Tudhatnád, hogy nem kereslek többé, álmatlan karikás szememben
ott a vágyam feléd, te pedig mégsem látsz engem, és soha nem is fogsz,
Harcolj hát magaddal, valakivel az oldaladon, magamat adtam, és soha
többé nem hagyom, hogy kihasználjanak, hogy odavessem a szégyennek
magamat. Megcsókolsz és elveszed belőlem a lelket, cselekvésképtelenné
teszed az egész szívemet. Hazudj hát tovább magadnak, undorodom már
mindentől, ami te lehettél volna nekem, és annyira ismeretlen is idegenként
Akartalak. Neked ez nem jelent semmit, te nem hallasz, nem látsz, fogalmad
sincs nagy bölcsességedben mit is kívánsz.
Megkaptalak, tartozz hát a többi szemét közé, foglalj helyet az 5 napos múltban
sose gyere vissza, parttalan a jelenünk, és magamból kivetve e sorokban
maradsz a kimondhatatlan boldogtalan.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése