Knee Deepen

Minden gondolatom te vagy, hogy mit csinálhatsz, hol jársz, milyen utakon érnek az érzelmi viharok, kik azok, akik megérintenek, megbotránkoztatnak. Hol lehet minden titkod, melyeket még magad előtt sem társz fel. Minden kell nekem belőled.
Telhetetlen vagyok, mert megérettem erre, mert már nem akarok mást, mint békét és nyugalmat, mint csak egy másik felet, aki összeilleszthető velem, és ha néha néhány ponton súrlódnak is az elemek, azokat is hajlékonnyá lehessen tenni, hogy könnyen egymásba épüljenek.
Mit is jelent itt ezen a földön mindez? Van-e másik életünk, amiben ugyanígy egymáshoz tartozunk majd, és veszélyekkel teli mezőkön viharok és villámok rosszakarva vágnak közénk, de mi kitartunk, mert több köt össze minket, mint szimpla vágy, és fiatal, feszes idomok csodálata, avagy anyagok,értékes papírdarabok birtoklása?
Nem tudni az idő mennyire kegyes, mert az egyik legnagyobb úr a világegyetemben.
Elhatalmasodik felettünk ahogyan múlik és a nagy homokóra melyben nem látjuk a pergő szemek mennyiségét, csak a szóródást nézhetjük lefelé, és aggódva tervezünk, szinte loholunk, hogy ebbe a folyamatba minden beleférjen.
Rengeteget vergődtem már és tudom, mert emberi létem kicsiny talpakon áll, hogy boldog akarok lenni, amíg minden szem le nem hull a mélybe.
Kivel akarok az lenni?
Ahogyan mindenki, azzal, akit én választok, akit én akarok minden éjjel és nappal, akit idealizálok, és álmaimban, melyek ha nem épp rémálmok, mindig szerepel.
Ez azonban ténylegesen utópia lehet, mert nem minden részünk passzol, és ezek egymáshoz igazodásához türelem kell, érettség, kellő tisztelet, és akarat.
Hinni kell benne, hogy ezek a súrlódó kicsi részek, egymás kölcsönhatásában válnak eggyé, nem pedig elhanyagolva még nagyobb kuszasággá, mely vélhetően haragból vagy nem, mással majd biztosan összeillik. Ami lehet, hogy igaz, de nincsen tükörsima felület, melyre kifogástalanul ránehezedve, egyszerre kényelmet találunk és fedezéket.
Én akarok benned össze nem illő részeket keresni magammal, és ahogyan az idő nagy kegyesen telik minél hosszabban, úgy alakulunk át egymáshoz, mint kísérleti kis molekulák. Zselés anyaggá kell tennünk a kiálló részeket, nem gumivá és nem is kövületté.
A kicsinyek már zsenge tipegő korukban kedvenc játékukká teszik az elemek sokféléjét, melyeket össze kell illeszteni, és ők addig rakosgatják, míg nem válnak eggyé a külön álló elemek.
Én is gyermek leszek, építelek téged és te engem. Mindannyian ezt kellene tennünk, de annyira otromba kis teremtmények vagyunk, hogy nagyon keveseknek megy.
Alázat.
Tisztelet.



To be continnued.....