Könnyek mentén haladunk előre, és viseljük
súlyos terheink, álmokon rontunk keresztül, és
nem vállaljuk ocsmány tetteink.
Nehezen veszem a levegőt, és arcom redőiben
ott van a múlt egész képzete,
Válaszom mindig egyszerűbb, ha látlak
mélyen érzem, hogy már soha nem érzek keserűt.
Neked amit adok, az sosem lesz elég, nekem ami
te vagy, csak a vágy kivetülése feléd.
Nem kapok semmit sem, ami marasztalna,
ami nekem jelenthet valamit megsemmisült,
Vállaimon van minden terhe és panasza,
Lényemnek, mely egész megkönnyebbült.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése