New?

Új


Jönnek a fények, de helyet adnak a sötétségnek.
Most lesz jobb, vagy soha többé.
Nem, én sosem hiszek a szívemnek,
Nem teszek emlékeket szebbé.

A szemed, a hangod, nekem te olyan új vagy,
Ijesztően hatsz rám, átjársz.
De nem adhatsz magadnak,
Őrködj, ha egy halottal együtt hálsz.

Átütöd a mámoros perceket,
Ahogy most távolról magadhoz hívsz.
Neked tanulok ezentúl minden szerepet,
Megborzongok, mert belém titkokat írsz.

Új, maradj mindig új, olyan új,
Mint a halottnak a friss sírgödör.
Ne csillapodj, ne. Sose múlj.
Támadj, ha romlott lelkem megöl.

Ismerős már ez a kezdődő érzés,
Nem akarlak elengedni, ahogy mindent.
Mindenütt ott van a nagy kérdés,
Tudom-e most bírni a végtelent?

Új vagy, még nem éreztem ilyet...
Kérlek ne csapj be, mert belehalok.
Ha majd minden fájdalom elment,
Utána szeretek, ha tudok.








Magamhoz



Vigyázz, mert kártékony szellem lakozik benned.
Félpillantások löknek a mélybe.
Mámort kíván mindennap a lelked,
Érzések kötöznek mindörökre.

Kút mellett álló szomjúhozó vagyok,
Soha nem kapom meg, amit akarok.
A te félénk, csodáló tekinteted zavar,
Mert akkor nem tudok békülni magammal.

Keresed azt, ki gyógyír lenne sebedre,
Mert egyedül az élet terhe halálos.
Eszem-iszom emberként élsz,
S valód éjről-éjre magányos.

Vigyázok, hogy lépéseim óvatosabbak legyenek,
Így csak a pusztulás ringat gyöngéden.
Hangom csak akkor remeg meg,
Ha érintésed érzéketlen bőrömön érzem.

Ne keress olyan kincset mit el nem ástak,
Ne fuss olyan ölbe hol nem szívesen látnak.
Fáradtan is kapaszkodj céljaidba,
S legyen mi eljuttat a magasba.

Halkan, most suttogok kiáltva fürtjeid közé,
Ilyenkor nem látok, nem hallok.
Karjaid melege teszi széppé közös pillanatunk,
Én észrevétlen beléd változom...