The dissatisfied praying

Uram leteszem eléd a gondok fellegét, kazalát, amit képtelen vagyok megérteni, elfogadni, és hordozni. Hitem oly kicsike, mégis önző és ostoba ember vagyok én is, és ha nehéz a lelkem és nem bírok cipekedni, Akkor hozzád fordulok, hogy ments meg önmagamtól, és ettől a nevetséges önsajnálattól. Végig kell vinni az életet, ami meglehet nem könnyű, de nem szabad elfeküdni és várni, hogy megmentsenek. Várni csak téged lehet, hogy szereteteddel és gondoskodásoddal beragyogod az értelmetlennek tűnő, Nehézkes világot, amelyben élünk, és ami oly sokszor okoz bánatot, és lemondást. Nekem ennyi elég, érezzük sokszor, mert képtelenek vagyunk arra, hogy egy kicsivel több nehézséget eltűrjünk, mint ami már kényelmetlen. Hiszen a barátok és mindenki a világban akkor szeret minket, ha boldog majmok vagyunk. Teljesen mindegy, hogy ez most igaz vagy sem. Pedig nem is olyan nehéz ez, csak hát el kell viselni, hogy már nem vagyunk akaratos gyerekek, Akik mindig kiharcolják maguknak, amit akarnak. Váratlan az élet, és mi nem vagyunk berendezkedve sem az örömökre, sem a fájdalmakra. Uram annyira szeretlek, imádlak, a hitem mégis kicsi, apró, és féktelen vagyok, és habzsolni akarom, Csak mindig azt, ami kellemes, ami jó nekem, pedig ez lehetetlen. Nem szabadna ennyire átadnom magam a siránkozásnak, főleg, hogy ölbe van téve a kezem, és fel sem emelem. Nevetséges vagy, és hitvány, szánalmas, energiapazarló kis féreg. Uram kérlek add meg, hogy örülni tudjak annak, ami másnak nem természetes. Kiváltságosan születtem, mert mindenem a helyén, és egészségemet csak önkézzel pusztítom, ha hagynám magam, Egészen új lennék, és nem mindennapi. Vajon mások is szenvednek ennyi semmiség miatt? Kérek erőt, hogy tisztán láthassam mindazt a sok kegyelmet, ami nekem természetes, Mások pedig imádkoznak érte, bízva abban, hogy egy nap megkapják. Add, hogy képes legyek hálát adni a létezésemért, és ne meneküljek ésszerűtlen döntésekbe, Melyek hátráltatják a fejlődésem. Áradjon bennem a lemondás, a szeretet mindennek felett, az alázatosság, az adni tudás képessége. Vigyázni kell a mai világban, mert kegyetlen ez a fészek, otthonosságot ad hamis fényekre hivatkozva, Lételemmé válik az önsajnálat, beépül a bőr alá, és terjed, mígnem már az sem jó, ami egyértelműen az. Megbetegít, hogy ilyen egy csökönyös fajta vagyok, de felhasítom erővel a saját szemhéjam, Ha kell fájdalmat nem kímélve üvöltöm, hogy minden jó így, Éjszakákon és nappalokon át vágtatva, emlékezve, jövőbe látva, ne győzzön le az örök elégedetlenség.