Deepwater

Ma reggel rémálmoktól gyötörve ébredt. Olyan furcsák ezek a visszatérő mozzanatok.
Mindig szeretett futni, ha rosszkedve volt és fájt az életbe épülő bánat, akkor kiment is futott jó pár kilométert. Egészen újjászületett akkor, és izzadva-szuszogva kevesebb teherrel ment haza, mint előtte. Amikor a test kellemesen terhelt, akkor a lélek is kicsit megnyugszik, és elterelődik a gondolat a fájdalomról.
Ez egy 'new kind of medicine' mindenki számára.
Lelki viharokat csitítani rettentő nehéz és szinte lehetetlen küldetés. Próbálkozott persze sajátmaga is különféle bódulatokkal, de percekre feledtette ugyan az aktuális a negatív érzeteket, azonban másnap ébredésekkor megmaradt az a kegyetlen érzés megsokszorozva, lesújtóan.

Talán ezért törekednie kell, mindig csak a jót észrevenni és szem előtt tartani. Minden emberi lény túlélésre született. Harcosok, akik sokat küzdenek, de vannak nyugodt pihenő szakaszok, amiket hajlamos önsajnálatból átlépni, ahelyett, hogy kihasználná, és erőt gyűjtene.
Az ókorban a spártaiak megszabadultak a gyenge és harcolni képtelen egyedektől. Lelökték őket a Taigetoszról, ezzel visszaküldve azokat az örökkévalóságnak, ami hosszútávon talán a zuhanó csecsemőknek kedvezett.
Ma már nincsen Taigetosz, csak a legendákban, ehelyett a társadalom tagjai lettek a gyengék is, akik életképtelenek, és ezeket el is tiporja az élet minden adandó alkalommal. Szinte szánalmas nézni, hogy az ilyen típusú embereknek mennyire frusztráló a léte, és mennyi gúnynak és csapdának vannak kitéve.

Futás közben, zenét hallgatott, és ez megnyugtatta, és csak a célra tudott koncentrálni, mert kitartó volt és következetes. Lihegve nézte az elröppenő épületeket, és tudta, hogy már csak ennyi és ennyi van hátra. Az adrenalin éltette, és az öröm másfajta boldogságot kölcsönzött azokban a percekben, mikor célhoz ért, hogy igen, megcsinálta, mert ezt tűzte ki maga elé.
A sport tényleg gyógyít, mert sikert adhat, és növeli az önbecsülést.
Ilyenkor nem támadnak a gonosz szelek, csak úgy van minden, és pörög.

Gyermekkorában imádta a vizet is, azonban a most felidézett emlékkor még nem tudott úszni, csak pancsolt, ameddig a lába leért. Nyaraláskor mindig ugyanahhoz a bányatóhoz mentek édesanyjával és kishúgával, és minden ilyen strandolós, együtt töltött délután örök emlék.
A Gondviselés azért jó, hogy van. Sosem tudta elfelejteni, mikor egy ilyen délután avagy késő délelőtt pancsolt a hűvös vízben, és próbálgatva a határokat, egyre beljebb ment, ameddig csak érezte a talajt a lába alatt. Ám ezek a tavak teli vannak gödrökkel, sosem sík a talaj, de ezt egy gyermek nem tudhatja, főleg nem akkor, mikor merészen határokat feszeget.
Ekkor elmerült, és hiába próbált szabadulni nem tudott. Fulladozni kezdett, és ismeretlen félelem fogta el, hogy ez most valami végzetes lehet. A strand és a sok vízben álló és fekvő ember között haláltusát vívott, és kétségbeesve akart kiáltani, ám a víz betapasztotta a száját, csak kapálódzott. Fényes nappal, egy zsúfolt fürdőhelyen ez szinte elképzelhetetlen, de a külső szemlélő, ha valaki egyáltalán figyelt, azt hihette, valami ostoba gyerekjáték. Kívülről biztosan kevésbé tűnt félelmetesnek, mint amilyen valójában volt. A kapálódzás-fulladás sem tart örökké, csak előjáték, a halál előtt, ám szerencséje volt. A semmiből tűnt elő egy középkorú asszony és egy rántással kiemelte a gödörből. Arra, hogy mit mondott, ha egyáltalán mondott valamit, nem emlékezett, de szinte csodás volt az egész. Megmentette, és mire felocsúdott, eltűnt.
Amikor a nyugalom jelei kezdtek megmutatkozni és kifele ment a vízből, a partra, ahol az édesanyja is volt, meglátta a húgát a víz elején játszani, már minden a régi volt benne. Nem számolt be a történtekről, csak az emlékezetében maradt meg, pedig még gyerek volt. A vizet sem utálta meg, sőt rá egy évre megtanult úszni is.
Küzdeni kell, ebből is látszik és még a vég előtt segít is valaki. Olykor.

Mélyvíz az élet is. Belehajítják az embert, aztán kezdjen vele valamit. Nem véletlen, hogy létező mondás, hogy "beledobunk a mélyvízbe"...
Remélte, hogy ha már kritikus a vergődés kiemeli valaki onnan, meg az is jó lenne, ha nem tűnne el utána...

Knee Deepen

Minden gondolatom te vagy, hogy mit csinálhatsz, hol jársz, milyen utakon érnek az érzelmi viharok, kik azok, akik megérintenek, megbotránkoztatnak. Hol lehet minden titkod, melyeket még magad előtt sem társz fel. Minden kell nekem belőled.
Telhetetlen vagyok, mert megérettem erre, mert már nem akarok mást, mint békét és nyugalmat, mint csak egy másik felet, aki összeilleszthető velem, és ha néha néhány ponton súrlódnak is az elemek, azokat is hajlékonnyá lehessen tenni, hogy könnyen egymásba épüljenek.
Mit is jelent itt ezen a földön mindez? Van-e másik életünk, amiben ugyanígy egymáshoz tartozunk majd, és veszélyekkel teli mezőkön viharok és villámok rosszakarva vágnak közénk, de mi kitartunk, mert több köt össze minket, mint szimpla vágy, és fiatal, feszes idomok csodálata, avagy anyagok,értékes papírdarabok birtoklása?
Nem tudni az idő mennyire kegyes, mert az egyik legnagyobb úr a világegyetemben.
Elhatalmasodik felettünk ahogyan múlik és a nagy homokóra melyben nem látjuk a pergő szemek mennyiségét, csak a szóródást nézhetjük lefelé, és aggódva tervezünk, szinte loholunk, hogy ebbe a folyamatba minden beleférjen.
Rengeteget vergődtem már és tudom, mert emberi létem kicsiny talpakon áll, hogy boldog akarok lenni, amíg minden szem le nem hull a mélybe.
Kivel akarok az lenni?
Ahogyan mindenki, azzal, akit én választok, akit én akarok minden éjjel és nappal, akit idealizálok, és álmaimban, melyek ha nem épp rémálmok, mindig szerepel.
Ez azonban ténylegesen utópia lehet, mert nem minden részünk passzol, és ezek egymáshoz igazodásához türelem kell, érettség, kellő tisztelet, és akarat.
Hinni kell benne, hogy ezek a súrlódó kicsi részek, egymás kölcsönhatásában válnak eggyé, nem pedig elhanyagolva még nagyobb kuszasággá, mely vélhetően haragból vagy nem, mással majd biztosan összeillik. Ami lehet, hogy igaz, de nincsen tükörsima felület, melyre kifogástalanul ránehezedve, egyszerre kényelmet találunk és fedezéket.
Én akarok benned össze nem illő részeket keresni magammal, és ahogyan az idő nagy kegyesen telik minél hosszabban, úgy alakulunk át egymáshoz, mint kísérleti kis molekulák. Zselés anyaggá kell tennünk a kiálló részeket, nem gumivá és nem is kövületté.
A kicsinyek már zsenge tipegő korukban kedvenc játékukká teszik az elemek sokféléjét, melyeket össze kell illeszteni, és ők addig rakosgatják, míg nem válnak eggyé a külön álló elemek.
Én is gyermek leszek, építelek téged és te engem. Mindannyian ezt kellene tennünk, de annyira otromba kis teremtmények vagyunk, hogy nagyon keveseknek megy.
Alázat.
Tisztelet.



To be continnued.....

Until it sleeps

Csak egy pillanatra ideteszem a fejem melléd,
Lágy az éjjel, és most biztonságban vagyok.
Odabújok szorosan, hogy hallgassam a lélegzeted,
Hogy ismét csak egy lehessek veled,
Minden aprócska mozdulatoddal,
Annyira fájsz, hogy nem tudom uralni,
Sír a lelkem, és nem tudom befogadni,
Amíg alszol, addig itt leszek veled,
Nem érzel már, nem hallasz,
Amíg mást karolsz át én csak nézlek,
Ha felébredsz elillanok,
Éjjel születek és hajnalban
Elhalok.

Velvet

Bársonyos bőröd kicserepesedett,
Miért engedted, hogy megváltozzak,
Ha aztán nem kellek?
Ragyogni kezd most a káosz,
Újra jönnek az értelmetlen szeretők,
Itt a vég, gyűlnek a felhők.
Pusztulat.
Kábulat,
Undor és kárhozat.
Mit keresek, ha kezem nem érint,
Semmi értéket, melyre annyira vágyom?
Hiányod üvöltése okozza halálom.

Sex and drugs and complications

Megérkeztem újból.
Az útra, mely nyers erőből származik,
A függetlenség szüli,
Halni készülök.