Birthdays again

Nagyon boldog születésnapot Topykám nem beszélve Marcikám!
Isten éltessen Benneteket, legyetek mindig ilyen kedvesek nekem, és sokaknak!


Ily módon megragadom az alkalmat és szépséges napot kívánok minden olvasómnak és látogatómnak, és olyanoknak, akik nem olvasnak, mert jobban teszik...:D


Nemsokára érkezni látszik Jana nővérem, és kezdődik a nyár, mert számomra majd ő fogja hozni a pihenést, addig pedig dolgozunk szépen, ahogyan kell.


Új film élményem nincsen, esetleg egy X men A Farkas epizódja, mely azért valljuk be, nem ezen blogra tartozik, de tervezem a következő film tekintést, amit majd megoszthatok. Könyv viszont van, méghozzá David Lynch kiadott könyve, mely talán egy féléve található meg kicsiny hazánkban, és hát természetesen nincsen a top listák élén, mivel az emberek inkább elolvassák a C tervet, mint valami emelkedettebbet...
Node erről majd később, meditáljunk.

Wicked game to play

Rám eső pillantásod, engem hajnalban
Szinte kivétel nélkül gyönyörűvé tesz.
Hajlok a szép szóra, fogékonnyá válok
Minden sóhajodra, csak ne hagyj el engem,
Ne kelljen örökké tovább mennem,
Mert gyáva vagyok, magam után csak káoszt hagyok,
És lassan közeleg az alkony sűrű ködde,
Mely árnyékot boríthat a közös gyönyörre,
Világok omlanak össze,
Így leszel ölemben a létre rendelve.

The Night

Utólag is köszönteném az én drága Ritám és Jucim nevük napja alkalmából, illetőleg Macát és Moncsit, akik születésnaposak is.:D World peace.


Megint későn hajtom le a fejem, ez a probléma a születésnapi zsúrokkal. Megint megállapítottam, hogy nem nekem való már az éccakázás, amúgy munkán kívül.
Szépségesen szépeket a hétvégére kedves barátaim, én meg majd itatom a jó népet...



Egy kis muzsika, hogy kellemesen teljen a weeeeekend, amolyan fülbemászósan, szépen, meghitten...


Bár nem kedvenceim, azért ez a szám kedves.

Where is the pink clouds?

Telnek a napok rendesen, mióta újra visszatértem a szakmába.:D
Nem telik el úgy napom, hogy ne gondolnék arra, bár azt csinálhatnám, amit igazán szeretnék, amire úgy érzem hívatva vagyok avagy lehetnék...
Csak a keserűségből fakadó muszáj, ami mozgatja a mindennapok egyhangúságát, semmi új, semmi szép, semmi tüneményes.



Szerelem-e?



Vajmi keveset tudok erről az érzésről,
Mivel valójában nem létezik.
Csak a vágy teszi feledhetetlenné,
Kimagaslóvá, csupaszon gyönyörűvé.
Magamnak mindent kívánok,
Bárkivel keresek, semmit sem találok.
Csak a végtelen egyértelműséget,
S hogy ez szerelem-e,
Nem hiszem e képtelenséget.

Forsaken

Suicide




Kora hajnal volt, mikor rátaláltak. Kivülről nem látszott rajta semmi más csak a nyugalom, mely korábban sosem ült ennyire nyíltan ki az arcára. A vonások megélénkülve és megmerevedve ragyogtak be egy egészen kis területet, ahol a test feküdt. Neki ezentúl mások lesznek a nappalok, melyeket nem követnek annyira szigorúan és rendeltetés szerűen az éjjelek. Nem emberi léptékkel mérünk már.


"A végén már azt éreztem, hogy semmi de semmi értelme az egész életemnek. Mindent megpróbáltam, megtettem, hogy csak aprócska pillanatok erejéig jól érezzem magam, de nem ment. Elhagyatva éreztem magam, magányosan és reménytelenül. Teljesen olyan érzések töltötték ki a bensőmet, mint mikor valaki reménytelenül szerelmes, és nem éri el azt, akit szeretne semmiképpen. Csak a kudarcok fonják be a történéseket, és nem érzékelem, hogy elég mert nem tudom annyiban hagyni."


Meleg volt a reggel, és a test elhagyatva feküdt, fényben kezdett el úszni. Csak várták, hogy elvigyék, hogy ne lássa senki, hogy a fiatalok is elhalhatnak idővel, mégha nem is természetes halállal. Ronda dolog az önygyilkosság, félelmetes, hogy mire késztethet egy embert a keserűség. Orvosok szerint hajlam kérdése is.
Ez a test is sok mindent elárult. Sugározta a magányt, a rettegést, hogy az emberi mivolt megreked valahol, és rendeltetve van a végre, és az életben való szenvedésre. Aztán attól függ, ki hogyan viseli el a ránehezedő súlyokat. Minden képlékeny. Rejtélyes, és meghökkentő. A halált megállapított tényként kábítószer okozta, mely túlzott mértékben volt jelen a szervezetben, mely egy ideje megszűnt működni.



"Nem tudtam mit kezdeni a gondolattal, hogy élek. Amikor gyerek voltam, azt hittem sokkal többre rendeltet az ember ennél. Csalódtam. Nemcsak ebben. Szinte kerestem a veszélyt, melyet a különböző devianciák okozhatnak. Teljesen nem akarattal történt így, egyszerűen csak hirtelen szédülést éreztem, és összeestem. Zuhantam. Visszafele pedig nem volt erőm jönni, és nem is erőltettem. Születésemkor császárral jöttem a világra...már akkor sem akartam a létet túl könnyedén venni."

You learn

Hát nagyon szépséges a hajnal ilyenkor munka végeztével. Érdemes megnézni így az ébredő várost minden kicsi tűzével, és tüneményességeivel.
Ez az egyetlen jó jelenleg, ami éltet ilyen tájban. Más az átmulatott éjszakák után hazatévedni a reggel készülődését várva, és teljesen fenséges így és ekképpen.
Már csak utat kellene találni magam felé, hogy megnyíljak, ahogyan tavasszal szokás.
Sok élményt gyűjtve, most összeszedni készülök magam, de egyelőre semmi erre mutató jel, csak sivár érzelmiség, és semmitmondás jellemez. Minek?




Nem értem olykor a dolgok folyását.
Nem értem az emberi szavakat, melyek
Üresen és ostobán hangzanak.
Állítások minden alap nélkül,
Fájdalmak, minden elrohad és megszépül.
Bennem maradnak a hegyes tüskék,
Amik átszúrják a bőrömet,
Emlékek kutatnak,
Vágyak veszik el minden erőmet.
Még akarok élni, boldogan
Mostanság csak szárnyalni,
Megtépni hideg lelkem,
Soha semmit sem fájlalni.
Elvesztem, mert kihűltem,
Miként történhetett, nem értem.

The beautiful goodbye

Szépséges űrből emellek ki, mert így kell
Lennie, hogy hagyjalak magadnak, másoknak.
Szerettem volna érzékeny csókot lehelni,
Hagyni, hogy magadtól lépj ki, könnyek nélkül,
Melyek belül folynak le az én bensőmben is,
Lehetetlen táncot ejtve vonásaimon.

Elbocsátalak, megteszem, gyönyörűséges
Hajnalokon, hideg vagyok és rettegve létezem,
Átlépek érzéseken, kimondhatatlan fájdalmakon.
Érted-értem, nem lehet ugyanaz,
Keresek és nem találok semmilyen vigaszt.

Mára elég lett minden felesleges,
Vihart keltő, kellemetlen árnyból,
Ami nekem végtelen, és fáj,
Téged pedig kiszakít a valóságból.

Lopott pillanatok keresztűzében,
Nagyon félek, a sötétedő felhők
Elborítanak, és elolvadok a szeretetlenségben.

Szerethetnél, pedig nem tudod ki vagyok.
Én sem tudom létezésed megélni.

Nem létező mivoltod fogadni, és nem engedni.