Babylon

Ter 11.1Az egész földnek ugyanaz volt a nyelve és ugyanazok voltak a szavai.
Ter 11.2Amikor keletről elindultak, Sineár földjén találtak egy nagy síkságot és ott letelepedtek.
Ter 11.3Így szóltak egymáshoz: "Gyertek, csináljunk téglát és égessük ki." A tégla épületkő gyanánt szolgált, a szurok pedig kötőanyagul.
Ter 11.4Azután így szóltak: "Rajta, építsünk várost és tornyot, amelynek teteje az égig ér. Szerezzünk nevet magunknak, és ne szóródjunk szét a földön!"
Ter 11.5Akkor az Úr leszállt, hogy megnézze a várost és a tornyot, amelyet az emberek építettek.
Ter 11.6Így szólt: "Nézzétek, egy népet alkotnak és egy nyelvet beszélnek. Ez csak a kezdete tevékenységüknek. Ezután semmi sem lesz nekik lehetetlen, aminek a megvalósítását elgondolják.
Ter 11.7Ezért szálljunk le és zavarjuk össze nyelvüket, hogy senki ne értse a másik nyelvét!"
Ter 11.8Az Úr tehát szétszórta őket onnét az egész földön, s abba kellett hagyniuk a város építését.
Ter 11.9Ezért nevezik azt Bábelnek, mivel az Úr ott zavarta össze az egész föld nyelvét és onnét szórta szét őket az Úr az egész földön.

Űr támadt a világban és hiány keletkezett. Számos nyelv alakult ki, de mégsem értette senki egymást a mélyen. Az emberek átlátták a dolgok működését, közös szavak születtek a tudományokban, és művészetekben. Elmaradt azonban a lélek közös nyelvezete. A fájdalom a felszínen megértette magát, a mélyét tudományos nyelvek boncolták, de nem talált értésre. A vágy silány és keskeny talajon ragadt, de a gyökerét nem értette senki. Minden címkét és nevet viselt, de értelmetlenségbe fulladt. Tudós emberek 5 vagy 6 nyelvet beszéltek egyszerre, tudták és kívülről fújták a tárgyak különböző megnevezéseit, köszöntek vagy 8 élő és több holt nyelven is, grammatikai szabályokat írtak és halmoztak, de nem voltak képesek mélyre hatolni, oda, ami minden nyelvben a lélek nyelvét értette volna meg. Azóta bábeli a zűrzavar, toronnyá épül, egyre magasabb és magasabb, de az eget fel nem érheti.