az összes kedves momentumot, amitől én én voltam
az most lyukas a szívemben, és nem ismerek már
sem mát sem holnapot.
Elhaladok halvány képek mellett, melyek hervasztóan
bomlanak elém, és nyomasztanak csak,
Elszörnyedek a tükörképem láttán mert
nem ismerek fel egyetlen ismerős hajlatot.
Hajsza csak ez önmagunkkal, mely hideg hangját
fagyottá cseréli minden napszakban,
Tudom, hogy nem bízhatok benned és
nem lelhetek otthonná rideg karodban.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése