Halott lelkek egy asztalnál ciklus

"Lelkünk egymástól bármi messze válva visszatalál...." (In memoriam Goethe)


Hát velünk is megesett,
Mint ahogy minden halandóval.
A lélek ellökte a testet,
S nem akarta egybeforrni maradandóval.
Halottak egymás iránti vágyaink,
Nincsenek kéjes álmaink.
Testünket nap mint nap másnak adjuk,
A lelket ismét szenvedni hagyjuk.

És igen. A szív mást szeret,
A test ostoba, állati eszköz.
Az életben egyszer választunk lelket,
Mely árkon- bokron át mindig kötöz.
Mikor az izmok elfáradnak,
lelkeink akkor az éjbe szaladnak.
Öledbe hajtva fejem, most vagy csak velem,
S kérdezi- faggatja egymást két csillanó szem.





Petrarka ódája a babérfához


Tested, törzsed hajlékony, sudár,
Rád tekintek ilyenkor mint vándor,
Kiben vallani készül a mámor,
S kit haza senki sem vár.

Most gondoltam lassan magamban,
Leülök ide kedves alakod mellé.
Szívemet tudd, ezer kín tépné,
Ha nem tudnám; feloldódsz magányomban.

L'aurom, szép szerelmem,
Válassz magadnak csillagot.
Minden titkom tied, a költészetem.

Bennem eddig a reménytelen ragyogott,
Nem találtam ezidáig helyem.
Így még szívem sosem álmodott.





Dido csókja Gilgamesnek


Szép Gilgamesem, hagyd most Enkidut,
Beléd szerettem, s nincs kiút.
Feléd fúj az élet kemény vihara,
Legyen ez az istenek akarata.
Szerelmetes Gilgamesem, századok választanak
EL tőlem, mégis lelkem fényei felmagasztalnak.
Adj most az élet füvéből sebemre,
Tedd el vallomásom hős szívedbe.
Nekem nem kell már senki sem.
Új világok születnek bennem.
Légy te Hektor és én Andromakhé,
Hatalmába vont a szép Aphrodité.
Ne legyen holnapom nélküled,
Nincs azon vizözön, mit nem viselnék érted.
Isteni Gilgamesem bármire képes leszek,
Elfogadok érted bármilyen mérget,
Szolgád, fegyverhordód kívánok lenni,
Hogy érintésed így is tudjam érezni.
Tüzem csillapítni Hádész sem tudja,
Vonj most kedves karjaidba.
Meséld el nekem a világ teremtését,
Én csókban adom át szívem minden rezdülését.