"Hozzám már hűtlenek lettek a szavak..." (in memoriam B.M., szeretettel
ajánlva kis tanítványomnak)

Bár tudnám értelmét mindennek,
Mit nap mint nap számon kiejtek.
Lennék, mint ő különös hírmondó
S lenne emlékművem ezred oly maradandó.
Én Istenem adj mondandómnak ratiot,
hogy gyenge hangom megértsen minden generációt.
Végül úgy érezzem hasznos voltam,
hogy léha életemmel senkinek nem ártottam.
Óh ha akarva akarnám a jót,
Ha kivethetnék szívemből minden hiábavalót,
Csak szerethetnék igazul egy pillanatra,
s nem lenne okom sírásra-panaszra.
Sebeimet ideje lenne betakarni
Csak tisztán, nyugodtan maradni.
Néha, ha téged látlak nincs az a szó,
mely hozzád bárhogyis fogható.
Pedig nem is látlak eleget!
Olykor bennem egy világ megremeg...
Édes fájdalom könyörülj rajtam!
Mostmár épp eleget kaptam.
Hangtalan énekes vagyok,
Így magam után csak üres kottát hagyok.
Vágyva vágyom valami másra,
Egyetlen igaz mondásra.
Hatalmat nem kérek, csak szavakat,
Hogy mondataim a mindenségbe csimpaszkodhassnak.