2010. június 21., hétfő

Festivals, summer, fun- recommend list

Kedves barátaim íme az általam preferált fesztivál szezon, és az abban szereplő zenei karok.:D

Volt fesztivál

Sopronban mely festői határszéli hűség szobor megkezdődik az idei fesztiválszezon. Itt is láthatunk majd neves előadókat, olyanokat főként, akik már gyakorlott fellépők kis hazánkban. Mindenesetre még mindig meg kell nézni a rendezvény egyik legnagyobb nevét, a Massive attack-et, akik önmagunkban viszik az egészet. Rajtuk kívül a Prodigy rosszalkodik sokadjára, illetve aki újdonság az maga Billy Idol, akinek a Rock the cradle of love című számát rommá sikerült hallgatni klipestül gyermekkoromban. Na igen, őt érdemes lenne megnézni. Elektronikás oldalon ott lesz a jó öreg Andy C, aki vezető név a zenei kategóriában, Ed Rush, aki szintén sokat volt már nálunk, de annál jobb bulikat csinált, Stamina Mc pedig azt hiszem hozza a megszokottat.

Balaton Sound

Na itt kell csak igazán kapkodni a fejünket! Számomra idén a vezető fesztivál, a zenei kínálatot tekintve. Kezdésnek a Pet shop boys-sal, akik kötelező meleg résztvevői a rendezvénynek, Go west jeligére, na aztán egy Klaxons következik, ami önmagában is nagyon jól hangzik. De csak pár nevet, akiket érdemes megnézni: Chemical Brothers (akikről a Sziget fesztiválon lemaradtam Cesaria Evora miatt, de megérte, na majd most), Jamiroquai, akiknek nálam szintén története van, ugyanis mindössze állapotom adta nehézségek miatt Koko mackóval a Szigeten csak a Cosmic girl c. eposzra emlékezünk, és ott van David fuck me I am famous Guetta, Carl Craig, Sven Vath sokadjára, Paul Karlbrenner Berlin calling felkiáltással, John Digweed és Hernan Cattaneo, 2many dy's, a jó öreg kötelező Pendulum live és az én felsorolásomban legvégül Muzzaik, aki tavaly kellemesen zárta szettjét a nekem igen kedves What else is there-el. A többi nevet is ideírhatnám, de képtelenség, csak győzzük energiával.

A tokaji Hegyalja fesztivál

Igen, bár messze van, de akkor is vannak csemegék itt is. Jön a Groove Armada, itt lesz a Kraftykuts és Goldie barátunk, akinek legutóbbi szereplése kissé unalmas volt.
Még mindig lenne kedvem tombolni a Freakshow-ra szóval, ha nem lenne rokkos a fő vonulat és nem kéne lassan útlevél akkor el is mennék. De Róz baba ott lesz.:D


Part1- Agárd

A másik best of előadós fesztivál. Elsőnek Sean kedvencem Pál, bombasztikus Shaggy, Nelly Furtado aki férfievő, Tocadisco legjobb és felemelőbb, Inna aki felejtős, és nagyon kíváncsi leszek John Dahlback-ra. Nem mellesleg a Velencei- tó nagyon kedvenc a Balaton mellett, a táj kedves, nincsen messze, és KriszRosinante is közel van.:D


Sziget

Az idei legnagyobb csalódás, silány előadókkal, kivétel Faithless (bár lassan többet voltak, mint a Groovehouse), Gotan Project vs Adam Beyer, na ez az a nap, amire ki is megyek Gentleman-nel karonöltve és Mars-ékkal. A többiek felejtősek úgyismint Ironmaiden, Papa roach, Muse...mind unalmas már, és fázis késésben vagyunk. Jó rendben a Muse ok, de lehetett volna több újdonságot hozni. Csak hát a Sziget az Sziget, egy napra mindig ki kell menni, mert egyedülálló. Jucussal szerintem ki is megyünk Luszit közrefogva a pénteki napra. Mellesleg a nagyszínpad programja silány, elektroarcok sem sokan vannak, esetleg Sandern van Doorn, aki önmagában kevés, és egy-két világzenei nagyság. Régen jobban ment a szervezés gyerekek.


Kellemes nyarat mindenkinek!

Nincsenek megjegyzések: