Skyfall in us

Ha a szemedbe nézek tudom, hogy te vagy nekem a legdrágább a világon,
Kétségem nincsen és lehunyt szemmel is eltalálok hozzád.
Megrövidültek a napjaim mostantól, mert már csak álmodhatom,
Mindazt, ami gyönyörű nekem, az óra pedig véget számlál.
Belsőmből sosem engedlek, hisz tiszta vagy,
Engem nemesítesz meg.

Hordozom minden apró mozdulatod,
Tudnod kell, hogy sosem lesz már senki olyan.
Belém égett minden fájdalmad-harcod,
Én pedig leszegett fejjel szégyellem, amim van.
Húsba tépnek ezek a súlyos félelmes érzések,
Egészen átélem a fájdalmat, mert nem szokásom többé semmi,
Ami életfunkciókat hivatott ellátva követni,
Előttem marad örökre mindened,
Te áldott, te jó, volt és marad szereped.
Nehezen kapok levegőt, hibákat halmozok,
Vétettem lényed ellen,
Látok,
Csak többé nem érzek, semmit ami emberré tesz.
Végtelen űr támad, mely elsodor,
Minden lényeges álmot és hagyja a szánalmat,
Mely önsajnálatba taszít, haldoklik a lélek,
Aki eddig kapaszkodott, de most talán elveszett....félek.


Magam maradtam sötét körülöttem mindaz, amit eddig a te fényed
töltött ki teljesen,
Mellettem így nem maradhatsz,
Aprócska nyomorék úszik csak fátyolos szemedben.
Bánatot gyűjtöttem neked, hazug gyilkos,
Aki ilyet megtehet,
Sosem kaptam fájdalmat, csak a szerelmet,
S én elejtettem,
Mint a gyermek, aki forrót mohón szedett.

Lehet ez most egy búcsúzó-fájdalmas üzenet,
Nem javít ezen már semmi,
Mert élni ezzel így többé nem lehet.

Years

Harminc év után
Mi hátra volt még, elkövetkezett.
E földi létben gyász sorunk betölt.
Találkozunk - irgalmas végezet! -
Utolszor, egyszer még, a - sír előtt.
Hittem, hogy lesz idő, midőn megösmersz
S helyet cserél bennünk a fájdalom;
És folyni látom, majd ha már késő lesz,
A megbánásnak könnyét arcodon.

Mert amit én vesztettem, óriás,
Hozzá az ég adott erőt nekem.
Én látok itt olyant, mit senki más;
Csodákat mível emlékezetem.
A multból fölmerül egy pillanat,
Mint oceánból elsülyedt sziget;
És látom újra ifjú arcodat,
Mikor még másért nem dobbant szived.

És e varázslat rád is visszahat.
E lélek a te Veszta-templomod.
Oltára képében látod magad;
Mi vagyok én neked, most már tudod:
Ha majd a földi élettől megváltam,
Imába, dalba foglalt szerelem
Örökkévalósága a halálban...
Az ég, ládd, mégis eljegyzett velem!

Ki bájaidból méltatlan vadakra
Pazaroltál nem értett kincseket;
Én, a hideg bálvány vezeklő rabja
Ki minden kéjt szivébe temetett:
Most itt ülünk siralomházi lelkek,
És nézzük egymást hosszan, szótalan...
Tekintetünkben hajh! nem az elvesztett,
Az el nem nyert éden fájdalma van.

Igy űl a hold ádáz vihar után
Elcsöndesült nagy, tornyos fellegen,
És néz alá a méla éjszakán,
Bánatosan, de szenvedélytelen,
Hallgatva a sírbolti csöndességet
A rémteli sötét erdő alatt,
Amig a fákról nagy, nehéz könnycseppek
Hervadt levélre halkan hullanak...

The sound of music

Ez az egyik kedvencem A muzsika hangja című remek filmből. Julie Andrews olyan eredeti, olyan fenséges.




S a másik, gyönyörű:




Altatónak is szépek. Ennél tisztább emlékem nem is lehetne gyermekkoromból. Igen, mászunk meg minden hegyet, és kövessünk minden szivárványt, amíg megtaláljuk álmunkat...

Movie recommender

Nos már régen nem írtam filmajánlókat, ezért ezt nagyon gyorsan pótolom visszamenőleg.

Az ajtó

Nagyon összeszedett darab, visszaadja a regény hangulatát és mondanivalóját, a két vendég színész kíváló, Szabó István mindig is remek rendező volt, noha voltak számomra emészthetetlen darabjai, de ez remekmű. Helen Mirren nem véletlen Oscar díjas színésznő, úgy játssza a megközelíthetetlen Emerencet, hogy az lélegzetelállító. Rejtélyes, hogy egy nagy színésznek, mint Eperjes Károly miért ilyen kicsike szerepet szántak, nem beszélve a többi magyar színészről, akik szintén kíválóak.

Shame- A szégyentelen

Na igen ez az a film, amit mióta moziban láttam hatással van és volt rám. Michael Fastbender eszméletlen. Ráadásul senki se vegye le magáról a sztori mélyreható igazságát...Mi másra is lehetne illeszteni mindezt, mint a mostani szexuálisan agybeteg társadalomra. A téma engem amúgy is vesszőparipaként érdekelt, hát íme a bizonyíték arra, hogy ez bizony nem csak egy film, hanem maga a valóság. Mindenki napjainkban IS, hajtja az állandó és nem mellesleg tartalmatlan szexet, semmi érzelmi kötődés, csak minél több aktus és képtelen orgazmus. A határok elmosódnak, lassan mindegy lesz, ahogyan a filmben is, hogy kivel mikor és hol. Állatiasak leszünk és ösztöneink vezérelnek, ám ha jön egy valóságosan érzelminek induló helyzet, akkor csőd a végzetünk. Szenzációs és kötelező. Prüdek nézzenek magukba.

Az élet fája

Ha létezik film, amely képi világában ennyire szépen visszaadja a fájdalmat és az elvesztést, akkor jelentkezzen. Ha más nem is értékelhető ezen a filmen, csak a természet beszéde képein keresztül felénk, hogy megfesse egy anya fájdalmát, egy testvér sírását a halálra válaszul. Brad Pitt alakítása túlzás nélkül csillagos jeles, Sean Penn bánatomra sokat nem szerepel a filmben, inkább szemléltet. Egy dolog mindenek felett biztosan igaz, a hangulat, amit kapunk első osztály, kissé játszik a képek sokasága a türelmünkkel, főleg, hogy mozgalmas dolgokhoz szoktunk. Itt nem erről van szó, csak higgadtan élveznünk kell a vizualitást, és beleéreznünk a valódi fájdalomba, amit a saját gyermek elvesztése okozhat. Leírhatatlan.

The dark knight rises

Nem szokásom ilyen filmekről írni, mivel a művészies témák a célzott írásaim, de ezt nem tudom csak úgy ott hagyni a többi között.
Nemrégen sikerült moziban megnéznem, kissé megkésve, de annál nagyobb élményt kaptam Cristopher Nolan-től, aki bizonyított ismét, hogy a szuperhősös filmeket sem kell mindig ugyanúgy megrendezni. Lássuk be, ugyan nekem is nagy kedvencem pl. az X men sorozat, de ezek a filmek kiszámíthatóak, és kedvesen bugyuták, mondván, hogy a gonosz úgysem nyer, és a történet végén mindenképpen a jó visz mindent, hírnevet, tomboló látványt, a világ tiszteletét, a gyönyörű hősnőt és hívei szeretetét.
Batman itt történetbe ágyazva ücsörög, meglepő módon teljesen mellékes a megléte, a sztori kíváló, Tom Hardy még mindig pofátlanul jóvágású főgonosz, aki maga is sötét fájdalmakat hordoz, Christian Bale közepesen játszik ám az igazi meglepetés Anne Hattaway...Ez az első film, hogy a "neveletlen herecgnő" bebizonyítja, hogy valóban színész és képes komoly szerepeket is eljátszani. Le a kalappal, és sose rosszabbat kedves Anne. A jelszó pedig: "There's a storm coming Mr Wayne..."fergeteges.

Silencium

Érdekesek ezek a visszaemlékezések, amik szánalmasan tombolnak bennem. Nincs olyan, hogy nem jutna eszembe valami, ami mindig múltat idéz. Jobb néha hallgatni, és magamban lenni kicsit, mert ez a legnehezebb. Félelmetes, hogy mennyire értetlen tud lenni az ember.
Én, aki próbálok nem mindent polcokra helyezni, nem minden egyes dolognak értelmet keresni fejtvesztve, ha a múltra gondolok, mindig szeretnék megkapni bizonyos válaszokat az ostoba - "de miért történt akkor?"-  című kérdéseimre. Úgy tűnik imádok önsanyargatva nosztalgiázni, pedig nagyon nem kellene. Felesleges.
Aki bölcs, az tudja, hogy nem vagyunk istenek, ezért vannak az életünkben szürkén villogó emlékek, amiket nem feltétlenül tudunk megmagyarázni. Miért is kellene? Lezárult, és elmúlt, ez van, nyeld le.
Olyan kegyetlenül és érzéketlenül tudjuk odalökni, hogy hát igen az élet az kegyetlen. Magunk elé mégsem sikerül odaköpnünk, főleg úgy, hogy nem ártana sőt, mivel az állandó rágódás sem visz előre semmiben.

Jelenleg tele van sebekkel a szám, azaz inkább egy hete, és csak némán várom, hogy jobb legyen. Mást nem is tudnék csinálni, mivel annyira fáj odabent minden, hogy nyelni a nyálam is nehéz avagy inni valamit, nem hogy csevegni. Nem szokásom naplószerűen írni arról mi is van velem, mert elcsépelt, ám ez a momentum kissé jelszerű számomra.
Néha nem árt ha nem beszélünk. Nem éppen ideális állapot ez, hogy ennyire fáj is minden hang, de amúgy meg sosem maradunk csendben.
Mostanság némán tűrök minden múló órát, magányosan nagyrészt, mivel nem vagyok valami szórakoztató társaság, és még gondolkodni sem nagyon gondolkodom.
Metaforikus ez a betegség. Kínlódó csend ugyanakkor jó, mert akkor nem fáj. Sokszor beszélünk feleslegesen, és túl sokat. Ostobaságokat és erőltetett litániákat.
Csend van. Nem is köt le annyira semmi, a külső zajok, amik szórakoztatnak máskor, most csak úgy vannak. Fürdök a csendemben. Apámnak írtam verset, pedig rég nem írtam már, és most könnyen jött, és vigasztaló lett. Hálás lehetek, holott lassan rekviemért imádkoznék, mert az élet hangosan megy csak.
Legalábbis a hétköznapi. A csendet pedig gyakorolni kell. Hasznos időtöltés.

Don't cry Father

Nyugtató 

Gyermek vagy újra, érezheted úgy, mert sűrű könnyeid között
Nézel engem, minden telve fájdalommal a szemedben,
S nekem most mondanom kellene bölcs szavakat,
Melyek csak kimondásukkal megnyugtatnak,
Hogy érezd nem vagy hiába, hogy igen,
mindennek meg van az ára, 
Tudnod kell, hogy semmi sem történthetett hiába.
Most ez a csend fagyasztó, melyet zsivaj borított el nem rég,

Értelme volt minden dallamnak, mert hát
az érzelmek ilyenek, ha vannak,
De nem maradt más most csak a végtelen űr, mely köntösében
Csak neked díszeleg, incselkedve súgja;
"Látod, hazudtam, meguntak, és csak én maradtam neked,
Én, aki más helyett nem szerethetlek..."
Hiába hát minden könny, sor, szó, és kesergés,
Itt van örök barátunk a szenvedés,
Addig minden feladatunk a felejtés,
Addig igen, még az édes is kesernyés.
De tudd; a gyermekek erősek, és ha van ki ringatja őket,
Legyőznek, mindent, ami már nem kell többé,
Bármi válhat feleslegessé és értéktelenné,
Van, ami azonban örök, ez a nyugalom,
Melyet csak neked küldök.

Play love

Hazug vagy.
Nem tudom miért szeretsz engem,
Mikor mostanság nem tudod azt sem mi a jó nekem.
Szerelmes szavavak hangzanak a fülemben,
Mégis bánat az úr a szívemben.

Mondj nekem még szépeket.
Nem tudom még meddig leszek neked,
Ápolom és őrzőm ezt a frigyet,
Mindig csak akarlak, végtelen a vágyam,
Engedd, hogy minden gyengeségem benned lássam.

Hazug vagy.
Ne csodálkozz, ha csak szóváltás hangzik köztünk,
Ha nincs meghitt együttlétünk,
Ha csak félve mondom; szeretlek,
Ha álmodom és mégis ébren szenvedek.

Csókot adj, ölelj meg újra.
Nem érdekel a holnap, a mának élek,
Veled vagyok nem félek,
Szenvedéseim félreteszem,
Rettegéseim elfeledem.

Hazug vagy.
Gyönyörű vagy, ahogyan szeretsz engem,
Mégis tested is vét a szív ellen,
Látom mostmár belefulladsz magadba,
Elég, ha búcsút intesz, nem adok a szavadra.

Hazug vagy és könnyekbe ütközöm.
Nekem így nem kellesz,
Velem te sosem nyerhetsz,
Elhagylak mert nem szeretlek,
Visszamegyek oda, ahol igazán kellek.

I'm lost so much in something that I believed before

Nem látok előre. Ez még nem fordult elő. Megnémultam. Beteg vagyok hetek óta. Álmatlan, és menekülő.

Nem hagyom magam élni a megszokott burokban, halvány fényeket bocsátok ki,

Hogy tudd, elvesztem.

Days seconds moments for us

Sweet home

Merre van az otthonom?
Ahol a sok puha-érdes kacat együtt fekszik,
Ahol habok-lángok között tartom a legkedvesebb ékeim,
Ahol láthatatlan is lehetek,
Ahol álmatlanságom-éberségem váltja,
Mindenütt ezt keresem,
Mert önmagam lehetek ott,
Ahol még nem járt még senki sem.

The Beast inside

                     Then  , I saw a new heaven

                          and a new earth
                               And I heard a great voice

 from the throne saying:

"Behold the dwelling of God is with men
He will dwell with them, and they shall be his people
                            And God himself will be with them
                                                He will wipe away

                                              every tear from their eyes
                                             And death shall be no more
                                          Neither shall there be mourning,

                                           nor crying, nor pain anymore
                                                   For these things

                                                      will have passed away

Soha többé nem nézek a hazugok és ígérgetők szemébe, mert legyilkolnám őket szívem szerint.

Ez legyen rajtam mindig, mert hívő vagyok és mert semmi más nem számít csak az, ami nem evilági, én pedig maradok aki voltam.

Amen.

Surface

Olykor csak gondolkodom, megfejtéseken és összefüggéseken, mert jókor kell a dolgokat megbeszélni, és a helyére tenni. Legfőképp a lélekben végzek nagytakarítást, elmélkedek, és selejtezek a szívemben, mert sok a felesleges kacat, melyek csak mert régiek hozzátapadtak az évek alatt, és nehezen válok meg tőlük, mert látszólag boldogságos elemek...Nem szabad pedig ócska dolgokhoz ragaszkodni, amikor van, ami érdemesebb nála, és észre kell venni, ha valamit már le kell cserélni, mert nem tölt be semmilyen kulcsfontosságú pozíciót. Ezekbe a mély takarításokba beleszakad a bensőm úgy érzem, de tennem kell, mert értelmetlen őket őriznem....

Ima

Istenem óvj meg engem saját magamtól,
Mert rettenetesen ostoba lénynek születtem.

Lucy's flaw

Péntek este van, és odakint gyűlnek a vidám szelek, melyek megváltják az az éjszaka minden fényét, és csodálatos élményeket hoznak. Üres a helyed, nincs már ami régen annyira természetes volt, csak az emlékek, amik égnek az ember belsőjében, és kitörölhetetlen kavalkádnak adnak otthont. Szépek ezek a közös átbeszélgetett esték, mulatságok, arcok, illatok, tükrök, utazások, falak, díványok, cigarettacsikkek, üres és kopott üvegek, melyek valaha komoly szeszt rejtettek. Családra leltem hajdanán, de most ez hamvadt szikraként él bennem, mert megváltoznak a dolgok. Bizonyosan a dolgok meg kell, hogy változzanak, mert ha túl jól éreznénk magunkat itt a földön, akkor talán szívesen maradnánk, és kényelmesen a fájdalmakról, mint messzi egzotikus tájakról olvasgatnánk.
El kell fogadni mindent, ami csak történik, ami csak történhet. Olyan más már minden. Nem idegen, mert ismerős, de mégis, flusztrált érzelmek tarkítják, és harsognak az indulatok, hogy miért kellene szenvedni, miért olyan nehéz minden, miért halnak el nagy érzelmek, mikor hittünk a végtelenségükben, mikor olyan ostoba gondolat is. Hogyan is várhatom el, hogy valami örökre az enyém legyen, hogy valaki megmaradjon, mikor a világ rendje messze nem ehhez igazodik. Annyiszor mondják, akik bölcsebbek nálam ,hogy mindennek vége van egyszer, mert hogy az életnek is vége van, nincs haladék, nincs még kicsit maradnék...
Ennyire egyszerű lenne megérteni azt is, hogy kapcsolataink és kicsiny környezetünk is változik, csak az a tény, hogy mártírkodó embereknek születtünk, mindezt felnagyítja, és hatalmas kín nekünk minden ami nem kínnak rendeltetett.
Születésünkkor is egyedül voltunk, nem voltak mellettünk barátok, szerelmek, minden csak menet közben alakul, és mégis elemi tragédia ha az utunkon megismert embereket elveszítjük, és ilyenkor sírunk és gyötrődünk, mert erre vagyunk kódolva.
A szív vajon tényleg csak szerv lenne? Filozofikus képzelgés csupán, hogy szeretünk is vele, nem én nem így látom , mert ha így gondolnám, nem tudnék miről írni.
Azt hiszem Lucy távozása is elfogadható és mindennapos, mert így van rendjén. Fáj? Hát győzzed a fájdalmad, mert senki sem fogja helyetted. Bírj lényeddel, ne mártírkodd túl, és ne sajnáld magad annyira, csak nézd szépen az előtted elnyúló utat, mely annyi mindent tartogat még, ha a ködön túl élsz, és így kell lennie. Ha minden veszteségnél összerogysz, gyáva vagy, és nem érdemled meg a léted. Ne ígértesd másokkal, hogy örökké majd. Nem igaz, és hazudtok egymásnak. Nem vagy senki, hogy köss valakit, mert menned kell tovább amíg tart az út, és igen, egyedül.
Félek.
Félek, hogy túlontúl gyáva vagyok, valahogyan sokkal gyávább, mint a többiek.
Talán csak önző de persze gyáva is. Kisgyerekkorom óta nagyon gyáva vagyok. Hitvány tulajdonság.
Annyiszor csalódunk és minden alkalommal megfogadjuk, hogy ilyet többé sosem, pedig mintha visszapörgetnék az időt, mindig folytatódik ugyanaz a mese. A halálunkkal van vége, amikor az Isten, aki nézi minden ember tekercsét, úgy gondolja. Mennyire unhatja ezeket a tekercseket, és mennyire ostobák is vagyunk. Nevetségesek. Olyanok mint a tébolyultak, akik tépik sebeiket és minden alkalommal felfordítanak és vinnyognak, és újra és újra belemélyesztik a körmüket.
Tudnunk kellene, hogy ez ilyen, micsoda sablon és mennyire igaz, és milyen szinten csak mi tesszük az életet "kegyetlenné". A saját létünkkel nem tudunk megférni.
Mi vagyunk fejlett lények??? Hát ha így van, akkor mi lehet azokkal, akik nem azok.

Lucy, aki megtestesíti általános értelemben, az érzelmeket és minden kötődést, egyénekre és életekre és kapcsolatok sokaságára és tarkaságára bontva, elhagy, és nem értjük. Haragunk élesedik, fenyegetődzünk, üvöltünk, harsogunk, nyavalygunk és litániázunk, fogadkozunk és sajnálkozunk, de majd megint fel fog tűnni, és akkor hőseink majd más alakban megint lépre mennek, mindegy lesz, hogy milyen jellegű a kapcsolat, ugyanaz fog ismétlődni, és hajszoljuk is amíg csak tart a nyamvadt kis életünk.

Hát menj csak Lucym, majd jössz más alakban, ha már így kell lennie, és fogadom sosem lesz ilyen, és most aztán megkeményedtem, mert engem átvertek és kihasználtak, és védtelen szegény kis érző lélek vagyok, aki aztán példaértékű, aki aztán megint fejre esik majd, mind ezt fogjuk tenni, és mindig felváltva avagy egyszerre vagyunk annyian, hogy a tekercs nézőnek fel sem tűnhetne. Addig meg csak sajnálom magam, micsoda tragédia, mennyire nehéz, hiszen a létem valóban elviselhetetlenül könnyű sokszor, ahogyan Kundera írta szenzációs könyvében.

Lucy's say Halo

Hihetetlen, hogy fényes kis szemek alszanak ki, Mikor annyira nehéz és lehetetlen a jót megtalálni, Elviselve a sok ostoba hullámot, mely ledönt engem Maga alá teper, és elönt a kétség. Téged csak szeretni lehet, Ilyet csak a tiszta érzelem tehet, Fájóan beleolvadsz most a múltba, Szappanbuborékot fújva, Kacagsz és kinevetsz, hogy "rajtam keseregsz?!" Az életemben főműsorként szerepelsz, Te kicsi, te édes, védtelen kis álom maradsz, Szakadékba tartasz, Mellém kuporodva, suttogsz, hogy nagyon szeretsz, De ha kérdezlek, már nem felelsz.

Marylin and The Artist and Clooney

Abban teljesen biztos vagyok, hogy az utóbbi időben mindenféleképpen és minden tekintetben briliáns filmeket választottam moziba menéskor. Ebben a döntésemben segített az Oscar gála, hogy tisztában legyek mit érdemes megnéznem. Ha van első díj, és 5 kiosztott díjjal, említve Scorsese Hugo-ját is, Az Artist mindenképpen a legjobb filmje ennek az évnek, és úgy általában ledönti a róla kialakult félelmeket. Ha mondjuk a nagy átlag filmfogyasztását nézem, akkor biztosan unalmas lehet egy fekete-fehér és poros alig hangos filmecske, egy ugrándozó kiskutyával, és annak ósdi nézetű gazdájával a 30-as évek Amerikájában. No de ez volt a valóság, és ezáltal a legszebb és legelbűvölőbb film szerepét tölti be 2012-ben. A zene, a hangulat, ami összefonódik nyilvánvalóan, és minden felrepíti a nézőjét, és megfeledkezünk a 3D-ről, nem beszélve a 4D-ről és az Imax-ről, a tombolástól, üvöltéstől, káromkodástól, letisztulunk, mint amikor a halat tisztítják, és fellegekben ülünk, mesét hallgatunk, szemlélődünk, álmodunk, és muzsikát hallgatunk, miközben egyetlen hang sem hallatszik... Marylin esetében egyetlen dolgot tudok mondani; Michelle Williams tarol, játszik, és eleven, és valóban ő maga Marylinné válik a vásznon, amit a régi bejátszásokkal bárki elhinne. Édes kis sztori és tündöklő színészi alakítás nem beszélve Judi Dench vigyázó szemeiről, Julia Ormond rögös ráncairól és a hajdani feledhetetlen Frankeinstein Kenneth Brannagh-ról. George Clooney szerintem még sosem játszott ekkorát, mint a Descendants azaz Utódok című filmjében. Pont.

So goodbye please don't cry... Forever love for Whitney Houston

Sosem lesz még egy ilyen énekesnő, mint ő volt. Úgy tűnik ez a generáció középkorában távozik a földünkről, és monumentális emléket emel a világ színpadára. Örökké szeretni fogunk Whitney, mindig példa lesz a zene életében a munkásságod.

Carnage

Léteznek olyan 1 és 17 percek az életben, amiért érdemes kétszer filmszínházba látogatni. Az öldöklés istene briliáns, nem vitás, tévedhetetlen, pusztító, és fájdalmasan igaz. Egy helyszín, egy tér szűken, konyha és nappali, 4 ember, 2 házaspár, gyermekeik nézeteltérése, bot és fogvesztés, udvariaskodás és agresszió, hányás és művészet, undor és ébredés, cinizmus és görcsös sírás, tombolás és őrület. Jodie Foster, John C.Reilly, Kate Winslet, Chistopher Waltz négyese mindent visz. Kimeríthetetlen téma számomra egy hétköznapi és látszólag értett szituáció az életben, hogyan kell viselkednünk bizonyos megkívánt helyzetekben. Mi az elvárt, meddig mehetünk el, csak udvariasan, semmiképpen nem nyersen, felületesen, konfliktust kerülve, érdeklődést mutatva viseltessünk egymás iránt. Hányszor ismerős a helyzet, számomra végképp az, hogy mikor és hogyan illik viselkedni. Nem szabad állatokként reagálni, támadni, csúnyán beszélve szitkozódni, csapkodni, fenyegetődzni, elveszteni az álarcunkat. Na ez a kulcs, a maszkunk, amit minden helyzetben elő tudunk venni, mert erre neveltek, már akit neveltek. Nem szabad bizalmaskodni, érintőlegesen, csak tárgyilagosan, érzelmeket, melyek a szélsőségbe vezethetnek, elhagyni, csak megfontoltan, szépen, távolságot tartva, azt mondani a kínált pitére, hogy igenis remek. Ott van mindannyiunkban, a harc, az elnyomott öldöklés istene, az agresszív fertő, a káromkodó nemtörődöm ocsmányság, mely vademberként előretör, és igenis felrúgja az ostoba felületet, egyszerűen ráköp. Kimondja a féltett titkot, a kimondhatatlan fájdalmat, a féltést, a gyűlöletet, a féktelenséget, a csupasz és primitív vágyak sokaságát, a cinikus undorodó tréfát. Áldozni kell neki olykor, a helyére téve, mert különben víz éri a luxustelefont, és földre hullanak a gyönyörűnek nevezett sárga, irigységes tulipánok.

and the Oscar goes to...

AZ OSCAR-JELÖLT FILMEK 2012-ben: 11 jelölés: A leleményes Hugo 10 jelölés: The Artist - A némafilmes 6 jelölés: Pénzcsináló, Hadak útján 5 jelölés: Utódok, A tetovált lány 4 jelölés: A segítség, Éjfélkor Párizsban 3 jelölés: Albert Nobbs, Harry Potter és a Halál ereklyéi 2. rész, Suszter, szabó, baka, kém, Transformers 3, Az élet fája 2 jelölés: Rém hangosan és irtó közel, A Vaslady, Egy hét Marilynnel, Nader és Simin - Egy elválás története

Your funeral

Nagyon szerettelek, mert biztonságos odút építettem magunk köré, Még ha tudtam, hogy előbb-utóbb lerombolja az élet, és ráköp egyezségünkre, Melyet még a széltől is óvtam. Vége van mindennek, mi valaha körülvett, végünk van, mert elengedted a kezem, Könnyeken átkelve, vágtál neki az idegennek. Már búcsúzni sincsen időm, csak hitetlenkedve nézek, Hogy képtelen vagyok felfogni mi történt, mert nem talállak sehol. Többé nincsen az, aki voltál, és ez a dolgok rendje biztosan, De rettenetes ez az érzés, és megsebzett halálosan. Elvonszolom magam az útból, mert mindig fel kell állni, Mert mindig erőre kell kapni, és újra csak itt állok, Egyedül, és körbeveszem magam, új erőkkel tarkított kabátban, Lebegek, és elrepítenek az édes emlékek, elringatnak, Megmaradtak, csak nekem, mint fotóalbumot nézegetem, S behajtom akkor, ha már fénylő könnycseppek zuhannak a lapjainkra, és elmossák az arcod, amit ahogy telnek az idő lapjai Egyre nehezebben idézek fel, csak a régi romlatlan marad a szívemben, Látlak és nevetsz, nem vagy itt többé velem, de kérdezlek felelsz, Eltemetlek, mert nem szabad másképpen tennem, Ideje nélküled tovább mennem.

Johnny Depp falls Giovanni Ribisi rises

Rum diary Vannak filmek, amiket azért nézünk meg, mert tetszeleg benne egy-vagy több jó színész, akikre kíváncsiak vagyunk, és meg vagyunk győződve róla, ha már többször elbűvölt bennünket, hát most sem lesz másképp. Nem kivételes eset a filmvilágban, bár nem is minden esetben lehet számolni a ténnyel, hogy a mellékszereplő letaszítja, ledöfi, lejátssza főszereplő partnerét. Itt ugyanez történik, ráadásul egy igen sekélyes alapsztoriban, mely unalomba hajt minket már az elején, értelmetlen dolgokat behozva a középpontba, minden félkész, minden jelenet elnagyolt, és sokszor felesleges a cselekmény bizonyos szálainak folytatása. Johnny Depp maga pedig hátradől és az amúgy is közepes filmet még inkább letolja a népszerűségi indexen. Ha valamire jó a popcorn akkor itt elkel. Persze a filmet javarészt művész mozikban vetítik. Giovanni Ribisi pedig előlép és tarol. Mindenki rajta nevet, mindenki rajta szánakozik, és szinte maga mellé képzeli a figurát, aki a filmben lecsúszott, szánalmas, alkoholista, igénytelen ellenben intelligens zseni. Minden tiszteletem Mr. Ribisi csak így tovább, végképp eltörölni a sekélyességet.

Minimal life

Új évet kezdtem és új fogadalmakkal tarkítottam a palettát. Mivel ennek a blognak semmi köze mindennapi tevékenységeimhez, az énemnek csak egy része, így ezek a dolgok nem kerülnek megosztásra. Remélhetőleg sikerül majd minden, aminek lennie kell és újra kell íródnia. Több bejegyzés fog kelleni ez már egészen biztos. Búék újra, megint és 2012-ben is with me.