Broken embraces

Nos igen régen sikerült bármiféle ajánlható filmmel előállnom, ezért most pótolom, amit már korábban akartam így hajnalban.

Sikerült végre megnéznem Pedro Almadovar legutóbbi remekét, a Megtört öleléseket pár hete, megszereztem magamnak dvd-n, és hát mikor már azt gondolná az ember, hogy az egyik kedvence már nem tudja felülmúlni alkotásait, akkor lesújt kegyetlenül megint.
Almadovar megint forgatókönyvet írt, és rendezett egy csodát, mely távolabb áll megszokott alkotásaitól, és mélyebbre evez.
Nincsenek ezúttal transzvesztiták, meleg párosok, és kétes szerelmek.
Egy író van és alkot, aki tehetséges, és híres. Mateo Blanco polgári nevén, írói álnéven Harry Caine.
A férfi vak, és így éli mindennapjait menedzserével és egyben annak fiával, és ők hárman szinte családként láttatnak.
Almadovar, hogy ne érezzük annyira komfortosan magunkat, beszúrja azért a jól beváltat, egyszercsak feltűnik egy fiatal férfi, aki mit ád az ég meleg, és a történetét szeretné közösen megmunkálni a híres Mateoval, aki leginkább Harryként üzemel balesete óta.
Kusza szálak keletkeznek, szerelmi történet kibontása kerül előtérbe, a vakság előtti élet, melyben a fény a régi szerelem, Lena volt, maga a tűz és szenvedély.
A meleg fiatalember is bekapcsolódik a szálba, mint régi kissé kellemetlen ismerős, Lena hiperszonikus és korlátolt gazdag- éltes élettársa halálhíre elönti az emlékeket, és visszafordítva a vak Harry meséjéből, újraélünk szerelmet, titkot, hatalom mániát, erőszakot, és szerencsétlenséget. Lena a közösen átélt balesetben meghal, Harrynk pedig szerelme életének fénye kihunyásával, a balesetben elveszti látását, és ambicíóit is.
Könnyes remekművet láthatunk, könnyen átélhető epizódokkal, a szerelmet magasztosra emelve, és a világ megszokott szennyes menetét szem előtt tartva.
Harry ismét Mateo, Lena mégis él, de a szerelem letűnt. A rég alkotott közös darab pedig hamvaiból feltámad, és csókot lehel a lezáratlan és megtört életekre.

Kötelező megnézni azoknak, akik hisznek nekem, mint kis blogfirkásznak, és minden egyes Almadovar rajongónak, és főként azoknak, akik nem kedvelik különösebben Pedro Almadovart. Újdonságot kaptunk, mivel mindannyiunk életében ott lapul egy- egy megtört ölelés.


Másfajta moziélmény nemrég a Wolfman, Benicio del Toroval, ami tökéletesen feledhetővé sikerült, főleg, ha a nevetséges maszkokat nézzük.
Amit még esetleg megtekintésre ajánlok a Sherlock Holmes, Guy Ritchie rendezésében, aki szintén, ahogyan drága spanyolunk is, újat adott ki magából. Nem ez nem Blöff, de nem is Spíler. Az angol humor megmarad, Robert Downey Jr. bebizonyítja, hogy jó arcmimikával rendelkezik, Jude Law nem különben, mozgalmas és élménydús alkotás, teli energiával és izgalommal.
Mindenféleképpen nézhető, már ha az ostoba romantikus filmnek nevezett próbálkozásokat vesszük, amikkel teli van a moziműsor, és/vagy az ijedjünk meg együtt thriller-horror borzalom darabokat.


Legyen szép a hét, csupa végtelen öleléssel fűszerezve picinyek.