Micsoda pech...Lotus baba nem nagyon talál állást, mi lesz szabad művészkedésével? Ki kell találni valamit, avagy legalább egy jó kiállású mecénást szerezni. Mindenképpen lesz valahogy, mert az elkeseredés nem visz semerre sem. Felszívjuk magunkat, hadba vonulunk, átússzuk a lehetetlenség tengerét, mégha nagyok is a szembejövő hullámok. Kell valami újfajta pezsgés...lendület, újdonság, tünemény.
Addig csendben alkotunk, elnézzük a világ fáradt morajlását, a felesleges kapálódzásait, szerelmeket, melyek keserűségbe mártva fekszenek szerteszéjjel, leigázott lelkeket, akik kapaszkodnak minden jött-ment dermesztő látomásba, egyéni megváltódásokat, és tiszta harcokat.
Haszontalan így az a műszer, melyet szívnek neveznek.
Világok omlanak össze bennem mindennap.
Minden ember keresi,és tudja szeretni ha szeretnek,
Sokszor, amit kapunk csak tűnő ámulat.
Üres a szívem, nem fészkel benne senki.
Hiába forgolódom erre-arra, nincs tünemény.
Nem tudok már szerelmesnek lenni,
Számomra ezek csak maradnak letűnt remény.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése