Doubt

Kétely.
Ez a címe a tegnapi matinénak, melyet barátaimmal sikerült megtekintenem. Természetesen a választás szándékos volt, régóta szerettem volna megnézni.
Meryl Streep és Philipp Seymour Hoffmann egyedi játéka, melyben ismételten megtudhatjuk, amit már régóta tudunk amúgy is, hogy remek színészek. Előbbi szerelmemnek felejthető filmben osztottak gonosz szerepet, de annál inkább elsöpört mindenkit Az ördög pradát visel, és milyen igazságok vannak eme eposzban, illetve utóbbi Philippünk Capote-ja. Nos az még plusszban igen jó film is volt.
Történetünk Kennedy elnök halálakor játszódik a merész hatvanas években, tehát sokak tévhite szerint, ez nem kosztümös film...Nem baj azért aranyosak vagytok.
A St.Nicholas egy szigorú értékrendű, katolikus iskola, mely hagyományokkal rendelkezik, apácák és papok felelnek a tanulók lelki és szellemi feljődésért, mellesleg testiért is, lásd kosár óra.
Meryl egy rendkívül megfeszült apáca, aki szeretne gerendát keresni mindenki szemében szálka helyett, aki minden csipp-csupp dologért lehívatja elkötelezett igazgatóként a gyermekeket magához, aki rendet tart, mert jobb félni, mint szeretve lenni. Mindenre tudja a választ, sajátos látással rendelkezik, és utálja a világhoz kapcsolódó dolgokat.
Frye atya alias Philipp, egy nagyon kedves, gyermekek kedvence, laza szemléletű pap, aki mindenhol a szeretet hírnöke kíván lenni, sajátos prédikációkkal, és a fekete gyermekek pártolásával. Nemkülönben szereti a Snowman dalt is.
A harmadik szereplőnk a James nővért alakító ifjú hölgy, akit ebben-abban már láthattunk, de érdemes odafigyelni rá, mert igazán szépen helytállt a két óriás között. A szerepe szerint, naív, kedves, szeretetreméltó, kissé sablonos figura.
Noshát igen, ami lenni szokott, amit az unalomig hajtott egy ideig mindenki, mi van, ha az atya, akit annyira szeretnek a gyerekek, megrontani készül az egyetlen néger diákot, egy lelkes ministránst, aki pap szeretne lenni, mi van ha pártfogoltja felé, nemcsak egyszerűen keresztényi irgalmat élvez, hanem kicsivel többet?
Kiben vetülhetne fel egy ilyen kérdés, ha nem a drága igazgatónőben, aki boszorkányüldözést kíván folytatni, az oly szimpatikus pap ellen.
Csakhogy ezzel nincsen vége. Mert, ha kiváncsiságot keltettem, meg kell nézni kötelező módon, mivel nagyon kellemes élményt nyújt.
A felszín alatt megint elkezdődik a kicsit entellektuelebb közönségnek a kérdés zápor. Vajon, ha teli vagyunk kételyekkel, akkor felelősen dönthetünk-e bármiben is? Vajon, ha megvan a sajátos múltunk, és életünk szeretetmentesen telik, dönthetünk-e súlyos kérdésekben, másokra vetítve torz önmagunk? Kétely...elsodor.