Demonstrate

A hidak sorsa


Messze vagyok tőled, mert távoli vagy olykor.
Engem ez a növekvő távolság csak rombol.
Gyere most hozzám, simogató szemed,
Annyi sok üres dolgot mondanék neked.

Felégettél magad mögött, nem akarsz maradni.
Változni nem fogunk, inkább elhullani.
Én szellem testem átlátszó szeretetét rád borítom,
S ha te megrendülsz, csak akkor haldoklom.

Ments meg önbántó kezemtől, félek.
Magamat siratva-kergetve érjen a végzet.
Ez a hidak sorsa, örök gátak,
Elítélsz, mert lábaim a földön járnak?








"Credo quia absurdum est" /minden tiszteletem Tertullianusnak/


Hogy jól leszek egyszer hiszem.
S mikor zavartan játszik velem a véletlen,
Én csak megyek sebekkel a szívemben,
Tudnom kell, hogy jobb lesz, hiszem.


Megtámad mindennap a sors,
Gyors meglepetések égetik bőrömet.
Nem tudok magamon segíteni most,
A keserűség bénítja kezemet.
Várom, hogy újra boldog legyek,
Ha voltam is valamikor.
Nézem, hogy mit keresek benned,
Mi az, ami örökké a távolba sodor.


Hogy megtalállak egyszer, hiszem.
Veled örülni tudnék váratlan dolgoknak.
Tudnám, hogy megtartasz magadnak,
S életet lehelve belém, szeretnélek, hiszem.


Lehetetlen a boldogság,
Lélek és lélek közt nő a távolság.
Élettelen magunk erőltetve keres,
Miközben örökké minket szeretőnk, a halál les.

Mert Istenem te vagy egyedül, hiszem.
Hiszem, mert lehetetlen.










Otthontalan Isten


Sokan sokfélét mondanak
Rólad, mindenható Urunk.
Mégis e földön törvényeid be nem tartatnak,
Csak értelem nélkül imádkozunk.
Képmutató legyek én is,
Vagy mutassam bátran mit érzek?
De hitem oly kis
Alapra épült, hogy mindennap megremeg.
Kételkedjek vagy legyen feltétlen
Hitem, amit majd divatból hangoztatok.
Legyen rólad mindig válaszom készen,
Ha majd otthonod-templomod elhagyom?
Várjam, hogy szólsz,
Vagy mondjam én is őrültségeim?
Tudom, nem engem okolsz,
Ha vannak bűneim.
Nem a mennyben élsz,
Mindenhol ott vagy.
Mégis tőlem semmit sem kérsz,
Ha hitem gyakran elhagy.
Fáradt vagyok és lusta keresgélni,
Megvagyok így is hitetlen néha,
De majd ha időm lejárt nem győzőm félni,
Nem várhat rám a semmi tátongó kapuja...