Skyfall in us

Ha a szemedbe nézek tudom, hogy te vagy nekem a legdrágább a világon,
Kétségem nincsen és lehunyt szemmel is eltalálok hozzád.
Megrövidültek a napjaim mostantól, mert már csak álmodhatom,
Mindazt, ami gyönyörű nekem, az óra pedig véget számlál.
Belsőmből sosem engedlek, hisz tiszta vagy,
Engem nemesítesz meg.

Hordozom minden apró mozdulatod,
Tudnod kell, hogy sosem lesz már senki olyan.
Belém égett minden fájdalmad-harcod,
Én pedig leszegett fejjel szégyellem, amim van.
Húsba tépnek ezek a súlyos félelmes érzések,
Egészen átélem a fájdalmat, mert nem szokásom többé semmi,
Ami életfunkciókat hivatott ellátva követni,
Előttem marad örökre mindened,
Te áldott, te jó, volt és marad szereped.
Nehezen kapok levegőt, hibákat halmozok,
Vétettem lényed ellen,
Látok,
Csak többé nem érzek, semmit ami emberré tesz.
Végtelen űr támad, mely elsodor,
Minden lényeges álmot és hagyja a szánalmat,
Mely önsajnálatba taszít, haldoklik a lélek,
Aki eddig kapaszkodott, de most talán elveszett....félek.


Magam maradtam sötét körülöttem mindaz, amit eddig a te fényed
töltött ki teljesen,
Mellettem így nem maradhatsz,
Aprócska nyomorék úszik csak fátyolos szemedben.
Bánatot gyűjtöttem neked, hazug gyilkos,
Aki ilyet megtehet,
Sosem kaptam fájdalmat, csak a szerelmet,
S én elejtettem,
Mint a gyermek, aki forrót mohón szedett.

Lehet ez most egy búcsúzó-fájdalmas üzenet,
Nem javít ezen már semmi,
Mert élni ezzel így többé nem lehet.