Megyek az utamra, melyet korántsem
Kikövezett, előre megtervezett vágyak
Raknak ki, nem érzelmek táplálta ösvények.
Maradéktalanul spontán és hirtelen bízom
Magam a véletlen ölébe, és nem tudom
Meddig maradhatok eme nyugtalan állapotban.
Nem szeretek. Elhagyok és elhagynak.
Nem nézem a szemeid mindent eláruló mély
Ürességét, melyben csak magamat láthatom.
Nehezek a lábaim, a szárnyaim letépődtek
Utam közben, mely mindenkinek juttat némi
Morzsát belőlem, aki kóvályog a végzet után.
Hangosan tombol a zene, üvölti a fájdalmat,
Hasogatja a lelkem, és gyorsulunk,
Többé nem állhatunk meg,
Csak ha elhullunk egy nap...végleg...a szemed
Egyre jobban magába temet.
Érzem, hogy félek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése