Számadás
Ha sebeim nem fájnának még most is,
Tudom, más lennék.
Nem akarom, de mégis
Több mindent elfogadva szeretnék.
A hajnal fájó pillantása,
Egy újabb nap ostoba körforgása.
Ó kedves, mennyi bánatot okoztam neked,
Mert soha nem érdekelt senki sem.
S ha kívántam is a szerelmed,
Nem fogadott be egészen a lelkem.
Szívem örökös állomása
Te lennél, nem futja több látomásra.
De most élnem kell!
Elhagyni vad, éretlen utakat.
S szeretni örökké, mindig kell,
Ítélet nélkül hagyni másokat.
Lélegeznem kell!
Újat, jobbat remélve.
Hinnem kell,
Valami mást a végzetet féltve.
Felszakítok gyógyuló sebeket,
Nevetek kifakadásukon.
Így szeretem, úgy tűnik a kegyetlenséget,
Féktelen vihogva éles bánatokon.
A tegnapok összeölelkeznek, a ma elmosódik,
Holnapok lassú tűzön égnek
Szívem innen messze vágyódik.
Harsányan köszönök a végnek.
A boldogság ugye közel van?
Már nem kell soká várnom?
Lassan gyógyító imát rebegek magamban.
Nem szabadna messzebbre szállnom.
Az emberi érzéketlen ostobaság ömlik mindenhol,
Ide is elér lábam elé.
Utolsót súg fülembe a mámor,
Most is megteszem, mielőtt a megbánás elér.
Alanis Morissette: That particular time
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése