Olyan megfoghatatlan a jelenséged számomra, és megannyi felismerésre késztetsz, néha magam sem hiszem.
Olyan sebezhető vagy, olyan kis félénk, hogy nem értelek, a világ miért nem szed szeleteidre.
Olyan álmatag vagy, olyan változó, hangulatok irányítanak, érdekessé tesznek.
Olyan vagy, hogy féltelek.
Néha meg olyan, hogy megvetlek, mert nem értek egyet léted kritériumaival.
Valami szépség, valami különleges, valami egyedi, de mégis hétköznapi, gyakorlatias.
Olyan vagy, hogy nem tudod ki vagy, és bízol benne, hogy példás leszel,
Mert élni minta szerint kell, ballépéseket csak mások tehetnek.
Olyan kicsike a világ, amiben élsz, és elméd felfog és mozog.
Olyan elutasító vagy, olyan ingatag, korlátok közé szorult lény.
Olyan megfoghatatlan a léted értelme nekem, hogy nem tudlak kimondott polcra tenni,
Olyannyira rettegsz a szeretettől, mintha fájna és megölne.
Olyan mások vagyunk mindannyian, és ettől kerek lesz az, ami sosem volt szabályos.
Olyan furcsa érzet van közöttünk, melyet féltek, hogy csak jó irányba menjen.
Olyan más ez, mint a többi, csak tudnám miért érzem ezt minden elememben.
Olyan kimondatlan fogalom, mely még nem született meg.
Nem értek, nem értesz, kételkedsz, és éltetsz.
2010. február 23., kedd
2010. február 22., hétfő
Undisclosed desires
Muse újabb szerzeménye kíván szép hetet mindenkinek.
Vélhetően a Hysteria után már nem lett volna jobb, de eme dal megállja a helyét mellette büszkén. Ajánlom figyelembe a dalszöveg értelmezését. Aloha.
Vélhetően a Hysteria után már nem lett volna jobb, de eme dal megállja a helyét mellette büszkén. Ajánlom figyelembe a dalszöveg értelmezését. Aloha.
Broken embraces
Nos igen régen sikerült bármiféle ajánlható filmmel előállnom, ezért most pótolom, amit már korábban akartam így hajnalban.
Sikerült végre megnéznem Pedro Almadovar legutóbbi remekét, a Megtört öleléseket pár hete, megszereztem magamnak dvd-n, és hát mikor már azt gondolná az ember, hogy az egyik kedvence már nem tudja felülmúlni alkotásait, akkor lesújt kegyetlenül megint.
Almadovar megint forgatókönyvet írt, és rendezett egy csodát, mely távolabb áll megszokott alkotásaitól, és mélyebbre evez.
Nincsenek ezúttal transzvesztiták, meleg párosok, és kétes szerelmek.
Egy író van és alkot, aki tehetséges, és híres. Mateo Blanco polgári nevén, írói álnéven Harry Caine.
A férfi vak, és így éli mindennapjait menedzserével és egyben annak fiával, és ők hárman szinte családként láttatnak.
Almadovar, hogy ne érezzük annyira komfortosan magunkat, beszúrja azért a jól beváltat, egyszercsak feltűnik egy fiatal férfi, aki mit ád az ég meleg, és a történetét szeretné közösen megmunkálni a híres Mateoval, aki leginkább Harryként üzemel balesete óta.
Kusza szálak keletkeznek, szerelmi történet kibontása kerül előtérbe, a vakság előtti élet, melyben a fény a régi szerelem, Lena volt, maga a tűz és szenvedély.
A meleg fiatalember is bekapcsolódik a szálba, mint régi kissé kellemetlen ismerős, Lena hiperszonikus és korlátolt gazdag- éltes élettársa halálhíre elönti az emlékeket, és visszafordítva a vak Harry meséjéből, újraélünk szerelmet, titkot, hatalom mániát, erőszakot, és szerencsétlenséget. Lena a közösen átélt balesetben meghal, Harrynk pedig szerelme életének fénye kihunyásával, a balesetben elveszti látását, és ambicíóit is.
Könnyes remekművet láthatunk, könnyen átélhető epizódokkal, a szerelmet magasztosra emelve, és a világ megszokott szennyes menetét szem előtt tartva.
Harry ismét Mateo, Lena mégis él, de a szerelem letűnt. A rég alkotott közös darab pedig hamvaiból feltámad, és csókot lehel a lezáratlan és megtört életekre.
Kötelező megnézni azoknak, akik hisznek nekem, mint kis blogfirkásznak, és minden egyes Almadovar rajongónak, és főként azoknak, akik nem kedvelik különösebben Pedro Almadovart. Újdonságot kaptunk, mivel mindannyiunk életében ott lapul egy- egy megtört ölelés.
Másfajta moziélmény nemrég a Wolfman, Benicio del Toroval, ami tökéletesen feledhetővé sikerült, főleg, ha a nevetséges maszkokat nézzük.
Amit még esetleg megtekintésre ajánlok a Sherlock Holmes, Guy Ritchie rendezésében, aki szintén, ahogyan drága spanyolunk is, újat adott ki magából. Nem ez nem Blöff, de nem is Spíler. Az angol humor megmarad, Robert Downey Jr. bebizonyítja, hogy jó arcmimikával rendelkezik, Jude Law nem különben, mozgalmas és élménydús alkotás, teli energiával és izgalommal.
Mindenféleképpen nézhető, már ha az ostoba romantikus filmnek nevezett próbálkozásokat vesszük, amikkel teli van a moziműsor, és/vagy az ijedjünk meg együtt thriller-horror borzalom darabokat.
Legyen szép a hét, csupa végtelen öleléssel fűszerezve picinyek.
Sikerült végre megnéznem Pedro Almadovar legutóbbi remekét, a Megtört öleléseket pár hete, megszereztem magamnak dvd-n, és hát mikor már azt gondolná az ember, hogy az egyik kedvence már nem tudja felülmúlni alkotásait, akkor lesújt kegyetlenül megint.
Almadovar megint forgatókönyvet írt, és rendezett egy csodát, mely távolabb áll megszokott alkotásaitól, és mélyebbre evez.
Nincsenek ezúttal transzvesztiták, meleg párosok, és kétes szerelmek.
Egy író van és alkot, aki tehetséges, és híres. Mateo Blanco polgári nevén, írói álnéven Harry Caine.
A férfi vak, és így éli mindennapjait menedzserével és egyben annak fiával, és ők hárman szinte családként láttatnak.
Almadovar, hogy ne érezzük annyira komfortosan magunkat, beszúrja azért a jól beváltat, egyszercsak feltűnik egy fiatal férfi, aki mit ád az ég meleg, és a történetét szeretné közösen megmunkálni a híres Mateoval, aki leginkább Harryként üzemel balesete óta.
Kusza szálak keletkeznek, szerelmi történet kibontása kerül előtérbe, a vakság előtti élet, melyben a fény a régi szerelem, Lena volt, maga a tűz és szenvedély.
A meleg fiatalember is bekapcsolódik a szálba, mint régi kissé kellemetlen ismerős, Lena hiperszonikus és korlátolt gazdag- éltes élettársa halálhíre elönti az emlékeket, és visszafordítva a vak Harry meséjéből, újraélünk szerelmet, titkot, hatalom mániát, erőszakot, és szerencsétlenséget. Lena a közösen átélt balesetben meghal, Harrynk pedig szerelme életének fénye kihunyásával, a balesetben elveszti látását, és ambicíóit is.
Könnyes remekművet láthatunk, könnyen átélhető epizódokkal, a szerelmet magasztosra emelve, és a világ megszokott szennyes menetét szem előtt tartva.
Harry ismét Mateo, Lena mégis él, de a szerelem letűnt. A rég alkotott közös darab pedig hamvaiból feltámad, és csókot lehel a lezáratlan és megtört életekre.
Kötelező megnézni azoknak, akik hisznek nekem, mint kis blogfirkásznak, és minden egyes Almadovar rajongónak, és főként azoknak, akik nem kedvelik különösebben Pedro Almadovart. Újdonságot kaptunk, mivel mindannyiunk életében ott lapul egy- egy megtört ölelés.
Másfajta moziélmény nemrég a Wolfman, Benicio del Toroval, ami tökéletesen feledhetővé sikerült, főleg, ha a nevetséges maszkokat nézzük.
Amit még esetleg megtekintésre ajánlok a Sherlock Holmes, Guy Ritchie rendezésében, aki szintén, ahogyan drága spanyolunk is, újat adott ki magából. Nem ez nem Blöff, de nem is Spíler. Az angol humor megmarad, Robert Downey Jr. bebizonyítja, hogy jó arcmimikával rendelkezik, Jude Law nem különben, mozgalmas és élménydús alkotás, teli energiával és izgalommal.
Mindenféleképpen nézhető, már ha az ostoba romantikus filmnek nevezett próbálkozásokat vesszük, amikkel teli van a moziműsor, és/vagy az ijedjünk meg együtt thriller-horror borzalom darabokat.
Legyen szép a hét, csupa végtelen öleléssel fűszerezve picinyek.
2010. február 21., vasárnap
Fight fight fight for something beautiful
Lehetetlen volt, és megvalósíthatatlan a gondolatsor, amelyen hánykolódott nap mint nap.
Érezte, hogy a vérkeringésébe visszatér az érzés, amelyet annyira gyűlölt.
Elhagyatottnak vélte létezését.
Mintha mindenki csak sodródna egyre távolabb, és mindez nem azért, mert nem ápolja a különböző érzelmi kapcsolatait.
Nehezen elfogadható tény, ami neki kijutott és csöppet sem tesz boldoggá, csak időszakosan, pillanatokra varázsol eufóriába.
Lehunyom a szemem és látom magamat,
Ahogyan senkim nem marad,
Önmagam ölelem,
Fájdalmam nem pihen,
Mély a seb, és csak gyűjti a sűrű gennyet,
Választanék tehetetlen új szerepet.
Ha lehetne.
Ölni kellene.
Mindennap csak az ismerős érzés, ami éltette, ami életre késztette, és a nyomasztó dolgokat elsodorta előle.
Napoknak élt. Heteknek.
A hosszabb hónapok kételyekkel borították el, és küszködést okoztak.
Manapság minden a bizonytalanságnak szólt.
Az egészség, a társadalmi lét, a megélhetés, a kapcsolatok sokasága, minden-minden képlékeny.
Hit.
Ez az egy, ami nem lehet kétséges. Hinni és bízni az égben, a talentumok kamatoztatásában, a szerencsében, az örömök megnyúlásában.
Harc. Ez lenne a földi lét? Olykor meg öröm?
Micsoda költői és nagy kérdések ezek. Olyanok, amiket sem ő sem más nem tud megválaszolni.
Álmomban utópisztikus világot láttam,
Ahogyan benned megnyugvást találtam,
Harmóniában élt a testem és a lelkem,
Mint még soha, úgy szerettem.
Fény volt mindenütt,
A fájdalom letűnt,
S volt mondanivalója a dolgoknak,
Búcsút intve unalmas harcoknak.
Kisimult az arcom.
Az igazat hallom.
Ekkor visszatért szívébe az életigenlés, a boldogságos lét- szerelem, a vágyak helyes sorrendje.
Elfogadott mindent, mert nem volt kivetnivaló.
Árnyaktól szabadulva érezte magát,
Várt.
Érezte, hogy a vérkeringésébe visszatér az érzés, amelyet annyira gyűlölt.
Elhagyatottnak vélte létezését.
Mintha mindenki csak sodródna egyre távolabb, és mindez nem azért, mert nem ápolja a különböző érzelmi kapcsolatait.
Nehezen elfogadható tény, ami neki kijutott és csöppet sem tesz boldoggá, csak időszakosan, pillanatokra varázsol eufóriába.
Lehunyom a szemem és látom magamat,
Ahogyan senkim nem marad,
Önmagam ölelem,
Fájdalmam nem pihen,
Mély a seb, és csak gyűjti a sűrű gennyet,
Választanék tehetetlen új szerepet.
Ha lehetne.
Ölni kellene.
Mindennap csak az ismerős érzés, ami éltette, ami életre késztette, és a nyomasztó dolgokat elsodorta előle.
Napoknak élt. Heteknek.
A hosszabb hónapok kételyekkel borították el, és küszködést okoztak.
Manapság minden a bizonytalanságnak szólt.
Az egészség, a társadalmi lét, a megélhetés, a kapcsolatok sokasága, minden-minden képlékeny.
Hit.
Ez az egy, ami nem lehet kétséges. Hinni és bízni az égben, a talentumok kamatoztatásában, a szerencsében, az örömök megnyúlásában.
Harc. Ez lenne a földi lét? Olykor meg öröm?
Micsoda költői és nagy kérdések ezek. Olyanok, amiket sem ő sem más nem tud megválaszolni.
Álmomban utópisztikus világot láttam,
Ahogyan benned megnyugvást találtam,
Harmóniában élt a testem és a lelkem,
Mint még soha, úgy szerettem.
Fény volt mindenütt,
A fájdalom letűnt,
S volt mondanivalója a dolgoknak,
Búcsút intve unalmas harcoknak.
Kisimult az arcom.
Az igazat hallom.
Ekkor visszatért szívébe az életigenlés, a boldogságos lét- szerelem, a vágyak helyes sorrendje.
Elfogadott mindent, mert nem volt kivetnivaló.
Árnyaktól szabadulva érezte magát,
Várt.
2010. február 9., kedd
Today is better
Mark Knight kiváló száma a mai napnak szól, csak és kizárólag...
Minden ízületemmel koncentrálok,
Hogy jobbá legyek, mindent odaadnék
Mindenkor szeretnék,
Sóhajokkal teli éjszakán,
Mikor már elfed az öröm,
Harc vagyok önmagam,
Gyorsan kapkodva a levegőt,
Így leszek halhatatlan.
Minden ízületemmel koncentrálok,
Hogy jobbá legyek, mindent odaadnék
Mindenkor szeretnék,
Sóhajokkal teli éjszakán,
Mikor már elfed az öröm,
Harc vagyok önmagam,
Gyorsan kapkodva a levegőt,
Így leszek halhatatlan.
2010. február 7., vasárnap
Somewhere some place somebody hurts
Nothing really matters csakis MADONNA ajánlásával. Szép hetet kicsinyek!
Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)
