War!

Susogások közepette ismerem fel minden
Valaha elejtett mondatom valódi értelmét.
Szürkén világítanak a nappalok,
Az éjjelek pedig élhetetlenek lettek.
Nem ismerek már kedves szavakat, kiábrándultam.
A lét egyáltalán semmi gyönyört nem ajándékoz.
Inkább csak megkínoz,
Minden éjjel másképpen,
Torzulva a sebezhetőség rettegésében.

Szeretlek, ha majd mondani fogom,
Ha léted tapintható lesz, mint valaha.
Most csend van körülöttem, némaságot
Táplálnak az engem keresztezett ösvények,
Hajnali szereplések jönnek, melyek negédes
Illatokat támasztanak, melyek nem valódiak.
Nincs bennem az a féltő ragaszkodás, mely
Minden emberben egyénenként le van bontva.
Kókadok a súlyok alatt, és e fájó
Mélyről jövő magány győz felettem,
Lassan, mert valaha szerettem...