ID

ID


Hallod, ahogy sodorja a szél a leveleket?
Az írtozó, értetlen kiáltásokat?
Bírod még a keserű reggeleket?
A halott, vággyal teli pillantásokat?


Eltűntek lelkemből a fény pontjai,
Nem lelem helyem nélküled.
Az éjjeli eső gyönge harmatjai,
Ködös emlékeket állítanak neked.


Mámoros napokat élek.
Segít vagy nem, csinálom.
Úgy teszek, mintha keresnélek,
A kábító szereket imádom.


Éreznem kéne a suttogást magamban,
Mi és ki kell nekem ennyire?
De csak bódító éjszakák vannak hatalmamban,
Büszke lehetnél rideg szemeidre.


Nehéz most a testem, elfáradt.
Olyan, mint aki a háborúból vesztesként tért meg.
Követnem kéne a szívemben megfogant vágyat,
Vagy pusztítsam magam el végleg?









Káin




Megöltelek.
Testvérem voltál, barátom, szerelmem,
Szeretőm, mindenem, teremtőm.
Még mindig szeretlek,
Ez lesz a vesztem, és éltetőm.
Jöveteleddel új világot kaptam,
Ahol féltékenység és keserűség tért nyitott,
Mikor olykor magamra maradtam,
Lelkem szeretett, bensőm átkozott.
Megöltél.
Nincs ezen a földön helyem többé,
Álmaimat senki soha nem fogja ismerni,
Így őrizlek majd örökké,
Görcsösen lényed másokban keresni.




Blind Myself és Kain, zseniális.