Tudom, hogy megelégednék azzal is
Ha minden nappal, újabb szegmenseit
Nyitná meg előttem bensőd csodálatos rejteke.
Téged akarlak, mert nem kaphatlak,
Mert másé vagy, tárgyamul választottalak,
Titokban imákba fogadlak, szokatlan nekem
Ezen menthetetlen valóság.
Elkényeztetett a hiúság, és az ego törékenyen
esik széjjel, minden éjjel,
Máshogyan éled fel, és egyre gyámoltalanabb,
Mert nem szeretik helyesen, mert beleragadt,
valami ismeretlen sötét árnyék testébe,
Aki véletlen ölelte át az ő végzetére.
Szánalmas vagyok.
elmegyek ha hagyod,
Többé nem nézek vissza, mert elveszett az ország,
Elveszett a béke, és nincs többé,
Nem futja álmokra.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése