évben jut még morzsa a minőségi darabokból is, mint Lincoln vagy Argo.
Belátom, hogy nehéz újat hozni, de amennyiben ezek az alkotások látogatottak és igényeket kielégítőek, addig a javarésze a filmnéző közönségnek elégedett. Van választék, hiszen, ha moziba támad kedve menni a nagyérdeműnek, akkor igazán tud miből választani, ott van legalább 4 féle ostoba vígjáték a megszokott használhatatlan színészekkel, 10 féle szuperhősös agymenés első és hatodik része, horror, mely félelmetesen együgyü 2 féle, nevetséges elkopott akcióhősök világmegváltó törekvései egzotikus tájakon 5 változatban, kedvünk szerint, animáció, átlagon aluli IQ szinttel rendelkezők gyermekeinek és szüleiknek, vámpíros-világok harcás-varázsigés lények rendkívül nagy színészi tehetséggel megáldott ifjú sztárokkal és 456 órás eposzok több szálon, világmegváltó gondolatokkal és bölcseletekkel, sztárparádéval.
A választék szinte állandósult, egyedül a címek váltakoznak elmésen és csavarosan.
A filmfogyasztó mozirajongó olyan, mint a gasztronómiai kavalkád éttermében mindig rántott szeletet rágcsáló szürkeség.
Hol marad a kreativítás, az érték, az igazi kaland és akció, a valószerű romantika és thriller, a végén ledermesztő dráma és szenvedély?
Íme a legmélyebb szint: az üresség.
Minden megvan, számtalan sok lenne az eszköz, nem úgy mint régen, nem látni a határokat, de nekünk ez ismeretlen. Ez az üresség megzabálta a kreatívitást és a fantáziát, akárcsak a régi mesében, a remek Végtelen történetben, elpusztította a teremtő elmét. Látszik ez az életvitelen, és az igényeken, tehát akkor a filmeken is.

2013. szeptember 17., kedd
MDNA
A turnén már elájultam majdnem, mikor negyedjére megpillantottam Rómában 2012 június 12.-én őt. Azt, aki mindig újít, aki mindig ad, nemcsak pénzt kér a sztárságért, aki erőt merít a rajongói természetfeletti érzelmeiből, és ebből táplálkozva felépíti hibátlan fellépéseit, nem hagyja el magát, nincsenek drogtól és alkoholtól hangos sajtóhírek, de vannak írigyek, akik maguk sem tudnak már mibe kapaszkodni, hogy kicsit is rontsanak a tökéletességén.
MDNA world tour a sokadik turné az 55 éves Madonna életében, mégis egy pillanatra sem engedi el az érdeklődésünk, mert neki mindig a középpontban kell lennie.
Minden koncertsorozat után még a legnagyobb rajongók is azt mondják halkan, otthon a párnába rejtve arcukat, hogy csak számít a kor, és vajon meddig maradhat ez így.
Nos, erre nem tudok válaszolni, és nem is akarok a jövőt latolgatva számolgatni, hogy vajon mennyi van még ebben az évtizedekkel megpakolt karrierben, de egy biztos; Madonna 55 évesen tökéletes formában van, nyilván persze jöhetnek nekem azzal, hogy ha nekem ennyi pénzem lenne, én is így néznék ki, sőt, DE ehhez a munkához azért vas lélek kell, ami sosem lankad, ha vannak is rosszabb napok, rátapos, és feláll bármi van, és csinálja, edz napi x órát, ami szintén hihetetlen önfegyelem, és elszántság.
A tracklist őrület, kapunk mdna-t minden mennyiségben, és régi klasszikus Madonna melankóliát átgyúrva, mert mindenből mindig új kell, hisz kétszer nem adható le semmi.
Figyelemreméltó a repetoárban a Like a virgin huszas évekbeli stílusa, zongora kisérettel, egyedi hangzással, avagy az Open your heart kórusos verziója, melyet olyan régen hallhattunk már.
Egybemossa a Candy Shop-ot a Human nature-rel ami telitalálat a szenvedélyre, és lelövi exszerelmeit a Gang bang-ben, illetve az introban már csapást mér ránk a Virgin Maria alatt a hatalmas tömjénezővel és gépfegyveres szűzies pózolásával.
Igen ő Madonna, és ahogy Nicky Minaj mondja is: "There's only one queen and that's Madonna."
So I dont give a fuck.....:)

2013. szeptember 10., kedd
Cold affairs welcomes me
Hidegek a kezeid, fázom, mikor hozzámérsz.
Nézel rám, vágyva-akarva mindent, amit csak adni tudok,
Gyönyört vársz töményen és hosszan,
Testet akarsz, mely elégíti minden kínod,
Ridegen omlasz a karomba, mégis ég benned pillanatnyi tűz,
Célod, hogy legyen most jó, ezért vagy itt.
Megnyerőek vagyunk, lazák, felületesek, adjuk a legjobbat,
Amit csak tudunk, ami kecsegtet.nevettet,
Szépek vagyunk, nekünk semmi sem árthat meg.
Gyerekkori tündérmesékre tiporunk,
Hideg a kezem, fázni fogsz, ha hozzád érek,
Ne nézz rám, mert a mélység megtöri kemény páncélom,
Gyönyört akarj, sokat és elégedetlen légy,
Vadságot keress, öntsön el a kéj.
Hidegek a kezeink mikor egymáshoz érünk, de jól van ez így,
Érdektelen minden és papírforma szerint halad.

2013. szeptember 5., csütörtök
All you can see is right here
Nem tudom merre lehetsz, létezel-e.
Valóságos dolgok jutnak, másféle boldogság.
Rálépek minden jött-ment kétségre,
Ezáltal kitágul a világ.

Blue Jasmine
Woody Allen hallod a hangom? Létezik valóban ilyen, hogy valaki nem tud hibázni? Könnyed kellem és báj, szomorú apropó.
Cate Blanchett ez zseniális. Nem kaptam levegőt. Hisztérikus jelenetek, hullámzó kedélyállapot, pszichés tortúra, szeretnivágyás és végtelen önzőség némi tébolyultsággal.
Jasmine tönkrement luxusházassága után nővéréhez költözik, aki bizony nem a pénz szoros ölelésében éli az életét, félresikerült kapcsolatok és figurák. 2 gyerek és San Francisco, alulművelt partnerrel.
Lehet vajon szerényen és boldognak lenni?
Lehetséges, hogy valaki egy bizonyos kor után, megváltozik?
Kegyetlenül igaz minden szó, mégsem nehezedik ránk a film drámai súlya, Cate Blanchett pedig lemossa a pályáról saját eddigi karrierjét. Igazi múzsa Woodynak, aki azt játsza és úgy, ahogy az dukál.
Woody Allen élj sokáig. Nélküled rettenetes unalmas lenne a filmipar.

2013. július 10., szerda
To love is a human right
Megihlet a szemed, mert keserű sugarai között
Olvasni lehet minden apró bánatod,
Megfogom a kezed, mert remegő testtel
Viseled e született átkot.
Károgó varjak tépnek bele húsodba,
Nem tetszel nekik,
Nem engednek világukba
S fájdalmad útjait keresik.
Megharcolok most magammal,
Minden tudatalatt elnyomott rezgésem kiterítem,
Leszámolok most mesterkélt vágyaimmal
Nem találom a helyem.
Megihlet a szemed, mert végtelen benne
A vágy az áhított boldogság felé,
Elengedem a kezed, mert hallod az igazad
Hangját és tudod, hogy most szakadsz ketté.
Létemmel betakarlak, nem kell félned,
Sosem kellettél nekik,
Akik itt vannak nem hazudnak, tudod,
Kereszted meg nem ítélhetik.
Nyugszom majd, ha másként szeret e világ,
Ha látom, hogy van értelme lennem.
Ott ahol nem él meg a hazugság,
Ott van az én helyem.
2013. június 25., kedd
I.
ש לי לך מתחת לעור שלי' - I got you under my skin
II.
And I'm right by your side
Like a thief in the night
I stand in front of a masterpiece
And I can't tell you why
It hurts so much
To be in love with the masterpiece...
III.
[from Revelation 21:1-8]
Then, I saw a new heaven and a new earth
And I heard a great voice from the throne saying:
"Behold the dwelling of God is with men
He will dwell with them, and they shall be his people
And God himself will be with them
He will wipe away every tear from their eyes
And death shall be no more
Neither shall there be mourning, nor crying, nor pain anymore
For these things will have passed away.

2013. június 13., csütörtök
Alone I break
Vesztettem a fényemből, kopott bőröm hideg és merev,
Álmatlanság süt a szememből,
Így ér majd a hajnal, meglehet.
Kúsznak bennem az emlékek és képek,
Vágyak köpik tele a tányérom,
Elfáradt-végtelen szerepek,
Gyengeségeim csókolnak halántékon.
Csalódott vagyok, önsajnálattal teli edényből iszom.
Érdektelen vagyok, a fájdalmakat csak a testemen látom.
Száraz a szívem, megkövültem, befelé sem nézek,
Haladok előre, gyorsan, mindenen átlépek.
Hajsza van,
Csók nincsen,
Minden kincsem,
Elhagyta házam.
Siránkozó szánalom a nevem,
Függőség kiséri lelkem,
Pitvarokra bontom a szívem,
Levegőt markol a kezem.

2013. május 28., kedd
Struggled me
Nem szabad erőlködni az életben olyan dolgok miatt, amely nem a mi kezünkben van,
Rá kell bízni az égiekre, mert ennyi hitünk kell, hogy legyen,
Lesz folytatás, lesz befejezés, lesz minden, de a türelmetlen erőlködő sóvárgás
Csak torzszülöttet okád ki magából.

2013. május 15., szerda
Actor-actress problem
A legrosszabb színészek:
- Christopher Lambert
- Steven Segal
- Arnold Swarzenegger
- Jean Clude Van Damme
- Adam Sandler
- Chuck Norris
- Brendan Fraser
- David Hasselhoff
- Sylvester Stallone
- Burt Reynolds
- Emilio Estevez
- Kevin Costner
- Tom Selleck
- William Baldwin
- Keanu Reeves
- Val Kilmer
- Kevin Kline
- Tobby Mcguire
- Eddie Murphy
- Mike Myers
- Ashton Kutcher
- Rob Schneider
- Tim Allen
- Will Ferrel
- Steve Martin
- Jack Black
- Robert Pattison
A legrosszabb női színészek:
- Brooke Sheilds
- Olivia Newton John
- Sarah Jessica Parker
- Jennifer Conelly
- Cameron Diaz
- Jennifer Lopez
- Madonna
- Beyonce
- Rihanna
- Rene Zellweger
- Bo Derek
- Erica Eleniak
- Sandra Bullock
- Kim Basinger
- Whoopi Goldberg
- Brigitte Nielsen
- Heather Locklear
- Jane Fonda
- Melanie Griffith
- Janet Jackson
- Elisabeth Berkley
- Pamela Anderson
- Cindy Crawford
- Lauren Holly
- Anne Heche
- Jessica Lange
- Alicia Silverstone
- Julia Roberts
- Catherine Zeta Jones
- Britney Spears
- Drew Barrymore
- Hilary Duff
- Tara Reid
- Halle Berry
- Kelly Clarkson
- Olsen ikrek
- Lindsey Lohan
- Kristina Loken
- Jessica Alba
- Paris Hilton
- Kate Hudson
- Jessica Simpson
- Miley Cyrus
- Kristen Stewart
- Megan Fox
- Jennifer Aniston
Elég durván hosszú a lista....de szerencsére ezen téren is sok a brilliáns név.:)

Worst movies ever seen
Minden különösebb sorrend nélkül, rövid magyarázattal, íme az általam választott legrosszabb filmek listája:
1. Amelie csodálatos élete (-gyp-s főszereplő, bugyuta sztori, giccs törpékkel )
2. Twilight Breakdawn part I-II. (- nos az első part után nem tudtam biztosan, hogy akarok-e még ekkorát kacagni feleslegesen bedobva a mozipénztárba 2000 ft-ot, de a befejező rész, még az előző ostobaságát is felülmúlta a mi lenne ha erőfitogtatásával..pffff)
3.A messzi dél vadjai (fel nem foghatom mit is akartak mondani Huspuppy elbüvölő hangjával a rendezők, de nem jutottunk el a végére, helyette kaptunk egy rakás oscarra jelölt fost)
4. Beépített szépség (Sandra Bullock amúgy sem nagy tálentum, nos ha még ilyenhez adja a nevét...de valakinek el kellett vállalnia)
5. Pókember ( a híres klasszikust az animáción kívül még eddig senkinek sem sikerült eltalálnia)
6. Felhőatlasz ( fülsüketítő zagyvaság óriási háttér tartalmat ígérve, de a hullócsillag bután zuhan le a homokba avagy a világűrbe)
7.Transformers ( először olaszul láttam, a lényeget egyetlen szó ismerete nélkül süket-némán is érteni, szemfényvesztés 3D-ben vagy simán, beszélő gagyi robotok és a beszari romantikus)
8. Adam Sandler szinte mindegyik vígjátéka (kivétel Apafej, Kellékfeleség) csapnivaló. Különösen fel tudom magam idegesíteni a Vizesnyolcas eposzán.
9. Prométehus (- fenomenálisnak ígért de rettenetes és hosszú agyonrágott téma és unalmas lények)
10.- a végtelenig: Cápa 2-11, Anakonda mindenr része, Horrora akadva 2-5., Tomb Raider 1-2, Csodás álmok jönnek, A kétszázéves ember ( na ez a vég), Patch Adams, Star trek, Az utolsó akcióhős, Van Dame ugyanolyan blöd filmjei, Madonnám bármelyik filmje (kivétel Evita), azóta sem tértem magamhoz, Lángoló jég, Függőjátszma, Állj vagy lő a mamám, Terminátor
101. Feláldozhatók ( nem értem meg, volt már múmiás filmünk), Múmia, Branden Fraser bármelyik próbálkozása, Water world, Wyatt Earp- minden idők legpocsékabb westernje...
1112. Kongó, Rómeó és Júlia- vicc Dicaprio tőled meg végképp, Sátánka, Ördögüző, Rémecskék és hasonló elmés horror társai, Ha eljön Joe Black, Benjamin Button különös élete, Számkivetett
34556. Bridget Jones 2, Rene Zellweger saját maga, Spice world, Tolvajtempó, Vérfagyasztó, Az átok, Ideglelés, Flinstones, Pearl Harbor, Pandorum, Macskanő, A falu, Lány a vízben, Mezsgye, Norbit, Ovizsaru, Két tűz között
899998. A több epizódos filmek mindegyike a Szeress, ha tudsz némi enyhítést kap, első ilyen lévén: Valentin nap, Szilveszter éjjel, Igazából szerelem....., Óz
Szerencsénkre sok jó film is van a tarsolyunkban világszerte. Coming soon...

2013. május 9., csütörtök
Babylon
Ter 11.1Az egész földnek ugyanaz
volt a nyelve és ugyanazok voltak a szavai.
Ter 11.2Amikor keletről elindultak, Sineár földjén találtak egy nagy síkságot és ott letelepedtek.
Ter 11.3Így szóltak egymáshoz: "Gyertek, csináljunk téglát és égessük ki." A tégla épületkő gyanánt szolgált, a szurok pedig kötőanyagul.
Ter 11.4Azután így szóltak: "Rajta, építsünk várost és tornyot, amelynek teteje az égig ér. Szerezzünk nevet magunknak, és ne szóródjunk szét a földön!"
Ter 11.5Akkor az Úr leszállt, hogy megnézze a várost és a tornyot, amelyet az emberek építettek.
Ter 11.6Így szólt: "Nézzétek, egy népet alkotnak és egy nyelvet beszélnek. Ez csak a kezdete tevékenységüknek. Ezután semmi sem lesz nekik lehetetlen, aminek a megvalósítását elgondolják.
Ter 11.7Ezért szálljunk le és zavarjuk össze nyelvüket, hogy senki ne értse a másik nyelvét!"
Ter 11.8Az Úr tehát szétszórta őket onnét az egész földön, s abba kellett hagyniuk a város építését.
Ter 11.9Ezért nevezik azt Bábelnek, mivel az Úr ott zavarta össze az egész föld nyelvét és onnét szórta szét őket az Úr az egész földön.
Űr támadt a világban és hiány keletkezett. Számos nyelv alakult ki, de mégsem értette senki egymást a mélyen. Az emberek átlátták a dolgok működését, közös szavak születtek a tudományokban, és művészetekben. Elmaradt azonban a lélek közös nyelvezete. A fájdalom a felszínen megértette magát, a mélyét tudományos nyelvek boncolták, de nem talált értésre. A vágy silány és keskeny talajon ragadt, de a gyökerét nem értette senki. Minden címkét és nevet viselt, de értelmetlenségbe fulladt. Tudós emberek 5 vagy 6 nyelvet beszéltek egyszerre, tudták és kívülről fújták a tárgyak különböző megnevezéseit, köszöntek vagy 8 élő és több holt nyelven is, grammatikai szabályokat írtak és halmoztak, de nem voltak képesek mélyre hatolni, oda, ami minden nyelvben a lélek nyelvét értette volna meg. Azóta bábeli a zűrzavar, toronnyá épül, egyre magasabb és magasabb, de az eget fel nem érheti.

2013. február 5., kedd
Taking pain
Úgy éreztem mindig, hogy akkor szeretnék meghalni, amikor még fiatal vagyok,
Úgy 40 éves korom környékén, mert akkor még érdemes lehet élni,
Van miért és kiért.
Utána nincsen semmi számomra, ami éltetne, ami nem váltana át nyomasztóvá,
Eltiporna minden érzés, és maga alá gyűrne az őrület.
Isten azonban nem tudni hogyan határoz majd,
Mert az akarata szent mindenek felett.
Nem látom a célom, amiért harcolni szeretnék,
Kiüresedésem nyilván hosszas folyamat,
Amit meg lehetett volna állítani talán, de én tehetetlen
vagyok és nem értem minek minden.
Utazni akarok, szárnyalni, szerelemmel és boldogsággal élni,
Életigenlésem kiüljön az arcomra, és mindenki bátran
szívhat az én végtelen energiámból,
Ami valódi, akár a túlvilág bizonytalan szele.
Emberi vágyak, de mégsem elég,
Mert nekem semmi sem elég.
Mikor majd a történetem véget ér, elfogadom ami
Számomra rendelve van. Addig csak kétkedek.
Mélyre teszem a fájdalmaim, és hol gyorsan-
hol lassabban lépkedek.

2013. január 3., csütörtök
Changing wings
2013
Nincsenek bennem fogadkozások, hogy majd másképpen lesznek a dolgok, mint eddig. Talán csak többet kellene mozognom, hogy ne legyenek rajtam nem kívánt húsdarabok. Fájdalmas, hogy mennyi mindent veszít az ember évről-évre. Végleg elhaladt az életem emberek mellett mint egy suhanó vonat, és nem tudtam még csak elköszönni sem a legtöbbször. Avagy nem úgy ahogyan szerettem volna. Nem tervezgetek, csak próbálok majd mindent akkor és ott jól csinálni. Lezárult megint egy év és kezdődik egy újabb röpke, ami bohémabb lesz mint valaha...

Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)