Silencium

Érdekesek ezek a visszaemlékezések, amik szánalmasan tombolnak bennem. Nincs olyan, hogy nem jutna eszembe valami, ami mindig múltat idéz. Jobb néha hallgatni, és magamban lenni kicsit, mert ez a legnehezebb. Félelmetes, hogy mennyire értetlen tud lenni az ember.
Én, aki próbálok nem mindent polcokra helyezni, nem minden egyes dolognak értelmet keresni fejtvesztve, ha a múltra gondolok, mindig szeretnék megkapni bizonyos válaszokat az ostoba - "de miért történt akkor?"-  című kérdéseimre. Úgy tűnik imádok önsanyargatva nosztalgiázni, pedig nagyon nem kellene. Felesleges.
Aki bölcs, az tudja, hogy nem vagyunk istenek, ezért vannak az életünkben szürkén villogó emlékek, amiket nem feltétlenül tudunk megmagyarázni. Miért is kellene? Lezárult, és elmúlt, ez van, nyeld le.
Olyan kegyetlenül és érzéketlenül tudjuk odalökni, hogy hát igen az élet az kegyetlen. Magunk elé mégsem sikerül odaköpnünk, főleg úgy, hogy nem ártana sőt, mivel az állandó rágódás sem visz előre semmiben.

Jelenleg tele van sebekkel a szám, azaz inkább egy hete, és csak némán várom, hogy jobb legyen. Mást nem is tudnék csinálni, mivel annyira fáj odabent minden, hogy nyelni a nyálam is nehéz avagy inni valamit, nem hogy csevegni. Nem szokásom naplószerűen írni arról mi is van velem, mert elcsépelt, ám ez a momentum kissé jelszerű számomra.
Néha nem árt ha nem beszélünk. Nem éppen ideális állapot ez, hogy ennyire fáj is minden hang, de amúgy meg sosem maradunk csendben.
Mostanság némán tűrök minden múló órát, magányosan nagyrészt, mivel nem vagyok valami szórakoztató társaság, és még gondolkodni sem nagyon gondolkodom.
Metaforikus ez a betegség. Kínlódó csend ugyanakkor jó, mert akkor nem fáj. Sokszor beszélünk feleslegesen, és túl sokat. Ostobaságokat és erőltetett litániákat.
Csend van. Nem is köt le annyira semmi, a külső zajok, amik szórakoztatnak máskor, most csak úgy vannak. Fürdök a csendemben. Apámnak írtam verset, pedig rég nem írtam már, és most könnyen jött, és vigasztaló lett. Hálás lehetek, holott lassan rekviemért imádkoznék, mert az élet hangosan megy csak.
Legalábbis a hétköznapi. A csendet pedig gyakorolni kell. Hasznos időtöltés.