hogy sosem ismerlek, hogy nem tudom a létezésed-
Lélegzeted belém kapaszkodva, zokogva szétroncsolt.
Haldoklom de már ép többé nem leszek, rozsdás a bőröm
és várom, hogy elmúljon a kín, mely felkoncolt.
Én voltam hát a minden és a semmi,
Zártan és nyitva, behunyt szemmel feledni.
Lefejtelek magamról, mert felemésztesz, nem értesz
süket-vak éned többé nem kérdez,
Elhalkult a vihar és csendes vágy mérgez.
