Airplanes and nice skies

Érdekes dolgok történnek és történtek az elmúlt időszakban, mióta nem írtam semmit.
Annyira kívántam pedig az írást, lételememet, mint egy pohár üdítő vizet hosszas túrázás nap szárította menetelése után...
Az élet sosem áll meg, pörög, velünk vagy nélkülünk, avagy szeretteink nélkül.
Múlik az idő és még mindig nem fejlődtem az elengedés, búcsúzás terén.
Nehézkesen veszem a levegőt, ha erre kerül a sor.
Ellenben más téma 2 filmajánló a hétre, amit az elmúlt időszakban sikerült megnéznem:

Black swan ( Fekete hattyú)

Natalie Portman-ről nem volt túlságosan gáláns véleményem idáig...egészen idáig. Elbűvölő, igéző, briliáns. Ezekkel a szavakkal tudnám illetni azt a színésznőt, aki szorgalmas balerinaként kiharcolja magának a jó és a rossz szerepét, holott elfojtott énje mindkettő birtokában van. Anyukája árnyékában élve, aki sosem volt főszerepben fénykorában, igézően alakítja a fehér hattyút, balerinánk visszafogott, szerény, engedelmes, szűzies és törékeny. Ám a sötétség, a ravasz szikra bontakozik benne külső jellel igazolva magát, ami egy csúnya sebben mutatkozik meg a hátán, mely ahogy telik a játékidő egyre csúnyább kaparás-marás alakzattá változik. Nem beszélve arról, hogy ott vannak az elfojtott vágyak mestere alakjában, illetve balerina társa személyében, akik csak a gonosz felszínre kerülését várják epekedve, egyfajta segítőként.
A film lerombolja a nézőt, és aztán kis idő elteltével újraépíti, és a látszólagos látványelemekkel domborítva, igazi értelmet ad saját magának, mely mindenki életében ott van. A jó és a rossz oldal harca a személyiségen belül, az elfojtott félelmek, vágyak és álmok csatáznak egy gyönyörűséges testben, aki látszatra valóban szentséges életet él.
A folyamat lekövethető a korábbi alkotásokban is, mint Rekviem egy álomért és Pankrátor.


The king's speech (A király beszéde)

Megérdemelté tette szememben Colin Firth oscar díját. Voltak a színész irányában is kétségeim, nem a szívem csücske, de valóban érdemes az elismerésre, ahogyan a drága Natalie is.
Bár szívfájdalom Geofrey Rush szintúgy kaphatott volna díjat, de tőle mégiscsak ezt várjuk, a legjobbat, ahogyan az lenni szokott.
A pszichés vonulat áttekintése itt is félelmetesen jó, mitől is dadogna egy ember, hanem attól, hogy valami komoly sérelme adódott gyermekkorában, melyet egy mondva csinált doktor gyógyít ki, sajátos módon.
Megkapó szerepben és annál nagyobb alakításban a mellékszereplő szintén, az általam nagyon szeretett Helena Bonham Carter. Fenséges stílusú feleségként tűnik fel, aki csipkelődő humorral kommentálja az eseményeket.
Királyunk egyik lépcsőről jut a másikra, és igen a zene és Hamlet kiváló hatással van betegségére, bár olykor szembefordul a módszerekkel, maga mögött hagyva lassan az udvari etikettet, cserébe egy barátságot kap, ami lelket és szívet egyaránt erősít és nemesít.
Példás történetet kapunk és közben gyógyulunk is Colin Firth-el együtt, és átértékelünk dolgokat.
Bravó a legjobb filmnek, és a szereplőknek.