Nem érzem a tagjaim, zsibbad minden
Bennem, ahogyan szétnézek féktelen
Fények múlnak ki végtelen.
Utakon járok, melyek hervadó pillantásukat
Megosztják velem,
Titkos szeretőm az éjszaka,
Maga a félelem.
Nehezek a pillák, alvatlanságuk
Megalvadt vérként szárad arcomra,
Szűnni kezd egy érzéscsokor, halvány
Halomban integetek saját magamra.
Képzetek keringenek, ismerős vagy,
Csak sosem ismertelek.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése