Marylin and The Artist and Clooney

Abban teljesen biztos vagyok, hogy az utóbbi időben mindenféleképpen és minden tekintetben briliáns filmeket választottam moziba menéskor. Ebben a döntésemben segített az Oscar gála, hogy tisztában legyek mit érdemes megnéznem. Ha van első díj, és 5 kiosztott díjjal, említve Scorsese Hugo-ját is, Az Artist mindenképpen a legjobb filmje ennek az évnek, és úgy általában ledönti a róla kialakult félelmeket. Ha mondjuk a nagy átlag filmfogyasztását nézem, akkor biztosan unalmas lehet egy fekete-fehér és poros alig hangos filmecske, egy ugrándozó kiskutyával, és annak ósdi nézetű gazdájával a 30-as évek Amerikájában. No de ez volt a valóság, és ezáltal a legszebb és legelbűvölőbb film szerepét tölti be 2012-ben. A zene, a hangulat, ami összefonódik nyilvánvalóan, és minden felrepíti a nézőjét, és megfeledkezünk a 3D-ről, nem beszélve a 4D-ről és az Imax-ről, a tombolástól, üvöltéstől, káromkodástól, letisztulunk, mint amikor a halat tisztítják, és fellegekben ülünk, mesét hallgatunk, szemlélődünk, álmodunk, és muzsikát hallgatunk, miközben egyetlen hang sem hallatszik... Marylin esetében egyetlen dolgot tudok mondani; Michelle Williams tarol, játszik, és eleven, és valóban ő maga Marylinné válik a vásznon, amit a régi bejátszásokkal bárki elhinne. Édes kis sztori és tündöklő színészi alakítás nem beszélve Judi Dench vigyázó szemeiről, Julia Ormond rögös ráncairól és a hajdani feledhetetlen Frankeinstein Kenneth Brannagh-ról. George Clooney szerintem még sosem játszott ekkorát, mint a Descendants azaz Utódok című filmjében. Pont.