Ötödik napja alig eszem, és mégis táplált a lelkem,
Imáim halk hálót szőnek gyenge szemeimre, bágyadt szívemre,
Suttog az éjjel, és tele van kínnal és titkokkal,
Fenséggel, és örök álmokkal.
Mézes bundáját elvette tőlem a szerelem, nem simul
hozzám, nem beszél énvelem, beleköpi a savas valóságot
Hiú-vak szemembe, beleordít minden sebembe.
Már nehezen látom, hogy jönne enyhülése szenvedésem
halk- morajló zajának, már nehezen érzek, de tudom
Hallom majd és örülök ismerős hangjának,
Véget vet ennek, örökké
véget vet ennek, és nem lesz többé.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése