Halhatatlanságod bennem káprázatos.
Jó csomó idő eltelt azóta.
Nekem az édes nap már mámoros,
Nem olyan, mint rég a levegő illata.
Szárnyakat bontottunk,
Soha többé nem fogadkozunk,
Várhatjuk édes halálunk,
Kereshetjük elmúlt boldogságunk.
Szemeim már újra alkotnak minden
Jött, ment látomást.
Mostmár nincsen fogalom avagy személy ki
Jelentene kis kuckót, megnyugvást.
Érzéketlen lettem,
Újakat kerestem,
Senkit sem szerettem,
Megfagyott a lelkem.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése