Szépséges űrből emellek ki, mert így kell
Lennie, hogy hagyjalak magadnak, másoknak.
Szerettem volna érzékeny csókot lehelni,
Hagyni, hogy magadtól lépj ki, könnyek nélkül,
Melyek belül folynak le az én bensőmben is,
Lehetetlen táncot ejtve vonásaimon.
Elbocsátalak, megteszem, gyönyörűséges
Hajnalokon, hideg vagyok és rettegve létezem,
Átlépek érzéseken, kimondhatatlan fájdalmakon.
Érted-értem, nem lehet ugyanaz,
Keresek és nem találok semmilyen vigaszt.
Mára elég lett minden felesleges,
Vihart keltő, kellemetlen árnyból,
Ami nekem végtelen, és fáj,
Téged pedig kiszakít a valóságból.
Lopott pillanatok keresztűzében,
Nagyon félek, a sötétedő felhők
Elborítanak, és elolvadok a szeretetlenségben.
Szerethetnél, pedig nem tudod ki vagyok.
Én sem tudom létezésed megélni.
Nem létező mivoltod fogadni, és nem engedni.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése