Éjszakákat eszik, nappalokat okád, terjed a kór,
Bőröm alatt haldoklik az emlék, belőled táplálkozik
az érzelem, amit nem tudom miért birtoklok,
Hasogat a fájdalom, terjed a féktelen düh irántad-
-irántam, mert mi sosem voltunk. Ahogyan nem leszünk,
Megszűnünk és képtelenek leszünk szeretni,
Egymást elfeledni, kérnélek, hogy láss, hogy mesélhessek neked,
De nem is ismersz, én pedig eszményi-elképzelt-torz alakod
szeretem, igen szeretem, nem engedsz el, pedig nem vagy,
Nem leszel nekem, többé.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése