Együtt és külön

Együtt és külön


Együtt,
Bágyadtan bámulunk a napfénybe,
Mert nem tudjuk, hogy jó nekünk.
Keressük az apró titkokat, a sötétbe
Mered, réved kincset rejtő szemünk.
Nem érintelek meg, mert hideg a bőröd.
Ujjaim odafagynak testedhez.
Miért kell mindig elrejtőznöd?
Így nem lehetek elég közel szívedhez.
Rezzenéstelen arcod el nem árulná magát.
Minek számba venni
Elejtett mozdulatok láncolatát,
S úgy tenni,
Mintha minden dobbanás érted szólna?
Úgy érzem, néha minden porcikám akarna.


Külön,
Gyötrődve szenvedünk.
Féltjük lelkünk titkait.
Hová kell elrejtőznünk,
Hogy ne érezzük egymás gondolatait?!
Mardos az önsajnálat,
Mert lényed egésze új tájakat él meg.
Nő bennem az imádat, ami táplálja vágyamat,
Megtalálni, együtt lenni végleg.
Csókod most édes, bár tested távoli.
Ritmusra dobban a szív,
Nem győzöm számolni.
Távoli kürt vallani hív.
Mintha az árnyékok téged rejtenének,
Átadva az örökös szépségnek.


Együtt megszokottá válik minden.
Külön csábít a végzetes elérhetetlen.






Hát azt hiszem, bár jó rég volt, valamit megéreztem az emberi kontaktokból annak idején.
Búcsúzás, szerelem, szeretet, hiány, beteljesülés, találkozás. Rengeteg fajtaféle lehetőség.
Szenvedünk egy kicsit aztán jön megint valami, valaki, aki új, aki más, akihez kötődni kezdünk, majd megszokjuk együtt, elunjuk egymás hibáit, és elválunk, könnyekben vagy haragban. Filozofikus vagyok megint és jólesik.
Nem tudom még mihez vagy kihez fogok tartozni, hova tartok hogyan lesz az életem, megélek-e még napokat, avagy szenvedélytelen a mámorban fürdöm.
Minden képlékeny és kétséges bennem, és körülöttem.
Jó hogy vagyok bár néha nem lennék...:D