Before it happens

Elkergető


A gyűlöletet a torzság szüli,
Mert halott lelkek táplálják.
Mindenki csak a félelmet kerüli,
Nem tudod fokozni a sebek vágtáját.
Hagyj engem végre békén,
Soha nem fogsz színt erőltetni rám.
Tűnj el mert a végén,
Karjaidban halálod okoznám.

Azt sem tudod milyen szeretni?
Még van kedved nevetni?

Keserű vagyok, mint mindig,
S úgy utálom, ami körülvesz.
Nem találtam rád eddig,
Szívemben halálos patak csörgedez.
Vagyok, aki eddig nem voltam,
Üszkös testű-lelkű beteg.
Az érzést hajszoltam,
Mégsem látok semmi különlegest benned.

Még magad sem látod, engem nem tudnál.
Mondd, jobban égetsz minden fájdalomnál?








Mindent


A csönd elmond nekem mindent,
Titkokat, félelmeseket rejt belém.
Add Uram, hogy ne higgyem a lehetetlent,
A végtelen nyit most felém.
Mert nincs már bennem muzsika,
Pedig anélkül az ember nem igazi,
Itt vagyok csak keserűen, magamra maradva,
Érzem csak, nem akarok itt maradni.


Érzed? Ahogy szorításom egyre hevesebb?
Ahogy ölelésem egyre szorosabb?
Amint sírásom egyre tehetetlenebb?
Ahogy magányom egyre mámorosabb?
Kongok, mint az éhes has,
Félek, rettegek e kettős szerepben.
Te szer, te csak dolgozz, hass,
Hogy kenyérré válj a tenyremben.





A teám kihűlt. Utánozva lelkemet.
Apró pihék játszanak a szélben.
Oly hirtelen minden remény letűnt,
Vak vagyok, mint denevér a fényben.
A sarokban a zongora is porral takaródzik,
A tapéta omlása most mindennapos.
Rá kellett jönnöm, hogy semmi sem változik,
De miért vagyok ennyire bánatos?

Árnyak kopogtatnak az ablakon,
Kérdezik; hová lett ábrándod?
Most én csak azt mondhatom,
Hogy lelkem, nincs itt maradásod...
Eddig úgy őríztelek, mint fényt a sötétség,
Mint álmot, ki már rég aludt.
Hiába lett minden éberség,
Tüzem észrevétlen kialudt.