Hová is tartunk innen mindezek után?
Hogyan tudom megtartani , ami jobb tesz?
Remegek a könnyeim láttán,
Ez a viaskodás engem tönkretesz.
Egyedül állok, lecsupaszítva,
Mindig a tartozni valahova érzést szorongatva.
Túl kell lennem a magam marta sebeken,
Mindegy mi jön ezekután.
Fordulnia kell, meg kell élnem,
Suttogva a végtelenbe látván.
Szeretned kellene ott valahol, valakinek.
Elvesztettelek pedig nem is ismerlek.
Gyémántot őrizz kedvesem,
Szárnyalj, mert egyedül csonka vagy.
Az egekbe röpít olykor a félelem,
Mindig mindenhol magad vagy.
Követelem a boldogság szeletem,
Kiadnám magamból minden képzetem.
Hova tartunk innen, mikor el sem indultunk?
Hol marad az ölelés, örökös harcunk?
Szomjazom, és a kút mellett halok meg,
Álmatlanságom éberségedben megremeg.
Megvárlak.
Megismerlek, ha meglátlak...
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése