Mindenszentek napján

Metamorphoses


Itt vagy hát hazaértél, meleg otthonod,
Pihenhetsz, mert most ez lett a feladatod.
Vesd le gyűrött kigyó bőrödet,
Álarcod ellen tiltakozik minden izületed.
Meggyötört a világ szele,
Kényszerít e maszk viselésére.
De fészkedben újra ember lehetsz,
Mit szíved diktál itt azt tehetsz.
Itt nem ismer meg senki, magad vagy.
De ha a nap majd újra kél,
Bontsd ki véres szárnyaidat.
Öltözz melegen mert kemény a tél.
Vágyaidat gondosan csomagolva rejtsd el,
Elő a hazug érzelmekkel.
Átváltozásod ne legyen mindennapi,
Győzd a tengereket uralni.
Istened csak ki ismer mindenhol,
Még ott is ahol a legtöbb vihar tombol.
S ha valakit kívül-belül szeretsz,
Igazi te csak akkor lehetsz!



Szándék

Szándék az van bennem a változás felé,
Pedig nehéz lenne itt hagyni mindent.
Énemet a pillanat szeli ketté,
Bár megpróbálhatnám a lehetetlent.
Segíts fel, fáradok,
Adj ennem, ha szomjazok.
Rúgj belém, ha lázadok,
Ölelj meg, ha támadok.
Nevesd ki minden könnyemet,
Szomorítsd el a boldog perceket.
Ijessz meg, ha félek,
Ne vallj szint, ha kérlek.
Bár a szándék az megvan bennem,
Most mégis csak azt mondhatom;
Jobb így nekem élni büntelen,
Mégha másra is lenne vágyódásom.

Tarts vissza, ha elmegyek,
Ringass még, ha felkelek.
Áltatásból sosem elég,
A nemes szándék.






Rekviem



A fájdalom letűnt, újra van mondanivalója
A dolgoknak, amik körülvesznek.
Hálálkodnom kellene,
S pótolni szívem üresen maradt zúgát.
Sikerült azért múltat hagynia a méregnek,
Ami növeli fájdalmaim ostorai számát.
Fullasztó a hirtelen jött üresség,
De kimondani még nem lehet semmit.
Ez a könnyen jött szívesség,
Most vadállattá idomít.
Sebeim csak biztos jelre várnak,
Hosszú idő után bezáródhatnának.
Ez a rekviem értem szól,
Mert várnom kell, de ez a kés biztos,
Ez most utat mutat,
Hirtelen minden olyan világos,
De szép is a szabad akarat...