Halott lelkek egy asztalnál ciklus

Celestina imája /Fernando de Rojas emlékezetének/


Ó te mindenek felett álló szenvedély,
Kín és szenvedés, álmatlanság!
Itt az ideje, hogy engem feledjél,
Mert öreg vagyok, s nem kell e mulatság.
Arany zálogomat most visszaadom,
Itt van már, közelg riasztó halálom.

Pajzán játékok, szerelmes éjszakák,
Mennyit köszönhetek néktek!
Fiatal, üde párocskák,
Ég veletek végleg!
Összekötő szerepem most visszaadom,
Aranypénzemet nem számolhatom.

Érzelmi kötelék, téged nem ismertelek,
Mert mindig álnok voltál.
S bár nem tagadhatom, kerestelek,
Felőle sokat nem hallottál.
Engedd, hogy én legyek a szépség,
Bár vénné tett a féktelenség.

Sorvadó testem már nem égeti tűz,
Jéghideg szívem utoljára dobban.
Ide engem senki-semmi sem fűz,
Bizakodó imám rebegem magamban.
Ó te mindent megkeserítő szenvedély,
Itt az idő, hogy magadtól végleg ellökjél!







Egy dunántúli mandulafáról /In memoriam az első költőnknek J.P.alias Cs.J./


Szemem még így élesen nem káprázott,
Nem töltötte be ily szép remény,
Kétarcú istenként az eget kémlelve,
Emlékezeted mostanra élmény.
Virágozz hát merészen a télben,
Szavad győzzön le minden bántó bajt!
Mandulafám, örök a te virágod,
Termésedből minden költő szakajt.