Mit érezhet egy magunkfajta?

Szorítsd össze ajkadat ha nehéz,
Mutasd meg büszkeséged!
Könnyeidet tartsd vissza,
bár tudom nem lehet könnyű neked.
Álmomban egy árnyék kisért,
de lelkem olykor a csöndtől is félt.

Bátorítsd magadat, ne engedj
Közelebb jutni senkit lelkedhez.
Ha a vihar csitulna is,
Nem érhetnek a szívedhez.
Napjaimban démonként üldözöl,
Ha akarom, ha nem, belém költözöl.

Mostmár szabad vagy, használd ki
mert tudnod kell
A mélységeket minden órában.
Látom egyezséget kötsz az élettel.
Hajnalban mindig más vagyok,
S csak egy test, mit gyakorta elhagyok.

Közeleg valami, győzd kivárni
mit rejt az éj.
Viharokat kavar benned
Minden újdonság. Sugalmazás:ÉLJ!
Halálmohoz közel
Kérdezek az esőben, de senki sem felel...





Suttogás

Látod, én maradtam a gonosz
céltalan, vad utakon járó magány.
Minden tekintet magában hordoz
S elrejt, maradok, fázva-árván.
Veszélyes-felhőtlen álmom rád nehezedve
Terheli minden gondolatom.
Nap mint nap, éjjel sokszor szerepet cserélve,
Várom fájdalmas halálod.
Neked én vagyok a minden és a semmi,
Elárulod mozdulataid könnyedén.
Mit kérhetsz, ha már nem lehet szeretni,
Nevetséges minden heves egyezmény.

Magamban betakarva elrejtelek.
Csak akkor szólok majd, ha hangom megremeg.
Csodát, újat várva kémlelem az eget,
Sejtem, hogy boldognak lennem nem lehet.
Búcsút intek megannyi titkolt féktelenségnek.
S ezentúl csak hajnalban látlak,
Ahogy csendben visszaadod magad az éjszakának.