Pillanatok telnek el, mert behunyom a szemem,
S elképzelek friss mezőket, élettel teli
Szikrázó fényben fürdő helyeket.
Minden olyan álomszerű, mert csodásak
Ezek az energiával teli helyszínek.
Feledésbe merül.
Végtelen hosszú porfelhők árnyékolni
Látszanak, az emlékeket akarják tönkretenni.
Sosem fogom látni a hajnalt többé,
Melyet minden ízével, mámorával
Szerettem.
Mások ezek a napok, mint annak előtte,
Végtelen hosszúak az időnek
Mázsás lábai, rám nehezednek.
Nem akarom így a készülődést várni,
Mert beteljesületlenségbe burkolódzom.
Megsimogatom a kezed, minden ráncot külön
Megbecsülök, mert szeretlek,
Ha Te nem lennél, én sem születek,
Szülőanyám vagy, nagyszülő,
Aki nagyon beteg, és búcsúzni fog
Nemsoká, mert várják a fellegek.
Könnyeket cserélünk, ha emlékeket
Veszünk ajkunkra, és örülök,
Boldoggá tesz, hogy utadon még
Veled lehetek, már nem nevetek,
Csak nyugtatlak, hogy nemsoká
Hazajöhetsz, és megóvlak majd
Minden bajtól, ott leszek,
Ha tekinteted a végtelenbe vesz...
2009. június 16., kedd
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése