Ha elveszek olykor, magányba fulladt
Könnycseppek öntik el meggyötört arcom,
Akkor is vívom a harcom,
Mindennap ugyanúgy-százféleképp.
Tengernyi gond mossa bőröm, többé
Nem törődöm jelentéktelen szavak
Sötét fellegére, nem többé nem
Megyek ki egyedül a fényre.
Minden napszak tartogat valami másfajta
Érzelmet, mit kiválthat a többi,
Nem akarok a dolgoknak előre
Köszönni, és összeesve várni, mi lesz.
Inkább felvidultan készülök,
Mert csak neked megszépülök,
Megtiporlak önző mivoltodban,
Élek majd művészien- elhagyatottan.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése