Álmatlan vagyok, minden hajnalban vámpírként lesem nem létező áldozataim, és közben vergődő mivoltom válik ismételhetővé. Ugyanolyanok a nappalok, és szakasztott ugyanaz minden száraz torokkal lévő ébredés a napfelkelte előtt. Az álmok meg csak jönnek, morajlanak, képtelenek, nyomasztóak, elfednek, sokszor kételyeket hagynak az elmében, és fojtanak a jeges mancsaikkal. Régi helyek ismétlődnek az elmében, mint egy örök térkép, mely beitta magát a köztudatba, és feltétel nélkül mindennapos használatra tervezték. Napok telnek értelmetlenül, lusta ködök tenyerén, céltalanul, mámorosan, szerek ölelésében. Minden átalakul, minden feltétel nélkül odaadja magát, ami kábít, ami káros, ami szenvedély. Üres lélek tombol, kongó szív veti le ruháját, és nincs kis teste rejtekében senki, aki megbújva szenderegne. Értelmetlen a lét így, de valójában saját hibák okozta vihar, mely mágnesként vonzza a veszettet befelé. Nyers és emészthetetlen a valóság. Félelmetes a tusa, rettegés, hogy nincs a belsőben ragaszkodás, szerelem. Elmúltak, kiégtek, megölték őket. Maradt a helyükön, üveges lét porrá vált csatangolása.
Aludjunk most, félárbocos éberen. Álmodjunk a valótlanról, mely odadobja magát szerelmi együttlétekre. Lemondásokkal jár az élet, és elhagyással, kegyetlen fordulatokkal. Most csend van. Fürödjünk benne örömittasan. Lehetetlent kérek?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése