és várjuk az enyhülő időszakot, álmainkat otthonunkban éljük,
Életnek számít ez, vagy minden elkopott?
Soha véget nem ér a hajsza, ez lehet lelkeink végső harca,
Remegő kezünkbe rejtjük kételyekkel teli arcunk,
Már többé nem alszunk, mindig talpon vagyunk.
Megérintelek messziről és suttogom a neved,
Végtelen vágyam sosem vetne meg,
Birtokolnálak és maszkom mimikám fedné előtted,
Így rejtőzködnék örökké melletted.
Meghasonultam magammal, elvesztelek így téged,
Nem is ismerlek, és szívem jobbra cseréled.
Nem tudok már beszélni, fegyverem lett a magányom,
Bezárult a kapu, kinyitni hiába próbálom, és már
semmi sem a régi, így lehet csak igazán félni aztán
Elbukni és újat építeni, más vágyává lenni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése